2015. december 31., csütörtök

2015. december 30., szerda

Élni Jó




Egy  CD-t hallgattam ma, amire mindenféle válogatásokat vett fel egy régi ismerősöm több mint tíz évvel ezelőtt, s ahogy keresgéltem rajta, a számok  címei közt a saját nevem látom. Mi a csuda ez? Rákattintottam, s egy fényképet találtam, amit ő skennelt be egy papírképről számomra. Megállt bennem egy pillanatra a lélegzet, aztán hosszan elnézegettem. A fotó 2004-ben készült itt a Börzsönyben a Nagy-Hideg-hegyen. A fiút, akivel vagyok  a Teve Clubon ismertem meg sok más kedves emberrel együtt. Mivel az ottani neveinket használtuk, számunka ő csak Élni Jó maradt. Becsületes neve különben Árpád, vagy ahogy az akkoriban 3 éves Kobak átkeresztelte: Árpa.
Amolyan forrófejű, ízig-vérig öntudatos székely fiú volt, szeretett a középpontban lenni, szerepelni, mindenféle marhaságban benne volt, emellett szépen gitározott és énekelt, s Debrecenben járt a tanítóképzőre. Egyszer egy versemet meg is gitározta.
Első élő találkozásunk igazi szűkebb hazájában, Szovátán történt, s számomra nagyon emlékezetes maradt. Még abban az évben eljöttek hozzánk a barátnőjével, s csináltunk egy nagy kirándulást. Ő az itteni hegyeket azzal a nagy székelységével csak domboknak nevezte, de ahogy egyre feljebb haladtunk, megtetszett neki a Börzsöny, s végül azt mondta Szováta fölött is ilyesmi az erdő. Ez pedig tőle nagy szó volt. :-)






Aztán eltelt pár év és Élni Jót gyakorlatilag lemészárolták néhány társával együtt Bolíviában, azzal az indokkal, hogy az elnök ellen készültek merényletre. Akkoriban ez nagy port kavart, talán néhányan még emlékeztek rá.
Hogy miért ment oda, hogy került oda, igaziból mi volt a szándéka, azt én már soha nem fogom megtudni, de terrorista nem volt, az biztos. Barátjának, Elődnek, aki szintén székely fiú és szintén a Teve Clubból ismertük idén sikerült kiszabadulnia Bolíviából a börtönből. Őt valamiért nem lőtték agyon, de nem sok remény volt, hogy valaha is haza kerül. Mégis csoda történt.

Hát ez ennek a több mint tíz éves a képnek a története, ami megállított ma este pár percre.
Azt a bizonyos dalt pedig itt meghallgathatjátok "Lennék" címmel:


http://magyarosiarpad.hu/letoltes.html



2015. december 29., kedd

Eljött végre




a nap, hogy időm akadt megpucolni az egyik ablakot. Igaz, az ilyen öreg ablakok már túl szépek sehogy se lesznek, de azért néhány százalékkal nőtt az átláthatóság. :-D
No azért nem fényezem túl magam, mert nem tettem volna meg, ha nem szakad le a karnis és nem kell gipszelni meg visszafúrni. Így függöny nélkül még szembetűnőbb volt a kosz, hát ha karácsonyi nem is, de karácsony utáni ablakpucolás mégis csak lett. Fogalmam sincs más dolgozó asszonykák hogy oldják meg ezt a karácsonyi kipuccantást, de nekem mindig csak másoknál sikerül elrendezni a dolgokat, aztán kidőlök.
A gipszelés és fúrás nem az én érdemem, ne tessenek félreértésbe esni kedves olvasók! :-)





2015. december 23., szerda

A legszebb ajándék




Már majd egy hete betegen nyomom az ipart, csúnyán köhögök, sebesre fújtam az orrom, alig kapok levegőt a bicajon, de nincs mese, csinálni kell. Sok öregecske köhög az otthonban, valószínű tőlük ragadt rám, amúgy nem vagyok túl beteges típus.
Karácsonyi hangulatom maximum attól van, hogy nem győzöm teljesíteni a számtalan kérést, kívánságot, miközben reggel legszívesebben ki se másznék az ágyból. Úgy érzem most engem kéne inkább ápolni, gondozni. Nem nagyon bírtam úgy igazán készülődni semmire azon kívül, hogy sütöttem egy sütit és eldobozoltam remélve, hogy kibírja csütörtökig, míg apuhoz érek.
Valahogy a munkahelyi ünnepségünknek se tudtam annyira örülni, mert délután meló után alig várom, hogy haza menjek, nem még vissza az öregotthonba. Persze az ünnepség szép volt, jó volt, ilyenkor tudunk pár órácskát mindannyian együtt lenni, hisz nálunk ugye váltogatják egymást a nővérek, van aki akár hetekig se találkozik valamelyik kolléganővel.
Mikor bementem délután, az íróasztalon egy csomag várt, ami Pécsről érkezett. :-)
Bizony ki kellett bírnom estig, nem akartam ott helyben felbontani, és jól is tettem.
Mikor végül fáradtan haza értem, leültem a konyhában a hokedlire, és nekikezdtem a bontogatásnak. A fehér borítékon belül egy karácsonyi csomagolópapírral bevont valami lapult. Hirtelen el is szégyelltem magam, hogy jómagam csak úgy simán belegyömöszöltem a puffancsos borítékba, amit küldtem barátosnémnak, így is izgultam, hogy bele tudom-e nyomni. :-D

