2021. augusztus 28., szombat

Az Ipolynál

 


A nyáron háromszor sikerült kijutnom az Ipolypartra, ami csepp enyhülést jelentett természetre kiéhezett lelkemnek. Kétszer Szőrmesterrel, egyszer mászópajtival. Mint utólag kiderült, fizikailag is jót tett az úszás, igaz másnap délelőtt mindig nagyobb fájdalmaim voltak, de aztán enyhültek és egész jól tudtam mozogni egy darabig. Sajnos csak ennyi adatott, mivel autóhoz kötött dolog, bicajjal túl messze van, és a bicajozás csak kicsi távra működik most, esteleg boltig, patikáig.

Számomra az Ipolynak van valami varázsa, végtelen nyugalma, békéje, csodásan jó dolog lassú, merengő folyásában hangtalan karcsapásokkal szelni a vizet a falevél-csónakok közt. Nem vagyok jó úszó, de ha igyekszem, akkor sikerül elfelejtenem az alattam lévő mélységet, bár akkor érzem magam biztonságban, ha leér a lábam. Mégis azt a részt szeretem jobban, ahol ellep a víz, és van az úszásban valami kicsit izgalmas de mégis megnyugtató, hogy merem rábízni magam az alattam lévő mélységre. Nem igazán tudom ezt megfogalmazni, ez csak egy különös érzés itt belül.

Mindig késő délután mentünk, így ránk is alkonyodott, egyik alkalommal már szinte sötétben úsztunk. Ez azért volt hihetetlen élmény, mert ahogy csupán a fejem lógott ki a vízből, egyfolytában ott cikáztak körülöttem a denevérek és ebben is volt valami kettős, egyrészt izgalmas és kicsit ijesztő, másrészt felemelő érzés, hogy teljesen a természet része vagyok, benne mozgok, vele együtt lélegzem. Az ember azt gondolja, hogy jujj, denevér, nehogy hozzám érjen, nekem repüljön....persze ha megtörténik, tulajdonképp semmi, alig érzékelsz valamit. Itt meg nem sok esély volt rá, hisz lassan haladtam a vízben, számukra teljesen kiszámítható módon. Tavaly, Szatmárban este, bicajozás közben, mikor nagyobb sebességgel haladtam, nekem jött egy, innen tudom, hogy tulajdonképp nem is igazán érezni. Miért van mégis  a fejünkben, legalábbis nekünk, nőknek, hogy az juj-juj-juj iszonyú dolog? :-)

Szóval ha csak háromszor is, de örülök, hogy kijuthattam az Ipoly gyönyörű partjára, örülök a barátok szívmelengető társaságának, a mozgásnak, a finom szalonnának és bársonyos vörösbornak.









A tésai-fürdő lépcsője :-)





Mászópajti edz egy nagy tál sóskában







Póruljárt szerelmespár, bár az is lehet, hogy nászutasok















Határok között








Pókbölcső







Csiribiri bojtorján






Lombsátor




Rézsikló, akit először az alkonyatban ágnak néztünk, annyira mereven feküdt az út közepén




Nagyon nem akart elmozdulni az útról, valószínű még érezte ott a melegséget, sokáig kellett ösztökélni, míg hajlandó volt lekúszni a szélre, ahol még jó darabig mérgesen nyújtogatta rám a nyelvét.



Orbáncfű



2021. július 29., csütörtök

Édes

 


Kísérletezgetek. Kíváncsi vagyok mennyire lesz majd érezhető a mézben a gyógynövények íze, hatása. Készül majd még kakukkfüves is, csak most kifogytam az akácmézből. Amúgy a virágmézet kedvelem legjobban, de az becukrosodik idővel, itt pedig a látvány is fontos.












