2016. augusztus 31., szerda

Gimnazista lett Kobakomból











Évnyitó istentisztelet, majd  az elsősök és az új pedagógusok ünnepélyes fogadalomtétele szívükre rakott kézzel. :-)




Kobak osztályfőnöke még félig maga is gyerek, de igen határozott figurának tűnik. :-D Túlharsogta a templomból kifelé özönlő diákok tömegét, és ülve maradásra bírta elsőseit, hogy  a megfelelő információkat elmondhassa nekik. :-D





Hát lássuk, mit hoz a jövő! Haver mindenesetre máris van egy félszemű fiúcska, Ákos személyében. Ez nem vicc, tényleg csak egy szemével lát, így született, de  a találkozásuk kísértetiesen hasonlít az én találkozásomhoz a középiskolás barátnőmmel, aki mellé leültem az első napon és négy évig ugyanott ültünk egymás mellett. Vajon Kobak és Ákos is így lesznek? :-) Majd meglátjuk.




2016. augusztus 26., péntek

Apró örömök




A napi rohanás közepette mókás sms-t kapni és hangosan felkacagni a bicajon.



2016. augusztus 24., szerda

Haiku









Megbillent a hold.
Jaj, kiloccsant belőle
majd  a fele fény.





Mászópalánták





Lacibaráttal évekkel ezelőtt ismerkedtünk meg egy művészeti fórumon, ahol beleszerettem a verseibe. Az ismeretségből szép lassan, fokozatosan barátság lett, s ha sűrűn nem is, de évente egyszer vagy kétszer sikerül élőben is találkoznunk. Az első találkozásunk számomra igen emlékezetes, mert mindig azt állította magáról, hogy elég visszafogott. Ehhez képest mikor egy balatoni állomáson először megláttuk egymást, rögtön a nyakamba esett és ez valahogy annyira természetes volt.
Nagy bizalommal vagyunk egymás felé, sok olyan dolgot is megbeszélünk levélben, amit talán mással nem annyira. Verseket mostanában már sajna csak ritkán ír, ezt eléggé sajnálom.
Különösen szép lelke van, mindig olyan dolgokkal lep meg, amitől az embernek el kell bőgnie magát. Ritka dolog férfiembertől ennyire személyre szabott ajándékokat kapni. Volt, hogy küldött nekem egy nagy doboz Jó reggelt kekszet, mert tudta, hogy szeretem, és mellé csodaszép sajátkészítésű, idézetes kártyákat a szülinapom hónapjának minden egyes napjára.










 Aztán egyik évben egy hatalmas üveg Jägermeistert, mert ugye azt is tudta, hogy szeretem, s mellé kicsi porcelán kupicákat mellékelt, mindegyikre valami aranyos kis rajzocskát és feliratot kreálva. Könyvekből tuti, hogy pont beletrafált olyasmibe, ami nekem különösen kedves, de volt, hogy kizárólag részemre írt verset. Tavaly, sziklamászó pályafutásom elkezdése után egy gravírozott laposüveget kaptam, amin a következő haiku olvasható:


Feljebb

Copfjaim között
hintázó eged. Szívem
szikládhoz tapad.






No idén is elérkezett találkozásunknak ideje, Lacibaráték bejelentkeztek, hogy útba ejtenék a Börzsönyt. Már idefelé tartva felhívott,  vajon volna-e rá lehetőség, hogy fiacskái kipróbálják a sziklamászást?
Nekem se kellett több, azonnal meginterjúvoltam mászópajtásomat, aki ugye szintén Laci, s szerencsére szabad volt a délutánja egy rövidke kiruccanásra.
Az én "S"-es méretű beülőm épp szoros volt a srácok derekán, igaz a combjukon, vagy inkább a térdükön lötyögött, de én is ilyen lötyögőssel másztam először, úgyhogy ezt nem tartottam katasztrófának.
Mielőtt kivonultunk volna az erdőbe, a fiúkkal kipróbáltattam az ereszkedést a házi magaslesnél, hogy mégse a sziklán kísérletezzenek  először.
Benyomultunk az autóba, még Hubát is kivittük magunkkal  sziklához, aki legalább ötvenszer le-föl száguldott a hegyoldalban, míg ott voltunk.
A legkönnyebb helyet választottuk ki, mert nem tudtuk mire számítsunk, de megmondom nektek ettől kezdve csak tátottuk a szánk, mert a két gyermek oly ügyesen, oly természetesen és minden félelem nélkül kapaszkodott a falon. Sőt egymás után többször.
Lacival nem győztünk csodálkozni, mert mi egy felmenetel után totál kidöglünk, közben nagyokat nyögünk, lihegünk, remeg kezünk-lábunk, ők meg mentek mint a szél. Kicsit irígykedtünk is, hogy mi lenne most már belőlünk ha gyerekkorunkban elkezdhettük volna, de leginkább annyira, de annyira jó érzés volt látni a kis tanítványokat.