Hát kérem Katici nem csupán magának keresztszemezett össze egy csuda helyes kávés képecskét, hanem én is kaptam valamit. :-) Hát még ha tudná, hogy hasonlóan vicces sipkám van, szoktak is rajta kacagni az öregecskék. Volt aki azt mondta, olyan, mint Manócskáé.





Aztán találtam egy levélkét, de annak tartalma felfedése előtt némi mesélést kell beiktatnom.
Kétszer jártam Katici munkahelyén. Egyszer még a régi helyen, idén meg már az újban.
Az első látogatáskor azonnal beleszerettem az egyik kislányba, aki rengeteg betegséggel küzdött, de csupa értelem, csupa elszántság volt ahogy feküdt a kiságyban és próbált a maga módján játszani, és egyáltalán élni. Azóta is a szívemben hordom őt.
Most nyáron megint csak hasonlóképp jártam, első látásra kiszúrtam magamnak az egyik kisfiút, s nagyon úgy tűnt a szimpátia kölcsönös, ő is kiszúrt engem. :-)
Erről a kisfiúról Katici írt is a blogján, aki akarja és nem olvasta még, itt megteheti, igazán érdemes:
http://bolyongo2.blogspot.hu/2015/10/ugyanolyan.html
Kérdeztem is később Katicit, vajon emlékszik-e még rám a kis lurkó, aminek túl nagy valószínűséget ugyan nem adtam, hisz alig töltöttünk némi időt egymással. Katici is kíváncsi volt, így legközelebb rákérdezett az illetékestől.

No ennyi kitérő után jöhet a levél, ami arról szólt, hogy a becsomagolt ajándékot Katici közreműködésével ama bizonyos kisfiú készítette nekem nagy-nagy lelkesedéssel, és azóta is minden nap pólót akar nekem festeni, és állandóan kérdezgeti, megkaptam-e már és mit szóltam hozzá.
Ahogy olvastam a sorokat, egyre inkább gombócolódott a torkom ott a hokedlin, aztán kibontottam a csomagot és csak néztem és néztem és sírtam.
Életem egyik legszebb karácsonyi ajándékát kaptam olyan valakitől, akinek nálamnál százmilliószor nagyobb szüksége van a szeretetre, a kedvességre, a dédelgetésre, a figyelemre.
Hát most is sírok, na.....
Köszönöm Katici és P-ke!













Hát kívánhatnék ennél  kedvesebb dologgal nektek is áldott, békés karácsonyt ?!



2015. december 22., kedd

Meglátogattak a betlehemesek





Én meg épp a munkahelyi ünnepségre készülve rózsaszínű frottírköntösben fogadtam őket. :-D
Minden évben jönnek, és  nagyon szeretem!








Eladósorban





Franci néni mostanában már megengedi, hogy ne csak befonjam, de koszorúba is tekerjem a haját és a fésűket is beletűzzem. Ma is megdicsért, hogy milyen jó szorosan meg tudom csinálni.
-Az Isten áldja meg a kezeidet! Valaki jól fog veled járni! Van már udvarlód?

Magamban majd megpukkadtam a röhögéstől, de udvariasan és jó nagy hangerővel válaszoltam:
-Nincs.



