Úúú!

Ez még mászás nélkül is varázslatos hely, no de mászással együtt egyenest a paradicsom. :-D

https://www.youtube.com/watch?v=IqNfLGjyRQc

Ki érti ezt?

A napokban azon gondolkodtam, hogyan tudják megkülönböztetni a fiókák, hogy veszélyt látva csetteg a rozsdáska mama, vagy azért csetteg, mert már hívogatja ki őket a fészekből, vagy azért csetteg, mert kaját hozott nekik.
Ma, mikor ebédelni jöttem haza, már a kaputól- ahová egyáltalán nem látszik a fészek-, hallottam a kis csettegést.
-Nocsak, hívogatja ki őket a fészekből!-futott át az agyamon, és ahogy bementem, máris siettem a teraszon lévő kuckót megnézni.
És tényleg úgy volt, egy bátor jelentkező már kimerészkedett.  A többiek még ijedten behúzták a nyakukat, csak a dudori kis hátukat mutogatták.

Aztán délután, mikor végeztem a munkával, már két kis hős is kinn állt, majd később ez a kettő el is tűnt.

Jelenleg még ketten kuksolnak a fészekben, de már ők is nagyon lesekednek. Szóval mégiscsak tudják, hogy mikor miért csetteg a mamájuk.

Hoppá, döbbentem meg hirtelen! De ééén? Én honnan tudtam már a kaputól, hogy most nem azért csetteg, mert veszély van? Hirtelen összezavarodtam. Kezdenék érteni rozsdáskául?? :-D

Huba első útja a Gomb-hegyre

Még kissé félénken, nagyrészt inkább engem előre engedve, de azért kíváncsian mászott fel velem estefelé Huba a dombra. Bizony különleges dolog is ez egy kölyöknek az eddigi csupán udvari és utcabeli szaladgálások után. Kész expedíció. :-)

Az ösvény épp csak látszik a nagy fűben

Huba óvatosan halad előre, mindig a közelemben maradva

Mennyi újdonság!

Teltház mindenütt :-)
Mezei varfű

Lassan felérünk a dombtetőre, Huba alig látszik ki a derékig érő fűből

Innen már szépen látszik a falu

Fürtős vagy feketéllő zanót

A nagy hársfa alatt

Kéküstökű csormolya

Itt aztán vannak különös szagok

Jövök hozzád!

Hé, mit csinálsz? Ne zavarj a vakarózásban!

Némi bóklászás után hanyatt hevertem a fűbe és azzal szórakoztam, hogy így készítettem képeket arról, amit látok. Huba egy darabig jött-ment körülöttem, de aztán lefeküdt mellém és odabújt hozzám, mellső lábát a kezemre rakta, vagy éppen elkezdte rágcsálni a csuklómat. Nem hagyott túlságosan belefeledkezni a  meditációba. :-D

A nadrágom különösen tetszett ebben a perspektívában :-D

Sikerült egy igazi portrét is készítenem az örökmozgóról, csak sajnos épp szembe a fénnyel.

Végül hazafelé vettük az irányt, a már ismert úton Huba kifejezetten nagylegény volt, örömmel rohant előre. Azért mikor megálltam, ő is lefékezett.  Együtt szaladtunk a lejtőn, ő persze irdatlan tempóban, akárcsak a szélvész. Négy lábon és alacsonyabb testtel bizonyára nagyságrendekkel könnyebb egyensúlyozni meredeken lefelé. :-)

 A napocska ilyen gyönyörűen búcsúztatott minket a Gomb-hegy oldalában

Élet

Füleimnek kedves hangzavar a teraszon: óriási csicsergéssel fogadnak a fiókák minden egyes falatot, ami érkezik. Csupán hallgatózás alapján felmérést tudnék végezni, mennyi időnként kerül finomság a szájukba. :-) Annyit mondhatok, hogy gyakran.
Sokszor elgondolkodom, milyen egyszerű és szép is a rozsdafarkúak élete. Egy-két nap alatt megrakják fészküket mohából, fűszálból, kutyaszőrből, amit épp találnak, egy darabig ülnek a tojásokon, aztán két hétig egyhuzamban hordják a kicsiknek az ennivalót, s azok pikk-pakk kirepülnek. Még egy darabig vigyázzák őket a fészken kívül is, aztán a fiókák önálló életet kezdenek.
Mi, emberek meg éjt nappallá téve gürizünk hosszú-hosszú évekig, hogy pénzt keressünk, hogy házat építsünk, hogy berendezzük azt, aztán hosszú-hosszú évekig, sőt évtizedekig gondoskodunk az utódainkról. Mindez annyira abszurd és hihetetlen a kismadarak egyszerű életét látva.

