Kötelesség :-D

Elöljáróban el kell mesélnem, hogy falunk polgármestere már hetvenen felül van, de nem látni rajta a korát, igen fitten mozgolódik, s erre kimondottan büszke is. ( ki ne lenne az) Előszeretettel udvarolgat és ilyen-olyan jópofa megjegyzéseket tesz a hölgyeknek. Nem az a típus, aki elfogadná, hogy öregszik az ember.
No hát nekem a hivatalban volt valami elintéznivalóm, s mikor végeztem, már épp jöttem volna lefelé a félhomályos lépcsőn, mikor mögém került a polgármester úr,  ő is indult volna lefelé.
-Jaj, kapcsoljuk már fel a villanyt, nehogy ez a kislány leessen!-jópofáskodott a tőle megszokott módon.
-Vagy talán én-tette hozzá bizonytalankodva, miközben kissé hátrébb lépkedett mögöttem.
-De ugye elkapna?-kontrázott egy újabb jópofasággal.
Én csak hümmögtem, mire újra megkérdezte:
-De ugye elkapna?
Hát erre már csak kell válaszolni valamit, mert még a végén megsértődik falunk első embere.
Magamban már puffogtam a röhögéstől, kifelé viszont nagy komoly ábrázattal és együttérzéssel emigyen válaszoltam:
-Hááát, tudja nekem hivatalbeli kötelességem, hogy segítsem az öregeket.
Még jó, hogy a hátam mögött volt, és nem láttam az arcát, miközben ezt mondta:
-Na, ez k...va jól  esett!

S hogy ne reklamálhassunk...

...némi porcukorhintés mutatóba.

Újabb szobrocskák

Nimá, megint szembe jött egy

Most épp kék

Ha a hó nem is, de a fagy már ideért

Somlyó Zoltán: Szerelmes vers

Válts utat: arra jöjj, amerre én!
Bozótos sziklaszakadék peremén!

Nem én: a szigorú sors mondja ezt.
Mely hozzám ragaszt és el nem ereszt.

Születtél - s utamba vetett a por.
Most már a szél is karomba sodor.

Férfi csak így tehet, hogyha erős!
Igy tesz majd az utód. Igy tett az ős.

A kar mind bezárul: arra való!
Ha jő a férfi, az asszonyfaló!

Viszlek, ha jössz. Ha nem: megyek veled.
Rejtsd el a szívembe szégyenedet.

Tiéd a férfi. A szégyen enyém,
ha elejtlek a sziklaszakadék peremén. . .

Lurkószáj

"Miért van az, hogy ha egy férfi lefekszik egy csomó nővel, az laza, viszont ha egy nő feszik le sok férfival, az k...a?"

Szeretném, ha csak....

Már napok óta ezt hallom a fülemben:


http://www.youtube.com/watch?v=0JJ08pEh9IU

Három a magyar igazság

Az elmúlt napok tapasztalata alapján ma már szinte elvártam, hogy mikor beléptem a postára, az ott sorban álló három néni közül egyik lelkesen
kijelentse:
-Jaj de szép a hajad!
:-DD


De kaptam ma  olyan dicséretet is, amire igazán, de igazán büszke vagyok.
Tegnap törtem egy kanna diót Ilus néninek, hogy majd aztán ő szép lassan pucolhassa, ahogy ráér.
Ma, mikor vittem az ebédet neki, ott ült nála a 100 éves Franci néni, pucolta a diót, s amint beléptem az ajtón, örömmel felkiáltott:
-Arany kezed van! Arany kezed van! Így törni a diót! Ritkaság.  Arany kezed van!
Nem szerénykedek, tisztában vagyok profi diótörő képességemmel, más is mondta már, no de képzeljétek egy 100 éves asszony mennyi diót pucolhatott  életében, hát bizonyára van összehasonlítási alapja diótőrés és diótörés között.
Össze-vissza pusziltam és ő is engem.
S ahogy a mesében szokás, nagy örömmel mentem tovább utamon.

Mindenütt

Jobbra, balra, fenn,

lenn, előttem, mögöttem

és bennem is csend.

Valami van a levegőben

Nem értem én ezt.
Hogy mi a túró van??

Suhanok a folyosón a főnökasszony irodájából kifelé, tovább a dolgomra, mikor összetalálkozom az egyik kedves demens néninkkel, aki ott áll szobája ajtajában. Ahogy mellé érek, nagy nyugodtan rám emeli szemét, jól megnéz és kijelenti:
-Szép vagy!

