2015. december 23., szerda

A legszebb ajándék




Már majd egy hete betegen nyomom az ipart, csúnyán köhögök, sebesre fújtam az orrom, alig kapok levegőt a bicajon, de nincs mese, csinálni kell. Sok öregecske köhög az otthonban, valószínű tőlük ragadt rám, amúgy nem vagyok túl beteges típus.
Karácsonyi hangulatom maximum attól van, hogy nem győzöm teljesíteni a számtalan kérést, kívánságot, miközben reggel legszívesebben ki se másznék az ágyból. Úgy érzem most engem kéne inkább ápolni, gondozni. Nem nagyon bírtam úgy igazán készülődni semmire azon kívül, hogy sütöttem egy sütit és eldobozoltam remélve, hogy kibírja csütörtökig, míg apuhoz érek.
Valahogy a munkahelyi ünnepségünknek se tudtam annyira örülni, mert délután meló után alig várom, hogy haza menjek, nem még vissza az öregotthonba. Persze az ünnepség szép volt, jó volt, ilyenkor tudunk pár órácskát mindannyian együtt lenni, hisz nálunk ugye váltogatják egymást a nővérek, van aki akár hetekig se találkozik valamelyik kolléganővel.
Mikor bementem délután, az íróasztalon egy csomag várt, ami Pécsről érkezett. :-)
Bizony ki kellett bírnom estig, nem akartam ott helyben felbontani, és jól is tettem.
Mikor végül fáradtan haza értem, leültem a konyhában a hokedlire, és nekikezdtem a bontogatásnak. A fehér borítékon belül egy karácsonyi csomagolópapírral bevont valami lapult. Hirtelen el is szégyelltem magam, hogy jómagam csak úgy simán belegyömöszöltem a puffancsos borítékba, amit küldtem barátosnémnak, így is izgultam, hogy bele tudom-e nyomni. :-D

Hát kérem Katici nem csupán magának keresztszemezett össze egy csuda helyes kávés képecskét, hanem én is kaptam valamit. :-) Hát még ha tudná, hogy hasonlóan vicces sipkám van, szoktak is rajta kacagni az öregecskék. Volt aki azt mondta, olyan, mint Manócskáé.





Aztán találtam egy levélkét, de annak tartalma felfedése előtt némi mesélést kell beiktatnom.
Kétszer jártam Katici munkahelyén. Egyszer még a régi helyen, idén meg már az újban.
Az első látogatáskor azonnal beleszerettem az egyik kislányba, aki rengeteg betegséggel küzdött, de csupa értelem, csupa elszántság volt ahogy feküdt a kiságyban és próbált a maga módján játszani, és egyáltalán élni. Azóta is a szívemben hordom őt.
Most nyáron megint csak hasonlóképp jártam, első látásra kiszúrtam magamnak az egyik kisfiút, s nagyon úgy tűnt a szimpátia kölcsönös, ő is kiszúrt engem. :-)
Erről a kisfiúról Katici írt is a blogján, aki akarja és nem olvasta még, itt megteheti, igazán érdemes:
http://bolyongo2.blogspot.hu/2015/10/ugyanolyan.html
Kérdeztem is később Katicit, vajon emlékszik-e még rám a kis lurkó, aminek túl nagy valószínűséget ugyan nem adtam, hisz alig töltöttünk némi időt egymással. Katici is kíváncsi volt, így legközelebb rákérdezett az illetékestől.

No ennyi kitérő után jöhet a levél, ami arról szólt, hogy a becsomagolt ajándékot Katici közreműködésével ama bizonyos kisfiú készítette nekem nagy-nagy lelkesedéssel, és azóta is minden nap pólót akar nekem festeni, és állandóan kérdezgeti, megkaptam-e már és mit szóltam hozzá.
Ahogy olvastam a sorokat, egyre inkább gombócolódott a torkom ott a hokedlin, aztán kibontottam a csomagot és csak néztem és néztem és sírtam.
Életem egyik legszebb karácsonyi ajándékát kaptam olyan valakitől, akinek nálamnál százmilliószor nagyobb szüksége van a szeretetre, a kedvességre, a dédelgetésre, a figyelemre.
Hát most is sírok, na.....
Köszönöm Katici és P-ke!













Hát kívánhatnék ennél  kedvesebb dologgal nektek is áldott, békés karácsonyt ?!



Web Statistics