2020. április 1., szerda

Első péntek





Itt nálunk a faluban az a szokás, hogy a pap minden hónap első péntekjén meglátogatja azokat az időseket, akik már nem tudnak eljárni templomba. Most a járvány miatt szünetelnek a misék, istentiszteletek, így sajnos az első péntek is.
A 95 esztendős Karcsi bácsi ma nagy örömmel azzal fogadott, hogy fölhívta őt a pap telefonon, hogy a püspök engedélyezte, hogy akik egyedül laknak otthon, azokat mégis meg szabad látogatni.
-Húú, de jó!-örvendeztem-, akkor szólok Margit néninek is!
-No csak szóljál, biztos hozzá is kimegy.
Ezt még áttárgyaltuk vagy háromszor, közben teszem a dolgom, mosogatok, felseprek.
Egyszercsak Karcsi bácsi bitangul elkezd kacagni, majd leesik a székről:
-Nem is telefonált a pap, becsaptalak, április elseje van!!!!!
Először tátva maradt a szám, aztán akkorát hahótáztunk együtt, hogy egyikünk jobbra, másikunk balra dőlt.
-Hogy maga mekkora egy zsivány!!







2020. március 22., vasárnap

Politikamentes övezet, de.....




Nagyon feldühít, hogy ebben a helyzetben is vannak, akik csak a politizálással, a kormány szidalmazásával foglalkoznak. Nem, nem vagyok Orbanista, mint azt már többször elmondtam azoknak, akik ezt fogták rám, de most teljesen más dolgokkal kell foglalkoznia minden értelmes embernek, mint a kritizálással, mert ezzel úgysem változik semmi.
Aki teheti segítsen, tegye hasznossá magát, igyekezzen azon, hogy ha mással nem, az otthonmaradással segítse mások munkáját!
Nem, nem a széthúzás ideje van, hanem az összefogásé!
És kis fejtisztítónak ide másolom annak a túravezetőnek a szavait, akivel tavaly én is voltam via ferrátázni Ausztriában:


Kalandtúra Marokkóban.

Ahogy azt hallani, látni lehetett, a több mint 100 fős magyar (köztük a mi húsz fős csapatunk ) újra itthon.
Segítség nèlkül minimum 14 nap hosszabbítás várt volna ránk, ami önmagában lehetett volna jó., de ha esetleg robban a járvány Marokkóban., akkor ez az utazás tovább tart mint két hét.
Köszönet minden segítségért, aggódàsèrt, kedves szóért Nektek!

., és miről kevesen tudnak:
Csupán 3 EU-s ország indított àllampolgàraièrt "menekítő" járatot.
Ausztria, akik az utolsó osztrák beszàllàsa után szabad helyeiket felajànlottàk a magyaroknak. (csak a magyaroknak)
A 60 év felettiekre került sor először.
Lengyelország. - csak és kizárólag a saját állampolgárait szállította.
., és Magyarország., aki az utolsó magyar beszàllàsa után, felajánlotta a gépen lèvő szabad helyeket bolgàroknak, szlovákoknak, franciáknak és a tegnapi utolsó jàratról lemaradt néhány osztráknak.
Ma 24 órától teljes a lègtèrzàrlat Marokkóban.

Magyarország Nagykövetsége, Rabat
Tromler Miklós nagykövet úr és Németh Gábor első diplomata 4 napos megfeszített munkája volt az akció., mely számomra eddig elképzelhetetlennek tűnt. (onnan hallom a hasonló, nem mindig pozitív információkat, ahonnan Te.)
Hitegetés, ígérgetés, mellébeszélés nélkül közölték a rossz és a jó híreket, tartották a lelket (ami jellemzően nem konzuli feladat) az erre ràszorulókban.
Óránként beszéltünk, egyeztettünk a csapat hollètèről, útvonaláról, egészségügyi állapotáról, gyògyszerigènyèről és mindezek közben érkeztek az e-mailek az utasítàsok (Mátrix) , hogy mit is kellene tennünk, mikor hova érkezzünk.
(kalandtúràztunk., közel 1700km.-t autóztunk az országban., tehát nem volt könnyű dolguk velünk.)

