2015. július 23., csütörtök

Egy csuda meglepetés




A nap már reggel 8-kor égeti a vállam, mikor felküzdöm magam a parton az orvoshoz az aktuális receptekért. Lassan mazsolává aszalódom, szétplattyulok, hamuvá égek a bicajon. A kendőm és az ingem folyton vízbe lógatom, hogy valamelyest bírjak tekerni és haladni házról házra, majd ott újabb lógatás, rendelések újabb felvétele, a doktor által kifelejtett receptekért újra mászás fel a parton, aztán a nap fénypontja mikor leszáguldok a lejten és a copfomat lobogtatja a sivatagi forróságú szél.
Vízbe márt, halad, vízbe márt, henteshez lavírozik, ott vacog a klímától és nagyobbra cserélt hűtőpulttól a jéghideg ingben, s tágra nyílt szemmel bámulja a bundás kardigánban pénztárnál szorgalmasan pötyögtető Erzsikét.
Bírjuk  mi persze, hogy bírjuk, mi ez kérem a házi gondozóknak, ahh semmiség. A patikában kis pihenés, míg összeszedik a két zsáknyi gyógyszert, közben rejtvényfejtés. Ritácska kitolja az ablakon a receptet: Te hátha jobban látod rajta a TAJ számot.
Jobban??? Én ezen ugyan semmit se látok, hiába na szegény az eklézsia, nem telik új patronra a rendelőben. Már a sorban mögöttem álló is a számot böngészi, de Ritácska hiába pötyögi befelé, nem stimmel. Aztán végre juhéjj, beveszi a gép, sikerült megtippelnünk. A következő recept viszont teljes csőd.
-Ritácska-vigyorgok teli pofával- ez a napi KVÍZ!
-Hát igen- neveti el magát - így is fel lehet fogni.
-Csak így szabad felfogni! Különben beledilizünk.
Nem jutunk semmire, de ugye kis faluban szerencsére vannak megoldások. Kezembe nyomja a gyógyszert és megbíz, hogy telefonáljak vissza, ha megtudom a TAJ számot.
Nyomás le az otthonba, dossziékból aktuális kikeres, adatokat néz, így mégis gyorsabb, mintha elmegyek a nénimhez és elkezdi előszedni valahonnén az iratait ami biztos, hogy fél óra.

Az otthon előtt szokás szerint kinn ülnek az öregecskék, gyógytornász kolléganőnk mozgatja a népet és hevesen integet, hogy mondani akar valamit.
-Van neked blogod?
-Öö, igen, van.
Merthogy tegnapelőtt itt járt egy házaspár Pécsről, leültek a padra és szóba elegyedtek Imrével az egyik lakónkkal. Bicajtúrára indultak, de a hölgy megsérült, most gyalogosan vannak tovább, épp mennének át Ozser falujába de lekésték a buszt. Kérdezték dolgozik-e itt egy hosszú hajú, mert olvasták a blogját és nagyon megtetszett nekik ez a környék, eljöttek erre. Imre azt mondta nagyon kedves házaspár volt, jól elbeszélgettek.
Én csak néztem nagy szemekkel, hogy mi meg hogy, meg hirtelen levegőt se kaptam a meglepetéstől.
Aztán meg sápítoztam, hogy bárcsak találkozhattam volna velük, és jaj de kár.

Ebben az egészben ráadásul az a plusz poén, hogy épp tegnap este gondoltam az oldalsó kis térképet nézegetve, hogy bárcsak tudhatnám, kik olvasnak engem. Mert vannak a törzsvendégek, az a néhány hűséges kommentelőm. Vagyis sejtem, hogy ha a térkép Debrecent, Pécset, Marosvásárhelyet, Keszthelyt, Gödöt, Sopront mutatja, kik lehetnek mögötte, s még azt is tudom, ki jelentkezik be Németországból, Angliából, Hollandiából, Írországból, Franciaországból. :-) No de vajon kik lehetnek a többiek, akik csak csendben olvasnak, és soha nem szólnak-nagy bánatomra- egy szót sem? Ki bújik meg Isaszeg, Pásztó, Visegrád, Görbeháza, Sződliget, Budaörs, Szentendre, Pusztaszabolcs, Bátya, Várbalog, Dudar, Mogyoród, Tatabánya, Szombathely és még ki tudja hány helység mögött, s ki nézegethet Szerbiából, Ausztriából, Szlovákiából, Csehországból, Olaszországból? Mert persze van, hogy egy-egy hely csak egyszer-kétszer tűnik fel, de sok rendszeresen.

Most nagyon boldog vagyok! S ha itt nem is adott magáról jelzést ez a kedves pécsi házaspár, nekem nagyon sokat jelentett, hogy ilyen kacifántos úton mégis megtudtam, hogy olvasnak engem. Ezúton is KÖSZÖNÖM!  Nagyon fontos mindannyiunknak a visszajelzés. Nekem is. :-)
Hát ez volt a mai dögmeleg nap csudálatos meglepetése. Ilyenek új erőt adnak.





