2014. október 23., csütörtök

2014. október 17., péntek

Most múlik pontosan





Még csak most raktam fel a hirdetést a blogomra "törtszárnyú pipulka" jeligével, még csak most jött a  meghívás régi, kedves barátaimtól Mahitól és Petitől, akiket évek óta nem láttam, még csak most kezdtem szervezkedni, menetrendeket böngészni, legkedvezőbb utazási módot kitalálni, beszállókártyát kinyomtatni jószívű kolléganő segítségével, ajándékokat begyűjteni, kisakkozni mi kerüljön a nagy és mi a kicsi hátizsákba, még csak most kezdtem nagy izgalommal várakozni, és tessék, máris robogunk a marosvásárhelyi reptér felé.
Ó, milyen hamar eltelt! De mennyi  szép dolog, gyönyörű élmény ért, amelyek - reményeim szerint -  új erővel ruháznak fel az elkövetkezendő hetekre, hónapokra. Nem is hiszem, hogy eléggé megköszönhető mindez Mahinak és Petinek. Fantasztikus ez az adok-kapok körforgása a világban. Adsz valakinek, s aztán teljesen váratlanul, egész más helyről jön számodra is valami.
Tán ilyenek jártak a fejemben az autóban ülve, meg mikor Peti becipelte a csomagom és rárakta a futószalagra, meg mikor végül picsogva öleltem őket, mert jaj, ki tudja hány év telik el, míg újra láthatjuk egymást.
Még egy utolsó integetés, aztán eltűntem a kanyarban, hogy belevessem magam a reptéri labirintusba. Na jó, nem is kell annyira megijedni, ez egy kicsi reptér, semmi gáz, pikk-pakk megy minden, a kendőmet előrelátóan elsüllyesztettem, bakancs helyett félcipőben tipegek, az ásványvizes flakonokat, amelyeket az ajándékba szánt kürtöskalácsok közepébe helyeztem formamegőrzés céljából, gondosan kiürítettem, s mosolyogva mutattam a román biztonságis hölgynek: üres.
A hölgy kedves, udvarias, kicsit áttapogatja kívülről a hátizsákom, én nyugodt mosollyal nézem, mígnem el nem kezd valamit erősebben tapogatni, s nem mozdul a keze onnét. Majd beletúr a zsákba, keresi a kívülről megtapogatott valamit. Nem találja. Megint tapogat, nekem is mutatja kívülről a szöveten kereszetül a kerekszerű dolgot. O-óó, a betyármindenit, abban a szent pillanatban tudom látatlanul is, mi az.
A hölgy közben megint beletúr a zsákba, magyaráz románul, kitartóan keres. Jobboldalt, baloldalt, középen, de sehogyse ér el a keze a holmihoz. Már kezdek rémeket látni, hogy a frászba fogom elmagyarázni, hogy a zsákban felejtett kis műanyag tégelyben lévő fehér por csupán a saját készítésű, szódabikarbónából és zeolitból álló dezodorom, mikor a hölgy legyint egyet és szabad utat ad.
Nagy levegőőő, húúúúúúh, kifúj.
Közben rájövök, azért nem járt sikerrel a keresés, mert van a hátizsákomnak egy másik rekesze, ami nem olyan egyértelmű. Kívülről ugyan kitapogatta a tégelyt, de mivel rossz rekeszbe nyúlt, ott nem találta. Mindenesetre sikerült leizzadnom cseppet, de a dezodort ezek után a világért elő nem vettem volna. :-D
Az izgalmak után tébláboltam kicsit a várakozó utasok között, aztán egy széken kókadozva méláztam a búcsú pillanatain. Kissé szontyolodott voltam, nem tagadom, lógattam az orrom a föld felé, mikor hirtelen meghallottam egy nagyon jellegzetes férfihangot. Felpillantottam, de jó ideig nem igazán esett le a dolog. Csak néztem meg néztem, mire végül tudatosult bennem, hogy tényleg a Quimby együttes tagjai érkeztek a terminálba, s egymásközt beszélgetve csatlakoznak a többi utashoz. A jellegzetes hang természetesen énekesüké, Kiss Tiboré volt.
Semmi cécó, semmi humbukk, semmi különleges bánásmód vagy elsőbbségi beszállás, ugyanúgy üldögéltek, mint bármelyik hétköznapi muksó. Sőt, az utolsók közt léptek a jegyellenőrzéshez, mikor végre megnyitották a kapukat.
Még ilyet!
Küldtem is gyorsan két vigyorgó sms-t, egyiket Mahinak, a másikat a tesómnak, aki nagy Kiss Tibi rajongó:  " Quimbyvel repülök!"
Először Mahi stílszerű válasza érkezett:
"Hihi..most múlik pontosan :)"
Aztán a tesómé:
"Komoly????? De jó neked, ott van Kiss Tibi is???"