Hiszed vagy sem, mèg arra is kiterjedt a figyelme, hogy a már guruló gép utasainak mèg egy utolsó üzenetet küldjön és jó utat kívànjon.

Ilyen is van..

.., és ha kérditek idehaza: na milyen volt Afrika?
-erre majd a hamarosan elkèszülő kisfilm ad választ




2020. március 1., vasárnap

Kelet és nyugat




Egy gyönyörű film a Mecsekről.


https://www.youtube.com/watch?v=BFPLoD9ZGtY&feature=emb_logo





A fotó természetesen az enyém és nem a filmből való. :-)





2020. február 20., csütörtök

Mamusz a sebesült





Mamusz hihetetlen nagy méregzacskó. Míg Huba elég nyugodt, békés természet, ő nyughatatlan, ha megyünk az utcán minden kerítéshez hőbörögve odarohan ahol kutyát lát, és fülsüketítően ordít, acsarkodik, vicsorog a bent lévő ebtársra, mintha az nem tudom miféle gonosztevő volna. Ha pórázra fogom evégett, akkor úgy ráncigál és annyira dühös, hogy majd meg pukkad. Csak tőlem hajlandó elviselni, hogy lakott területen pórázon vezessem, másnak belecsíp mérgében a sarkába, mint az puliknál szokás terelés közben. Képtelenség leszoktatni erről a hőbörgésről, mondhatom nem túl kedves ismerkedési forma. Ezalatt Huba szép nyugodtan ballag, rá se néz a kerítések mögött ugató kollégákra, bár néha már őt is felidegesíti Mamusz vérmes viselkedése és akkor halkan nyüszög.
A kócos kis vacak tág, szabad területen is másképp viselkedik, őrült nagy köröket ró le, mint aki nyájat terel, forgószélként spurizik. Utol nem lehetne érni, kurta lábai alig érik a földet, a nagyobb tesót pillanatok alatt a háta mögé utasítja. Azt hiszem, ha egy nyáj közelébe kerülnénk, azonnal tudná mi a dolga, hiába csak keverék.
Minden utcai vonulás hercehurcával jár, mert amerre megyünk végig üvölti a kerítéseket, alig várom, hogy kiérjünk a faluból. Nem tudom, eljön-e valaha az idő, hogy lenyugodjon, de attól tartok nem.
Vasárnap túrából hazafelé már későn eszméltem, hogy a házak közelébe érve megkössem, így az első kutya alkalmával elrohant és rendezte a szokásos cirkuszt az épp aktuális kerítésnél. Ilyenkor már se lát, se hall, mint aki megőrült. Huba nyugtalanul szűkölt, hol rá, hol rám nézett, szinte látszott rajta, hogy aggódik, kéri csináljak már valamit. Csináljak, csináljak, köszi....de hogyan?? Mamusz rá se hederített a parancsaimra, tesója ideges nyüszítésére, már porolt is a következő telekhez, ugrott a kapura, bentről a kolléga meg ugyanazzal a svunggal beleharapott a felkapaszkodó lábba. Volt őrült nyüszítés, vonítás, a másik fogva tartotta, s csak akkor engedte ki a bilincsből, mikor odaértem.
Nagyon fájhatott neki, mert rémesen sírt, rá se bírt lépni, három lábon ugrált hazáig meg-megállva közben.
Mérges is voltam, haragudtam is, sajnáltam is egyszerre, mert önfejű makacs, szófogadatlan ilyenkor, de aggódtam is, mert ki tudja mekkora sérülés lett rajta. Próbáltam megvizsgálni, megtapogatni a tappancsát, de azonnal nyüszítve elkapta, nem engedte a diagnózis felállítását. Annyit láttam, hogy a talpán ott egy mély fognyom, de vérezni nem vérzett.
Estére becipeltem a cserépkályha mellé, simogattam, dédelgettem, ő nyalogatta magát a gyógyulás érdekében. Másnap még mindig három lábon ugrált, de azért az látszott, hogy  nem teljesen kedvetlen, próbál közlekedni ha muszáj, de azért a kuckóban jobban érezte magát.
Harmadnap, mikor hazaértem melóból, ott vártak szokás szerint a kapunál. Mamusz most is betegesen emelte a bal mellső lábát, gondoltam megpróbálom újra áttapogatni, hátha engedi. Most nem szisszent, nem kapta el, tűrte, hogy végig vizslassam az ujjaimmal, de nem tapasztaltam semmi rendellenest. Akkora tán mégse lehet a baj, bár láthatólag nem bírt még mindig ráállni. Simizgettem, sajnálgattam, aztán nekiláttam a dolgaimnak, kimentem tüzifáért a begyújtáshoz. Ahogy a színben matatok, fél szemmel látom, hogy  a  kis fekete gubanc hátrafelé szalad a kertbe. Hopp, ezen hirtelen fennakadtam. Aztán ahogy tolom a ház felé a megrakott tragacsot, az udvar közepén birkózik, ugrál önfeledten Hubával.
Óóóó, tee zsivány, tee anyaszomorító!
Hát ezek után  jön megint felém, és rendkívüli módon sajnáltatva magát emeli a bal mellső lábát.
A bitangja!






