2016. június 29., szerda

Huba első útja a Gomb-hegyre




Még kissé félénken, nagyrészt inkább engem előre engedve, de azért kíváncsian mászott fel velem estefelé Huba a dombra. Bizony különleges dolog is ez egy kölyöknek az eddigi csupán udvari és utcabeli szaladgálások után. Kész expedíció. :-)





Az ösvény épp csak látszik a nagy fűben




Huba óvatosan halad előre, mindig a közelemben maradva



Mennyi újdonság!



Teltház mindenütt :-)
Mezei varfű








Lassan felérünk a dombtetőre, Huba alig látszik ki a derékig érő fűből




Innen már szépen látszik a falu




Fürtős vagy feketéllő zanót











A nagy hársfa alatt




Kéküstökű csormolya








Itt aztán vannak különös szagok












Jövök hozzád!




Hé, mit csinálsz? Ne zavarj a vakarózásban!



Némi bóklászás után hanyatt hevertem a fűbe és azzal szórakoztam, hogy így készítettem képeket arról, amit látok. Huba egy darabig jött-ment körülöttem, de aztán lefeküdt mellém és odabújt hozzám, mellső lábát a kezemre rakta, vagy éppen elkezdte rágcsálni a csuklómat. Nem hagyott túlságosan belefeledkezni a  meditációba. :-D




















A nadrágom különösen tetszett ebben a perspektívában :-D











Sikerült egy igazi portrét is készítenem az örökmozgóról, csak sajnos épp szembe a fénnyel.




Végül hazafelé vettük az irányt, a már ismert úton Huba kifejezetten nagylegény volt, örömmel rohant előre. Azért mikor megálltam, ő is lefékezett.  Együtt szaladtunk a lejtőn, ő persze irdatlan tempóban, akárcsak a szélvész. Négy lábon és alacsonyabb testtel bizonyára nagyságrendekkel könnyebb egyensúlyozni meredeken lefelé. :-)










 A napocska ilyen gyönyörűen búcsúztatott minket a Gomb-hegy oldalában








11 megjegyzés:

  1. Csuda jó gatyád van, akármilyen perspektívából nézzük! :)

    A pókhálós fotód nagyon nagyon...!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szeretem ezt a gatyót, illetve gatyókat, mert kettő is van. Jó lenge, szellős, amúgyis nagyon csípem az ilyen lötyögős, lógós dolgokat. :-)

      Törlés
  2. mennyire szép kirándulás, színültig élettel, én is érzem a napfény és a rét ezernyi illatát, gyönyörűek a fotóid, és kedvem van veletek rohanni lefelé, de jó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Inkább csak séta volt, de nagyon élveztük mindketten. Nosza, szaladj velünk!!

      Törlés
    2. jó, javítok, és bocsánatot kérek, hogy rosszul mondtam: SÉTA

      Törlés
    3. Nem azért írtam, mert baj lett volna, csak egy-másfél órát voltunk csupán, az inkább sétának számít. De remélem nemsokára lesznek kirándulások is, de még nincs veszettség elleni oltása, addig nem merek vele nagyobb útra menni.

      Törlés
  3. Felelevenítetted bennem a kirándulásokat, sétákat Bessyvel... szép emlékek. Ő is az ismerős részeken bátran előreszaladt, folyamatosan figyelve jövök e. Ha nem látott visszatért.
    Nagyon édes a Hubád! Tepertőt hol hagytátok?
    Tetszettek a fekvős képek, játék a természettel. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos az összes kutya így csinálja. Bár volt egy foxink, az ha beindult nem érdekelte senki, nem jött vissza.

      Törlés
  4. Jó kis túratársad lesz, ez már most látszik.
    Olyan jót mosolyogtam megint: ki másnak jutott volna eszébe ilyen nézőpontból fotózni, pl. a gatyóján átszűrődő fényt?! :) Csúcs vagy! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát remélem jól kijövünk majd túrázás közben. :-) Lelkesedésben és fáradhatatlanságban egyelőre nincs hiány részéről. :-)

      Óó, mindenkinek eszébe jutott volna, ha látja milyen szép a fény a szivárványos gatyán keresztül. Még nem vagyok csúcs, de majd leszek! Azért vettem sziklamászó felszerelést! :-D

      Törlés
    2. :DD
      Mindenkinek biztos nem, pl. nekem sem :)

      Törlés

Web Statistics