2021. július 26., hétfő

Barbiii



Mikor az ember húszéves fia és annak haverja egy ilyen autóval állít be péntek este



 


2021. július 23., péntek

Esti látogató

 



Nagyon régóta vártam már a mai látogatót. A kertet pár éve úgy alakítom, hogy jól érezhesse magát, vannak jó kis bokros részek, s a tavasszal lemetszett ágakat sosem égetem el, hanem fölhalmozom egy rakásba, hogy búvóhelyet találhasson ha erre jár. Télen használok ugyan a rakásból gyújtósnak, de a következő tavasszal pótolom a kupacot. Persze ez más szempontból is hasznos, hisz nem terhelem a levegőt az égetés füstjével, terhelik azt épp elegen a környéken, még abban az időszakban is, mikor tilos volna tüzelni.

Az esti locsolást végeztem a  szürkületben, mikor megpillantottam az almafa alatt. Meg sem ijedt, még csak össze sem gömbölyödött ahogy megközelítettem és köszöntem neki. Kis gombszeme csillogott, orrocskája apró, gyors mozdulatokkal szuszmákolt bele az esti levegőbe. Sokáig guggoltam mellette és beszélgettem neki.

Aztán lassan sántikálva bementem a házba a fényképezőért, közben rövidke lábain arrébb sétált, de továbbra is bátran fogadta a közeledésem. A falka megjelenésére  is csak félig-meddig húzta össze magát, aztán újra kinyújtózott, csupán az orra járt továbbra is gyors ütemben. Persze nem is engedtem a gazfickókat túl közel hozzá, mert ha egy nozi szúrás után elkezdik ugatni, akkor hamar összegömbölyödik. Így csak ismerkedés céljából megszimatolták, de a figyelmeztetésemre szófogadóan hátrébb húzódtak.

A koma türelmesen várta, hogy a sötétedő kertben megpróbáljak róla képeket készíteni, ami persze nem volt túl sikeres, a vakut is muszáj volt használnom. De sebaj, az élmény megmarad, még ha a fotók csapnivalóak is lettek.

Micsoda egy bátor sündisznócska ez, még szellem-Cosinustól sem rémült meg.














Ide a végére pedig egy bájos videó:

https://www.youtube.com/watch?v=aBTGfShA7NU&t=106s&ab_channel=ATevaNL1



2021. július 20., kedd

Váltó ügyek

 


Úgy hozta a sors, hogy megismerkedtem egy legénykével, aki itt szokott önkénteskedni nálunk a kisvasútnál és nagyon szeret túrázni is.

Korához képest-most tizedikes gimnazista-igen komoly és okos fiú, teljesen másképp viszonyul az élet dolgaihoz, mint általában a kortársai.

A héten is itt dolgozott a vasúton, s mivel megtudta, hogy hosszasan betegeskedek, megkérdezte egy üzenetben, hogy segíthet-e nekem valamit. Nagyon meghatódtam, ebből a gesztusából is látszik, hogy nem egy átlagos 16 évesről van szó.

Vaciláltam  mi legyen, s végül megkérdeztem tőle, nem volna-e kedve elvinni a kutymákokat sétálni, mert miattam szegények ők sem jutottak el tavasz óta kirándulni. Mivel Levi maga is állatbarát, megígérte, hogy másnap elviszi őket futni, estefelé át is jött megbeszélni a  részleteket, amiből végül hajnal kettőig tartó dumálás lett, Huba és Mamusz közben teljesen beleszerelmesedtek. 

A futás nem úgy alakult, ahogy tervezte, épp bődületes hőség volt, a kutymákoknak nem annyira tetszett a szaladás, végül csak kirándultak, de azt igen nagyot, mert egy kis eltévedés után 21 km lett a táv. Az ebek végül már alig lihegtek, az út végén Huba be is fordult egy idegen, nyitott kapun és egyszerűen lefeküdt az árnyékban, hahaha.  Ettől függetlenül nagyon élvezték a napot, elég szófogadónak is bizonyultak és továbbra is csüngtek Levin. Még képeket is kaptam a túráról.





Huba árnyékba vonul egy ház udvarán:-)



 
Később volt még egy kisebb kirándulásuk a mezőn, az is nagyon jól sikerült, szóval a kutyák végképp a szívükbe zárták Levit.
Közben persze ő egyhuzamban dolgozott a kisvasútnál, ahol az egész pályát felújítják,  most a váltók festegetésével foglalkozott többek közt.
Küldött is egy fotót ezzel a felirattal: Ezt neked készítettem.