2020. február 1., szombat

Büszkeség





Falum hagyományőrző csapatát a Magyar Kultúra Napja alkalmából meghívták a Nemzeti Színházban már ötödik alkalommal megrendezett Pajtaszínházi Szemlére.  Pest megyéből ők voltak az egyedül meghívott csapat.
Nagyon nagy sikerük volt, vastapsot kaptak, többször visszakövetelték őket. Ráadásul egyik tagjuk éppen a hetvenedik évét töltötte, s mivel hagyományosan felköszöntik egymást, vezetőjük Évike doktornő felkérte a közönséget, hogy együtt énekeljenek neki. Persze volt meghatottság, mert Magdi néni nem tudott az egészről, sírva is fakadt a színpad közepére állítva.
A csoport 50 éve alakult és még egy alapítótag ma is köztük van, ő a 85 éves Margit néni, aki az én gondozottam is egyben. Ő a csapat egyik lelke, mert tőle kérdezik a régi dalokat, jeleneteket, szokásokat és Évike azok alapján állítja össze a műsort. Rengeteget próbálnak, fáradhatalanok, pedig Évike négy faluban rendel, két kisgyereke van, állatokat tart, szóval éli a falusi asszonyok életét attól függetlenül, hogy doktornő. Margit néni folyton csodálja őt, pedig fiatal korában éppen ilyen volt. :-) Mindenben részt vett, mindenhol ott volt, mindent tud az erdőről, álló nap tudnám hallgatni a történeteit. Őt látjátok a cikkben az egyik képen fakanállal a kezében. A falu régi szokásaiból adtak elő egy csokorral, itt épp lakodalom van és a szakácsné jajgatva szalad be, hogy leforrázta a kezét. Persze az egész kamu, csak arra megy ki, hogy a vőfély pénzt dugjon a zsebébe, hogy el tudjon menni az orvoshoz. Margit néni külön nagy tapsot kapott a közönségtől a jelenetéért.
Nagyon büszke vagyok rájuk, már többfelé elvitték falunk hírét kicsi hazánkban.


https://nmi.hu/megyei-iroda-hir/kemencei-hagyomanyorzok-a-nemzeti-szinhazban/?fbclid=IwAR3qXcl5jRZwjytc1b__Yt9UMC8VWn2JThD17lhtMmj_OImcynyM948ZgsQ