Boris néni száj

"Olyan szépek a copfjaid, olyan vagy mint egy....(pár pillanat gondolkodási  idő)....gimnazista."

El ne engedj, tarts erősen!!

lassan...

Üres dióhéj.
Ring, ahogy lassan telik
esőcseppekkel.

Épp beférek

Hogy is mondja a szlogen?

Merciii-iiii, köszönöm, hogy vagy nekem. :-DDDD

Tegnap délután az utcán Z-től Gizi néni felé menet valaki a kezembe nyomta. Pedig nincs is szülinapom. :-D

(Azért közben ugye megcsodáltátok a sajátgyártmányú gerincbarát, téliesített ülésem is? :-)
A téliesítést már a kolléganőim is eltanulták tőlem. Én meg ellestem egyiküktől, hogy  eső esetén nagy  kukászsákba csomagoltan helyezi be a kosárba a cuccost. Jó pap, vagy házigondozó holtig tanul egymástól. )

Haiku

Szépen sorra jár
a lámpagyújtogató
minden csillagon.

Az orrunkon túl

"Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember; mert az ember azt nézi, ami szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van."

(I. Sámuel 16:7 )

...

Elhagyni készülsz?
Szépen, óvatosan tedd,
ahogy csecsemőt ringatnak.

Örül

Katici nagy meglepetést szerzett nekem, mert fogalmam sincs honnan, de előkotorta az előző bejegyzésben említett versikét. Mégse veszett el, de jóóó! Nem mintha nagy műremek lenne, de nekem kedves. Most egy cseppet javítottam is rajta.




szétmálló színek

versenyt futottunk a lemenő nappal
fényesen ragyogott a sárguló lomb
szép este lett volna ma a halálra
mint zöld kabátodról leszakadó gomb
lehullani hangtalan az avarba
majd elpárologni lassan a földből
hideg ujjaim tenyeredbe rakva
szétmálló színek úsznak ki az őszből

Széles Sargasso-tenger

Sokszor találok olvasmányaimban olyan sorokat, amelyeket szeretnék ide lemásolni, de aztán általában elmarad a dolog. Most még idejében elcsíptem, igaz közben már új könyvet kezdtem, s abban is találtam  jó kis idéznivalókat.
A következő rész azért is tetszett különösen, mert jómagam is megfogalmaztam egyszer valami hasonlót egy versecskében, ami odaveszett sok mással együtt a freeblogon.


"-Nem szoktam meg, hogy boldog legyek-mondta.-Félek tőle.
-Sose félj. Vagy ha mégis, senkinek se szólj róla.
-Értem. De az igyekezet még nem segít.
-Hát mi segít?- nem felelt, majd egy éjszaka azt suttogta: - Ha meghalhatnék. Most, mikor boldog vagyok éppen. Megtennéd nekem? Nem kellene, hogy megölj. Csak annyit mondanál: "Halj meg", és én meghalnék. nem hiszed el? Akkor csak próbáld meg, csak próbáld, mondd azt, hogy "Halj meg", és nézd, ahogy meghalok"

(Jean Rhys)


Aki olvasta a könyvet, azt tudja, bíz jobb lett volna a főszereplőnek, ha akkor, ott meghal.
Vajon hányan halnak meg boldogan? Kit ér ilyen szerencse? Valószínű nagyon-nagyon keveseket.

Túrmezei Erzsébet: Fületlen bögre

Ma este elmosogattam éppen nyolcra.
Rakosgattam a bögréket fel a polcra.
Kettő van fületlen, de elölről szépek,
Egészen olyanok, mint a többi épek.
Csak a fületlen részt hátulra kell tenni,
S nem kell azt a hibát úgy szemügyre venni.

Most eszembe jutott sok felebarátom,
Hogyha képletesen fületlennek látom,
Úgy teszem-e őket életem polcára,
hogy ne lássunk mindig arra a hibára?
Hanem csak a szépre, hanem csak a jóra,
Mert (csak ha így térek egyszer nyugovóra)
Akkor tesz el úgy az igazságos Isten
– Ahogy a bögréket rakosgattam itt lenn –
A mennyei polcra nagy irgalmú szemmel
Hátrafelé az én letörött fülemmel.

(Mindig sajnálom kidobni a törött fülű bögréket, majd jó lesz virágnak, dísznek, apró cseprő dolgok tárolására. Épp ma is eltörtem egyet. Egy kedvenc formájút. Újabb társ a sorban. )

Zöld

Sikeres évkezdés

Mint közalkalmazott, 2014. január 1-től át lettem sorolva C fokozatról D fokozatra, és minimálbérről minimálbérre.