40 megjegyzés:

  1. Te kis "Hírős" hosszú hajú! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha-ha-ha! Azért talán mégis az volt a legnagyobb szám, mikor a blogos ismerkedés után rájöttünk, hogy három faluval odébb lakunk egymástól. :-D

      Törlés
    2. A hegyen át még közelebb! :-D

      Törlés
  2. Országos hírű Pipulka :)

    Engem is pont a napokban foglalkoztatott ez a kérdés, kik és miért olvasnak vajon? Ahogy Te is, úgy én is csak pár blogost tudok beazonosítani a kis térkép alapján...és a többiek? :)
    Bennem is dolgozik a kíváncsiság és csak reménykedem, hogy egyszer megszólalnak a többiek is.
    Egyébként meg jól van ez úgy is, ahogy van :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, hogy jó úgy ahogy. :-) De azért mégis fúrja az ember oldalát, már csak azért is mert én nagyon barátkozós típus vagyok. Ezt tudja, aki ismer. :-)

      Törlés
  3. Egy ideje én is olvaslak - de nem tudom, hol, hogyan lehet a blogodba "bejelentkezni"....
    Mert ha tudnám, bejelentkeznék. Valahol a szerkesztőben van arra lehetőség, hogy megjelenítsd, akik bejelentkezett olvasóid....
    Nem én jártam ott Pécsről :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hűha, most kemény kérdés elé állítottál Fodorka. :-) Ilyenekben elég analfabéta vagyok, ezekben Orsi a fan.

      Törlés
    2. Nem okoskodni akarok! de ez a térkép elég sokszor nem a valós települést mutatja, ahonnan ténylegesen jelentkezik az ember!
      Telekomos előfizetőként elég sokat változik az IP számom, mindig más várost tüntetve fel, van mikor Budapestről vagyok szerinte, vagy hajdúsági települést jelez Debrecen helyett, vagy egyszerűen csak Hungary. Most speciel Debrecen van, de előtte egy szabolcsi település volt.

      És nem csak én vagyok ám Debrecenből, látom néha a térképeseden, hogy van más is :))

      Az UPC előfizetőknek szinte állandó IP számuk van, ritkán változik, azért jelentkeznek be ugyanazzal a helyszínnel.

      De lényeg a lényeg: nézd csak a számot annál a kis térképnél, ami mindig feltünteti hogy mennyi a napi látogatód és az bizony szép szám! :) és hidd el, hogy ha nem lenne érdekes és jó a blogod, nem lenne annyi az a szám :) Tudom, a komment valahol visszaigazolás arról, hogy hány embert érint meg a téma. De biztos mások is úgy vannak vele, mint én néha: nem tudom igazán megfogalmazni a gondolataimat és így inkább hallgatok...

      Törlés
    3. Persze, tudom, én is Gödöllő vagy Veresegyházként jelenek meg általában. :-)
      Egy biztos olvasóm van a környékedről, bár kicsit odébbról, Csekéről. :-)
      Én a napi látogatót nem is néztem eddig soha a térképnél, fel se tűnt, hogy olyan is van.
      Viszont amit Fodorka kérdezett, azt hogy tudnám beállítani Orsi?

      Törlés
    4. Leírtam emailben! ha egyre gondoltunk... :)

      Törlés
    5. Szatmárcseke? hihi, szilvapálinka...csak azt nem tudom, hogy jobb parti, vagy bal parti az a szilvapálinka??? :D

      Törlés
    6. Netán kétparti. Vagy kétpárti? :-D

      Törlés
  4. De jó, de jó, de jó!!!! Ez nagyon tetszik!!! :))
    Ilyen élményekért érdemes blogolni! ;-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy bizony! Mert néha lelohadok, hogy alig olvas valaki, vagy legalábbis alig kommentel. Most már csak a házaspár verziójára lennék kíváncsi, mert ugye ahogy a ködben, vagy inkább talán az unokájában elveszett Viczelek barátunk mondja, mindenkinek van egy verziója. Lehet nem is az itt látottak és olvasottak miatt jöttek erre. :-D

      Törlés
  5. Valóban fontos a visszajelzés. Rendszeresen olvaslak én is, de valahogy a kommentelés mindig elmarad.

