2016. május 25., szerda

Cici-hegy helyett




A hétfői szabadnapomon el kellett mennem az új igazolványomért, de gondoltam kössük össze az ügyintézést valami kellemesebb dologgal, beterveztem egy túrát. Rég el akartam már menni a Nagy-Gallára, amit nemes egyszerűséggel az alakja miatt Laci barátommal csak Cici-hegynek becézünk.
Mivel túrára indultam, szemüveget nem raktam be-csudálkozott is rajtam az irodás hölgy, hogy anélkül jövök, mikor motyori kis kódszámot kellett volna leolvasnom a kártyáról-, s mivel ügyintézni indultam, elfeledtem a térdvédőmet. :-) Szerencsére a túrabotom jól szuperált, így nem fájdult meg a lábam.
Márianosztráról indultam. Ez a hely a börtönéről, meg a búcsújáró templomáról híres, ráadásul a kettő teljesen egymáshoz van épülve.






Egészen vegyes felhozatalú útjelzőtábla





Hamar kiértem a mezőre, s mivel erősen sütött a nap, neki is vetkőztem. Jó darabig egy földúton haladtam, amin látszott az elmúlt napok nagy esőzésének nyoma, bár már teljesen száraz volt a talaj.




Fölöttem pacsirta, a fák között barátposzáta énekelt, s környöskörül a virágos rét. Egy helyen letértem az útról be a térdig érő fűbe, s itt le is ragadtam, mert rengeteg kakukkfű virított. A jó napsütés ideális volt a szedéshez, úgyhogy elő is kotortam a gyógynövényes batyumat, hogy begyűjtsek egy kis télire valót. Nem tudom más hogy van vele, de én ezt nagyon nehezen bírom abbahagyni. :-) Na még egy szálat, na még egyet, jaj, még azt a szépet, meg még azt is ott. Végülis nem hajtott senki, annyi időt kuporogtam ott amennyit akartam. A kakukkfüvet megtoldottam még útifűvel is, jó sokáig vissza se mentem az útra, hanem a nagy fűben gyalogoltam.




Vonalas fehéraraszoló, aki többszöri próbálkozás után megengedte, hogy lefényképezzem








Az út szélén lassan megjelentek az akácfák is, de az igazi erdő még odébb volt. Viszont megszólalt a fülemüle. Nagyon szeretem a hangját, elhallgatnám időtlen időkig.




Amott a távolban a Cici-hegy




Végre elértem az erdőig, itt az ösvény be is kanyarodott a fák közé a széles földútról




Egy hangulatos patakocska mellett kanyarogtam. Az út egy völgybe vezetett, aztán a patakon átkelve elkezdett emelkedni.




Labdaárus fa. Most nem vettem tőle egyet sem, mert nem akartam egész nap cipelni.



Az ösvény szép folyamatosan emelkedett, aztán jött egy elágazás, ami kicsit furcsa volt, mert nem teljesen egyezett a térképemmel. Sokáig nem töprengtem a dolgon, elindultam arra, amerre gondoltam, hogy kéne mennem. Közben persze gyönyörködtem a virágokban.



Magyar szegfű



Réti margitvirág



Közönséges infű




Hatfejű becsavarodott sárkány egy fejhiánnyal



Ahogy ballagtam az ösvényen, hirtelen egy szarvas hőkölt vissza nem messze. Sokáig nézett rám, de túl messze volt ahhoz, hogy a kis gépemmel lekapjam. Mindenesetre nagyon örültem neki. Ezek a hétköznapi túrák olyan szempontból is kedvezőbbek, hogy több esély van állatokkal találkozni.
Aztán az út egyszercsak elkezdett lefelé haladni. No ez gyanús lett, s próbáltam erősen silabizálni a térképet, végül ott hagytam a jelzett ösvényt és rátértem egy jelzetlenre, mert a hegynek szerintem arra kellett lennie. Viszont ez telis tele volt hatalmas pocsolyákkal, dagonyákkal, kukkoltam is, hátha látok bennük lakót.


