Apró örömök





Kinn szemerkélős, pocsék idő-olyan, mint mikor a kenyeres ember pofozkodni akart értünk.
Brrrrr... kinek van kedve ilyenkor a bicajon vándorolni házról házra, boltba, patikába szaladni, fát behordani, gereblyézni, diót törni a hideg teraszon meg a többi, meg a többi.










Egyedül az ajtón virítanak még a falevél rózsáim, különben barátságtalan már minden a kertben.






És akkor sóhajtok egy nagyot, elvigyorodom, megfőzöm a tejeskávém, bevágok hozzá két vajasmézes pirítóst.





Kicsit hideg van benn is, így kivonulok fáért, gyújtóst csinálok (ne próbálkozzatok gyertyánból, de nekem más nincs), aztán tüzet rakok.






Hhhhhhhh....mmmmmm.......szabadnapos vagyok.









Marina Cvetajeva: Ha nézek...






Ha nézek a szárnyra kelő levelekre,
hogy szállnak alá, lepik utca kövét,
s hogy törli le őket a piktor ecsetje –
így véglegesülhet a vásznon a kép –,

azt gondolom (ó, soha senki se vágyik
ölelni, simítani már fejemet),
lombcsúcson, ahol csak a rozsda virágzik,
levél vagyok én is – a fán feledett.