Én teljesen elámultam és a lábam kisujjáig meghatódtam:
Hogyhogy? És honnan fogják tudni, hogy az az enyém? Ráfested, hogy Maszaté? :-D
Hol fogom megtalálni, melyik szakaszon? 
Mire jött a felvilágosító válasz:
A kéépet! :-D

Nagyot kacagtam a félreértésen:
Jaaaaa! Bruhahahaha! Pedig azt hittem lesz egy váltóm. :-D




Aztán másnap jött egy újabb kép: Kész a váltód!







Bárki megtekintheti a 3/6. vágányon. :-)



2021. július 8., csütörtök

Hőség

 


Kórházi büfé.

Krémesek közt csapkod egy

eltévedt lepke.



2021. június 30., szerda

Margit néni és a buschraft vagy minek nevezzem





Van egy 87 éves nénim, aki nagyon sokat dolgozott az erdőn. Ugye itt a Börzsönyben az emberek nagy hányada az erdőből élt annak idején, míg be nem gépesedett minden. Nagyon-nagyon szeretem Margit néni történeteit hallgatni, már csak azért is, mert magam is rajongok a Börzsönyért.
Már fiatal lánykaként is  szeretett az erdőre járni, édesapja sokszor kérdezte: Margit eljössz velem?
No ez az "eljössz velem?" persze nem azt jelentette, hogy beültek a Trabiba, kibrummogtak a hegyre aztán délután vissza haza, és azt sem, hogy kisétáltak piknik kosárral aztán meguzsonnáztak. Ilyenkor egész hétre mentek, kinn aludtak gunyhóban, ott főztek. Vagyis Margitka főzött a férfiakra. 
Mit szóltok, ez mán egy szabályos buschraft, nem de? 
Persze  azt hiszem a 15-16 éves Margitkának cseppet nehezebb dolga volt mint manapság nekünk, akik kedvtelésből vonulunk ki a hegyre, és fogalma sem volt róla, hogy ő most buschraftol. Már csak azért sem, mert nem volt softshell ruházata, csak paraszt szoknyácskája meg harisnyája meg nagykendője. Ettől függetlenül ha édesapja rákérdezett, ő azonnal vállalkozott, hogy elkíséri a férfinépet, mert nagyon szeretett velük menni az erdőre. Ilyenkor ő volt a vízhordó és a szakácsnő is egyben, de ha arra volt szükség, postásként is üzemelt. Egyszer átküldte édesapja Diósjenőre, a hegy másik oldalára, miután elmagyarázta neki, merre forduljon, hol menjen felfelé, hol keljen át a patakon stb. Akkor még csak 12 éves forma volt, és nem vezetett sárga jelzés. Rá is csodálkoztak a jenei erdészeten, hogy kerül oda egyedül. Szóval Margitka tájékozódásból is jól szerepelt térkép, iránytű, GPS nélkül. És úgy tűnik volt vér a pucájában is, ha szabad ezt a szót használnom. 
Vajon melyikünk merné egyedül elindítani a Börzsönyben ma a 12 éves lányát? És melyikünk 12 éves lánya vállalkozna erre nyomban okostelefon nélkül, ráadásul gyalog?
Az emberek ellátása nem volt egyszerű dolog. Mesélte, hogy két kannával hordta a vizet a legközelebbi forrástól, ami időnként nem is volt túl közel, s ha nagyon havas, jeges volt az ösvény, sokszor a fele kilötyögött mire visszatért.  Ha nagy meleg volt, pörölt velük, hogy ne igyanak túl sokat, ne kelljen annyiszor fordulnia.
Nem úgy kellett főznie, mint gondolnánk, nem egy nagy bográcsban dolgozott, hanem sok kis fazékban, mert mindenkinek külön készített ételt aszerint, mit hoztak magukkal otthonról. No ne gondoljatok valami nagy dolgokra, hol rántott leves, hol bableves, hol krumplileves volt az ebéd, ennek erejével dolgoztak egész nap a férfiak kézi fűrészekkel, lovakkal. Ahogy szétoszlottak az erdőben, egy-egy csapat tüzet rakott, s Margitkának a tüzek között kellett szaladgálnia és nézni a fazekakat. Ahány ember, annyi fazék. Hol innen, hol onnan kiabáltak neki: Margitka! 
Este már csak hideget ettek, akkor nem kellett főzni. A gunyhójukat-ma menedéknek neveznétek-, ágakból építették és avarral fedték minél vastagabban. Derékaljnak is avart használtak, de sok időbe telt összeszedni, mert ahogy Margit néni mesélte, csak úgy nyalábjukba hordták, nem volt más. Takarót otthonról vittek, de nem valami hiperszuper pehely töltetű hálózsákról van szó, csak amolyan sima egyszerű pokrócról. Este a lábuknál tüzet gyújtottak, a parázs egy darabig még melegített. Egyszer olyan hideg volt, hogy Margitkának megfagyott a feje alatt a kenyér, s mivel valószínű álmában húzódott volna közelebb a parázshoz, reggelre kiégett a harisnyája.
Azt mesélte soha senki nem panaszkodott, nem kényeskedett. Ő sem.
Egyszer még a Mátrába is elkísérte a favágó csapatot, pedig akkor két hónapra mentek, közben egyszer sem jöttek haza. Igaz, ott volt egy szakácsnő is, nem egyedül kellett ellátnia a férfiakat.
"Ahányszor édesapám megkérdezte jövök-e, mindig volt kedvem. Soha nem tudtam, anyám kapott-e valamit a munkámért"-meséli.

