Mi mást is csináltam volna szilveszterkor, mint irány az erdő.
Zsóti barátommal megbeszéltük már korábban a túrát, de ha nem jön én akkor is nekivágok. Végül még egy jelentkező akadt Laci személyében aki Kecskemét mellől érkezett. Őmiatta viszont elég későn indultunk neki a reggeli tervezett helyett, így biztos volt a sötétben való lejövetel.
A fiúk teljesen rám bízták magukat, igaz általában én kullogtam leghátul, de azért mindig elirányítottam őket, hogy merre menjenek.
Volt mászás, esés, puffanás, vadak teperték le egyik bajtársat, besikerült egy, még a '14-es jégtörés után maradt jó kis fakidőléses szakasz, aztán valami térkép által sem feltüntetett seggmeredek bércen való ereszkedés, végül vagy másfél-két órán át való sötétben menetelés, akarom mondani bukdácsolás kb. 6-7 átkeléssel fűszerezve a patakmeder félig jeges kövein. Szóval minden, ami egy valamirevaló Börzsönyjárónak dukál szilveszter napján. Este jutalomként jóféle házi körte és rakott sajtos tészta, aztán édesded durmolás kutyástul, macskástul.
Persze előbb még átvészeltük a durrogtatást, amit Huba harciasan ugatva dühösködött végig az udvar közepén, Mamusz viszont már az első puffnál hozzám szaladt és nyüszögött. Ő inkább a ház biztonságos belsejét választotta a hadviselés helyett. Vicces volt ez a felállás, mert máskor Huba a nyuszi és Mamusz a bátor.
Gyönyörű napsütést fogtunk ki
Ezüst patak
Zsóti haját is befényezte a napsugár, ez nagyon tetszett nekem :-)
Ez itt egy hard fogkefe
Bükk óriás
Csapatom ma csupa fickókból állt. Mindenki szép rendben, mint a katonák
Szalonnát is hoztál Gazdanő?
A téli napfény és a bükkerdők mindig elvarázsolnak. Az a különös kékes-szürkés-ezüstös szín, ami a rozsdás avar között még hangsúlyosabbá válik utánozhatatlan.
Vakarózó fa. Ezt már jól megdolgozták a szarvasok az agancsukkal.
Mint egy katedrális oszlopai
A meredek emelkedőt nem mindenki viselte jól, Laci kidőlt :-D Huba és Mamusz szorgalmasan igyekezett őt újraéleszteni.
Sikertelenül. Így aztán a hős, hűséges kutya őrizte a hős katona holttestét.
Nimááá, ezen a fatörzsön meg felmászott egy cica!
Szeretem az ilyen különös ábrákat és formákat, ráadásul mindig Katici jut róluk eszembe, hisz ő folyton kiszúrja az ilyesmit.
Sajnos a napocska a túra felénél elbújt. Így jár aki hiába kel korán mégis későn indul. :-D De legalább a szép színekben gyönyörködhettünk.
Egy sziklán gyönyörű, növőben lévő jégcsapokat találtunk, ezek fotózásával jól el is ment az idő
Az utolsó, visszanéző napsugarak még felcsillannak a jégcsodákon
A lefelé ereszkedés nagyon meredek volt, elő is került a túrabotom, amit mostanság elég keveset használok, de itt nagy szükség volt rá. Egyre inkább ránk ereszkedett a félhomály, de még szürkületben sikerült elérni a völgyet amin felfelé jöttünk. Én nagyon szeretek fejlámpa nélkül ballagni, elég sokáig lehet így látni. De ha már valaki felkapcsolja, utána rossz, mert a fény elvakít és nem tud hirtelen a szem a szürkeséghez visszaállni. Én igyekszem a lehető legtovább lámpa nélkül haladni, no meg szeretem is ezt a hangulatot. Zsóti viszont világított, hát próbáltam tőle lemaradni. Még így is besikerült egy hatalmas bukfenc. :-D Csak-csak felvillant az a fejlámpafény amott előttem és ez megzavart. Akkora sziklának mentem neki, hogy szabályosan átbukfenceztem felette. Hiába, a térdem alatt már sötétségbe borult minden. Szerencsére nem lett semmi baj, csak röhögtem egy jó nagyot és örvendeztem, hogy a fiúk jóval előttem járnak és nem látják a csúfos előreszaltót.
Még kitartottam egy darabig, de a patakon való átkeléshez már muszáj volt nekem is a fény.
Sokszor mulatok magamon, mert ezeknél az átkeléseknél tiszta fostos vagyok, nem nagyon megy az egyensúlyozás, sokáig elpipskedek, mire átjutok. Közben a sziklán meg minden további nélkül mászogatok felfelé. Ki érti ezt?
Végül csak lebotorkáltunk a hegyről, a fiúk nagyon köszönték a túrát. Laci ráadásul amúgy egyedül búslakodott volna otthon, ha én nem telefonálok rá.
Úgy 17 km lett a végeredmény, de ezt csak onnan tudom, hogy Zsótinak van mérőkéje. Ettől függetlenül kb. én is ennyit éreztem a lábamban, másnap meg a karomban is, a lefelé túrabotozástól.
Huba és Mamusz persze legalább ötször ennyit mentek, de ez nem látszott rajtuk. Otthon nyúltak csak el, ahogy az már lenni szokott.
Megyezetünk abban, hogy soha jobb szilvesztert. Túra, barátok, kutymákok, finom vacsora, hát kell ennél több?
