2013. december 31., kedd

El kellett



csennem ezt Lacibaráttól, mert annyira megtetszett:



Ölelésben gazdag új évet kívánok mindenkinek!

Két ember között egy átlagos ölelés hossza 3 másodperc, de kutatók valami érdekeset fedeztek fel: ha az ölelés 20 másodpercig, vagy tovább tart, ennek mély terápiás hatása van a testre és a lélekre egyaránt. A jelenség oka, hogy a jó ölelés egy oxytocin nevű hormont termel. Ennek az anyagnak számos előnye van a fizikai és mentális egészségünkre nézve. Az oxytocin többek között segít ellazulni, biztonságban érezni magunkat, valamint félelmeinket és szorongásainkat csillapítani. Ezt a nyugtató, természetes anyagot ingyen adjuk mikor valaki a karjaink között van, gyereket babusgatunk, kutyát vagy macskát kényeztetünk, a partnerünkkel táncolunk, vagy egyszerűen csak barátunkat karoljuk át. Adjuk és kapjuk !







ui.
Jelenleg épp nem Tepertőbe, hanem Bödön cicába nyomom az oxytocint, aki baromi elégedetten itt terpeszkedik az ölemben. :-)
Szóval szép új esztendőt mindenkinek sok öleléssel!








2013. december 29., vasárnap

Mahitól




SZABÓ T. ANNA:
ÉRTSD MEG

Értsd meg magad, mint libegő, sosem-álló mozgását a fa,
tumultuózus felhőit az ég az őszi szélben,
képlékeny hullámzását a tenger,
fénymozaikját a lüktető,
mindig változó metropolisz.
Értsd meg a hajad minden szálát, a bőröd pórusait, a
szemed rebegését álmodban, az izmok
egymásra hangolt mozgását, a sejtek
önjáró dallamát, az idegekbe nyilalló
vágyat, sejtelmet, gerincizzító
gyönyört, azt, ahogyan egy vagy
a levegővel, s kiröppensz magadból
minden légzéskor. Érintsd meg a földet,
szorítsd a vizet a markodba, érezd
benne a dobogásod. Magadban halott vagy,
érezd a halottakat magadban, a lángot,
értsd meg magadat, értsd meg, légy egész.
Érezd magad, ahogy a tenger érzi,
értsd meg magad, ahogy az ember érti,
hogy érthető legyen az érinthetetlen.
És végre élsz.



( "Sok mindent ki lehet olvasni a sorokból. És te meg is teszed, de legfőképpen érezni lehet ezeknek a soroknak a nagyszerűségét.
B. is eszembe jut róla. De leginkább mégis Te.
Remélem, olyan örömöt okoz neked majd olvasása, mint nekem az, hogy rátaláltam." )




2013. december 21., szombat

Mellek, combok, sonkák





Rezső, a sarki hentes naphosszat
mellek, combok, sonkák között
turkál vaskos virsliujjaival.
Közben álmodik.
Az eseménytelen napok sodrába
szent áhítattal érkezik el a kedd és péntek.
Ilyenkor délelőtt tíz és tizenegy óra között
belép a boltba Monika, s  megáll a levegő.
Lassú, kecses lépteivel megközelíti a pultot,
ibolyaszemeit felemelve kiejti a bűvös szavakat:
-Tizenöt deka csirkemájat kérek!
Rezső különös gonddal válogatja ki a legszebbeket,
majd óvatosan átnyújtja a kis csomagot.
-Még valamit parancsol kisasszony?-
kérdezi reménykedve, s  arról ábrándozik,
hogy bárdjával gyönyörű, csontos karajt
szeletelhet a lánynak centiméter pontossággal,
vagy kihúzhat a pult alól valami különleges árut
csak Neki.
-Köszönöm nem!
Míg Monika lassú, kecses léptekkel
halad a kassza felé, Rezső félig nyitott szájjal,
kocsonyásan remegő szemeivel bámulja
farhátát.



2013. december 19., csütörtök

Kaffka Margit - Kertben






Valamiért ez a sok rózsa
Úgy összeborzong, megremeg.
Könnyelmű, tarka violák is
Egymásnak csendet intenek.
Csitul a szellő, - lábhegyen csak
Kímélve, búsan közeleg, -
A legyintését féltve, óva,
Zajtalanul összefogózva,
Fogják fel néma levelek,
- Megilletődött őrszemek, -
Mik szegett fővel, sorra állnak
Ablakánál a kerti háznak...
Ott benn, - elgyötrött némaságnak
Kél hosszú, panaszos jaja,
Halkan, kisértőn, - mintha távol
Árnyak völgyéből hallszana,
Majd vergődő sikolyra válik,
Mint a lélekharang szava - - -
Ott benn, - virágos kerti házban
Rettentő, fagyos elmúlás van,
Az élet oda van, - oda.

