2016. március 4., péntek

Stopp





Nagy hálával gondolok most vissza anyumra, hogy fiatal lányka koromban megtanított stoppolni.
Használtam én ezt a tudományt régebben, mikor anno a tátrai kirándulásaink alkalmával vásárolt jó kis igazi bakancsba való gyapjú zoknik felmondták a szolgálatot a sarkuknál. Nálunk akkoriban ilyesmit nem annyira lehetett kapni, hát meg kellett becsülni őket, nem lehetett csak úgy kihajítani a kukába.
Sok év után most újra hasznosíthattam a tudásomat, ugyanis egy hidegebb kirándulás alkalmával megláttam Laci barátom kesztyűjét.
Nos itt csak annyi észlelhető, hogy már nem mai darab,





de ha az ember más szemszögből is megtekinti, akadnak némi problémák. :-) És ez csupán az egyik.






Még anyukája kötötte neki, aki sajnos már nincs közöttünk, így különösen kedves neki,  leginkább ezért ragaszkodik hozzá. Rögvest erős késztetést éreztem, hogy végre valamivel megháláljam azt a sok segítséget, amit Lacitól kapok pl. bicaj-, csap-, áram- és egyéb szerelések kapcsán.
Stoppolófám sajnos nincs, igaz, azt amúgy csak a tenyér résznél tudtam volna használni, mert volt ott is munka bőven, sok helyütt teljesen elvékonyodott a kötés, olyan volt, mint a pókháló. A két ujjába cérnaspulnit dugtam be, az volt a forma. :-) Persze ügyelni kellett, hogy nehogy a spulnit is belestoppoljam a kesztyűbe, hahaha.
Most egy jó darabig újra használható lesz a becses darab.











7 megjegyzés:

  1. Ajánlom figyelmedbe a villanykörtét. Tenyerénél a 100-ast, ujjaiban a gyertya /hosszúkás/ formát. Ezeket sehogy sem tudod hozzávarrni, esetleg utána nem jön ki... :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A villanykörtés módszert valahogy nem szeretem. Nagyon csúszik, vagy nem is tudom.

      Törlés
  2. Ügyes vagy! Egyébként az ilyenekért olyan hálás tud lenni az ember... Még így is, hogy nem is az én kesztyűm, még így is ezt érzem. Hálát. :-)))

    Anyukám is nagy stoppoló művész. Egyszer majd felteszem a blogba az általa stoppolt zoknikat. Az már művészet... Majd meglátod. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aki hálás, az igaziból én vagyok, mert rengeteg segítséget kapok Lacitól, soha nem fogom tudni neki kellőképp meghálálni.
      Hát Anyudnak már több éves előnye van, úgyhogy biztos gyönyörűen csinálja. :-) Várom nagyon, hogy megmutasd!

      Törlés
  3. Mikor is jössz hozzánk? Kezdem gyűjteni a stoppolni valót :DD Nagyon tudsz!

    VálaszTörlés
  4. Nekem is van stoppolni való zokni...

    VálaszTörlés

Web Statistics