2015. december 21., hétfő

Képek




Ezt valaki a fb oldalamra rakta fel. Még ilyet! Pedig szinte nem is ismer. :-D


https://www.facebook.com/mott.blog/posts/1156824411008251?pnref=story




2015. december 16., szerda

Ilus néni és a karácsonyi meglepetés





-Jaj, már alig vártalak!- hadarta Ilus néni hétfőn a hétvégi események után.
A nagyobbik fiáék jártak itthon, s mivel szenteste nem fognak jönni, itt hagyták neki az ajándékot, de lelkére kötötték, hogy csak karácsonykor nyithatja ki, gondosan le is ragasztották a dísztasakot.
-De én addig nem bírom ki!!! Most mit csináljak? Ezt a másik csomagot meg neked hagyták itt. Jaj, bontsd ki, bontsd ki, nem áruljuk el nekik.
Vihogtam, csuda pofa ez az Ilus néni, egy hatalmas gyerek 82 éves létére. És nem tágított. Be kellett hurcolkodnunk a szobába és le kellett fejtenem a ragasztószalagot a dísztasakról, majd sorba mindent kipakolni belőle, hogy megnézhesse, mit fog majd meglepetésnek kapni karácsonyra. Nagy firma, nem mondom. :-) Ha majd a fia rákérdez: Édesanyám, ugye nem bontotta ki a csomagot, nyugodt szívvel válaszolhatja, hogy nem.
De még ez sem volt elég, az enyémet is kibontatta. Pedig azt is csak karácsonykor lett volna szabad. Ráadásul én olyan vagyok, hogy meg tudom állni, ha egyszer azt kérik, hogy várjak addig. De nem hagyott békén. Rázogattam a kis dobozt, valami zörgött, azt gondoltam fürdősó vagy ilyesmi bújhat meg benne. Sajnáltam is kibontani, mert oly gyönyörűen volt becsomagolva, s én nagyon tudom értékelni a szép csomagolást. Halovány lila papír, hozzá illő lila szalag és virág, meseszép volt. Ilus néni menye nagyon ért az ilyenekhez, az adventi koszorúmat is ő készítette ajándékba, azon minden csupa világoskék.
Nem bírtam szépen felbontani, tépni kellett a papírt, esély sem maradt a visszacsomagolásra.
Amikor kibukkant belőle egy masnis dobozka, kezdtem nagyon furcsán érezni magam. Nem mondom, szinte minden gondozottam meg szokott lepni valami kedvességgel karácsonyra, s el is fogadom, mert év közben nem tűrök semmiféle zsebbedugdosást, viszont tisztában vagyok vele, hogy nagyon szeretnék a hálájukat kifejezni. Én is így lennék bizonyára.
Nos amikor a kis masnis dobozt kinyitottam, végleg elhűltem. Egy gyönyörű ezüst lánc, függő és gyűrű volt benne. Tudom, hogy jómódúak, de azért ezt kissé túlzásba vitték. Zavarba hoztak rendesen.
Nem vagyok valami nagy ékszeres, sose voltam. A fülemben anyukám fülbevalóját hordom, egy egyszerű karikát, aminek most épp elromlott a kapcsa. A gyűrűt nem igazán szeretem, de azt is hordtam egyet, szintén anyukám után maradt, de az meg eltörött. Nem csoda, hogy elkopott, nem szabadott volna munkába hordanom, hisz nem irodista vagyok, aki olvas, ezt jól tudja. S ennek ellenére most valahogy megörültem ennek a készletnek. Nem hivalkodó, pont hozzám passzol, még a kövek színei is nagyon tetszenek, de talán ezt éreztem meg legjobban benne, hogy szeretettel vásárolták.
Így alakult hát, hogy a St. Martin koncertre szép új függő lógott a fülemben, s szép új gyűrű csillogott az ujjamon. De most már okosabb leszek, munkába nem hordom. Csak akkor nem tudom hová is vegyem tulajdonképp fel? :-D




2015. december 15., kedd

Adventi koncert





Márpedig nem is akármilyen.
Mikor múltkor a bolt ajtaján megláttam a kis plakátot, nem is akartam hinni a szememnek. Mi van??
Itt nálunk St. Martin???
Újra és újra megnéztem, de csak nem változtak meg a betűk, le is fényképeztem a plakátot: A környékbeli vállalkozók adventi ajándéka.

Nem mondom, mert néha napján előfordulnak itt hírességek. De pl. György Ádám zongorista azért, mert apukája falunk szülötte, Bogányi Gergely meg azért, mert ő a zeneiskola vezetője. Mondjuk ezt se értem sehogyse, mit akar Bogányi Gergely a környékbeli csepp zeneiskoláktól, de nekünk az csak jó, ha itt van. Fantasztikus koncertje volt mindkettejüknek. Ádám nagymamája akkor még az öregotthonunk lakója volt, méltán büszkélkedett vele. Magával hozta néhány nagyon tehetséges külföldi tanítványát is.
Bogányi Gergely meg egyenesen lélegzetelállító, hogy mit művel. Az össze Chopin darabot kotta nélkül, fejből játszotta. Készült is akkoriban itt a templomban felvétel, napokig ott állt a zongorája, míg a Chopin összest felvették.

