2014. május 25., vasárnap

Sétálunk, sétálunk, egy kis dombra lecsücsülünk






A Gombhegyre sétáltunk  fel délután Tepertővel. Azt gondoltam nyílik már fenn a nagy hársfa , de még nem. Az akác hulló virága viszont úgy beterítette az ösvényt, mintha hó potyogott volna.












A hűvösebb helyeken még bőven virágzik a bodza










Fenn a réten virágkavalkád fogadott


Mezei zsálya











Gigászi küzdelem



Magyar szegfű




Pacsirtafű











Szeretek lenézni a falura



És felnézni is




Vajvirág






Baracklevelű harangvirág















Galagonya lepke



A rét végén tovább indultam az ösvényen, hogy lefelé egy másik úton jöjjek, úgyhogy az eső áztatta, térdig érő csalános, bozótos részben találtam magam. Visszafordulni már nem akartam, így mire átvergődtem, csurom víz lett a nadrágom, cipőm, zoknim, úgy cuppogtam, mint valami gumikacsa.
A fenti tisztáson zoknicsavarás következett. Szegény cipőm, már mit összejárt velem! Még 2005-ben vettem, mikor egy sportoktatói tanfolyam befejezéseként tábor jött, s akkor eszméltem rá, hogy nincsen csak túrabakancsom. Igaz, rettentően borsos volt az ára, de azóta sem bántam meg a vételt, hisz szinte éjjel-nappal hordom 9 éve. Csak fűzőt kellett már bele kétszer cserélni, illetve tavaly az egyik orrán lett egy lyuk, de még mindig bírja az iramot.





Tocsogó cipőm útját álla egy fekete szörnyeteg




De bátran tovább haladtam 




A víz azonban nem volt elég, még némi sárral is meg kellett kennem a cipőt. Hogy az orrán ne folyjon be a trutyi, kibéleltem egy papírzsebkendővel. :-)




Cuppogva, átázott lábbal  álltam meg egy fűszálnál, ami aprócska tollpihét egyensúlyozott a hegyén. Micsoda paradoxon! Rajtam súlyos sárbakancs, a kis jószág meg oly könnyű, hogy akár egy katicabogár sóhaja is tovább repítené.









Web Statistics