Ez már valami! :-DDD

Az én hősöm

Vannak dolgok, amiket le szeretnék írni, de valamiért elmaradnak. Vagy mire haza érek, már túl fáradt vagyok, esetleg épp nincs kedvem blogolni, vagy mittudomén.
Ez a  bejegyzés is régóta készülődik az agyamban, de valahogy  mindig tolódott a megvalósítás. Azt viszont semmiképp nem akartam, hogy benn maradjon, ahogy Katici mondaná. Egyrészt a történet főszereplője előtt akarok vele tisztelegni, másrészt Zsolt előtt, s már csak azért is fontosnak tartom a leírását, hogy Laci bának ajánlhassam.

Mindig a nénijeimet emlegetem, pedig van egy "bácsim" is ám.
Hú, ha most látná, hogy lebácsiztam, hisz alig idősebb néhány évvel nálam, lenne kapsz. :-)
Z-hoz  jó egy éve, tán novemberben kezdtem járni. Akkor három éve halt meg az anyukája, akivel együtt élt, ő maga pedig a ház felújítása közepette belelépett egy rozsdás szögbe, aminek-cukorbeteg lévén-az lett a következménye, hogy a jobb lábát térd alatt amputálni kellett. Ráadásul vannak neki egyéb betegségei, plusz a nyakát is "megvasalták" már régebben.
Eleitől csodáltam Z-t. Egy percre nem láttam elkeseredettnek, már a kórházban is bohóckodott a szobatársával, akinek a másik lábát kellett levágni, hogy majd együtt mennek cipőt venni, elég lesz úgyis egy pár.
Hála Istennek otthon sem maradt magára, jó barátok és jó szomszédok támogatták, aztán én is beléptem a képbe, hogy segítsek kicsit a háztartásban.
Eleinte sokat feküdt, az első ideiglenes művégtag sokszor kidörzsölte a csonkot, fájt neki, de nagyon igyekezett minden zokszó nélkül kitartani. Egyenlőre leginkább a járókeretet használta, azzal ugrándozott a lakásban.
A szomszédjában egy szintén Z nevű emberkének van a nyaralója, aki jó barátja volt Erőss Zsoltnak, és hozott is Zsolttól egy példányt a könyvéből külön Z-nak dedikálva.
Z  akkor azt mondta: Ha ez az ember meg tudott tanulni fél lábbal hegyet mászni, én csak meg tudok tanulni simán az utcán járni.
Mikor később Erőss Zsolt meghalt, nekem rögtön ez jutott eszembe.
Sokan formáltak akkor véleményt, sokan felelőtlennek, önzőnek tartva Zsoltot, de én csak arra tudtam gondolni, ha ebben a kis faluban van egy ember, akinek Zsolt példája erőt adott, még hány lehet az országban, netán a világon?!
Z nem egy túlságosan érzelemkimutatós ember, de ahogy teltek a hetek elég jól összeszoktunk. Én sepertem, felmostam, fürdőt sikáltam, ő leginkább nézte a tv-t az ágyon fekve és közben azért beszélgettünk is, meg nevetgéltünk. Valahogy nekem azt adta a sors, hogy könnyen kapcsolatot tudok teremteni bárkivel, hamar elfogadnak az emberek.
Aztán eljött a nap, mikor beléptem, ő a konyhában állt a mankójával és csillogó szemekkel újságolta:
-Körbejártam az asztalt!!!!
Én a nyakába ugrottam, megöleltük egymást, nagyon örültünk.
A vicceivel amúgyis mindig felvidított: - Megjöttél? Na akkor nem lábatlankodok itt, takaríts nyugodtan.
A havas tél miatt azért kicsit aggódtam, mindig a lelkére kötöttem, hogy ne menjen ki a teraszra vagy a lépcsőre ha csúszik. Persze igaziból nagyon nem kellett ráparancsoljak, mert Z komoly, megbízható ember. A munkáját is nagyon szerette, azt csak sejtem, milyen törés lehetett, hogy nem végezheti tovább. Nekem mindenem a vas!-szokta mondani, én meg sose tudtam kihagyni ilyenkor a poénkodást, ha pl. épp valami műanyag volt  a kezében. Vasembernek neveztem el, meg mester úrnak. :-)
Egyik nap azzal fogadott:
-Na megyek futóműcserére.
Mikor haza jött a végleges lábbal, azzal már jobban ment minden, kényelmesebb is volt, bár még kellett rajta igazítani.
Emlékszem a napra, mikor  délben beállítottam nagy vehemensen az ebéddel- sietünk  olyankor, mert sokfelé hordjuk-,  ő ott állt farmerban, pólóban egyik szék mellett, s a nagy szaladásomban úgy kellett rám szóljon: Észre sem veszed, hogy csak úgy bot nélkül állok?
Akkor meredtem rá jobban. De olyannyira természetesen álldigált ott a farmerjában,  hogy tényleg fel sem tűnt. Csak tátottam a szám, és nem győztem örülni és faluszerte ódákat zengeni róla, hogy milyen ügyes, milyen kitartó, hogy egy percre sem hagyja el magát.
S mivel Z nem az az ember, aki csak úgy üldögél naphosszat, hanem nagyon szeret dolgozni, immár elkezdte a terveit szőni. Még ott a másik szoba és az előszoba amit fel kell újítani. Pénz meg ugye nem nagyon van, mert azt még leírni is szégyellem, hogy mennyi juttatást állapítottak meg neki, s arra is mennyit kellett várnia. Tehát maradt a magad uram, ha szolgád nincs.
Kicsit ijedeztem, mikor előszedte a létrát meg a szerszámokat, de mivel egyre ügyesebben közlekedett, s kocsiját is átalakíttatta, majd beszerzett egy olyan háromkerekű kis motorkát amivel az idősebbek szoktak furikázni, láttam, hogy ennek az embernek semmi nem lehetetlen.
Mire eljött a fűnyírószezon már így találtam az udvaron:

