2013. május 31., péntek

Garai Gábor: Kis csodák







A várva várt nagy csodák, többnyire
- mire beteljesednek -
elvesztik gyöngéd hamvasságukat;
fénylő, pikkelyes felhámjukat levedlik,
akár a kígyóbőrt, és nem marad más,
csak a test laza csontozata, véres húsa, zsigerei,-
aztán a jóllakottság lomha virágai kifakadnak
- közönyös füst- virágok -
és az
“ennyi csupán az egész”
görcsös kérdőjele
?
kunkorodik fel egy
keserves ásításban.
De áldottak a hétköznapi csodák,
a váratlanok, a gyermekiek.
Egy idegen asszony fagylaltot vesz
neked, az idegen kölyöknek,
s mire megköszönnéd,
eltűnik a tömegben;
fejed fölé hajlik egy katona-orvos:
azt mondja, beteg vagy, pedig,
tudja, pihenni vágysz csak;
feléd röppen egy lány, és nyomban elszáll,
csak annyit kér, ne felejtsd el őt soha…
Az áldott kis csodák
holdjai békén elúsznak előtted;
s ami a lélekben marad,
az már csupa csend, vagy fényes duruzsolás,
gyöngéd hullámverése apályos tengereknek.
Mert szép a szenvedélyek villámló vihara,
de még szebb embernek maradni
vonzások és féltések hullám-tajtéka fölött,
hálát adva a jóért, amit csak
önmagunkkal tudtunk viszonozni,
önmagunkkal:
gyermeki vágyainkig
lemeztelenítve:
egy elkésett
köszönő mosolyban, sóhajban, kézfogásban…
- míg emlékké szilárdult
a mámor, mint a kristály,
hogy tűhegyére holnapunkat felépítsük megint,
mint rádió-adót ringó talapzatára;
hadd szórja szét a hanggá
duzzasztható hullámokat:
- Élek még, itt vagyok,
és újjászületek naponként!
És:
- el ne hagyjatok,
én is veletek maradok örökre.












10 év múlva







Hogy képzelitek el magatokat, vagy mit szeretnétek tíz év múlva? - kérdezte a pszichológus hölgyemény egy szombati órán.
Külföldi munka, unokák, biztonság-sorolták a lányok, én meg ültem és néztem ki a fejemből.
Sose gondolok ilyesmire, nem tervezek a jövőre vonatkozóan már régóta. Tulajdonképp minek? Csak hallgatom a lányokat, és töröm a fejem, hogy  mi a fenét mondjak?
Gondolom a pszichológus hölgy majd jól levonja magában a következtetést a lelkiállapotomra vonatkozólag, de hát ez van.
Végül nagy bölcsen kibököm az őszintét:
Én a pillanatnak élek. Azt vallom, minden napnak elég a maga baja, ahogy a Biblia írja. Talán sorolhatnám, hogy akkorra a fiam egyetemista lesz meg ilyesmi, de nem gondolok a jövőre. Nem olyan világot élünk, hogy tervezni lehetne.


Jó kis hozzáállás-gondolkodtam el még magam is, de tényleg nem tudok kicsikarni  cseppnyi jövőre vonatkozó elképzelést sem .
Még egy nyavaja bakancslistám sincs.
Gáz, mi?



Web Statistics