2017. április 15., szombat

LACFKI JÁNOS: A HAJLÉKKÉSZÍTÉS ZSOLTÁRA






Uram, mi, a te híveid,

roppant rendes gyerekek vagyunk ám,

lehozunk téged az égből,

bebugyolálunk öblítőillatú ruhácskákba,

megédesítjük a papit is, amivel megetetünk,

nehogy elcsapd a kis haskódat,

csinálunk neked babaházat,

elnevezzük templomnak,

ott majd minden habos márvány lesz

meg csipi-csupa aranyozás,

meg ájtatos tekintetű szentecskékkel

pakolásszuk tele a főhajót,

legyen mivel játszanod,

ha unod magad,

zenélünk is neked,

pihepuha zenéket,

mindenesetre semmi olyasmit,

amire amúgy szívesen rángatózunk

őrjöngve a fesztiválokon,

maradj csak meg, Uram,

a te kis álomvilágodban,

csíja, csicsíja, majd mi elringatunk,

suttogva motyogunk neked

szép szavakat, és engedelmesen

ráfeleljük a zsoltárválaszokat,

egyszerre vetünk keresztet,

mint a kiskatonák, és dehogy szólunk

vissza pimasz hangsúllyal,

mint szeretteinknek otthon,

négy fal között,

dehogy hánytorgatjuk fel a sérelmeinket,

dehogy kelünk ki fröcsögve magunkból,

hogy lepofozlak, te büdös kölyök,

vagy hogy fogja be a száját, anyuka, mielőtt rálépek,

vagy hogy inkább főzni tanulnál meg, te utolsó,

nem, Uram, a te házadban minden olyan

szelíden megy és olajozottan, még a Rózsikát

is csak halkan mószeroljuk, amiért

rosszul vasalta ki az oltárterítőt,

és már megint nem oda tette a virágot,

ahova illik, nem azért mondom, atyám,

de tudnék magának mesélni erről

az ájtatos asszonyszemélyről,

olyan cifra dolgokat, hogy esküszöm,

a füle is kettéállna.

És miután rózsaszín babaszobádat ilyen

szépen berendeztük, Uram,

nehogy találkoznod kelljen a valósággal,

te fogod magad, és össze-vissza csavarogsz

a világban, nem maradsz meg a jó kis

kereteid között, én ezt nem is értem, Uram,

hát mindent megadtunk neked, öntettünk

harangot, hogy az órát se kelljen nézned,

építtettünk orgonát, hadd búgjon érzelmesen

a füledbe, erre te meg szabadon

kószálsz olyan utcákon, ahol még

az átlagembernek is veszélyes egyedül

járnia, nem hogy neked, akit eddig

pátyolgattunk, mindent alád tettünk,

s tessék, így hálálod meg nekünk.

Szóba elegyedsz a pénzváltókkal,

az illegálisokkal, a vágott arcúakkal,

és összevissza ölelgeted őket, még félreértik,

Uram, te nem tudod, micsoda rettenetes

félreértések vannak a világon,

ha már valakit ölelgetned muszáj,

hát babusgass minket, eleget fáradtunk

érte, megérdemeljük, és ezt most

minden beképzeltség nélkül mondom.

Uram, te odaheveredsz az utcalányok

mellé, és törölgeted a maszatos könnyeiket,

pedig valaki benézhet az utcáról,

és mit lát, Isten a bordélyban,

ez rettenetes szalagcím, ennek

nem tehetsz ki minket,

vajon gondoltál erre,

hogy honnan jössz,

hová tartozol,

hozzánk tartozol,

tartozol nekünk,

erre azoknak a szemérmetlen

szerencsétleneknek a vállát simítod,

mintha a koszos porontyaid lennének,

és a csuda egye meg, még csak

nem is azon járatod az eszedet,

amin mi járatnánk hasonló helyzetben,

csupa szívjóság vagy meg részvét,

hát meddig mész még el, azt mondd meg,

Uram, meddig, mert mi kezdünk

torkig lenni a te végtelen jóságoddal!

Csak egy kicsit lennél esendőbb,

csak egy kicsit gondolnál a látszatra

meg az illendőség re, de nem,

fütyülsz az egész renomédra,

amit olyan kínkeservesen építgettünk

évezredeken át kártyalapokból.

És odadőlsz az utcapadra,

a koszba, a hajléktalan mellé,

és eszünkbe juttatod, hogy nálunk

pince-padlás teli van cuccokkal,

ő meg két szatyorban hordja az életét,

hogy mi tonnaszámra gyártjuk a szemetet,

és idegesek vagyunk, ha nem szállítják

el azonnal a szép kis házunk elől,

ő meg a mi szemetünkből él, megpróbál

eltakarítani utánunk, lám, mekkora mocskot

hagyunk a Föld nevű táncteremben,

mennyi maradékot hajigálunk ki

fene nagy jómódunkban.

Uram, nem törődsz a kosszal, a fertőzésveszéllyel,

az élősködőkkel, átmásznak rád esetleg,

persze, tudom, őket is te teremtetted valahogy,

akartam is már kérdezni, ugyan,

minek, mi remekül ellennénk

bacilusok, poloskák, tetvek, bolhák,

egyebek nélkül, fene az ízlésedet,

szerintem a hajléktalanok is jól

ellennének ezek nélkül, de hát te tudod,

te vagy a főnök, bár ezt elég nehezen

nyeljük le, mi, a te híveid, akik hívek

vagyunk ugyan hozzád, de azért mindennek

van határa, odadőlsz amellé az árva fickó

mellé, és mindenféléket duruzsolsz

a fülébe, szédíted, hitegeted, mennyei

királysággal kábítod, ezerszer újrapörgeted

vele veszteségeit, és megsiratod mindet,

házat, hazát, asszonyt, állást, megbecsülést,

mi mindent lehet elveszteni, te jó ég,

mi mindent lehet megszerezni, te jó ég,

közben igazából csak szétpergő homok

marad kezünkben, és úgy vágyjuk közeledet,

Uram, te pedig megcsalsz minket,

ott heverészel úri kedvedben

a hidegben azzal az emberrel ott a padon,

és bennünk nincs elég bátorság,

hogy odaheveredjünk mellé,

hogy odaheveredjünk melléd.






5 megjegyzés:

  1. Micsoda igazságok!!!!! Köszönöm! És holnap elmegyünk szépen felöltözve a templomba és énekelünk szépen.....és....

    VálaszTörlés
  2. Első gondolatom úgy érzem per pillanat nincs is, mert szóhoz sem jutok. Beleragasztott a székbe, mert igen, az egészről az jut eszembe, így van.

    VálaszTörlés
  3. Tyű! Ezt még egyszer kétszer, háromszor el kell olvasni, mert nagyon ütős.

    VálaszTörlés
  4. Számomra is döbbenet volt ez a vers, feltétlen meg akartam osztani veletek. Timothy Schmalz Hajléktalan Jézus szobrának avatása kapcsán íródott.

    VálaszTörlés

Web Statistics