(A képet nagy titokban csináltam,el ne áruljatok, nem szereti a nyilvánosságot)



A nyári hőségben a rövidnadrágot sem szégyellte, simán járkált vele a faluban. Persze mindkét lábára felhúzta a zoknit, kérdeztem is őt: Mi van, nem izzad a lábad?
És igen, felügyeskedte magát a létrára, de nem csak hogy felügyeskedte, de megtanult járni vele, mint a szobafestők. Ehhez egy csalafinta kis polcocskát talált ki a műláb felőli oldalra.

Csak ámultam-bámultam, nem győztem őt dicsérni. Igaz, nagyon nem igényelte a dicséretet, neki elég volt, ha egyszer elmondtam, milyen nagyszerű ember.
Megmutogatta a festékeket, véleményt cseréltünk, és igen, egyik nap ott volt a kifestett szoba!! Olyan pirosasféle árnyalat, még máig nem tudom hogy hívják ezt a színt. Se nem piros, se nem téglaszín.
-Igaz, ebbe a szobába úgyis csak te fogsz járni, ha majd készen lesz teljesen- mondta, mikor megszemléltem a kész művet.
-Tyűha! Tényleg?? Akkor ez az én szobám?
-Hát bebútorozhatsz, ha fizeted a lakbért, persze plusz a takarítás.
Így szoktunk mi nagy komolyan évődni egymással. :-)
Azért azt számon tartotta, észreveszem-e ha valami új dolog történt.
Az előszoba kifestésénél úgy szólt rám, mikor magamtól nem nyilatkoztam. Pedig rögtön észrevettem, és tök jó lett, olyan színeket választott, mintha egy finom franciakrémesbe lépnél be. Csak valahogy elfeledtem rögtön mondani neki, mert ebédhordás volt, és ugye akkor a rohanás.

Egyik nyári nap egy hatalmas fazekat találtam a konyhában.
-Mi van lekvárt főztél?-röhögtem.
De mikor azt felelte, hogy igen, hát hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Kapott pár kg barackot ajándékba, körbejárta a szomszéd háziasszonyokat, kifaggatta őket, és nekiállt.
-Olyan drága a diabetikus lekvár-mondta.

Tulajdonképp tudná ő már a takarítást is csinálni, mert ilyen csuda  ez a Z., de remélem nem fognak tőle elirányítani. Szinte nekem felüdülés, ha hozzá mehetek.
Minden tiszteletem, nagyrabecsülésem, csodálatom az övé! Igen, az ilyen emberekre mondják, hogy a jég hátán is megélnének.
Nagyon büszke vagyok rá! Nagyon nagyon! No nem mintha bármi részem lenne abban amit elért, inkább csak úgy vagyok büszke, mint az ember a gyerekére, a testvérére, a barátjára.
Hajrá, csak így tovább vasember!!!

Keresd a nőt! ( Újévi vidámkodás)

Ezt az útszűkületet Selmecbányán találtam. :-)

Rágcsáljatok, holnap már úgyis meló