2022. június 6., hétfő

Változó-kor

 



Májusban kerek

volt a Hold. Újra hízik.

Én is dagadok.



2022. április 21., csütörtök

Piros jelzés és jeges hordó

 



Még februárban történt, hogy fiam és három haverja elindultak  a Csóványosra. Nem olyan nagy túrázók, de duzzad bennük az energia, mint afféle húszévesekben. A Királyháza-Pogányvár-Csóványos-Nagy-Mána útvonalat javasoltam, mert az viszonylag rövid, van benne kihívás és nagyon szép.


Térképet nem akar vinni a fiam, mert minek, szokott ő túrázni, fejlámpát se, mert minek. 

De fiam ez a Börzsöny, nem a Budai-hegység!

Egyikük önként vállalkozik négyük összes sörének, vizének, szendvicsének cipelésére, mert pilóta tanuló lévén azt mondja gyakorolnia kell 15 kg-mal az erőltetett menetet.

Mielőtt indulnak, még egyszer elmondom: Szóval felfelé kis ideig a piros, aztán piros háromszög és lefelé a piros csík.

Jól van, jól van!

Főzögetem nekik a vacsorát, mikor anyai szívem elkezd szirénázni. 😃 Ezek képesek lesznek a piroson Nagy-Hideg-hegy felé lemenni!

Próbálom hívni, többször is, írok sms-t, persze nem elérhetőek.

Du. 2 előtt végre kicsöng a telefon.

-Hol vagytok?

-Már jövünk lefelé.

-Megnéztétek fenn a táblát, jó felé jöttök?

-Persze, én pöpec vagyok, a piroson jövünk-hangzik az önbizalomtól duzzadó válasz.

-De van másfelé is piros, megnéztétek??

-Jövünk lefelé a piroson, ami a kékkel együtt megy.

Na ha így nyernék a lottón, bruhahaha!

-Nézzétek meg a térképet, a Nagy-Higed-hegy felé is megy piros!!

Hallom messziről  a tanácskozást, aztán csak ennyit:

-Basszus, rossz piroson megyünk!

Szerencsére még nem jártak messzire a Csóványostól.

Volt náluk térkép, mindenkinél telefon, valakinél még gps is, no de a húszéves egyetemisták roppant önbizalmával elindultak az első piros jelzés után, amit megláttak egy fán. 

Szóval nem árt ha van egy öreg mami a háznál, akinek fejében van sok útvonal. :-D

Jól átázva, visesen, havasan értek haza, még enni sem álltak meg, mert fáztak a hideg szélben. Ezek után kettejüknek még az az elvetemült ötlete támadt, hogy megmártóznak az esővizes hordóban. Vajon kinek a fejében született meg a terv, ugye nem kell mondanom? :-D






2022. április 19., kedd

11 éves emlék



Tegnap múlt egy éve, hogy utoljára túrázhattam a hegyen. Holló-kőn jártunk Zsótival. Igaz, már az is egy rövidebb kirándulás volt, de most visszagondolva annyira boldog lennék, ha ugyanazt az útvonalat most végig tudnám csinálni. De nem tudom, meg még annyit se. Csak teljesen síkon vagyok képes valamennyit gyalogolni, lépcső vagy emelkedő kizárva, de sokszor a sík is nagy fájdalmakkal jár, a bicajomra támaszkodva vonszolom magam. 

Laci barátom tegnap fenn járt a Csóványoson és felemlegetett egy régi túrát, ami nekem is épp eszembe jutott és örök életre szép emlék marad. Valamiért ez az egyetlen írás megmaradt a freebolgos időkből, különben minden az égvilágon odaveszett Katici kávéházával és az összes kedves sorral együtt. Sajnálom...néha jó volna visszaolvasgatni azokat az időket.

De ha már az az egyetlen megmaradt, most ide másolom.  


+++++++++++


Régen éreztem ilyen jól magam, mint tegnap délutántól ma reggelig. 

Laci barátommal ( ő nem a természetőr, hanem egy másik Laci) már régóta tervezgettünk egy túrát, amikor is fenn aludnánk teliholdkor a hegyen, aztán megnéznénk a napfelketét is.

Hát ez most végre-végre-végre összejött. Igaz már kicsit nem teljesen teliholdkor, de annyi baj legyen.

