2016. november 28., hétfő

A töviskoronás




Vannak olyan gondozottak, akik igen nehéz természetűek, akikkel nem könnyű bánni, akik akár simán meg is sértenek, a lelkünkbe gázolnak, a jóért nem mindig jót kapunk cserébe, de még a legkiállhatatlanabban is találunk valami szeretnivalót. Emlékszem, mikor kolléganőm egyik ilyen nénije beköltözött a szomszéd város öregotthonába és előtte elbúcsúztak, a kolléganőm elsírta magát.
A hetek, hónapok, évek alatt szívünkhöz nőnek, akármilyenek is.
Hát akkor mennyivel nehezebb valaki olyantól elbúcsúzni, ráadásul örökre, akit különösen szerettél. Nagyon nehéz hivatás ez ilyen szempontból is. Nem olyan rég összeszámláltam, hány gondozottam utazott el végleg már ebből a földi létből, s bizony igen hosszú volt a lista. Vannak olyanok, akik már évek óta nincsenek itt, mégis hiányoznak, benézek az udvarukba, mikor ott gurulok el a bicajon és összeszorul a torkom. Sok-sok emléket őrzök, pedig még csak nyáron múlt öt éve, hogy itt dolgozom.
S hiába tudjuk valakiről, hogy már nem sok van hátra, ettől még ugyanúgy fáj, mikor lehunyja a szemét. Az egy kis vigasz, ha nem sokáig szenvedett, ha nem volt túl nehéz a halála.
Franci néni nyáron még kapált, aztán egy agyvérzés után már az otthonba hozták a kórházból, ahol nem akarom ecsetelni, hogy bántak vele, mert a gyomrom forog tőle. Attól, mert valaki elmúlt száz éves, még emberként kellene kezelni, nem kikötni a kezeit az ágyhoz, mert mászkál éjjel, s nem agyon nyugtatózni. Az otthonban sokáig kötözgették a lányok sebes csuklóit, és sokáig le volt bambulva szegény, de aztán hála Istennek helyrerázódott, visszanyerte jókedvét. Reggelente hangos kurjantásokkal fogadott mikor beléptem az ajtón, hogy máris, de azonnal meg kellene őt fésülni. :-) Eleinte a benti nővérkéknek nem is engedte ezt a műveletet, mert csak, de csakis én tudom olyan jó szorosan befonni.
Október végén még megünnepelte 103. szülinapját, otthon is tartottak neki bulit, ahol jól mulatott.
Aztán egyre gyengécskébb lett, egyre gyengécskébb lett, az utolsó pár napot már ágyban töltötte, de még ott is csókolgatta az éjszakás nővérke kezét, aki mikor nyugtalan volt ott ült mellette. Mennyit, de mennyit csókolgatta az enyémet is! Minden egyes hajfonás után. Amennyi áldást ő osztogatott, az el se fér az emberen.
Emlékszem mikor tavaly köszöntöttem, azt mondta, már nem sokáig fog élni, talán még egy évet.
-Honnan tudja, Franci néni?
-Érzem.

A töviskoronás Jézus domborművet az otthonba is behozták neki, ott függött az ágya felett, hisz azt nagyon szerette. Néha eltévedt a folyosókon, mikor a a szobáját kereste, volt, hogy a tálalókonyhában kötött ki a nővérkéknél.
-A töviskoronást keresem-mondta nagy hangon-, vezessetek oda!

Reggel elpityeregtem magam, mikor megláttam kitéve a fekete zászlót és bementem a szobájába, hogy még egyszer megcsókoljam a hideg kezét. Most már nem tudta viszonozni, régen közelharcot vívtunk emiatt. Már a töviskoronást se kell többé keresgélnie, nem téved el a folyosókon, nem hiszem, hogy a mennyországban szükség van útjelzőtáblákra. Ezentúl ott lehet Vele bármikor, s úgy hiszem nagy örömmel fogadták odafenn.




