Harminckét éves múltam el, csatában mégsem hulltam el, sinen se nem. Csak ámulok, hogy jé, nekem félig lefolyt az életem gügye ügye. A volna lettbe billen épp, létösszegeznem illenék emitt. De mit? Harminckét év elslattyogott, nem történt semmi nagy dolog, kis ez, kis az. Van már nejem, van kisfiam, s jut asztalomra kifli, jam, diós briós. De elcsigáz a teperés, az út, mely csupa hepe, és csupa hupa, s ki lát, azt mondja: "Haj, Dani, nem vagy te már a hajdani!" Ez, öcs, a göcs! Hogy újra már nem kezdhetem, sehogy se rendelkezhetem e lett felett. Hogy jaj, a múlt pár passzusát nem költhetem már basszus át, alap a lap, s a jövő sincsen nyitva már, hogy őszbe fordul itt a nyár. Szar ügy, farügy! Mi nem lettem, már nem leszek, tűzoltó, juhász, pl. ezek, sem ács, se más. Nem végzek munkát, kétkezit, költő vagyok, ha kérdezik: badar madár. S habár szemöldököm közét redőzi az alig közép- korú ború, bár gyűl a szürke szerteszét, fejem fölött a kerge-szép azúr az úr.