2017. december 9., szombat

3.évad




Bizony, már harmadik éve, hogy nyugdíjba vonuló kolléganőmtől átvettem a stafétát és én lehetek az a szerencsés, aki Mikuláskodik az öregotthonban.
Gyerekek között is csuda klassz lehet, egyik férfi lakónk ezt tapasztalja is már szintén három éve az oviban, de az, hogy az ember idősekhez látogat el Mikulásként valami különösen kedves dolog.
Azt hiszem számomra az év egyik legszebb és legboldogabb napja ez.
Igaz, rengeteget készülök rá, hetekig töröm a fejem, mi legyen az a frappáns dolog, amit személyre szólóan mondhatnék a lakóknak és a kolléganőknek.
A kolléganőknek ráadásul mindig kitalálok valami mókás kis ajándékot is, amiket persze mi értünk, de kívülálló nem biztos. Hiába is magyaráznám, miért kapott a főnökasszony távcsövet, Gyöngyike dundi kiselefántos kulcstartót, Pati sodrófát és mosogatókefét, Dóri teknőst, Aranka csavaros kiflit ( kisüveges pálinkát), Johanna klaviatúrát, Krisztike pillanatragasztót, ezek a mi saját bennfentes vicceink, szlogeneink.
Iszonyúan élvezem, hogy ilyenkor az öregecskéknek is jól oda lehet mondogatni, megpirongatni őket, senki nem sértődik meg, legfeljebb a vagányabbja visszabeszél, de leginkább csak kacag meg kacag, de még szerepelni is képesek a Mikulásnak csak úgy maguktól, spontán.
Az egész ünnepség egy hatalmas móka, persze adódnak könnyes, megható pillanatok is, mikor pl. a mozogni, beszélni már nem tudó Csabához mentünk be a szobájába és tágra nyílt, csillogó szemekkel nézett rám, próbálta formálni a száját, hogy velünk énekeljen, aztán egészen lassan, szinte művészien  csordult ki a könny a szeme sarkából és folyt végig az arcán, mikor a feleségét és lányát említettem.

Nekem ez a nap egy hatalmas ajándék! Hiába is magyaráznám, igazán csak az értheti, aki élt már át hasonlót.



Rénszarvaska verset szaval





A csomagok egy részét a kerekes járókával hozta a Miki, mivel már ő is öreg




S a hosszú úton persze megéhezett, így elővette a retro fém turista dobozát, ami tele volt serclikkel, de jószívűen megkínálta a jelenlévőket is belőle




Mindenki külön-külön sorra került a listán, itt épp Bandi bácsi lett pellengérre állítva






A főnökasszony szeme mindent lát, de azért nem árt neki egy távcső




A Mikulás is kapott ajándékot a főnökasszonytól, aki erősen kihangsúlyozta, hogy nem véletlenül csomagolta félpucér, farmergatyás, kockahasú macsós szatyorba :-D




Azok sem maradtak ki, akik valami oknál fogva nem tudtak kijönni a szobájukból




Volt aki díszkivilágítással várta a Mikulást



Rénszarvas kolléganőm legkisebb, most 13 éves kislánya mindig el szokott jönni az ünnepségre. Otthon meg is jegyezte anyukájának:
-Hogy ez a Pipulka milyen vicces! Az emberek biztos azt gondolják egy öregotthonban csak úgy szétdobálják az időseknek a csomagokat, el se tudják képzelni, hogy mi van itt ilyenkor!


Egy kislánytól, aki ennyire meglepően fel tudta mérni és kommentálni a  dolgokat, különösen jól esett az elismerés. :-)
Van még remény, csak pl. be kell vinni a gyerekeket időnként öregotthonokba is, hogy lássanak, tapasztaljanak, ismerkedjenek a világ azon felével, ami számukra még talán most furcsa és idegen.



6 megjegyzés:

  1. Kedves tőletek, hogy ilyen "személyes" Mikulásost játszotok. Biztos, hogy sokra értékelik az öregecskéitek. Én járok egy másik (nagyon nagy) otthonba, ahol ezt, így nem lehet megvalósítani, azért ünnepség ott is van, de mennyivel másabb, ha az ünnep személyes. Ha nem "egy rendezvény" amit gyorsan le kell tudni....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, érthető, hogy egy nagy otthonban ezt nem lehet megtenni. De talán ahogy a nagy hodály gyerekotthonokat is megszüntették, talán ez az időseknél is szerencsésebb lenne.

      Törlés
  2. Ez olyan kedves dolog, és téged ismerve hangulatos is volt. Imádom a Mikulásokat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rengeteget-rengeteget kacagtunk. :-D Egyik bácsi olyan hálásan ölelgetett a végén. :-)

      Törlés
  3. Az az utolsó kép annyira kedves!! tulajdonképpen abban minden benne van...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, valóban benne. Az a néni amúgy is nagyon kedves nekem, mert én jártam hozzá, míg még otthon lakott.

      Törlés

Web Statistics