Mamkának

Szabó Márton István: Kötött minta

Azt álmodtam, hogy megkérem a kezed.
És te igent mondtál, pedig mindketten tudjuk,
hogy nem fogsz hozzám jönni, hogy nem én veszlek el,
hogy bonyolult kötésminta szerint
vagyunk elrendezve, és hogy kezdettől fogva
vagyunk egymás anyagában ősi motívum,
hogy te utazhatsz délre, én pedig északra,
mert tudom, hogy nem egyedül az enyém vagy,
hogy csak az önzetlenség van, vagy semmi, és viszont,
mert ugye a lovakat mindig lelövik,
a madarak pedig egyszercsak kirepülnek,
de mi akkor is maradunk egymásba kötött
sormintája az örök szívszövetnek.

Mátéfy Szabolcs akvarellje

Kertészleány

Tavaly gyalázatosan nézett ki a szőlő, rohadt az egész, még ránézni is rossz volt. Idén, ha Isten is megsegít talán sikeresebb lesz, legalábbis most úgy mutatkozik. Lacibaráttól szoktam szaktanácsokat kérni hozzá, szóval most neki is szeretném megmutatni, hogy állok éppen. :-)
Nagyon élvezem a szőlővel való foglalkozást. Szeretem metszeni, szeretem hegyelni, szeretem tördelni róla a hónaljhajtásokat vagy az egyes leveleket, hogy a fürtök jobban kapjanak napsugarat, szeretem vállamra kapni a Szőrmestertől örökölt őslelet kis táskát, megtöltöm kötözővel és csak megyek-megyek csomózok. Olyan békés foglalatosság, s közben gyönyörködöm benne, büszkeséggel tölt el, hogy lám ni milyen ügyes vagyok, hahaha. Persze lehetek ügyes, ha vacak az időjárás, de mégis olyan jó nézni a leveleket, az alakuló fürtöket. Tán egyedül permetezni nem annyira szeretek. Magát a műveletet már igen, inkább az előkészületekkel van bajom. De ez legyen a legkevesebb, mert amúgy annyira jó érzéssel tölt el az egész szőlőzés. Minap azért jöttem be este 1/2 10-kor a kötözésből, mert már nem láttam rendesen.
Még a végén egyszer tán borkészítéshez is kedvet kapok. :-D

Sürgősségi

Padokon üldögélő emberek, ki infúzióval, ki anélkül, ki beszélgetve, ki csak csendben, van akin látszik a fájdalom, van akin nem. Esteledik. A kihelyezett TV készüléken a foci EB képei peregnek, nem igazán nézi senki.
A műanyag függöny mögül időnként szólítanak valakit, kikérdezik, aztán tovább várakozhat. Rengeteg fiatal orvostanhallgató jön-megy. Néha befut egy mentő, lerakják a beteget, aki magányosan vár a sorsára a folyosón.
Egy idősebb nő segítséget kér a testvére infúziójához a nővértől, de az foglalt. Az éppen ott lévő mentős készségesen siet oda, beállítja. A beteg kéri, hogy rakja gyorsabbra és érdeklődik mennyi idő még? A mentős komoly arccal válaszol: Még 6-8 óra. Aztán elneveti magát. Kell a humor, mint falat kenyér.
Néha hívnak valakit és elkísérik ebbe vagy amabba a vizsgálóba. Újak jönnek, régiek még mindig várakoznak, telnek a percek, a félórák, az órák, besötétedik. Vannak akik nagyon-nagyon régóta fekszenek a folyosóra tolt kórházi ágyakon, a szerencsésebbek mellett kísérő. Zúgolódás nincs, mindenki megadóan várja a sorsát. Jóságos arcú, hosszú hajú fiatalember jön-megy a hozzátartozója és a kórházi személyzet valamelyik aktuális tagja között.
Újabb mentő, egy bácsi már harmadszor kiált hangosan az egyik ágyról: Nővérke!
Mindenki próbálja tenni a dolgát, de az idő mázsás súlyt cipel a csizmáján. Infúziókat kötnek be az addig ott várakozók némelyikére.
Idős női testvérpár, egyik dundi, másik vékony. Nagyon hasonlítanak, az idősebbik a beteg, a húga pátyolgatja. Fel vannak szerelkezve: uzsonnás doboz, gyümölcs, innivaló, bizonyára nem először járnak itt. Amit magamban gondolok, nővérem egy perc múlva hangosan kimondja: Mi is ilyenek leszünk, majd kísérgetjük egymást. Egyik vékony, másik dundi.
Egy bácsi érkezik, mellette tolókocsiban fiatal nő, láthatólag rosszul van. Kik lehetnek, mi történhetett?
Órák múlva bekerülünk egy várakozó helységbe, ahol már lefekhetnek a nagyon betegek. Nem mindenkinek jut ilyen kiváltság, a többségnek marad a folyosó.
Az egyik szomszéd szobában a tolókocsis fiatal nő. Hány, rosszul van. A bácsi az apukája. Csak egy percre jöhet be!-mondja a nővér. A nő sír: Apu ne izgulj! Minden rendben lesz...-válaszol a bácsi és próbál erősnek látszani, apró mozdulatokkal simogatja lánya lábán a takarót.
A jóságos arcú fiú hozzátartozója a harmadik helységben. Még mindig csöndesen jön-megy.
Mindenki várakozik, remél, próbál türelmes lenni.
Éjszakába fordul az este. Kiküldenek a szobából.
A folyosón kakaóscsiga maradékot rágcsálok, nézem csokis ujjaim. A bácsi ott áll nem messze, kotorászik a táskájában, előhúz egy darab feltekert virágos WC papírt, leteker egy darabot és felém nyújtja. Késő van, az agyam már nem jár elég gyorsan, bambán nézek rá.
-Hogy meg tudja törölni a kezét!

