2015. november 29., vasárnap

Úriemberek





Kihalófélben lévő faj, igaz? :-) Hát ezért is megy ritkaságszámba, ha egyetlen nap alatt kettővel is találkozik az ember.
Vonatunk utaztunk, velem szemben egy idősebb hölgy, mikor felszállt egy korosabb házaspár és leültek a mellettünk lévő szabad helyekre. A néni mellém, a bácsi a hölgy mellé. Az út alatt nem tudom hányszor köszönte meg udvariasan a bácsi a helyet mellette lévő útitársának.
A házaspár beszélgetett, de időről időre minket is bevontak valami módon a társalgásba. Szeretem az ilyet. Sosem zárkózom el, ha látom, hogy valaki  szívesen beszélgetne. Így jártam pl. akkor is, mikor Lacibaráthoz utaztam Keszthelyre. A vonatpótló buszon egy nő ült mellém, akivel pillanatok alatt összeismerkedtünk, hamar rájöttem, hogy hívő, így egy bizonyos mondata után idéztem egy igét, mire felcsillanó szemmel kérdezett rá, hogy tán én is? Annyira jól elbeszélgettünk, hogy az elváláskor még meg is öleltük és csókoltuk egymást, mint régi ismerősök.
Ez a házaspár is nagyon szimpatikus volt.
-Látod így szép a hajad!-mondta kedvesen vele szemben ülő feleségének- Ilyen természetes hullámosan, nem úgy becsavargatva. Ezért szerettem beléd!
-Igen, de az már régen volt. Hatvan éve.
Meghatódtam. Micsoda különlegesen szép dolog, hogy valaki hatvan év után is szépnek lássa a felesége haját! Különben valóban szép volt, én is megcsodáltam mindjárt, mikor leült mellém. Sűrű és szinte egy ősz szál se volt benne.

A másik úriembert már egy másik vonatnál láttam. Jómagam az indulásra vártam, kukucskáltam ki az ablakon, mikor befutott mellénk egy szerelvény.
Az idősebb, ősz hajú kalauz leszállt, megállt az ajtó mellett és mindenkit egyenként lesegített. Akinek különösebben nem volt rá szüksége, annak csak finoman a karját nyújtotta, akinek jobban, annak a csomagját is levette, vagy hagyta, hogy rátámaszkodjon. És nem csak nőkkel volt udvarias, az idősebb férfiaknak is segített.
Jól esik a szívnek ilyeneket látni.




Web Statistics