2016. november 27., vasárnap

Képes beszámoló az idei birsalma projekről



Ha Lenkéékhez megyek, a programot mindig hajvágással kezdjük, mert Laci szeret hippis csigabigákat növeszteni, de hát ez egy komoly nyugdíjas emberhez mégse annyira illik. :-)
Utána általában vacsorát kapok, most több fogásból is válogathattam, alig bírtam dönteni. Szerencsére Lenke nagyon gondos, igaz anyuka-nagymama típus, így dobozban vihettem haza abból is, amit már helyben nem bírtam megkóstolni. Fenomenálisan finom főztjeit főbenjáró vétek lenne kihagyni.
Miután degeszre ettem magam, indulhatott a projekt.


Az idei termés nem lett olyan bőséges, mint tavaly, de azzal vigasztaltam magam, hogy legalább hamarabb végzünk :-) 




A birsalma pucolása nem a legkönnyebb feladat. Egyrészt kemény, másrészt irtó hepehupás és göcsörtös, szóval jól meg kell kínlódni vele, nem ötperces munka.




A már jól bevált munkamegosztást követtük. Laci volt a daraboló ember, de a pucolásba is besegített. A fő pucoló én voltam.





Füli mindenre kiterjedő figyelemmel irányította a munkát




Lenke a nagyobb szeleteket kisebbekre varázsolta, s mint a befőzés mesterasszonya, ő kavargatta a készülő lekvárt is




Füli és Buksi gondosan ügyeltek rá, hogy egy kis darabka se essen a földre. Buksi ugyan eleinte reménykedett, hogy nyers krumplival dogozunk, lévén ez az egyik kedvence, de aztán csalódnia kellett.




Természetesen munka közben igyekeztünk porzó vesénket is nedvesíteni. Először Lenke és Laci saját vilmos körte, majd fekete ribizli pálinkája került górcső alá, utána jöhetett a fekete ribizli bor.
Ezekért a kutyuk szerencsére nem álltak sorba.
Ahogy telt az idő, teltek a lábasok is és csodálkozva láttuk, hogy ebből a viszonylag kevés birsalmából is lesz azért lekvárunk. A kedvünk lankadatlan volt, nagyokat dumáltunk és nevettünk, hülyeségért egyikünknek se kell a szomszédba menni.
Végül a munkánk jutalma 24 üveg lekvár lett, amit megfeleztünk. Mire hozzám került az adagom, valahogy a ládába a birsalmák mellé más lekvárok, sőt még uborkák is keveredtek. Ki érti ezt??



2016. november 25., péntek

Székely Szabolcs: Ima, reggel







Reggeli fürdés, kávé. Omló
pirkadat. Ázó reggeli illat
vibrál mindenen izzó fényben
most, amikor még párás
kisszoba-ablak előtt próbálja
kinyitni szemét ez a nap. S ahogy indul,
kávégőznél zsibbad a versláb,
s első szál cigarettám szívom
félálomban a reggeli végén.
Súlytalan arcát gyűri a város.
Kint a tükörnél fogkefe surrog.
Felriadok. Ha te lennél.
Á, nem.








2016. november 19., szombat

November






Hol még ősz van, hol már tél, talán maga november se tudja, hányadán áll igazán.
A díszes lombok sorra földre hullanak, s a színekből rothadó valóság lesz. Van aki hamar megszabadul ruhájától, mint a bodza vagy a juhar, van aki hosszan elbabrál ezzel a művelettel, mint a nyír vagy a fűz. Némely tölgyek pedig egész télen szivarrá sodrottan őrzik elszáradt, barna leveleiket az ágakon, mintha szégyellenék csupaszságukat.
De hát így vagyunk mi is, ki hamar őszül, ki később, ki meg festék alá rejti színtelenségét.
Szemerkélő esők, undok, dagadó sarak figyelik a szürke reggeleket, s ha időnként kisüt a nap egy-egy időre, cseppet fényleni kezdenek a nedves háztetők.
Kémények füstölnek, furcsa, kesernyés szag terjeng, fahasogatás hangja hallatszik hol innen, hol onnan. Melegszünk, melegedni próbálunk, mert a kabát alá is bekúszik a köd.
Diószemek koccannak egymáshoz a zsákokban törésre várakozva, miközben  decemberi kalácsillat után vágyakoznak.
Az emberek is vágyakoznak. Kibújni a szitáló párából, a rövid nappalokból, a nedves, nyúlós felhők alól a fényre. Karácsony után már minden nap egy tyúklépéssel hosszabb lesz-mondják a régi öregek, mi pedig hiszünk nekik.



















































