2015. szeptember 24., csütörtök

Körút





Hagyomány, hogy  az Agapé Gyülekezetek Közössége-ahová a mi kis csapatunk is tartozik- vezetője több lelkipásztor társaságában tart egy országos körutat évente, aminek keretében meglátogatják az összes gyülekezetet.
Idén ránk a most hétfői nap esett. Nagy dolog ez. Már csak azért is, mert alig pár ember miatt többen is idefáradnak az ország különböző pontjairól, és igyekeznek olyan dolgokat hozni magukkal, amik kifejezetten nekünk szólnak. Azt hiszem nem lehet könnyű. Eleve az utazás, hogy mindig máshol aludni, és mindig készen lenni a szolgálatra, amit mindenhol nagyon várnak. Felelősség is, hogy valóban azt tudják-e nyújtani, amire az adott helyen épp szükség van, ráadásul úgy, hogy nincsenek mélyebb ismereteik egy-egy közösségről.
Nálunk év közben is sokan megfordulnak, mert a pásztorunk mindig gondosan ügyelt rá, hogy ne legyünk belterjesek, sok helyről hallhassunk prédikációt, s azt önállóan meg tudjuk ítélni, fel tudjuk magunknak dolgozni. Szokta is viccesen mondani a vendég lelkészeknek rólunk: Ha nem hallotok hangos ámenezéseket, az azért van, mert a testvérek gondolkodnak. :-)
Egyik lelkész különösen izgult, s ezt férfiasan be is vallotta nekünk. Attól is félt, mi lesz ha elsőnek kerül rá a sor, attól is, mi lesz, ha utolsónak, attól is, hogy nem kapott előre semmi instrukciót Istentől a mondandójával kapcsolatban. No elárulhatom, hogy tán tőle kaptuk az egyik legjobb és legbiztatóbb üzenetet attól függetlenül, hogy nem ismert bennünket, nem tudta milyen dolgokon mentünk keresztül, vagy mi lenne az, ami aktuális lenne számunkra.
Volt egy cigány lelkipásztor, aki már tavaly is itt járt. Hát valami ilyesformának képzelem az első tanítványokat, akik Jézust követték. A végtelen egyszerűsége, a tiszta szíve, az, ahogy a mondandóját nagyon-nagyon szemléletesen és mindenki számára érthetően, hétköznapi szavakat, hasonlatokat használva elmondta, az fantasztikus volt!
Miután mindannyian beszéltek, megkértek minket, hogy engedjük meg, hadd imádkozzanak értünk egyenként külön-külön is. Egy ilyen maroknyi csapatnál ez igazán kivitelezhető. :-)
Tavaly is volt ilyen, s mivel nagyon szívesen emlékszem rá vissza, megörültem az újabb lehetőségnek. Akkor valaki imádkozott értem, de később még odajött egy szintén cigány, egészen fiatal lelkész hozzám, és megkérdezte, ő is imádkozhatna-e. Naná, a dupla még jobb! Pár mondata után aztán hirtelen levegőt se kaptam, annyira hihetetlen volt, hogy pontosan azt mondja, amire nekem iszonyúan szükségem volt, holott akkor látott életében először és semmit nem tudott rólam. Mindig meghat Istennek ez a személyre szóló figyelme, jósága és kedvessége, és mindig nagyra értékelem az olyan embereket, akik a szívüket oda tudják fordítani hozzá egy másik ember érdekében. Most jelen pillanatban én miattam, hogy pontosan azt kaphassam, amire vágyom. Komolyan! Ez mindig ámulatba ejt. S mivel nem először tapasztalom meg, azt se foghatja rá senki, hogy ááá, csak véletlen volt, hogy éppen azt imádkozta, amit kellett. Ennek az akkor elhangzott imádságnak egy mondata több hónapon keresztül adott nekem erőt bizonyos dolgok elviseléséhez, az azokon való túllendüléshez. A mai napig mondogatom magamnak, ha elszontyolodnék.
Hát ezek után idén igazán várakozással tekintettem az imádság elé.
A lelkész aki odajött hozzám, megkérdezte a nevem és, hogy van-e valami külön kérésem. Mivel nem volt, és rábíztam az imádság menetét, még annyit tudakolt meg, hogy mivel foglalkozom.
Megmondtam. Eddigi tapasztalataim szerint, ha hívő körökben megtudják a foglalkozásom, általában az a reakció, hogy ez milyen nagyszerű dolog, mert mennyi lehetőségem van bizonyságot tenni, meg segíteni. Azonban most ez a legnagyobb döbbenetemre másképp történt, a lelkészből ugyanis igazán őszintén ez fakadt ki:
-Az nagyon nehéz munka!
S rögtön elmesélte, hogy van egy ismerőse, aki szintén idősekkel foglalkozik, s hogy ez milyen kimerítő, és még hétvégén is hívogatják, és nem hagyják őt felüdülni, és mennyire terhes tud ez lenni.
Én csak félmosollyal bólogattam. Senki kívülálló még nem reagált így  a foglalkozásomra, egyszerűen el se akartam hinni. Azt gondoltam, ilyen nincs, hogy pont egy olyan illető jön oda hozzám, akik totál tisztában van vele, hogy ez bizony nem csak arról szól, hogy milyen szép dolog, hanem arról, hogy ez mennyire nagyon nehéz. Annyira jó szívvel tudott értem imádkozni, hogy törölgetnem kellett a szemeim. Megint csak szembesültem vele, hogy Isten személyesen engem, Pipulkát nagyon is jól ismer, s hogy külön gondot fordít rá, hogy olyat kapjak, ami igazán nekem szól. De hát ki is ismerhetné jobban a gyermekeit, mint az Atya? :-) Csak az ember a maga kis hangya voltában hajlamos erről elfeledkezni. Pedig meg van írva, hogy még a hajunk szálait s számon tartja, de sokszor ezt olyan nehéz elhinni. Az enyémeket?? Tényleg? :-) Hát ki vagyok én?