Munka után, úgy öt óra körül indultunk bicajokkal Királyházáig. Végig felfelé kellett tekerni a hátizsákokkal, de annyira dumáltunk, hogy észre sem vettem. Elrejtettük egy bokorba a járgányokat, aztán gyalog vettük irányba a Csóványost. Egy olyan utat választottunk a Pogányváron keresztül, amin elég hamar fel lehet érni a csúcsra, de igen-igen kaptatós. Viszont ha még viszonylag világosban akartunk felérni, mindenképpen ezen kellett felkapaszkodni. No de hát jó társaságban még az izzasztós utak is könnyebben telnek, és ez most sem volt másképp. Be nem állt a szánk és olyan szép helyeken baktattunk, hogy minden fáradtságot elfeledett az ember. Lentről kánikulában indultunk el, de mikor az utolsó pár száz méteren már sötétben bóklásztunk, a felhők  begyűltek, és eléggé rákezdett szélúrfi. Ahogy a Csóványoson lévő toronyhoz értünk, felnézve már egy darab csillagot se láttunk. A torony maga elég lepukkant, tulajdonképp egy nagy betonhenger, nem túl bizalomgerjesztő. Kicsit elkenődtünk, hogy nesze neked telehold, de ahogy a vaslétrákon felkapaszkodtunk, valami különleges látványban volt részünk. Egyik oldalon tiszta égbolt, sugárzó telehold, a másikon iszonyúan be van borulva, minden tiszta felhő, és a látóhatáron időnként mindenen átcikázó hangtalan, hatalmas, a fél égboltot átívelő villámok. Eddig még csak fotókon láttam ilyesmit. Ahogy fenn álltunk a sötétben, a süvítő szélben, a vékony korlátba kapaszkodva és néztük a közelítő vihart, hát nem mondom, hogy nem voltam kissé betojva, de ilyen látványban még soha nem volt részem, úgyhogy mindent megért.

Jó ideig nézelődtünk, megtippeltük, hogy a vihar kb. 2-3 óra múlva fog fölénk érni, aztán lemásztunk, hogy megvacsorázzunk, mert igencsak megéheztünk. Igazán romantikus volt a hangulat, még egy mécsest is gyártottunk, mert Laci hozott befőttesüveget.

Igen ám, de amint falatoztunk egyre jobban fújt a szél, egyre hidegebb lett, mintha csak nem is kánikulában indultunk volna el 2-3 órája lentről.  Aztán ahogy a torony felé néztem a sötétben, valahogy az egész irtó homályosnak tűnt.

-Mintha köd lenne-mondom Lacinak.

Erre ő felkapcsolta e fejlámpáját, és akkor jöttünk rá, hogy baromi nagy felhőkbe kerültünk, amik igen erőteljesen jöttek-mentek. Olyan valószerűtlen volt minden, olyan különleges, mintha valami filmbe csöppentünk volna, ahol régi, magányos lovagok róják a ködös, kietlen hegygerinceket és völgyeket.

No ez a vihar nem 2-3 óra múlva lesz itt-állapítottuk meg, és tanakodtunk, mitévők is legyünk.

Állítsunk sátrat a vaksötétben, vagy netán költözzünk be  a toronyba aminek csupa vas minden létrája és emelete, amibe ki tudja mennyire csap bele a villám? Mindenesetre egyenlőre még falatozgattunk és finom juhfarkat iszogattunk hozzá, bár nem mondom, hogy jómagam teljesen nyugodt lettem volna.  Lacin persze- ahogy az fiúkhoz illik-, semmi aggodalom nem látszott. Irigylem is ezért a férfiúi nemet.

Végül mikor már eléggé átfagytunk a süvítő szélben, amellett döntöttünk, hogy ilyenkor nem biztos, hogy túl értelmes dolog a sátorral bajlódni, így hát felkapaszkodtunk a torony első emeletére, ahol igazán barátságos szélcsend fogadott bennünket. Berendezkedtünk, kiteregettük a hálózsákokat, a befőttesüveg–mécses barátságosan pislákolt, valahogy  a süvítő szél is csak tompán hallatszott be, s úgy éreztük magunkat, mint két igazi gyerek. Irtó jó volt! Nagyon-nagyon jó volt!

Még dumálgattunk, aztán két-három másodpercre csend lett, majd Laci szusszantott néhányat és megszólalt:

-Mikor találkozunk legközelebb?

Hirtelen nem tudtam hová tenni a kérdést, és vihogva válaszoltam:

-Hát holnap reggel!-de már abban a pillanatban rá is jöttem, hogy Laci elaludt, és ezt álmában kérdezi. Annyira elkezdtem hahótázni, hogy szegény rögtön felriadt, és amint elmeséltem mi  történt, már röhögött is velem. Pedig nem csoda, hogy szegény bekómált, hisz 24 órai munka után minden alvás nélkül vágott neki a hegynek. Hálás is vagyok neki ezért rettenetesen, mert nélküle nem történhetett volna meg mindez a csuda.

