2020. augusztus 10., hétfő

Alkonyi séta a csónakos temetőhöz

 


Bár már jártam ebben a gyönyörű temetőben, de azt hiszem kihagyhatatlan, ha Csekében tanyázik az ember pár napra. És mennyire más hangulata van, mint a márványos, gránitos, vagy sima kő síremlékeknek! Sokkal emberibb az egész és valahogy jelképes is, ahogy az élő, öreg fák között sorakoznak ezek a holt fák. Itt nem szabad művirágokat aggatni a fejfákra, ha valaki mégis megteszi, azt előbb-utóbb leveszik. Szép ez a természetesség.




















És egyszer ezek a fejfák is elporladnak...





Fa a fának dőlve








Párocska








































Védő karok alatt





Frizurás fejfák




Minta




Többfele is padok hívnak merengésre




Külön parcellában pihennek a Kölcsey név viselői
























A temető kapuját mindkét oldalon ilyen szép virágsor ékesíti




A temető kapujával szemben lévő kis park harangja










Nem karácsonyi fények, csak naplemente










Kanna-gyár :-)




Jellegzetes ablakok és díszítés




A homlokzat





Már csak utólag, kinagyítva vettem észre, hogy a gólya a következő oszlopon ácsorog a lemenő nap által befestett égbolt előtt :-)



Jó éjt Szatmárcseke!


2020. június 21., vasárnap

A mezőn





Leginkább hegyekről szoktam írni, de régen, mikor még otthon laktam a szülőfalumban, ott csak rétek voltak, patakpart, halastó. Menni viszont már akkor is szerettem, hol egyedül, hol a kutyánkkal barangoltam. Mező itt is van, s míg nem házi gondozó voltam, addig volt kedvem szabadidőmben bicajozni. Többször  lekarikáztam a földeken át az Ipolyhoz, nagyon szerettem ezt is.
Nemrég, egy szeles, felhős vasárnap már délután 3-kor indultam útnak a kutymákokkal, gondoltam sok-sok szünet után elballagunk a folyóig, mert ezer éve nem jártam a réteken.   



Barni precízen rendben tartott bodzása (Ő a főnöknőm fia)











A fényképezéssel eléggé meggyűlt a bajom, mert nagyon-nagyon fújt a szél. De a májusi vadvirágok így is szépek voltak, ahogy lebegtek a légben.











Akácvirág gyűjtésért letértem egy helyre a hegy felé, szedtem is egy szatyorral teának





Ribizliföldeken át





Felénk csak elvétve ültet valaki gabonát, a földeken nagyrészt bogyósok és bodza meg gyümölcsfák vannak. 





Régebben a sok vegyszer miatt szinte eltűnt a búzavirág. Szerencsére most már újra látni ezt a szépséget. Gondolom nem csupán nekem kedvencem.









Fenn a magasban egyfolytában csicsergett a mezei pacsirta. A hangja nagy, de sok ideig tart, míg az ember kiszúrja hol is vitorlázik a légben kitárt szárnyakkal. Szinte egy helyben lebeg és csak dalol meg dalol.





Ezt a mezőrészt Nadunának hívják. Érdekesek ezek a nevek, mindig elcsodálkozom, vajon honnan származnak, ki találta ki őket hajdanán. Tetszett, ahogy a búza és a ribizli ültetvény közé beékelte magát választóvonalnak a kamilla.






Visszatekintés a hegyek felé




Ribizli hullámok





Ipolyság felé sötét fellegek gyülekeztek és még jobban nekilódult a szél. Szerencsére hoztam esőkabátot, de idáig nem ért el. Viszont a vihar szélén voltam, így majd le fagytam hirtelen, úgyhogy próbáltam belebújni, ami elég nehezen sikerült, mert úgy dagasztotta mint egy vitorlát.






Vadrózsaszirmokat is gyűjtöttem, volt bőséggel





Tavalyi bogyó és idei virág




Egy finom kis törékeny növény a terebélyes harangvirág




Vadrózsa bokrok között











A Börzsöny nyugati gerince jól belátható innen. De sokszor végig mentem már ezen a gyönyörű útvonalon!




Kaszanyűg bükköny









Anyukám kedvence volt ez a kedves szépség, a réti margitvirág








Szemben messze Felvidék mezői





Tövisszúró gébics





Gébics pajtás nekifeszül az erős szélnek. Nem adja fel! :-)






A vihar elmúltával habos tejeskávé felhők dudorodtak az égen




Tésa felé közeledve már sokkal több gabonafölddel találkoztam.





Ott lenn már valahol az Ipoly folydogál, de annyit fényképeztem, annyiszor megálltam útközben gyönyörködni, hogy végül úgy döntöttem, már nem megyek le odáig, mert mire megérkezem, már nem maradnak fények. Így most inkább a sötét felhőkből kivillanó sugarakat csodáltam.




Ezek a hegyek már odaát vannak Felvidéken




Akácoson vezetett át az út, ami virágszőnyeget hullajtott elénk





A srácok nem romantikáztak különösebben, tojtak a szirmokra, sokkal jobban érdekelték őket a különböző szagok








Végül Tésa felé kanyarodtunk. Ez egy csöpp falu nem messze az Ipolytól, állandó lakos alig van, de rengetegen kijárnak Pestről a hétvégi házacskáikba. Most is sok autó  állt az utcákon, gondolom a karantén miatt inkább ide vonultak ki a városból az emberek. Egy kedves házaspárral szóba is elegyedtem. Ha nem lennének a nyaralók, a szép kis parasztházak mind tönkrementek volna. Örülök, hogy így sok megmenekült közülük.




Kápolnácska




Egy hangulatos pince





És mi van ott az asztalon? Igaz bort nem tettek mellé, pedig megkóstoltam volna, ha már ilyen kedves vendégváró gesztusként kinn hagyták a poharakat. :-)





Nekem már örökké gyengéim maradnak az ilyen régi dolgok. Valamikor, rendes fényben vissza kell jönni újra fényképezni.










Egy ilyen helyen igazán békét lehet találni a város nyüzsgése után.





Hopp, egy állandó lakos




A falu szélén álló oszlop, fülkéjében szép kis Mária szoborral




Hazafelé már egy másik mezei úton mentem, ez nem volt annyira érdekes mint amin jöttem, mert eléggé egyenesen haladt a földek között, de nem is baj, mert jócskán rám alkonyult.





Búcsúzóul szedtem magamnak egy csokrot, mert a mezei virág a kedvencem, még sokáig szerzett nekem kedves perceket otthon az asztalon.





Web Statistics