2020. január 22., szerda

Pipulka és a nesszeszer





Reggel bevágódtam az öregotthonba és elkezdtem írni az adminisztrációt. Rám nézett a mellettem ügyködő Etike és csodálkozva kérdezte:
-Ki vagy festve?
-Éééén???-kérdeztem vissza szinte felháborodva.
-Pedig mintha ki lenne húzva a szemed meg itt alul is....
Hirtelen belém fagyott a "felháborodás, mert mint a villám sújtott le az eszmélés:
-Vagyis, hogy izé....
Előző este kezembe akadt a nesszeszerem amiben a hatalmas mennyiségű és úgy tíz évente egyszer használt sminkes cuccaim vannak. Olyan poros volt, hogy úgy döntöttem kipakolom és kimosom. Na ha már így döntöttem, átnéztem a készletet, jó-e még belőle valami. Találtam avas rúzst ami ragadt mint az egérragasztó, azt ki is hajítottam. A szempillaspirál nagy csudálkozásomra még nem volt beszáradva., egy szemhéj festéket sikeresen leejtettem és darabokra hullott. No jó, a következő tíz esztendőre megint elleszek, a nesszeszer ment a mosógépbe, én mentem tovább dolgomra.
Így aztán csak másnap szembesültem vele adminisztráció írás közben, hogy a reggeli mosakodáskor elkentem magamon a még este kipróbált szempillafestéket. :-D
Hát máskor majd jobban meggondolom, mennyire hirtelen háborodjak fel valamin, bruhahaha.
Volt mit hallgatnom utána a kolléganőktől, akik vigyorogva utánozták a hangsúlyomat: Éééén???



2020. január 9., csütörtök

Egy nem tipikus mai fiúcska




Egy cikket szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, ami nekem nagyon megmelengette a szívemet.
Gondolom, néha én is valami csudabogárnak számítok, hogy nem veszem igénybe a technika egyes vívmányait, hogy nincs okostelefonom és nem is tervezek beszerezni, hogy bár sokat járom az erdőt,  nincs GPS-em csupán papír térképem, de van erről egy elképzelésem, amihez egyelőre tartom magam. Nem mondom, hogy soha nem fog megváltozni, mert ki tudja mit hoz a jövő, és ha valakinél van emilyen okos eszköz akivel túrázom, cseppet sem határolódom el tőle és elismerem, hogy hasznos, de én boldogulok ezek nélkül is.
No de ha én fura vagyok, akkor milyen lehet egy 19 éves fiatalember, aki papír térképek alapján indul el a nagyvilágba, nem fb-ozik és kézzel írja a naplóját?
Én minden sorát, minden szavát élveztem ennek a cikknek és a szívembe zártam ezt a fiúcskát.


https://www.turistamagazin.hu/hir/hazajottem-mert-jollaktam-a-csenddel?fbclid=IwAR3l01goWQsFcXIfDtXMOmK4J6LaACGoEN2_7TMBT9uVHmLbWwhPQJ1ovlE



2020. január 6., hétfő

Szilveszteri túra




Mi mást is csináltam volna szilveszterkor, mint irány az erdő.
Zsóti barátommal megbeszéltük már korábban a túrát, de ha nem jön én akkor is nekivágok. Végül még egy jelentkező akadt Laci személyében aki Kecskemét mellől érkezett. Őmiatta viszont elég későn indultunk neki a reggeli tervezett helyett, így biztos volt a sötétben való lejövetel.
A fiúk teljesen rám bízták magukat, igaz általában én kullogtam leghátul, de azért mindig elirányítottam őket, hogy merre menjenek.
Volt mászás, esés, puffanás, vadak teperték le egyik bajtársat, besikerült egy, még a '14-es jégtörés után maradt jó kis fakidőléses szakasz, aztán valami térkép által sem feltüntetett seggmeredek bércen való ereszkedés, végül vagy másfél-két órán át való sötétben menetelés, akarom mondani bukdácsolás kb. 6-7 átkeléssel fűszerezve a patakmeder félig jeges kövein. Szóval minden, ami egy valamirevaló Börzsönyjárónak dukál szilveszter napján. Este jutalomként jóféle házi körte és rakott sajtos tészta, aztán édesded durmolás kutyástul, macskástul.
Persze előbb még átvészeltük a durrogtatást, amit Huba harciasan ugatva dühösködött végig az udvar közepén, Mamusz viszont már az első puffnál hozzám szaladt és nyüszögött. Ő inkább a ház biztonságos belsejét választotta a hadviselés helyett. Vicces volt ez a felállás, mert máskor Huba a nyuszi és Mamusz a bátor.