Az éjszaka hála Istennek békésen telt, nagy esőt nem hoztak a vészjósló felhők, csak maradt az erős szél, még dörgést se hallottunk, valahogy hangtalanok voltak a villámok. Én ugyan nem igen aludtam, hallgattam Laci jó kis szuszogását de valamelyest mégiscsak pihentem a hajnali 4 órás ébresztőig.

A napfelkelte-nézésből nem lett semmi mert még mindig iszonyú vastag felhők borítottak be minket, süvített a szél, nem is volt értelme felmászni a torony tetejére. Nagyon sötét volt, de mindenképp el kellett indulnunk a szemerkélő esőben, mert nekem 8 –kor munkába kellett állnom.

Lassacskán azért világosodott, és végre kikapcsolhattuk a fejlámpákat. Addig nem volt túl könnyű lámpafényben botorkálni lefelé, mert valahogy a páráról visszaverődött a fény, és ez rettentő zavaró, főleg nehéz terepen lefelé. Szóval megváltás volt a közelítő szürkület.

Igaz most nem voltunk olyan beszédesek mint felfelé, a gerincen lévő kilátást sem élvezhettük, de egy percig sem bántam meg a túrát. Nagyon ügyesen, az előzetes számítások szerint értünk le a bicajokhoz. Itt már könnyű dolgunk volt, hisz a faluig szinte csak gurultunk. És ahogy ereszkedtünk, egyre tisztult az idő, gyönyörű friss zöld színekben pompáztak a rétek, felhők kóricáltak ide-oda, teljesen, mint a magas hegyekben szokás. Ezért is rajongok többek közt a Börzsönyért, mert teljesen olyan jelenségeket tud produkálni, mint pl.  Bihari-hegység.

Olyannyira boldog voltam, hogy el sem tudom mondani. A hegy és egy jó barát társasága, mi a csuda is kellhet ennél több? Ahogy az utcánk sarkán elváltunk, abban a pillanatban felragyogott a nap.


 2011.augusztus 15.

2022. március 6., vasárnap

Ha

 


Gondolom mindenkinek eszébe jut, hogy mi lenne, ha neki kéne menekülni.

Én ott azonnal el is akadtam, hogy van két kutyám és két cicám, ennyi állatot úgyse tudnék magammal vinni sántikálva, 20 méterenként leülve a fájdalomtól.

Szóval a kérdés el is döntetett, maradunk.



2022. február 16., szerda

Állapot




 Hegy, dal, öröm mind

ott ragyognak helyükön.

Én meg itt vagyok.



2022. január 9., vasárnap

Langy téa

 

Kosztolányi Dezső "Boldog szomorú dal" c. verse jutott eszembe, mikor délután a gyógyteám készítgettem. Nagyon szeretem. A verset is meg a teát is, a verset különösen a Kaláka megzenésítésében.

Hallgassátok:

https://www.youtube.com/watch?v=qkXQQCsvnbs&ab_channel=LeviKov%C3%A1cs


A tea pedig szép is volt, illatos is volt, finom is volt.








2022. január 3., hétfő

Attila emlékére

 




Túl korai ősz.

Egy lehulló falevél

szívemhez tapadt.


2021. december 10., péntek

Piroskodások

 


Idén már hetedszerre voltam Mikulás az otthonban. Úgy érzem, ez a szerep teljesen rám ragadt, annyira, hogy még betegen is el kellett mennem mókázni. Hiába na, a Mikulás pótolhatatlan.

Énekelgették is nekem szépen a "Hull a pelyhest", mikor nagy hangon, kezem lengetve leállítottam őket, hogy én ezt már annyira de annyira unom, kérem szépen énekeljenek már valami mást. Képzeljék csak el, mikor az ötszázharminckettedik háznál is ezt hallom.

Így aztán kívánhattam, és azt a nótát kértem, hogy "Zsebkendőm négy sarka, simára van vasalva". Mindjárt fel is vidultam tőle, csujogatva, táncolva háláltam meg.





2021. december 9., csütörtök

Hohohohóó!

 


Szóval Mikulás, meg rénszarvas meg szánkó meg minden, de azért csontot is rakhatott volna a zsákba!







2021. december 2., csütörtök

Berényi László: A kutya és a torokgyík



Cseh Jani bácsi két üveg borral lépëtt be a borbélyhoz. Még "gyugóhúzó" is volt nála.

– Tënnap Hevesën mësszületëtt a fijam, Janika!

– Hallottam - mondta Sanyi bácsi a Kabát-hóstyáról.

