2017. július 27., csütörtök

Titokzatos küldemény





Tegnap találtam a postaládámban, vagyis inkább csövemben egy értesítést, hogy csomagom jött, de nem talált otthon a postás autó, mivel éppen a hegyeket róttam , és ezt majd meg is fogom nektek írni részletesen. Csudálkoztam, mert nem rendeltem semmit, ráadásul a küldeményen az öregotthon címe volt megadva, akkor hogy került a cetli ide a házamhoz?
Könyv volt benne, az tuti biztos, és azt is ráírták, hogy 0 Ft. No ezen végképp elképedtem. Az való igaz, hogy az otthonba kérem mindig a csomagjaimat, de vajon miért küldött nekem valamit a Libri csak úgy ingyen és bérmentve??

No ma fény derült a titokra, mert újra megjelent a postás autó, dudált és az ipse lobogtatta a csomagocskát. Mondom neki, én nem rendeltem semmit. Hát ő nem tudja, de tegnap az otthonban a kolléganőim nem akarták átvenni. Naná, hogy nem, ha csomagot várunk, mindig kiírjuk egymásnak a faliújságra.
Most mi legyen, kérdi az ipse, átveszem, vagy vigye vissza? Lehet, hogy valami reklám vagy ki tudja.
Kicsit gyanakodva néztem a csomagot, de mivel valóban az volt ráírva, hogy 0 ft, hát aláírtam, majd legfeljebb fogom a fejem ha kibontom, hogy miféle csőbe húztak bele.

Olvasókáim, tudom, hogy valahonnan innen fúj a szél, de hogy melyikőtök küldte nekem, fogalmam sincs. A könyv címe ugyanis A szervezet tisztítása lépésről lépésre Kovács József természetgyógyász tolmácsolásában.
Nagyon meghatott ez az ajándék és a gondoskodás, az öregotthonos cím is, meg az egész minden.
Remélem aki küldte elárulja, hogy meg tudjam szívemből köszönni!!!




18 megjegyzés:

  1. Csak, hogy kizárásos alapon nagyobb legyen az esélyed: Ezt nem én küldtem! :-) (sajnos) De akárki tette is e galádságot, tisztelem érte!

    VálaszTörlés
  2. Nahát! Ez nagyon kedves! Csatlakozva Vénemberhez: tisztelet a küldőnek!
    @):-
    (ez egy virág akár lenni :-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, tényleg annyira kedves. :-)

      Nagyon szép virág.

      Törlés
  3. Micsoda meglepi!!!valaki nagyon kedves volt veled!!!!
    Remélem kicsit legalább jobban vagy!!szép hétvégét!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen Verocskám, javulok, bár az igazat megvallva ma elég nehéz napom volt, mondhatni úgy is, hogy fos. Szószerint, mert vastagbél tükrözésen voltam, és hát....inkább ne beszéljünk róla.

      Törlés
    2. Akkor meg főleg jó pihenést....

      Törlés
  4. Akárki küldte, emelem a kalapom előtte!

    Jaj, miken mész Te keresztül! :O

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg nagyon aranyos, bár jelentkezne.


      jaj, Orsikám, szörnyű volt, pedig mindenki azt mondta nem vészes, de nekem furcsák a beleim azt mondta utólag a doki, azért kellett kiabálnom meg sírnom, egyes pontokon azt hittem most szétdurranok és meghalok. Mindegy, túl vagyunk, soha többé nem akarok ilyet!

      Törlés
    2. Túl vagy rajta, ez a lényeg, meg az hogy ne legyen semmi baj. Küldök egy erősítő ölelést :)

      Törlés
    3. Amerre te élsz, ahová orvoshoz jársz, ott nem ismerik a "kábítós" vizsgálatot ?????? Ingyen van, és semmit nem érezel. Az orvos pedig tökéletesen tud "dolgozni"... Sajnállak - mert ez a procedúra injekcióval se egy leányálom.

      Törlés
    4. Fodorkám, ilyen bódítóson voltam, másképp el se mentem volna, de én ugyan nem éreztem semmi bódulatot, mindent hallottam és éreztem és nagyon-nagyon fájt. És mivel magánrendelőben voltam, hát nem éppen ingyen volt. Lehet a rengeteg fájdalomcsillapító amit az elmúlt hónapokban marékszámra ettem, hogy tudjak dolgozni, már immunissá tett, nem tudom... Csak egy icipicit voltam kába. De mondta az orvos, is utána, hogy nagyon nehéz menet volt, alig bírták tolni a kamerát a kacskaringós és nagyon szűk beleimben, azt hitték végig se tudják csinálni, a nővérke hősnek nevezett. Én inkább élőhalottnak éreztem magam mint hősnek.

      Törlés
  5. Kedves Pipulka!

    Isten bizony nem én küldtem neked a könyvet, és a tartalmát sem ismerem, de nagyon megfontolnám a helyedben.
    Már többször megfordult a fejemben, hogy a csodába bírja a szervezeted azt a nagy katyvaszt - legalábbis ahogy a sok kínálást leírtad - az enyém már rég beadta volna az unalmast.
    És amikor a betegségedről írtál is az volt az első gondolatom, hogy lehet semmi más bajod nincs, mint hogy vigyáznod kellene végre magadra!

    Így ismeretlenül is üdvözlettel és szeretettel: Katalin

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen nagy katyvaszra gondolsz? én mindebben csak a jóindulatot és a segítőkészséget látom. Tudod én az a fajta vagyok, aki általában átgondolom mi válhat hasznomra és mi nem. Persze tévedhetek én is, ez benne van a pakliban. Próbálom a Biblia azon elvét követni, hogy ami jó, azt megtartsátok. És ha valamiről úgy gondolom, hogy az jó és igaz, ahhoz nagyon tudok ragaszkodni bárki más véleménye vagy rábeszélése ellenére. Kérdezd csak meg Vénembert, tudna mesélni, hahaha. :-D Egyelőre azt próbálom csinálni amúgy, ami nekem most kellemes és örömöt ad. Pl. túrázok, Balcsin voltam, vagy tegnap Bogival barátnős napot tartottunk, vagy Kobakkal összebújva filmet nézünk esténként.
      Így ismeretlenül is nagyon jól esik az aggódásod, én is szeretettel ölellek! <3

      Törlés
  6. A könyv címéből indultam ki, és "katyvasz" alatt azt értem, ami a szervezetben a nem megfelelő étkezés hatására ki tud alakulni. És ami még pluszban borzasztó nagy megterhelés a szervezetnek a munkahelyi leterheltség, fáradtság mellé.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És honnan gondolod, hogy nem megfelelő az étkezésem?

      Törlés

Web Statistics