A sürgősséginek csak a neve sürgősségi.

Unokatesók: Kata és Kobak

Huba és mamája

Kaptam néhány képet Huba mamájának gazdájától. Majd megmutatom őket Hubának: Látod, ilyen voltál  kicsinek! :-D

Lurkóság

-Múltkor felszállt egy csomó gyerek a buszra, és akkora hangzavar volt-panaszolja Kobak.
Próbálom neki mondani, hogy a gyerekek ilyenek, de nem hatja meg különösebben.

Csütörtökön osztálykirándulásra indultak, mikor felhívtam, a háttérben nagy ricsaj.
-Hol vagytok?
-Tessék? Nem hallom!
-Hol vagytok?
-A vonaton.
-A Déliben?
-Nem hallak!
- Na jó... Jóóó u-tat!
-Mami nem hallak!

Segítsééég!!!

A kerti munkától kidögölve hanyatt vágódtam a füvön, hogy szusszanjak egyet. Kb. 3 másodpercig tartott a béke és nyugalom.  :-D

Gumikutya

Nem tévesztettem el, véletlenül se kutyagumit akartam írni.
Hubát egészen egyszerűen gumikutyának nevezem egy idő óta, mert perc nyugta sincs, pattog mint egy gumilabda. Mindenkire ráugrál,  nem lehet tőle se kertészkedni, se cipőt pucolni, se cseresznyét szedni, se szép szóval, se csúnyával nem hajlandó megérteni, hogy más dolga is van az embernek, mintsem az ő hasát vagy fülét vakarni. Ha álló nap csak vele foglalkozna valaki, szerintem az se volna elég neki. Hihetetlen energiagolyó, szerintem kifejezetten emberi idegek tépésére specializálódott, főleg mikor már ötvenedszer ás ugyanott lyukat a szépen kibújt paszternákok között.
Tepertő nagyon okosan és hamar tanult, Huba egyelőre majdnemhogy a nevelés csődje. :-D Amire eddig sikerült rávennem, az a leülés-persze nem túl sok időre, mert zabszem van a seggében, állandóan feláll, felugrál. Azt szinte nem is értem, hogy volt képes megtanulni, hogy míg kiteszem neki a vacsorát, addig leüljön és csak akkor nyúljon hozzá, ha megengedem. Persze azért ez se megy még simán. Úgy mocorog, ficánkol közben mint egy sajtkukac.
Huba öt hónapos. Ugye azért be fog nőni előbb-utóbb a feje lágya? :-)

Eső után

Mindig mosolygok, mikor a Börzsöny nagy hegyet játszik. Pedig ahol a felhő megül, az még teljesen alacsonyan van.
Szóval időnként ha kimegyek a kert végébe, a havasokban érezhetem magam. Mint ma délután is. :-)