Vöröshasú unka


Elég hosszan kerülgettem ezeket a vizenyős helyeket, s mikor egyszer kiláttam a fák közül, megdöbbenve vettem észre, hogy a Cici-hegy már jócskán a hátam mögött van. Próbáltam tájékozódni, valami átjárást találni valahol, hogy ne kellejen visszagyalogolnom addig a bizonyos kereszteződésig ami először gyanússá vált, de olyan sűrű volt a bozótos, ráadásul most jártam erre először, hogy végül mégis visszát kellett fújnom. Kénytelen voltam megkeresni újra az elágazást, pedig már jócskán elgyalogoltam onnét, s ott a meredeken felfelé haladó ágra rátérni, ami kékkel volt jelezve.
Egy helyen hosszú sorokban hangyák vonultak át az ösvényen, s kereszteztek egy szarvasbogarat is, aki egy fa törzsén álldogált mozdulatlanul, mit sem törődve azzal, hogy keresztül-kasul masíroznak rajta.







A kaptató végén lihegve értem fel egy gyönyörű helyre, amiről valamit hittem, de ekkor még fogalmam se volt, hogy teljesen máshol vagyok. :-) Mindenesetre egy szépséges virágos rétre leltem, ahonnan már szépen le lehetett látni.


Farkas kutyatej




Lecsepült veronika



Réti legyezőfű








Egy igencsak megkésett tavaszi hérics



A rétet elhagyva egy éppencsak ösvény vezetett be a fák közé, ami egy idő után elkezdett erősen lejteni. Lassan beletörődtem sorsomba, bár búsultam a Cici-hegy miatt, mert arra készültem a lelkemben. De most már ezt a biztos kék jelzést nem akartam többé elhagyni, valahová vezetnie kell, majd csak kilyukadok valami olyan helyen, ahonnan talán majd tájékozódni tudok, s nem csupán gyalogolok az orrom után. Csak hát jobb szeretem, ha kb. tudom előre, hogy mire számíthatok, mit szeretnék majd ott megnézni, völgybe megyek-e vagy hegytetőre, lesz-e patak, lesz-e forrás stb. No mindegy, ez ilyen meglepetés túrává alakult, megbarátkoztam a gondolattal.


Hosszasan haladt lefelé az út, végül kilyukadtam egy zsombékos tavacskánál, amiről abban a pillanatban repült fel egy fekete gólya, ahogy odaértem. Gondolom én riasztottam fel. Ha előre tudom, hogy ott van, akkor lopakodva megyek, hogy jobban megfigyelhessem, így csak a felröppenésében, szárnyai kiterjesztésében gyönyörködhettem pár pillanatra. Azt hiszem itt vigasztalódtam meg véglegesen, mert ilyet látni különleges dolog, s ha nem erre jövök, nincs benne részem.
Egy fatörzsön még el is üldögéltem jó darabig a tavacska partján. Viszont a térképen hiába keresgéltem, sehol se találtam. Most utólag már tudom, hogy ez a Fekete-mocsár. Magasles és pihenőhely is van a partján.






Ez a lyuk biztos voltam benne, hogy tetszene Katicinek, le is fényképeztem




Menetelésemben végre valahára egy biztos  ponthoz jutottam, el is csudálkoztam alaposan, hogy itt kötöttem ki. Tavaly jártam a közelben. Nem egészen értettem hogyan kerültem ide, de annak azért felettébb örültem, hogy innén már legalább tervezhetek, hová is szeretnék végül elérni. Egyik lemeneteli lehetőséget Letkésre egy tavalyi derékig bozótos-csalános emlék miatt elvetettem. Végül a döntésemben nagyot nyomott a latban, hogy ha Nagybörzsönybe érkezem, akkor esetleg van esélyem Ozserrel találkozni. :-) Így útba esett volna a Gömbölyű-kő is, amibe már tavaly beleszerettem. Más, rövidebb ösvényen is lejuthattam volna  a faluba, de az nem ilyen szép, végül megszületett hát a végleges útvonal.
A táblákon jelzett időknek én már nem hiszek, nekem ennél sokkal lassabb a tempóm, főleg, hogy állandóan megállok fényképezni, nézelődni. Szerintem ezt csak az tudja tartani, aki megállás nélkül menetel, inkább teljesítménytúrázik, mintsem kirándul.
Az én falum kiírását látva az is eszembe jutott, hogy a  zarándokok, akik Mátraverebélyre szoktak menni, Márianosztráról egyhuzamban jönnek felénk, s nálunk van az éjszakai szállásuk. Innen még bizony 21, 5 km. Belegondoltam, hogy tyű, amindenit, most még ennyit kéne gyalogolnom, ha zarándok lennék. Eddig is tisztelettel néztem rájuk, de idén még inkább úgy fogok, ha áthaladnak nálunk.