Mikor befejeződött az imádság, csak azt tudtam ismételgetni: köszönöm, köszönöm és szorosan, hosszan magamhoz öleltem ezt a drága lelkészt.






2015. szeptember 22., kedd

Szállj el kismadár





Tán már másfél hónapja is volt, hogy a tesóm felhív és azt mondja a telefonba: Ne csinálj szeptember 19-re programot, mert szereztem Republicra jegyet!
Nem vagyok épp egy Republic rajongó, nem is voltam soha koncertjükön, de mivel piszok ritkán van lehetőségem bármi ilyen eseményre eljutni, nem teketóriáztam.
Mivel úgy esett, hogy Pécsről pénteken utaztam Pestre, hát felbatyuztam a tesómhoz nem kis csomagommal. Hatalmas hátizsákot cipeltem, mert nem tudtam milyen idő lesz, hát volt benne meleg ruha, hideg ruha, aminek végül a felét se kellett használnom.
Még mindig nem voltam tökéletes egészségileg, mikor kiértünk este a Budapest Parkba fogalmam se volt, hogy állom majd végig a koncertet. 25 éves a Republic. Egyik tagjuk egy darabig a szülőfalumban lakott éppen a mi utcánkban. Minden évben rendeztek is a falum határában lévő kőbányában koncertet, a tesóm mindig ott volt.
Nekem inkább különböző emlékek jutottak eszembe, ahogy sorban mentek a számok. A régesrégi Szállj el kismadárnál pl. egy szintén régesrégi kirándulás jutott eszembe az első munkahelyemen lévő tűraszakosztállyal. Akkor volt ez nagy sláger, és ahogy várakozott a csapat valamelyik állomáson, egy muris emberke valami hordozhatós magnóból ezt üvöltette. :-)
Aztán mikor pl. felhangzott az, hogy Jóóóó reggelt kívánok, hát nevetve gondoltam arra az álmos reggelre, mikor munkába indulván kikászálódva az ágyból megszólalt a telefonom. Ásítozva belehallóztam, mire a vonal másik végén elkezdett üvölteni ez a szám. :-D Túl sokat nem kellett gondolkodnom, melyik bolond barátom találta ki ezt a tréfát. Mindenesetre sikerült jókedvűvé varázsolnia akkor a napom.

A hangulat nagyon jó volt, rengeteg ember jött össze, maga az együttes is ámuldozott, hogy elővételben elkelt az össze jegy, és mennyien vagyunk. Az gyerekektől kezdve egész idősekig előfordultak a közönség között. Előttem például egy komplett család állt, apuka, anyuka, 13 éves forma leányka, 10 éves forma fiúcska. Volt olyan dal, ami alatt az apuka és az anyuka összeborulva táncolt, látszott, hogy valami régi romantikus időkre emlékezteti őket. :-) Egészen elérzékenyültem látva őket.