Hát örömmel készültem erre az estére is, nagy esemény egy koncert nálunk.
A tesóm régebben sok St. Martin koncertre járt, mesélte is akkoriban, mennyire kedves, közvetlen, barátságos ember. Volt, hogy a barátnőjével ott üldögéltek a koncert kezdete előtt egy asztalán, és odajött hozzájuk csak úgy ni beszélgetni. Össze is barátkoztak.
Ez a közvetlenség és kedvesség szerencsére mára sem múlt el. Nagyon tudom értékelni, ha egy hírességnek nem száll el az agya. Teljes mértékben bevont bennünket is a koncertbe, pl. megkérdezte mindenki jól hall-e, nem túl hangos-e a zene meg ilyenek. Egyszem, technikussal jött, aki időnként kicsit lassúnak bizonyult az aláfestő zenék megkeresésében, de később ennek okára is fény derült, St. Martin elárulta, hogy most itt helyben, a hangulatnak, a közönségnek megfelelően választja ki a számokat, így a technikusnak nincs előre megadott program.
Úgy a koncert felénél megkérdezte, tudjuk-e milyen jó akusztikája van a templomnak. A falubéliek bólogattak. Elmesélte, hogy mikor ideért és még üres volt minden, körbejárt, itt is fújt egyet, ott is fújt egyet, és nagyon tetszett neki amit hallott.
S hogy nekünk is megmutassa ezt, a következő dalt, ami épp az Ave Maria volt és minden aláfestés nélkül fújta, úgy játszotta el, hogy szép lassan elindult elölről, és végig sétált a padsorok között.
Mesés volt, ahogy közvetlen közelünkbe hozta a muzsikát.
Aztán volt közös karácsonyi éneklés, ritmusra tapsolás, mindig egy kis történet, egy kis mese, a végén az egész dugig megtelt templom fennálva tapsolt.
-Jaj, ha lenne nálam fényképezőgép-mondta, ahogy nézett minket. Aztán végül gyorsan előkapta a telefonját és azzal készített képet.
Soha szebb adventet! Valahogy eddig nem volt semmi ünnepi hangulatom, de most ő elhozta.



2015. december 13., vasárnap

A futóbajnok




Nagyon sokszor előfordul ahogy tekerek haza a bicajjal, már valahol az utcában vár Bödön macsek. Ilyenkor mikor meglát, elkezd szaladni a bringa mellett egészen hazáig. Nagyon vicces tud lenni.
Ma is ez történt. Már sötétben gurultam haza, mikor csatlakozott hozzám, én meg hangos szurkolással biztattam:
-Fuss! Fuss! Gyerünk, fuss! Ki lesz az első? Fuss!
Szaladt is becsülettel, de a kaputól fél méterre leállt.
-Óó, hát a célegyenesben adtad fel? Most én nyertem.




2015. december 8., kedd

Befutott




Némi késéssel ugyan, mert elromlott a szánja, de az öregotthonba is befutott a Mikulás. Mit befutott? A hegyeken kelt át túrabotokkal, via ferráta kantárral, védősisakkal a fején, útközben a térképe is rongyosra szakadt, annyit küzdött, hogy eljuthasson az öregecskékhez, aki már nagyon várták.  Ilyen nehéz körülmények közt, nem csoda, hogy útközben még a pocakját is leadta és elég nyüzügén érkezett meg, de úgy tűnt ez senkit se zavart. Volt éneklés, hárman is szavaltak neki, és regiment móka, kacagás, incselkedés.
Jövőre visszavárunk!

























2015. december 7., hétfő

Mikulás ajándék egy nap késéssel





Valahogy nem volt túl jó hangulatom, egészen pontosan szar hangulatom volt ma.
Apukámtól hazafelé tartva átutazóban a fővárosban egy könyves boltban guggolva válogattam, mikor egyszer csak felálltam, oldalra fordultam, és ott néz rám  Lacibarát. Azt hittem ez valami trükk, tátva maradt a szám és be se tudtam csukni jó darabig.
De most komolyan! Mi az esélye, hogy Budapesten az Alexandra könyváruház első emeltén összeakadj a Keszthelyen élő barátoddal?
Megmondjam? 0,0000000000001 %




2015. december 4., péntek

Alkotok





És hát itt akkor aztán még a szokásosnál is nagyobb a kupi.
Óh, be jó is lenne egy kis szobácska, csak épp akkora amiben elfér a varrógép, a vasalódeszka meg egy faltól falig polc, amire le lehetne pakolni a sok rongyot, zsinórt, csipkét, madzagot, gombot, kapcsot, ragasztópisztolyt, rafiát, peddignádat, filceket, fagolyókat, kosárfonó szerszámokat és a többi se szeri se száma mütyürt, s aztán rácsukni az ajtót nyugodt szívvel.
De mivel ilyen kuckó nincs, hát ameddig el nem készülök, ez a látvány fogad mindenkit aki betér ide, mert én ugyan el nem pakolom minden áldott este az egész hóbelevancot, amíg be nem fejezem az alkotást. Az pedig lassú munka. :-)












2015. december 3., csütörtök

Fodor Ákos: Gyógyhatás





Mióta szedem:
sokkal-sokkal lassabban
vagyok ideges!





Web Statistics