A virágoknak asszonya,
Küzködve most haldoklik épen
Egy férfi szivében.













2013. december 5., csütörtök

Mai népi bölcsesség




Aki sokat járja a falut, az gyakrabban lép kutyaszarba.



Doktor úr-száj






Hatalmas, degeszre tömött szatyorral vágódtam be az orvosiba.
Húúú, nincs senki a váróban, hurrá, rögtön a doktor úr elé járulhattam. Ő szokás szerin hellyel kínált, miközben leraktam a  batyut.
-Kinek vásárolt? -kérdezte kedvesen.
- Ó.-i  tanárninek-válaszoltam, miközben lehuppantam a vele szemben lévő székre és elégedetten szusszantam egyet.
Aztán némi idő után megszólalt:
-De mit szeretene?
No akkor elkezdtem hahótázni. Ja, ja persze, az egy dolog, hogy kényelmesen elhelyezkedtem, de tulajdonképp dolgomat végezni jöttem. Néha annyifele van a fejem, hogy hirtelen azt se tudom hol és miért is vagyok ott.
-N. néni receptjeit szeretném felíratni.
Szerencsére volt egy jó paksaméta, addig legalább pihengethettem.
Mikor végre mindet kinyomtatta és kezembe adta, bátorkodtam megkérdezni, hogy vajon nekem nem tudna-e felírni valamiféle szárnyakat, hogy gyorsabban eljussak egyik helyről a másikra.
-Nem kell felírni-válaszolta mosolyogva-, vannak szárny nélküli angyalok is.




2013. december 2., hétfő

....az út végén.....













Ez a gyönyörű látvány fogadott, mikor délután kiléptem Gizi néni kapuján és elindultam Maris néni felé.
Nagyon szeretném, ha majd az igazi út végén is hasonló várna.
Mégis-mégis általában félek a haláltól. Nem is a haláltól magától, hisz az csak egy pillanat míg átlépünk a másik világba. Inkább az előtte lévő dolgoktól. Szenvedéstől, nyomorúságtól, betegségtől, fájdalomtól, kiszolgáltatottságtól, magánytól.
Persze ha az ég kegyes, lehet  gyors vagy észrevétlen az átmenetel, de általában nem ez a jellemző. Néhányaknak megadatik.
Az elmúlt két és fél év alatt elég sokat tapasztaltam e téren, sokkal többet, mint az addigi egész életemben. 
Most pedig csupán egy hónap alatt annyi tragédia történt itt a faluban, hogy még aki amúgy nem szokott, most tán az is elgondolkodott élet-halál kérdésén.
Egy 32 éves nő felakasztotta magát, s már nem épp friss állapotban találtak rá, egy 22 éves fiút reggel az anyukája már nem tudott felébreszteni, egy 47 éves férfi a motorján ülve kapott infarktust és a betonsáncba zuhant, egy 50 éves férfi autóval hatalmas sebességgel egy fának rohant,  úgy vágták ki a kocsiból. Hogy ezek után egy idősebb ember rákban, hosszú szenvedés után ment el, az már egészen hétköznapi eset, bár sejtésem szerint mégiscsak neki volt a legszörnyűbb halála.
Melyikünkre mi vár? Te vagy én mikor kerülünk sorra? És miért, hogy van aki nem fél a haláltól? Nekem még a szülés előtt is halálfélelmem volt. Egyszer csak úgy bátortalanul rákérdeztem anyura, s ő is erről számolt be. No ez nyugtatott meg valamelyest, hogy nem csak velem esik meg ilyen csúfság, hogy halálfélelmem van terhesen.
És tessék! Ilyen nyámnyila, pókháló-idegzet mellé olyan munkát kaptam, ahol nap mint nap a halál völgyében járok, szembesülök az emberi nyomorúsággal, az öregedés minden fájdalmával, lelki és testi  kínjával, az egyedülléttel, a rászorultsággal, s azzal, hogy sokszor úgy várnak rám mint a Messiásra, holott ki vagyok én??? Egy ugyanolyan kiszolgáltatott, ilyen-olyan kínokkal megáldott, haláltól remegő, a nap végére teljesen kiürült, kopott zománcú rossz fazék.
Közben életre vágynék, melegségre, felszabadult kacagásra, fényre.
Fényre! Minden rettegés és félelem nélkül.
Itt és most, és az út végén is.