Mielőtt azonban tovább indultam, itt volt az ideje végre valamit harapni is, mert alaposan megéheztem. Nem volt egy különösebben menő ebéd, de a retket a kertemből szedtem hozzá. :-)



Utána elpilledtem, kicsit le is heverésztem a fűbe erőt gyűjteni. Némi pihegés után nekilódultam és elkezdtem újra a felfelé kapaszkodást. Ez ilyen túrára sikeredett, le-föl, le-föl, mint a hullámvasút.
Viszont ahová most felértem, az mesebelien szép hely volt, nem győztem ámulni meg bámulni, s végképp elillant a  Cici-hegy miatti csalódottságnak az utolsó morzsája is. Gyönyörű virágos, árvalányhajas rétecske madárcsicsergéssel és 180 fokos panorámával, ez a Kis-Koppány. Itt a képen csak egy kicsiny szelete a kilátásnak.





Mezei zsálya a Kis-Koppányon




Készítettem egy kis videót is, bár ez messze nem adja vissza a hely valódi hangulatát és az érzést sem. :-)

https://www.youtube.com/watch?v=GjMPa6KSrQU




Erdei gyöngyköles



Innen tovább haladva keskeny kis ösvény vezetett a gerincen, ahol már mint eddig is sok helyen, hadakoznom kellett a derékig érő csalánnal. Ilyenkor is jó haszna van egy túrabotnak, bár e célra megteszi a egy földről felszedett husáng is. A harcot két viharvert kis apolló lepke miatt egy időre elfeledtem, mert őket próbáltam lencsevégre kapni, de hiába volt minden próbálkozás, fürgébbek voltak, mint a vonalas fehéraraszoló a túra elején. Nemsokára azonban diszkrét röfögésre lettem figyelmes mellettem a bokrok közül, s mindjárt meg is leltem a hang gazdáját egy ott csámborgó kis vadmalac személyében. Hirtelen megilletődtem, mert nem tudtam mire számítsak, vajon előjön az anyukája is? De egyelőre csak még egy kismalac, aztán még egy kismalac, aztán még egy kismalac szaladt el mellettem. Utána csend, huh...megkönnyebbültem, csak maguk voltak. :-)
Hamarosan elértem a Gömbölyű-követ, itt megint bámultam egy sort. Ott lenn az a völgy már Nagybörzsönybe vezet, de inkább ezt a fenti utat választottam, s nem is bántam meg. Nem csupán a kilátást hagytam volna ki, hanem a malackákat is. Még sose találkoztam ennyire közelről kis vadmalacokkal.









Lila ökörfarkkóró és szurokszegfű




Pázsitos nőszirom. Eddig ezzel a védett virággal még sosem találkoztam.