Nyikorogtak, csikorogtak a fogaskerekeim: Nahát kérem, ha már én itten véletlenül ilyen helyzetbe kerültem és a tesóm szerint ilyen jó nekem, nem lehet ezt szó nélkül hagyni semmiképpen.
Ballagtam a gép felé-mert itt csak úgy lábon oda kell sétálni, nem busz visz-, s egy köpésre tőlem, kicsit lemaradva ez a Kiss Tibi nevezetű. Hirtelen fordulattal bevártam, s bájos mosollyal nekiszegeztem a kérdést:
-Örültök, hogy velem repülhettek?
-Tessék?
Megismételtem a kérdést, mire ő abban a szent pillanatban vette a lapot:
-Mindenképp! Mindenképp!-válaszolt nagy komolyan, s már húzott is magához, én bújtam a hóna alá, szorítottuk egymást, miközben szélesszájú almavigyorral visítottam-Tudtaaam!!!



https://www.youtube.com/watch?v=9SvMeEQQ_wc&list=PLRGLrixvgE7o11aH9GEQIGyl_2HYdQimg






2014. október 16., csütörtök

Állati jó séta






Mivel a repcsim csak este indult visszafelé, ezért még utolsó napra is sikerült programot csinálni. A városban lévő Somostetőre mentünk fel.


























Csak azt a ropogós almacsutkát szeretném a kezedből! Csak azt!




Mondd kis kócos




Ó, ha most megvakargatnád a fülem...




Tényleg írnak rólam egy Micimackó című könyvben??
Ááá, biztos nem...




Mért búsulsz kenyeres?





Ejsze, ez jóféle pálinka volt





Tükröm, tükröm, mondd meg nékem








2014. október 15., szerda

Hát így





-Hát ezt a napot végig aludtad! - mondta Mahi barátnőm.
-Nem is aludtam végig!-tiltakoztam bőszen.
-Neeem? 1/4 11-kor keltél fel, aztán 1 óra felé már kezdtél bebújni, 1/4 3-kor már aludtál...
-Nem igaz, mert előbb olvastam!
-Na jó, akkor 1/2 3-tól. Ebédelni felkeltettelek, de utána megint aludtál, most pedig  7 óra van.
-Hááát, na jó. Tényleg végig aludtam.


De azért estére csak összeszedtem magam, és elmentünk egy koncertre, ahol még a korlátokon, lépcsőkön, és minden elképzelhető helyen is csüngtek az emberek, s mindenki lelkesen énekelt.  Magával ragadó volt. Nem is tudom láttam-e valaha, hogy ilyen szeretettel fogadja a közönség a fellépő zenekarokat.
Tudom, hogy abszolút nem látszik, de a képen a Csík zenekar van. :-)

















2014. október 14., kedd

Sósat, sósat, jó ropogósat...