    VálaszTörlés
  6. Csak hogy tudd kedves dunyha...ha Győrszentivánt mutat a kis oldaltérképed, akkor ott Dömi olvassa nagy csendben és őszinte csodálattal írásaid és gyönyörködik művészi fotóidban!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dömikém, igen, tudom, hogy hű olvasóm vagy, sőt régebben még a helyesírási hibáimra is diszkréten figyelmeztettél privátban. Mióta nem, azóta tele vagyok hibákkal. :-D
      Köszönöm neked is! :-)

      Törlés
  7. Népszerű vagy... és híres is :-)))
    Én sem vagyok kommentelős, de tudod, hogy olvaslak... Ugye tudod? Persze, hogy tudod. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát az túlzás Chanson, sosem volt túl sok látogatóm, azért is ért különös meglepetésként ez a kedves eset.
      És tudom, hogy olvasol, hisz látom. <3

      Törlés
  8. Hát akkor muszáj elárulni, hogy mi voltunk azok a vándorok, és ezúton is köszönjük a szép képeket és az útleírásokat. Valóban ezek adták a hirtelen ötletet, hogy a Börzsönybe menjünk a nyár kellős közepén! Az meg a sors szeszélye, hogy pont az otthon előtt volt egy kis árnyékos menedék kivárni a buszt. Ha lesz időm, írok én is egy kis fényképes beszámolót erről az útról!
    Némi lelkiismeretfurdalással remélem, nem okoztunk kellemetlenséget, csak újabb olvasókat a blognak ...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Juhéj, juhéj, juhéj!!!!! Nagyon köszönöm, hogy jeleztetek, ebben reménykedtem! Örülök, hogy erre jártatok, és remélem jól éreztétek magatokat! Kellemetlenséget??? Sőt!!!! Annyira feldobtátok a napomat, hogy el se tudjátok képzelni! Mikor kolléganőm elmesélte az esetet, rögtön fel is hívtam örömömben pécsi barátosnémat. Ezt ő is bizonyíthatja. :-)

      Törlés
    2. Jaj, és írjátok meg a beszámolót legalább az én kedvemért!

      Törlés
  9. Az ismerkedésben meg, bevallom, kicsit gátlásos vagyok, ezért aztán nem keresgéltünk. Persze, ha véletlenül pont Te ültél volna oda ahhoz az asztalhoz... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ennek irtó kicsi százaléka lett volna, hisz én egész nap úton vagyok a faluban, de Imre nagyon szimpatikusnak talált benneteket, úgyhogy biztos azok is vagytok! Gyertek erre máskor is, de akkor szóljatok ám! :-)

      Törlés
  10. Mi is Pécshez tartozunk... mert a központ ott van...
    Engem is sokszor elkeserített a kevés látogató, még kevesebb hozzászóló..Sokszor lehangol....de nem hagyom magam, újra és újra felkapaszkodom....
    Miért is olvaslak? mert jópofán írsz, bírom a stilusodat, jó humorod van... a szép képeket készítesz,
    Mindig sajnálom hogy nincs ilyen jó" írókám" mint Neked és akikhez még járok olvasni...
    Ha Orsi nem tudja megfogalmazni a gondolait, ami nem is igaz, akkor mit szóljak én?
    Gratulálok hogy ilyen kis" ismert" lettél... És még sok ilyenben legyen részed.!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked nem írókád van, hanem varrókád! :-) És nem is akármilyen! Kinek-kinek ahogy a Jó Isten adja.

      Törlés
  11. Ezt tényleg nagyon kedves eset, elhiszem, hogy örültél. :-) Jó érzés és szerintem mindenkinek fontos (aki blogot ír) hogy visszajelzést kapjon. Talán még fontosabb, hogy összeakadjunk azokkal akikkel egy hullámon rezgünk, én ennek örülök a leginkább.
    További kedves olvasót és ki tudja talán barátokat is Pipulka! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is nagyon szeretem és nagyon vágyom a személyes találkozókra is. Egy idő után már jó volna a másikat élőben látni, nem csupán olvasni. Hátha egyszer veletek is együtt túrázhatok! :-)

      Törlés
  12. Mi is nagyon megörültünk mikor kiderült hogy örülsz! Legközelebb nem szalasztunk el, ígérem. És, elárulhatom, a Mecsek is nagyon jó hely, ha egyszer erre jársz, tudunk mutatni pár szép helyet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fogok, nem is olyan nagyon soká. :-) És tudom, hogy szép, Katici barátosnémmal tavaly kirándultunk egy jót, itt is írtam róla. :-)
      Pécs amúgy a szívem csücske, nagyon szép emlékek fűznek oda.

      Törlés
  13. Akkor majd szóljál feltétlenül!

    VálaszTörlés
  14. Egy ideje én is olvaslak, Vajdahunyadról :) Élvezem a stílusodat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vajdahunyadról?? Szia kedves Csillag, Isten hozott nálam, nagyon örülök neked, és köszönöm a visszajelzést! :-)

      Törlés
  15. Kedves barátném, jólesett, hogy szerepelhettem a blogodban!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm, hogy olvasol! És még szerepelhetsz máskor is ám! :-)

      Törlés

Web Statistics