2015. március 2., hétfő

Avató





Legalább három estét azzal töltöttem az utóbbi időben, hogy a neten nagy horderejű túrabot vizsgálatot végeztem. :-) Persze sajnos az elképzelésemnek megfelelő nem a legolcsóbbak közé tartozott, de hosszas vívódás után végül megrendeltem, és az elmúlt héten viharos gyorsasággal meg is érkezett. Ez külön meglepetés és öröm volt, úgyhogy az OutdoorDream megérdemli részemről a reklámot.

Mivel Kobak itthon van két nap síszüneten, ma tartottunk egy túrabot avatót. Velünk tartott Kobak kis barátja is. Gyönyörűen sütött a nap, mikor elindultunk, bár itt felénk a tavasznak még nem túl sok jele van, de azért néhány már akad. :-) Mindenekelőtt a patak bő vize, ami összeszedte a hegyről leolvadó havat, és felvette azt a különleges, kicsit zöldes színét, amit csak tavasszal szokott és én annyira szeretek.















Az olvadással persze sár is jár, úgyhogy az avató túra dagonya túrává alakult, ami egyelőre különösebben nem zavart bennünket, cuppogtunk ügyesen felfelé. Azonban nem sokáig, mert  a srácok, ahogy már az lenni szokott, megéheztek.
-Még alig mentünk valamit!-sóhajtoztam, de nem volt mit tenni, meg kellett állni. 








Miután újra elindultunk Kobak kipróbálta a botot, de két lépés után vissza is adta: Téged nem zavar ez?
Felvilágosítottam, hogy az ő korában nekem se kellett volna bot a világ minden kincséért sem.
Az érdekes mégis az volt, hogy a kaptatón egy idő után már kiabáltak utánam: Mami várj meg! Mami várj már meg!
Én is csudálkoztam, mert a gyerekek általában mindig elől vannak, s én baktatok lemaradva, de úgy látszik ebbe a botba valami motort építettek. Azért megnyugtattam Kobakot, hogy ne aggódjon, mert lefelé menet biztos, hogy ők fognak jócskán lehagyni.

A patak színén kívül is találtunk csekély, de biztató dolgokat.













Az úton időnkét csordogáló erek mutatták, hogy még mindig jön lefelé víz. Közben sajnos a napocska elbújt, és lassan felhősödni kezdett.







Az egyik vízfolyás különösen megtetszett a fiúknak, ujjongva nekiálltak gátat építeni. Aztán egész gátrendszert. 
Próbáltam volna egy idő után őket noszogatni, hogy tovább-tovább, de lehurrogtak, hogy ez sokkal érdekesebb, mint kirándulni. Így hát én kezdtem fázni, ők meg tanácskoztak, munkálkodtak, egyre sárosabbak lettek.











Miután a gátrendszer fentről kezdve hirtelen lebontották, és hurrázva nézték, hogy árad a kis patak, végre tovább indulhattunk, azonban egy-egy esőcsepp hullott az orrunkra. Nesze neked napsütés!
Végül egyre jobban szemerkélő esőben haladtunk felfelé, bár különösebben nem zavartattuk magunkat, a fiúk azt mondták, még külön jó is, mert felfrissülnek tőle. :-)
Hamarosan megint le kellett ülnünk falatozni, majd a végső nagy uzsonnát már elég ázott csirke módjára fogyasztottuk. Fenn a tisztáson heverészés és táj csodálás helyett bújtunk a fák közé, s ott ki mi alá tudott. :-D
















Több képet az esőben már nem is tudtam csinálni, csak dagonyáztunk, dagonyáztunk, lassan minden száraz vizessé vált, mint otthon kiderült, még Kobak alsógatyája is, bár ehhez úgy sejtem a gátépítés is hozzájárult. :-) Akkor állt el az eső, mikor a házunk elé értünk.
Mindenesetre a botocska jól szuperált, megállta a helyét sárban, vízben, füvön, disznók túrta terepen le és fel. Hálából szépen szét is szedtem darabjaira és áttörölgettem mindet.









12 megjegyzés:

  1. Gratulálok az új "motoros" botodhoz, kiállta a próbát. :-) Sok szép kirándulást még vele!

    VálaszTörlés
  2. Csodás képek,szuper beszámoló! Ez a bot engem is érdekel,mert a reumás betegségemhez jó lenne,azt hiszem
    A fiúkat meg etetni kell és,dolgoztatni?:) Már amit ők akarnak dolgozni.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívből ajánlom neked a túrabotot, de tényleg!
      Hát igen. A fiúkat valóban etetni kell. Főleg ha kamaszodnak. :-DD

      Törlés
  3. De klassz! :) Kívánom, hogy sokáig használd jó egészséggel!
    Egyszer majd én is szeretném kipróbálni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenképp Katicim! Ígérem, hogy kipróbálhatod!. Csak minél előbb!

      Törlés
  4. Kíváncsi lennék milyen üzemanyaggal működik az a "motoros túrabot" :-) A fiúkat megértem:-) engem is zavarna az a bot! :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor ilyen üzemanyagokkal működött: szalámis zsömle, tejbegrízes muffin, alma, fodormentás-szurokfüves-mézes-citromos tea.
      Hogy legközelebb milyen üzemanyagok lesznek, az még kérdéses, s azok hatékonysága is kérdéses.
      Hallod Ozser papa, én se gondoltam volna, hogy egyszer nem fog zavarni egy ilyen bot, de most kifejezettem örülök neki. :-D

      Amúgy egy olvasód ezt üzeni:
      "Szia Pipulka!
      Légyszi "pofozd" meg egy kicsit Ná....it, mert már megint a bezárással "fenyeget".
      Hol fogok én a Börzsönyről, meg egyéb szép verseket olvasni?
      Pedig félszavakból is értem!"

      Szóval nekem ne fenyegetőzz, mert az én vaskezű pofonjaimat kell kiállnod, ha mered! :-DDDDD

      Törlés
    2. Az üzemanyag összetétele kiváló! Főleg ami azt a fodormentás izémizét illeti!

      Törlés
  5. Na tess most aztán reszkethetek! :-D Köszönöm és kézcsókom az aggódónak! Igazán jó hogy ilyen is van. :-)

    Pipulka néni, ami a botot illeti örülök hogy téged nem zavar! Én utálom ha bármi akadályoz abban hogy belemarkolhassak akár egy fatörzsbe netán négykézlábra ereszkedve egy fűcsomóba! :-D Persze ha már annyira vííín leszek akkor lehet hogy inkább botot veszek a kezembe mint mankót! :-) de egyenlőre más az aggódás oka.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy érted ha már annyira vííín leszel, mint én? :-DD

      Törlés
    2. he he :-D agyaska! Hol vagy te hozzám?
      De, szó se róla lennék annyi mint Te! :-D

      Törlés

Web Statistics