Gyönyörű napsütést fogtunk ki




Ezüst patak




Zsóti haját is befényezte a napsugár, ez nagyon tetszett nekem :-)





Ez itt egy hard fogkefe




Bükk óriás




Csapatom ma csupa fickókból állt. Mindenki szép rendben, mint a katonák




Szalonnát is hoztál Gazdanő?





A téli napfény és a bükkerdők mindig elvarázsolnak. Az a különös kékes-szürkés-ezüstös szín, ami a rozsdás avar  között még hangsúlyosabbá válik utánozhatatlan.






Vakarózó fa. Ezt már jól megdolgozták a szarvasok az agancsukkal.










Mint egy katedrális oszlopai




A meredek emelkedőt nem mindenki viselte jól, Laci kidőlt :-D Huba és Mamusz szorgalmasan igyekezett őt újraéleszteni.






 Sikertelenül. Így aztán a hős, hűséges kutya őrizte a hős katona holttestét. 






Nimááá, ezen a fatörzsön meg felmászott egy cica!






Szeretem az ilyen különös ábrákat és formákat, ráadásul mindig Katici jut róluk eszembe, hisz ő folyton kiszúrja az ilyesmit.




Sajnos a napocska a túra felénél elbújt. Így jár aki hiába kel korán mégis későn indul. :-D De legalább a szép színekben gyönyörködhettünk.





Egy sziklán gyönyörű, növőben lévő jégcsapokat találtunk, ezek fotózásával jól el is ment az idő











Az utolsó, visszanéző napsugarak még felcsillannak a jégcsodákon













A lefelé ereszkedés nagyon meredek volt, elő is került a túrabotom, amit mostanság elég keveset használok, de itt nagy szükség volt rá. Egyre inkább ránk ereszkedett a félhomály, de még szürkületben sikerült elérni a völgyet amin felfelé jöttünk. Én nagyon szeretek fejlámpa nélkül ballagni, elég sokáig lehet így látni. De ha már valaki felkapcsolja, utána rossz, mert a fény elvakít és nem tud hirtelen a szem a szürkeséghez visszaállni.  Én igyekszem a lehető legtovább lámpa nélkül haladni, no meg szeretem is ezt a hangulatot. Zsóti viszont világított, hát próbáltam tőle lemaradni. Még így is besikerült egy hatalmas bukfenc. :-D Csak-csak felvillant az a fejlámpafény amott előttem és ez megzavart. Akkora sziklának mentem neki, hogy szabályosan átbukfenceztem felette. Hiába, a térdem alatt már sötétségbe borult minden. Szerencsére nem lett semmi baj, csak röhögtem egy jó nagyot és örvendeztem, hogy a fiúk jóval előttem járnak és nem látják a csúfos előreszaltót.
Még kitartottam egy darabig, de a patakon való átkeléshez már muszáj volt nekem is a fény.
Sokszor mulatok magamon, mert ezeknél az átkeléseknél tiszta fostos vagyok, nem nagyon megy az egyensúlyozás, sokáig elpipskedek, mire átjutok. Közben a sziklán meg minden további nélkül mászogatok felfelé. Ki érti ezt?

Végül csak lebotorkáltunk a  hegyről, a fiúk nagyon köszönték a túrát. Laci ráadásul amúgy egyedül búslakodott volna otthon, ha én nem telefonálok rá.
Úgy 17 km lett a végeredmény, de ezt csak onnan tudom, hogy Zsótinak van mérőkéje. Ettől függetlenül kb. én is ennyit éreztem a lábamban, másnap meg a karomban is, a lefelé túrabotozástól.
Huba és Mamusz persze legalább ötször ennyit mentek, de ez nem látszott rajtuk. Otthon nyúltak csak el, ahogy az már lenni szokott.

Megyezetünk abban, hogy soha jobb szilvesztert. Túra, barátok, kutymákok, finom vacsora, hát kell ennél több?












Web Statistics