Közönséges méreggyilok



Közben egy őzet is felriasztottam, aki olyan sebességgel rohant el, s utána olyan bőszen és hosszasan ugatott, mintha legalábbis egy duplacsövű mordályt szegeztem volna neki.
Mivel akadt térerő, felhívtam Ozsert, hogy vajon befejezte-e már a munkát, tudunk-e találkozni. Szerencsém volt. :-)
Innen már végig lefelé ereszkedtem, közben újabb harcok csalánkatonákkal a keskeny, egyszemélyes ösvényen, aztán végül leértem egy szélesebb szekérútra, így hát úgy gondoltam egyenesbe kerültem.
Nemsokára azonban egy frissen kidőlt fa állított meg, már teljesen lombos volt, úgy hevert a földön. Ezen is átevickéltem, s trappoltam nagy vígan, a cél reményében tovább, mikor hangos dongásra lettem figyelmes. Felnéztem és hirtelen megdöbbentem, mert kissé oldalt a fejem fölött hatalmas vadméh raj zsongott a fák lombja alatt. Hű ennek a fele sem tréfa, most mi a túrót csináljak, nem mertem tovább indulni, ezek a végén még nekem támadnak aztán agyoncsipkednek, ha áthaladok közöttük. Sűrű volt a növényzet, de inkább választottam azt jó nagy kerülőt téve a bozótban, minthogy a seggembe csípjenek.
Viszont a kitérő közben találtam egy nagy odvas fát, amiről megint Katici jutott eszembe. Minden rosszban van valami jó. :-)











Nagyot sóhajtottam, mikor túl voltam a méhkalandon, most már lassan közeledtem is a célhoz.




Gólyaorr mint bogárbölcső. Álmában olyan aranyosan begömbölyődött a bibe és a porzók köré, mint egy baba.





Ééés, hopsz kibukkantam a fák közül egy nagy, tágas mezőre, ahonnén már látszott Nagybörzsöny egyik templomtornya. Hát ez is magávalragadó látvány volt, ujjongtam örömömben.




Fehér madársisak, hogy a meglepetés túrának még mindig ne legyen vége




Ez a boglárkalepke is igazán kedves volt a réten, békésen állt modellt nekem, hálás is voltam neki a szép fotóért.




Derékig érő fűben haladtam a falu felé, itt aztán lehetne kaszálni, amennyit csak akar az ember.



Egy kis hernyószemle után újra elővettem a gyógynövényes batyut is, amit eredetileg akácvirág szedése miatt hoztam magammal, de mivel az út elején már félig megtöltöttem, végig a hátizsákra kötözve himbáltam. Nem akartam begyömöszölni a zsákba, hogy ne fülledjenek be a növények az út alatt. Most jól megszedtem még akácvirággal.





A rétet elhagyva előbukkant a falu határában lévő Halas-tó.




Nagyon hangulatos kis helyecske, most is volt itt néhány horgász, az őr pedig megkérdezte, messziről jöttem-e. Ennél a képnél merült le  a fényképezőm, mintha ki lett volna számolva.



Még fel kellett másznom egy jó kis kaptatón, lihegtem így végszóra, de ennyi már igazán nem számít.
Ozser ajtaját zárva találtam, hiába csöngettem, végül telefonáltam neki. Ő már valahol kinn várt a téren engem lesve, de elkerültük egymást.
Nagy volt az öröm, már rég láttuk egymást, jól esett most újra beszélgetni kicsit. Pont ő is azon törte a fejét, hogy benéz hozzám, mert arra volt útja.
Meghívott egy pohár borra a közeli étterembe. Mikor hozta ki a pincérlány, akkor szembesültem vele, hogy nekem rendelt egy naaagy pohárral, magának egy kicsivel. :-O Hú, ha ezt mind bevágom
most hirtelen a túra után kifáradva, kimelegedve, akkor biztos becsiccsentek. Le is szidtam, miért kért nekem akkora adagot. Szerencsére kaptam két lekváros palacsintát is, ami kissé felszítta a nedűt, de még így is igen jókedvűen szálltam fel a buszra, mikor elváltunk.
Amilyen össze-visszán indult, olyan csuda egy túra kerekedett belőle. Ennyiféle állattal nem emlékszem, hogy valaha találkoztam volna egyetlen kirándulás alatt. A kilátás is gyönyörű volt minden megmászott helyen, erre az útra még feltétlen vissza kell jönnöm!

Már otthon tudtam meg, hogy nem csoda az elkeveredésem, mert átfestették azon a tájékon a jelzéseket, hiába próbáltam én mindenáron tájékozódni a térkép alapján, hát arra nem volt esélyem sem. Sebaj, most már nem is bánom.
Legközelebb meg majd jöhet a Cici-hegy!




Web Statistics