Mikor vége lett a koncertnek és elkezdett áradni hazafelé a nép, a hangfalakból jobbnál jobb számok szólaltak meg, ott ragadtunk hát még sokakkal együtt ökörködni, rázni a rongyot. Rengeteget röhögtünk, és hihetetlen, de nemhogy végig álltam a koncertet, de még jó darabig fenemód ugrabugráltam is az idétlen családtagjaimmal. Olyannyira, hogy egy leányzó, aki a körülötte lévők közül hol ezt, hol azt az ember kezdte pontosan utánozni, engem is kiszúrt. :-D Rögtön rájöttem, hogy most engem másol, mert olyan bakkecske módra nem ugrált senki rajtam kívül. De nem jöttem ám zavarba, gyorsan odalavíroztam hozzá, és már együtt roptuk. Ezt a barátnői nagy csujogatással díjazták. :-)
Hát így volt a buli. Meg is gyógyultam. Hétfő volt az első nap, mikor nem hányingerrel ébredtem, mint másfél hétig minden reggel. Szóval indulhatott a meló. Bár jobban értékeltem volna, ha már a szabi kezdetére rendbe jövök.





Családom és egyéb állatfajták kirúg a hámból. :-D Nem árulom el ki kicsoda mert leveszik a fejem érte, a fantáziátokra bízom a dolgot, hehehe.














2015. szeptember 20., vasárnap

Kattintgatós tanulmányséta





Szóval volt egy nap odautazás, egy nap kirándulás, egy nap városnézés, aztán a következő hőgutás napot gyakorlatilag végig aludtuk, az utolsóra egy séta maradt a Malomvölgyi-tő körül.
Ha az ember több időt tölt Pécsen, mindenképp érdemes ide kijönni, ha pedig az ember Pécsen lakik, akkor meg különösen. Akár egész napra pokróccal, uzsonnával, netán horgászbottal. :-)
Hétköznap lévén most nem volt túl sok ember, amit nem is bántunk, mert olyan csend és béke vett minket körül, hogy csak na. Sok-sok időt elbogarásztunk, mindenféle képeket készítettünk és egyikünk sem sürgette soha a másikat. Egyikünk ezt vett észre, másikunk azt, vagy mindketten ugyanazt. Annyira élveztem, hogy tényleg mindenféle sietés nélkül úgy és annyit fotózgathattam kedvemre, amennyit csak akartam. Téma pedig igazán akadt bőven.


Ilyennek láttuk a tavat, mikor megérkeztünk









Aztán csak jöttek sorra a kisebb-nagyobb csodák
























Egy csepp ősz




Hosszan el lehet üldögélni



Hallgat a Tiszapart....ööö...vagyis izé, na...




Egy kidőlt fa gyökerén száz meg száz kisebb-nagyobb kagylót bámulhattunk meg








.....s néztem, hogy úszik el az alma(héj)




Kukucs, kibújtam



Süsü kedvencével néhol vastagon teli volt a föld








Szeptemberi festmény



Elkezdődött



Vajon hová vezet az alagűt?




Már csak röpke másfél óra, és megcsókollak szívem!







Akit Katici csak tisztes távolságból szemlélt :-)




Közös legelészés



Egy munkájában mélyen elmerült horgász :-)




Bárányfelhős tó kacsalábak alatt




Amott távolban a Mecsek





2015. szeptember 16., szerda

Sütizés és lófrálás a városban




Lassan-lassan hagyománnyá válik pécsi útjaim alkalmával, hogy Vendég, Katici és Pipulka a három jóbarát összjön egy sütizésre és megbeszéli ha  nem is az élet, de az ő saját kis életük nagy dolgait. :-) Nos ezek a barátságok semmiesetre sem jöttek volna létre a net nélkül, ezt valljuk be férfiasan. A sütizés meg jó dolog.



















A szivecske is három, meg a kislány is  :-)




Sütizés után kedvemre kattintgathattam a városban, hisz Katici a legtürelmesebb útitárs. :-) Betértünk meglátogatni csöppecskéit is, és eléggé ott ragadtunk, de szerintem senki sem bánta. Se a gyerekek, se mi. Erről a képet Katici szokásához híven csak rövid ideig mutatom, úgyhogy nézzétek meg jól!

































































































Web Statistics