Nagyon régóta vártam már a mai látogatót. A kertet pár éve úgy alakítom, hogy jól érezhesse magát, vannak jó kis bokros részek, s a tavasszal lemetszett ágakat sosem égetem el, hanem fölhalmozom egy rakásba, hogy búvóhelyet találhasson ha erre jár. Télen használok ugyan a rakásból gyújtósnak, de a következő tavasszal pótolom a kupacot. Persze ez más szempontból is hasznos, hisz nem terhelem a levegőt az égetés füstjével, terhelik azt épp elegen a környéken, még abban az időszakban is, mikor tilos volna tüzelni.
Az esti locsolást végeztem a szürkületben, mikor megpillantottam az almafa alatt. Meg sem ijedt, még csak össze sem gömbölyödött ahogy megközelítettem és köszöntem neki. Kis gombszeme csillogott, orrocskája apró, gyors mozdulatokkal szuszmákolt bele az esti levegőbe. Sokáig guggoltam mellette és beszélgettem neki.
Aztán lassan sántikálva bementem a házba a fényképezőért, közben rövidke lábain arrébb sétált, de továbbra is bátran fogadta a közeledésem. A falka megjelenésére is csak félig-meddig húzta össze magát, aztán újra kinyújtózott, csupán az orra járt továbbra is gyors ütemben. Persze nem is engedtem a gazfickókat túl közel hozzá, mert ha egy nozi szúrás után elkezdik ugatni, akkor hamar összegömbölyödik. Így csak ismerkedés céljából megszimatolták, de a figyelmeztetésemre szófogadóan hátrébb húzódtak.
A koma türelmesen várta, hogy a sötétedő kertben megpróbáljak róla képeket készíteni, ami persze nem volt túl sikeres, a vakut is muszáj volt használnom. De sebaj, az élmény megmarad, még ha a fotók csapnivalóak is lettek.
Micsoda egy bátor sündisznócska ez, még szellem-Cosinustól sem rémült meg.
Ide a végére pedig egy bájos videó:
https://www.youtube.com/watch?v=aBTGfShA7NU&t=106s&ab_channel=ATevaNL1
