2015. szeptember 24., csütörtök

Körút





Hagyomány, hogy  az Agapé Gyülekezetek Közössége-ahová a mi kis csapatunk is tartozik- vezetője több lelkipásztor társaságában tart egy országos körutat évente, aminek keretében meglátogatják az összes gyülekezetet.
Idén ránk a most hétfői nap esett. Nagy dolog ez. Már csak azért is, mert alig pár ember miatt többen is idefáradnak az ország különböző pontjairól, és igyekeznek olyan dolgokat hozni magukkal, amik kifejezetten nekünk szólnak. Azt hiszem nem lehet könnyű. Eleve az utazás, hogy mindig máshol aludni, és mindig készen lenni a szolgálatra, amit mindenhol nagyon várnak. Felelősség is, hogy valóban azt tudják-e nyújtani, amire az adott helyen épp szükség van, ráadásul úgy, hogy nincsenek mélyebb ismereteik egy-egy közösségről.
Nálunk év közben is sokan megfordulnak, mert a pásztorunk mindig gondosan ügyelt rá, hogy ne legyünk belterjesek, sok helyről hallhassunk prédikációt, s azt önállóan meg tudjuk ítélni, fel tudjuk magunknak dolgozni. Szokta is viccesen mondani a vendég lelkészeknek rólunk: Ha nem hallotok hangos ámenezéseket, az azért van, mert a testvérek gondolkodnak. :-)
Egyik lelkész különösen izgult, s ezt férfiasan be is vallotta nekünk. Attól is félt, mi lesz ha elsőnek kerül rá a sor, attól is, mi lesz, ha utolsónak, attól is, hogy nem kapott előre semmi instrukciót Istentől a mondandójával kapcsolatban. No elárulhatom, hogy tán tőle kaptuk az egyik legjobb és legbiztatóbb üzenetet attól függetlenül, hogy nem ismert bennünket, nem tudta milyen dolgokon mentünk keresztül, vagy mi lenne az, ami aktuális lenne számunkra.
Volt egy cigány lelkipásztor, aki már tavaly is itt járt. Hát valami ilyesformának képzelem az első tanítványokat, akik Jézust követték. A végtelen egyszerűsége, a tiszta szíve, az, ahogy a mondandóját nagyon-nagyon szemléletesen és mindenki számára érthetően, hétköznapi szavakat, hasonlatokat használva elmondta, az fantasztikus volt!
Miután mindannyian beszéltek, megkértek minket, hogy engedjük meg, hadd imádkozzanak értünk egyenként külön-külön is. Egy ilyen maroknyi csapatnál ez igazán kivitelezhető. :-)
Tavaly is volt ilyen, s mivel nagyon szívesen emlékszem rá vissza, megörültem az újabb lehetőségnek. Akkor valaki imádkozott értem, de később még odajött egy szintén cigány, egészen fiatal lelkész hozzám, és megkérdezte, ő is imádkozhatna-e. Naná, a dupla még jobb! Pár mondata után aztán hirtelen levegőt se kaptam, annyira hihetetlen volt, hogy pontosan azt mondja, amire nekem iszonyúan szükségem volt, holott akkor látott életében először és semmit nem tudott rólam. Mindig meghat Istennek ez a személyre szóló figyelme, jósága és kedvessége, és mindig nagyra értékelem az olyan embereket, akik a szívüket oda tudják fordítani hozzá egy másik ember érdekében. Most jelen pillanatban én miattam, hogy pontosan azt kaphassam, amire vágyom. Komolyan! Ez mindig ámulatba ejt. S mivel nem először tapasztalom meg, azt se foghatja rá senki, hogy ááá, csak véletlen volt, hogy éppen azt imádkozta, amit kellett. Ennek az akkor elhangzott imádságnak egy mondata több hónapon keresztül adott nekem erőt bizonyos dolgok elviseléséhez, az azokon való túllendüléshez. A mai napig mondogatom magamnak, ha elszontyolodnék.
Hát ezek után idén igazán várakozással tekintettem az imádság elé.
A lelkész aki odajött hozzám, megkérdezte a nevem és, hogy van-e valami külön kérésem. Mivel nem volt, és rábíztam az imádság menetét, még annyit tudakolt meg, hogy mivel foglalkozom.
Megmondtam. Eddigi tapasztalataim szerint, ha hívő körökben megtudják a foglalkozásom, általában az a reakció, hogy ez milyen nagyszerű dolog, mert mennyi lehetőségem van bizonyságot tenni, meg segíteni. Azonban most ez a legnagyobb döbbenetemre másképp történt, a lelkészből ugyanis igazán őszintén ez fakadt ki:
-Az nagyon nehéz munka!
S rögtön elmesélte, hogy van egy ismerőse, aki szintén idősekkel foglalkozik, s hogy ez milyen kimerítő, és még hétvégén is hívogatják, és nem hagyják őt felüdülni, és mennyire terhes tud ez lenni.
Én csak félmosollyal bólogattam. Senki kívülálló még nem reagált így  a foglalkozásomra, egyszerűen el se akartam hinni. Azt gondoltam, ilyen nincs, hogy pont egy olyan illető jön oda hozzám, akik totál tisztában van vele, hogy ez bizony nem csak arról szól, hogy milyen szép dolog, hanem arról, hogy ez mennyire nagyon nehéz. Annyira jó szívvel tudott értem imádkozni, hogy törölgetnem kellett a szemeim. Megint csak szembesültem vele, hogy Isten személyesen engem, Pipulkát nagyon is jól ismer, s hogy külön gondot fordít rá, hogy olyat kapjak, ami igazán nekem szól. De hát ki is ismerhetné jobban a gyermekeit, mint az Atya? :-) Csak az ember a maga kis hangya voltában hajlamos erről elfeledkezni. Pedig meg van írva, hogy még a hajunk szálait s számon tartja, de sokszor ezt olyan nehéz elhinni. Az enyémeket?? Tényleg? :-) Hát ki vagyok én?

Mikor befejeződött az imádság, csak azt tudtam ismételgetni: köszönöm, köszönöm és szorosan, hosszan magamhoz öleltem ezt a drága lelkészt.






Web Statistics