Happy

Lányok Katicinek!

"Azon gondolkodtam, hogy lehet-e lányneve egy mackónak?
Micimackón kívül, aki, mint tudjuk, fiúként viseli ezt a nevet, nem ismerek lánynevű mackót. Legalábbis most nem jut eszembe. Lehet, hogy a mackók mind fiúk? :))"

( Katici )

Vakáció

No Kobak is letudta a tanévet.
Német, szlovák, történelem : 2
Minden egyéb: 1


Ne rémüljön meg az se, aki eddig nem tudta, hogy valószínű kis országunkban példátlan módon a határ túloldalára jár át magyar suliba. Szóval nem bukott meg, nyugi!  :-DD
Bár megmondom őszintén azokkal a papírfecni bizonyítványokkal, amit odaát minden félévben adnak, nem sikerült a két év alatt kibékülnöm. Jobban tetszik a nálunk használatos, kemény fedelű kis könyvecske.
Na de annyi baj legyen, amúgy minden szép és jó. Főleg ha eszembe jut, miket meséltek a nénijeim, hogy kellett dugdosniuk még nem is olyan rég akár egy cipőt is, ha át akarták hozni a határon. Most meg jövünk-megyünk kedvünk szerint. Még iskolába is. :-)

Golgotavirág

És a boldog tulajdonos friss, ropogós frizurával :-)

Sáli Levente: Minden kincsem

Böhöm

Ica néni: -Mondtam a kenyeres embernek, hogy adjon böhöm zsömlét.
pipulka: -Bruhahahaha!
Ica néni: -Van ilyen nála. Így hívják.
pipulka: - Bruhahaha! Nem graham zsömle?

Unokák

-Képzeld!-suttogja félhangosan Mari néni, akinek úgy hozta a sors, hogy nem született egy unokája sem - Mondjam....ne mondjam?.....A gyerekek örökbe fogadtak két majmot az állatkertben.
Papa!-sóhajt aztán az ég felé emelve huncutul a szemeit-Két majom unokánk van!

A fekete ember

Csöngetnek, kimegyek, a kapuban ott áll a kéményseprő.
-Csóókolom! A kéményseprő vagyok.
-Tééényleg? Pedig azt hittem a pék.

Zöld erdőben jártam....

Pünkösd hétfőn kirándultam egyet kerekerdő karikába. Gyertek most velem, ha kedvetek tartja!
Mivel kicsit messzebbre mentem, Tepertőt  otthon hagytam. Egy darabig kikarikáztam a völgybe bicajjal az aszfaltos erdei úton, ahol margarétás rétek és lekaszált fű illata kísért két oldalról.
Csörgött, zörgött, nyikorgott a járgány, miközben szembe velem suhantak a menőbbnél menőbb kerékpáros ruhába bújt sisakos sportmenek.

Útközben még megálltam a forrásnál megtölteni az üvegemet, ahol irdatlan tömeg fogadott, teli volt minden autókkal, motorokkal és főzőcskéző, pihengető emberekkel.

Mikor elértem a kiindulási pontomat, eldugtam a bringát a bozótban (utólag belegondolva nagyon valószínű, hogy itt szerezhettem be a töviseket :-) ) Hátizsák és bakancs igazítás, s gyerünk!

No nem mintha rohantam volna, hisz senki nem hajtott, annyit bóklásztam amennyit akartam, annyit tetvészkedtem, amennyit akartam, annyit fotózgattam, amennyit akartam, annyit tötyörésztem, amennyit akartam. Persze nagy tempót amúgy sem bírtam volna diktálni, mivel hamar kaptatósra váltott a terep, de ez nem akadályozott meg, hogy fölfigyeljek erre-arra.

Ezüst faág

Összesimulva

Lihegtem a nagy melegben a bércen, de mikor felértem a Nagy-Mánára, csak azt tudtam ismételgetni: De gyönyörű, de gyönyörű, de gyönyörű! Ó, Istenem de szépet teremtettél, de jó, hogy itt lehetek, de jó, hogy van kezem, lábam, de szép, de szép, de szép!!

Sokáig csak nézelődtem és kattintgattam, aztán a déli verőfényben behúzódtam az árnyékba. Meguzsonnáztam, hanyatt dőltem és bámultam az eget, a fölém hajló derékig érő fűszálakat, a napfényt, a virágokat. Nem tudtam betelni a látvánnyal, annyira csordultig volt a szívem a sok szépséggel, hogy csak vigyorogtam-vigyorogtam-vigyorogtam.

Az ebéd után még egy darabig a gerincen haladt az út, kiélveztem hát minden percét.

Lassan elmaradt a kilátás, beértem újra a sűrűbe, s addig meneteltem, míg elértem egy másik jelzést, ami átkacskaringózott a szomszédos Rakottyás-bércre. Közben kedvem támadt dalolni, úgyhogy teli torokból harsogtam, hogy Édesanyám rózsafája, meg Szépen úszik a vadkácsa, meg Érik a ropogós cseresznye, meg Ablakomba, ablakomba.

Ezüstszínű bükkösök közt haladt az út, mint a hadsereg, sorakoztak a csillogó, párhuzamos törzsek. Itt már szép folyamatosan lefelé kellett ereszkedni.

Egy rövidke letérőnél megnéztem az emlékhelyet.

Szóval József főherczeg úr itt ejtette el egyezredik szarvasbikáját, tyű az áldóját fene a gusztusát.

Ezen az úton csak egy rövid kitekintést engedett az erdő, utána visszakanyarodott a fák közé, s olyan magas, borzas füvek tengerében kellett tekeregni, hogy nem is hittem, ekkorára megnőhet az árnyékban. No ezt nem látja kasza, az biztos. :-)

Horogra, vagyis inkább fűzőre akadt egy potyautas, aki jó darabig igénybe vette az ingyen szállítást.

Ezt a kőgombát most nem szedtem le, s nem vittem haza pörköltnek.

A lefelé haladó ösvény hosszabb volt a felmenőnél, sok kacskaringózás után végül egy kellemes szekérútra értem, akárcsak egy üde parkban lettem volna.

Egyre lejjebb és lejjebb értem, lassan eltűnt a szemben látszó hegyoldal. Még egy napsugaras rét fejem búbjáig érő füvekkel, egy vadászles, aztán suppsz már a pataknál találtam magam.

Csatakosan, izzadtan, fájó lábbal, de végtelenül boldogan kotortam elő a bicajt a bokrok közül, aztán hol dudorászva, hol fütyörészve, hol elengedett kézzel, hol csapkodva a karjaimmal mint valami madár gurultam le hosszan-hosszan a lejtős úton egészen a faluig.  

https://www.youtube.com/watch?v=efsVEKdG_54

Nincs is jobb...

...ebben a melegben, mint kivenni a hűtőből egy tálka hideg házi joghurtot, hozzá csurgatni egy kiskanál mézet, és belehajítani egy marék frissen szedett epret.

Tóth Éva: Virágének

Adjon Isten forró nyarat
szerelmet szabad ég alatt
a fejem alá zöld füvet
fejem fölé a kék eget
daloljanak a madarak
virágok virágozzanak
tüskebokrok elrejtsenek
szabadon szerethesselek
hadd lehessünk meztelenek
mint az első szerelmesek
karomban elringassalak
magamba fogadhassalak
legyek örökre egy veled
tested temesse testemet.