Melegség

Munka után még elszaladtam, hogy felköszöntsem két Katimat. Anyukát és lányát. A ház előtt kihámoztam a virágokat, majd a selyempapírokat a bicaj kosarába gyűrtem a "jó lesz begyújtani" gondolattal.
Nem tudtam sokáig időzni, mert nekem mindig gondolnom kell a begyújtásra. Minél később gyújtok be, annál később kezd melegedni a ház, szóval nem  lehet elkalandoznom itt-ott este hétig ne adj Isten nyolcig.
Akinél távfűtés, gázfűtés van és soha nem tapasztalt mást, illetve meleg munkahelyen ül egész nap, az el se tudja képzelni, milyen átfázva hazaérni a hideg házba, s nem azzal kezdeni, hogy ledobom a kabátot és iszok egy meleg teát, hanem gyújtóst hasogatni, fát behordani, majd tüzet rakni, ami legjobb esetben rögtön begyullad, de a ködös időt ne is említsük, mikor egy doboz gyufát is elhasználhatsz, mégse lobban fel a láng.
Ilyen gondolatokkal kerekeztem hazafelé, közben jó csípősre lehűlt a levegő, hiába no, november vége van.
Már készítettem magam lelkileg az előttem álló feladatra, azonban ahogy az ajtóban a sötétben fordítottam a kulcsot, hirtelen az üvegen keresztül kis fényt láttam meg. Mi a szösz ez? Kis kerek fény. Egy pillanatra ledöbbentem, kukucskáltam befelé, aztán hirtelen rájöttem, hogy a kályha ajtajából jön.
Valaki begyújtott!!!
Nagyon sokáig persze nem kellett gondolkodnom, hisz csak egy "idegennek" van kulcsa a házhoz.
Olyan, de olyan meleg járta át a szívemet, hogy el se tudom mondani. Néha milyen kevés is elég a boldogsághoz. Egy fénylő kályha, ami az estém is megfényesítette.
Írtam is nyomban az sms-t:
"Teee, drága lélek, köszönöm a melegséget!"
Hamarosan jött a válasz:
"Mert megérdemled!"