Hát ehhez az élményhez sajnos az én masinám kevés, csupán kicsiny töredékét adja vissza a látványnak.
Tordára gurultunk el, a sóbányába. Parajdon már jártam régebben, de ez itt most megint egy teljesen új dolog volt. Ott egy ócska, rozzant busz vitt le minket a mélybe, itt hosszú lépcsősoron, majd folyosókon jutottunk el egyenlőre csak  egy újabb, immár fa létrasorig.










 A tárna tetején körbe-körbe egy balkon fut, ahonnan le lehet látni a mélybe, így kapsz némi fogalmat arról, hová kell leereszkedni majd a fa létrákon 13 emelet mélyre.
Lámpafüzérek mindenütt, s egyre jobban kibontakozott, mi mindent lehet csinálni odalenn. Pl. óriáskerekezni. Vagy asztaliteniszezni, vagy biliárdozni, vagy színházi előadást nézni, vagy bowlingozni, vagy játszani a játszótéren, vagy csak üldögélni egy padon, s szívni a jó levegőt.














A gyengébb idegzetűeket azért megnyugtatom, hogy lift is létezett, de ott hosszú sor kígyózott.





Ezt a hatalmas szintet végig járva egy újabbra lehetett lelátni, ahol mint valami űrbázis, világított a víz közepén egy sziget. A falakon lévő mintázattal együtt ez valami egészen különös látvány volt.










Újabb falétrák 4 emelet mélyre, s onnan visszanézve a felsőbb szintre, látszanak a lefelé kukucskáló emberkék, mint a bogárkák.






A szigetre egy híd vezet, s a tóban csónakázni is lehet.






Lassan mindenre lerakódik a sóréteg















Visszafelé egy pillanatra beálltunk a liftnél kanyargó sorba, de hamar úgy döntöttünk, hogy az összes 17 emeletet mégis gyalog másszuk meg. Szintről szintre be volt vésve a falba, hogy melyik esztendőben milyen mélyre értek el a munkában. Igazán gyorsan haladtak ahhoz képest, hogy pl. lovakkal húzta fel egy malom a kifejtett sót.






A végére pedig egy barátnőkép :-)







2014. október 13., hétfő

A háziasszony dícsérete





Az egy hét alatt, amit nyaralással vagy inkább októberezéssel töltöttem, rendkívüli módon elkényeztettek. Minden áldott reggel ágyba kaptam a kávét, s nem is akármilyet: habosat!
Ebéd előtt jó kis erdélyi pálinka, s az ennivalók: hmmmm, hát azt nem is tudom elmondani!
Ilyen kiszolgálásban még házi gondozónak nem volt része, az biztos.
Isten éltesse a háziasszonyt! :-)

























2014. október 12., vasárnap

Amikor az ember Csinádon semmit csiná








Heversz hunyt szemmel  az áldott napfényben. Madárkák csicseregnek, bogarak döngnek, a szomszédban néha elbődül a tehén, szűköl a láncra kötött kutya. Zizegnek az elszáradt kukoricalevelek, parázson sült finomság illata tölti be a levegőt, s alkonyat felé egyszercsak muzsikaszó hallatszik a falu közepe felől.
Ejsze :-) most kell magamba szívni mindenféle jót, de gyorsan ám!!




















































2014. október 10., péntek

Na akkor szüreeeet!






Továbbra is ragyog a nap, ajándék minden drága perc a fényben.
Hurrá, szüret! Akárcsak gyerekkoromban, mikor a kora reggeli hidegben biciklivel kerekeztünk ki nagypapa szőlőjébe. Aztán ahogy haladt az idő, rólunk is hámlottak le a rétegek, akárcsak most.
Olyan jó, nosztalgikus érzéseim támadtak. Haladt a csapat, teltek a vödrök, folyt a beszélgetés, a sorok lassan de biztosan fogytak. Pihenőidőben édes pálinka, kalács, kávé.
Már kiskoromban is annyira szerettem az ilyen kalákában végzett munkákat!
A must pedig? Hát megmondhatom, életemben még ilyen finomat nem ittam. De tényleg!






























































Web Statistics