2016. április 4., hétfő

Mákos Huba




Az utcánkba valaki hozott a szomszéd faluból egy kiskutyát az idős anyukájának, akinek nem kellett. Maguknál nem merték hagyni, mert egy hatalmas bernáthegyijük van, így átkerült a szemben lakó kolléganőmhöz, akinek szintén van kutyája, de gondolta hátha kerít neki gazdát, ha nem, akkor majd megtartják. Mikor mentem át hozzá valamiért, akkor találkoztam a kis szőrgombóccal, aki ott feküdt a teraszon. Rögtön beleszerettem, kérdeztem is, hát ő kicsoda? Miután meghallgattam a sorsát, úgy gondoltam megpróbálom Tepertővel összebarátkoztatni. Először Tepinek nem tetszett a dolog, morgott, csipkedte az új jövevényt, de némi győzködés után lassacskán megszokta, egy idő után már meg is nyalogatta.
Így hát a kiskölyök több portán való átvándorlás után úgy tűnik révbe ért. Kobak Hubának nevezte el, ezt én is jóváhagytam a Mákos vezetéknév hozzátoldásával.
Szalad, kapaszkodik, csimpaszkodik, rágcsál, széthord dolgokat, ugatja a szomszéd ebnépet, hanyatt vágja magát pocaksimiért, igazi kiskutya, aki valószínű sok bosszúságot de még több örömet fog okozni az elkövetkezendő időkben.
A fényképezése nem volt egyszerű dolog, hisz ahogy meglátta, hogy lekapnám, máris felugrott és jött a gép felé. :-) Sok-sok kísérletezés után mégis sikerült párat kattintanom, ha nem is valami nagy minőségek. Majd ha fölnőtt, komoly kutya lesz, tán jobban fog modellkedni is. :-D



Huba barátkozik Tepertővel




Ez a nadrágszár nagyon finom




Enyém a bot




Ezt én is megpróbálom




Megy ez nekem mint a szélvész




Hiába na, fárasztó dolog a kerti munka, kicsit szunyálok












16 megjegyzés:

  1. Az a fejemet beásom fotó... hát az mindent visz. Annyira édes. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is annyira rötyögtem. Látta Kobak mit csinál, hát ő is beállt, de pontosan a barázdába és ott dolgozott. :-) Minden huncutságával együtt már most feltűnt, hogy milyen okos kis kutyus.

      Törlés
  2. A miénk (Bessy) nem ásott, nem emlékszem, hogy kölyékként is tette volna.
    Viszont van egy jó sztorim róla. Már felnőtt kutyahölgy volt, amikor egy alkalommal nagyanyám a tyúkólból összegyűjtött 3 tojást egy fatuskón felejtett. Órák múlva kérdezte tőlem, hogy bevittem e a tojásokat. Nem tudtam semmiről és csodálkozva kerestük a tojásokat. Már mindent tűvé tettünk a kertben, az ól körül, de a tojásokra nem akadtunk és már szürkült. Nagyanyám mondta, biztos Bessy megette. Kizártnak tartottam, sosem csent el semmit. Benéztem a kutyakennelbe, be a házikójába és lám a 3 tojás sértetlenül ott őrződött az ólja sarkában...
    Nem ette meg, de még csak meg sem sérültek a tojások.... egyenként hordhatta be a házába, anélkül, hogy összeroppantotta volna, anélkül, hogy mi ezt észrevehettük volna. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, ez nagyon szép történet, köszi, hogy elmesélted! Őrizte a tojásokat. :-)
      Nekem az volt ilyen szép, mikor kinn felejtettem a kendőm a kertben, és Tepertő szép óvatosan a szájába vette, és oda hozta nekem az ajtóhoz.

      Törlés
    2. :-))))
      Imádnivalóak, sok-sok örömötök lesz Mákos Hubában is. Főleg, amikor majd látod, hogy Tepertőtől eltanul dolgokat.

      Törlés
  3. Nagyon szép kiskutya, hasonlít a sheltie kutyafajtára.)
    A lányom Kari kutyusa amint elkezdek pld. ásni azonnal jön ugatja az ásót - de bármilyen más munkaeszközt - és abba kell hagyni az ásást, mert azonnal Kari is ássa tovább a lukat, gödröt, ezáltal veszélyes a kislábaira és az orrocskájára a további ásásom. Ezért amennyiben ásásba, vagy kapálásba kezdek el kell Karikát különíteni.
    Van egy cicus is, amelyik azonnal megjelenik, ha kimegyek a kertbe, és bármi dolgot - gyomlálok pld... - csinálok azonnal ott van és a kis fejecskéjét dugja a kezemhez, dorombol és nem haladok...)))DDD
    Cukipofik tudnak lenni az állatkák, sok örömötök legyen az új kis jövevényben is!)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Karika! De helyes név. :-)
      Hubát már tanítgatom, hogy ne menjen az ágyásba, és hihetetlenül gyorsan tanul. Csak lesek.

      Törlés
  4. Szerintem remek kis kutyára tettél szert! :-) Én inkább kis Collie-nak nézem. Terelő juhász kutya fajta. Rendkívül okos állatok rendkívüli mozgás igénnyel. Sok örömöd legyen benne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy keverék, nem tudom. De ma mikor az állatdoki beoltotta, ő is skót juhászt írt a könyvébe. Tudta kitől került ide Bernecéről.
      De nem is ez a lényeg. Tényleg nagyon okoska, ezt már ilyen rövid idő után is látom. Bár Tepertő se buta kutya, több trükkre is sikerült hamar megtanítanom anno.

      Törlés
  5. Mákos Huba, hát ez annyira jó név! gyönyörű pofácskája van és nagyon okosan tud nézni.

    Nagyon jók azok a kinagyított kutya részletek :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is jó kis név lett. :-)
      A koszos, földes orrocskája nekem is nagyon tetszett. :-)

      Törlés
  6. Kevés kedvesebb, szórakoztatóbb állat van a kölyök kutyánál.Az ember még a csínytevéseit is hajlandó megbocsátani, és ha ránéz el kell mosolyodnia. Ügyelj arra, hogy az "öreg" se érezze elhanyagolva magát - az ember néha ösztönösen a kicsire figyel, pedig mind egyformán várja a törődést, szeretetet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon igyekszem Tepertőt ugyannyira szeretni, mint a kicsit. Erre első pillanattól figyeltem. Ha egyik kap simogatást, a másik is, és a falatkákat is mindig megosztom köztük. Tepertő nagyon hűséges, szeretetreméltó kutya, nem is tudnék elfeledkezni róla. Persze szidást is kap mindkettő, ha megérdemli. :-)

      Törlés
  7. Jaj, de cuki. Abban biztos vagyok, hogy sok örömet hoz a házhoz.
    A keresztszülőben (az egyikben) csaknem biztos voltam: ki másnak jutna eszébe ilyen név?! Tetszik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kicsit hétköznapinak tartottam a Hubát, ezért toldottam meg, de Kobaknak is akartam kedvezni. :-D Ajánlottam pl. a Szellőt, mert annyira fürge, de Kobak hallani se akart róla, hogy az nyálas meg lányos, legyen inkább valami jó férfias, mint a Huba. :-)

      Törlés

Web Statistics