Minden zegzugot ismer, rengeteg fát ültetett az asszonyokkal már felnőtt korában. Ő ültette a nyírfákat a Kenyeres-forrásnál, a fenyőfákat Királyházán, tudta fékezni a kisvonatot, megnevezi még most is az erdőrészeket, rengetegszer kikérték a véleményét dolgokban. Könyörögtek az édesanyjának, hogy engedje el iskolába tovább tanulni, de az nem egyezett bele. Tán jobb is, mert mikor valami vezetőbb pozícióba akarták tenni az erdészeten, ő rettenetesen tiltakozott. Méghogy ő ne járjon ki az erdőre a többivel, csak irányítson, na azt már nem! 




2021. április 15., csütörtök

Tréfálkodó április

 



Hegytetőmre hó,

járdámra virágszirom

hull éjjel csendben.



2021. március 28., vasárnap

Tavaszi munkák

 






Esti harangszó
még kertemben talál. Ma
a Hold besegít.






2021. március 22., hétfő

здравствуйте

 



Ma csapatosan eljutottunk egy budapesti oltópontra. Ez mondjuk kicsit érthetetlen számomra, hogy miért nem Vácra, miért nem Balassagyarmatra, miért nem Szobra, ami már szintén oltópont, de hát van ennél nagyobb baj is a világon.

A falu mikrobuszával mentünk, jó kis sofőrt kaptunk, a csajok végig viháncolták az utat, mint a gyerekek.

Előbb értünk ugyan oda, de rögtön fogadtak, alig töltöttem ki a papírt már kiáltották is a nevemet a vérnyomásmérésre, a másik szobában meg már döftek is, választhattam, melyik karomba kérem.

Fél óra biztonsági várakozás után egy kedves doktornő vagy nővérke (ezt nem tudom) elmesélte mire számíthatunk esetleg mellékhatás gyanánt, és mondta, hogy egy napig ne végezzünk fizikai munkát. Aztán viccelődve hozzátette, hogy otthon mondjunk két hetet. :-) Majd lehet mondom is Hubának, Mamusznak, Bödönnek és Cosinusnak, hogy most nekik kell fát behordani, meg a kertben dolgozni, mert nekem nem szabad. :-D

Szóval minden rendkívül flottul, olajozottan, simán ment, mindenki kedves volt és segítőkész.

Remélem másoknak is hasonló pozitív tapasztalatai vannak.


Web Statistics