2016. november 17., csütörtök

Ilus néni imádottja




Ej, mi a kő! macskanyó, kend,
A kredencben lakik itt bent???






2016. november 13., vasárnap

A patak még novemberben is gyönyörű




Illik hozzád a masina, átjön a lelked is - mondta egy barátnőm ezeket a képeket látva.
Rég és jól ismeri a lelkem, aki választotta nekem - válaszoltam én erre.













































2016. november 2., szerda

Takarékoskodjak? De miből?




http://www.penzcentrum.hu/nyugdij/durva_nyugdijcsokkentes_johet_70_evre_emelhetik_a_korhatart.1052030.html



Mikor ilyen vagy ehhez hasonló cikkeket olvasok, olyan szívesen feltenném a kérdéseimet. De kinek tegyem fel? Van valami jó ötletetek?

Szinte utópisztikusnak, valamiféle tündérmesének tűnik, hogy anyáink 55 évesen nyugdíjba mehettek.
Vajon hogy fogjuk 70 évesen, magunk is botra vagy járókára támaszkodva, ne adj Isten pelenkásan emelgetni, fürdetni, hurcolni, etetni stb.  az öregjeinket? Nem, ez nem vicc, van nálunk az otthonban olyan lakó-több is-, aki még nem érte el a hetvenedik évét és nem tudna otthon önállóan gondoskodni magáról, mert olyan állapotban van.
Úgy sejtem majd ez lesz a "vak vezet világtalant" opció. Először a nővérke pelenkázza majd a lakót, utána a lakó a nővérkét, bruhaha.
Idős kolléganőm, aki nagyon nehezen bírja már ezt a munkát, sírva fakadt mikor összeszámoltatta az éveit, és még 4 évvel könnyűnek találtatott. Azt mondta ő képtelen még ennyi évet lehúzni. Pedig ő nem hetven.

Aztán vajon miből kéne spórolnunk a nyugdíjas éveinkre, ha ebből a kormány által számunkra megítélt közalkalmazotti bérből maximum egyik hónapról a másikra lehet átlavírozni, s nemhogy 10, de még 5 %-ot se lehet félre rakni.
Mióta lett egy új gondozottam, akinek 80 ezer a nyugdíja, már nem mondhatom el magamról, hogy minden gondozottamnak magasabb a nyugdíja, mint az én keresetem, de azelőtt ez tényleg így volt. Nos milyen nyugdíj várható az ilyen keresetből? :-D És tán mi tehetünk róla, hogy ennyire tart érdemesnek minket az állam?

Aztán  arra is baromi kíváncsi vagyok, vajon mit fog az én GYES-es generációmmal kezdeni a kormány, mert mi igazán sokan vagyunk.
S bár jópáran ki fogunk hullani halottan a munkapadok mellől anélkül, hogy 1 ft-ot is ki kelljen fizetni számunkra, bizonyára mégis akad majd néhány elvetemült, aki eléri  az akkorra csillagos égig emelt nyugdíjkorhatárt és még képes lesz aljas módon tovább is élni, de a megítélt nyugdíjból nem futja majd neki semmire.
Dunába fognak minket lőni, gázkamrába küldenek, vagy mert ezek pénzbe kerülnek, csupán nemes egyszerűséggel hagynak minket éhen halni vagy megfagyni?



Web Statistics