– Jézusmárija! Hát idájig hallaccott Mariska sikítoztása?

– A mënyem is a kórházba vót valamijé, oszt ő monta.

– Hát isten éltesse Mariskát mëg Janikát!

– Na mëg az apját is! - toldotta meg valaki. - Csak vót köze neki is hozzá!

– Nem midëggy az? Ha bornyas lësz a tehened, csak fëlnevelëd a bornyát! – Volt, aki igazat adott neki, mások a fejüket csóválták.

Szépen végigjárt a borosüveg az ottlévőkön. Mindenki emberesen meghúzta, nehogy hitvány legyen a gyerek.

– Kerűjje a nyavalya,

sosë lëgyën nagy baja.

Elkerűjje az átok,

Szeressék a szép lyányok! - Szavalta a kacskalábú Godó Gábor bácsi.

– Ejnye, de szépet mondott kend! Hunnan van ez a vers?

– Gyinnyéshátrú! Mindég sok gyerëk vót Gyinnyésháton. De majd mindën évbe lëcsapott valami nyavaja. Hun a hasfájás, hun a torokgyík, oszt sorba temették el az apróságokot, mer főleg a csëppekët érte letinkább a baj. Oszt vótak, akik átoknak, mások mëg szëmmelverésnek gondolták. Arra tanáták ki a verset. Átokűzőnek. Akkoriba fordút az üdő tizënnyócrú tizënkilencre (1899-ről 1900-ra), mikor mëgint gyött a kórság. Még a velemkorú gyerëkëkbű is sokat elvitt a torokgyík. A szomszéd Katyit mëg az annya. Emer néni hazaszalatt a lyányával Burára (Tiszabura) az apjájékho. De ennek történettye van! – mondta Gábor bácsi. Aztán hallgatott egy sort, nehogy szószátyárnak tartsák.

– No, mongya má kend, hogy vót? – türelmetlenkedtek páran. – Kifúrja az ódalam a kíváncsiság. – Gábor bácsi kicsit oldalra fodította a fejét, "hogy ëggy ódalra gyűjjön az ész", kicsit várt, majd elkezdte.

– Emer néninek fija születëtt! Örűtek neki, mer kicsit késű gyött. De fél évet së ért mëg, elvitte a hasfájás szëgénkét. Aztán gyött a másik. Az is gyerëk lëtt, szinte vele ëccërre nyőt fël a kankutyájok.

Valami korcs fajta vót, ám a juhászok nagyon szerették a fajtáját. Azoktú lëtt akutya. A gyerëk mëg a kutya elválaszthatatlanok vótak. Hun a gyerëk alutt a kutyaólba a kutyával, hun a kutya a gyerëkkel az ágyba.

Tán három esztendős lëhetëtt Jenőke, mikor mëgint gyött a baj. Akkor is ilyesmi csintalan üdő vót, akar most ë. Cigánharmat lepte el a fődekët, csupa dér vót mindën. Jenőke is elkapta a torokgyíkot. A kutya végig ott szűkölt az ágya mellett, nem lëhetëtt kivernyi a házbú. Eccër csak a kutya vonyítva kiballagott, be az óljába, oszt, mintha rít vóna, keservesen, halkan vinnyogott. Egész álló nap. Ahogy a kutya kigyött a házbú, utóssót sóhajtott a gyerëk, oszt vége lëtt.

Évek teltek el. Mán Katyi is vót vagy négyéves. Azon a napon valamëlyik szomszédlyány gyött vóna hozzá jáccanyi. A kutya eláta (elállta) az ajtót és különös hangon vonyítani kezdëtt. Bent a házba a nagyapa odaszót a mënyinek:

– Be në eriszd, akarki az! A kutya pont így vonyított, mikor őrizte Jenőke betegágyát! – Emer nénibe is előgyött az emlék! Hamar összekapkotta a letfontosabbakot, oszt Katyival ëgyütt elindút gyalog Burára az annyájékho. Ott is maratt, míg érte nem mënt az ura.

A szomszéd kislyány, akar csak sok más gyerëk Gyinnyésháton, belehalt a torokgyíkba. Hogy hunnan gyött, hova mënt a nyavalya, ki tuggya. Lassan elterjedt, hogy a kutya mentette meg Katyit.

A fé uradalom attú akart kiskutyát. Doktornak.

– A bolondok! – mondta nagyapám! – Ahho ugyanúgy át kéne élni az új kutyának a betegségët, mëg olyan kötődés kéne, aminő Jenőkének vót a kutyájokho! Pár nemzedékën át!



Web Statistics