Remélem itt meg tudjátok nézni, hogy mászik Beni és Barni. Lacibarát, a büszke apuka a kedvemért nyilvánossá tette a videókat.

https://www.facebook.com/laszlo.pal.9638/videos/pcb.10154390049099754/10154390047219754/?type=3&theater

https://www.facebook.com/laszlo.pal.9638/videos/pcb.10154390049099754/10154390048599754/?type=3&theater


És végezetül hadd meséljem el, hogy most sem maradtam ajándék nélkül. És megint elájultam, hogy egy fiú mikre nem képes. :-)
Persze az üveg nem üres, hehehe.  Na, vajon mi lehet benne?









2016. augusztus 23., kedd

Haiku



Megihletett ez a múltkori túrás kép:



Lehunyom szemem.
Kinyitom.  A varázslat
mégsem ér véget.


2016. augusztus 22., hétfő

Apró örömök




Egész napos ázás után hazaérni, száraz ruhába öltözni és a szobából hallgatni az esőt.







2016. augusztus 21., vasárnap

Haiku




Mandulafám két
ága közt épp ágyamra
lát a telehold.



Papa és lányai




A múltkor, mikor oda értem apumhoz, már hatalmas-szó szerint hatalmas :-D- lista fogadott az asztalon, mi mindent kell vásárolni a boltban, a zöldségesnél, a péknél, a virágosnál.
A műtétje előtt elintézett ő minden ilyesmit, mert 82 évesen is bicajra pattant, aztán irány. Most a kissé rozoga, csálé, az ülésre húzott békebeli svájcisapkás bicajt egyelőre csak én használom.
Egy körrel el se tudtam intézni a bevásárlást, mert volt a listán 5kg krumpli, 2kg alma, nagy csomag wc papír, az unokájának több doboz üdítő, szóval megindult a szállítás.
A boltban a kasszás hölgyike, mivel több ezer ft-ért vásároltam, kérte, hogy adjam meg a számom, mert sorsolás lesz. Hirtelen zavarba jöttem, aztán mondtam, hogy akkor apu számát diktálom le, mert neki vásárolok.
A hölgyike, vagyis Zsuzsi rám néz, aztán felcsillanó szemmel kérdi:
-Te vagy a Sanyi bácsi lánya? Hogy van? Még egy ilyen jókedélyű ember nincs  a világon! Mindig olyan szépen beszél rólatok, hogy neki mennyire jó két lánya van.
Én csak álltam ott meghatódva. Tudom mennyire szeret minket apu, de ő az a fajta, aki ezt nem igazán tudja az érzelmeivel vagy a szavaival kimutatni. Nem is gondoltam, hogy velünk dicsekedhet a boltban, s ha ez ennyire megmaradt Zsuzsiban, bizonyára nem egyszeri esetről volt szó.
Teletömtem a bicaj kosarát, felgumipókoztam az óriás csomag wc papírt, hátamra csaptam a dudori zsákot és büszkén tekertem hazafelé. :-)
Mikor tesómnak elmeséltem az esetet telefonon, morgolódva jegyezte meg: Jaj ez a Papa, hát nem tudott ilyen nagy vásárlásokkal megvárni, míg én megyek kocsival?

Hiába na, szeret engem, edzésben akar tartani. :-D








2016. augusztus 19., péntek

Rókales helyett




Nem fogom részletezni miért, de a munkámból kifolyólag nagyon kemény napok vannak mögöttem, amik darálóként őrölték a lelkem és az idegeim egyaránt. Nyomorúságos, majd mocskos dolgokat kellett végig néznem és még mindig nincs teljesen vége.
A heti meló és a szombati öregotthonos hosszú műszak után, ahol megint csak nem túl mókás dolgok vártak, úgy éreztem, hogy totál kikészültem.
Mire vasárnap Laci barátommal kijutottunk sziklát mászni, ott álltam a kő alatt bekötve és egyszerűen azt kellett mondjam neki, hogy nem bírok neki se fogni. Nyűgös vagyok, kimerült vagyok, hisztis vagyok....szóval minden.
Szerencsére Laci annyira kedves és megértő, hogy azt mondta jól van, akkor majd ő mászik, s miközben biztosítok, hátha mégis kedvet kapok. Neki nagyon jól ment, s ahogy örvendeztem a sikereinek, végül igaza lett, tényleg megjött valamennyire a kedvem, mégis felvonszoltam én is a seggem kétszer, meg kísérleteztem néhányszor egy nehezebb résszel. A végén még kiültünk egy szikla tetejére, megnéztük a naplementét ami csodaszép volt, szóval cseppet kieresztettem.
Hétfőn szabadnapom volt, amire túrát terveztem.
Már említettem régebben itt, hogy van a fb-on egy "Börzsöny élővilága" nevű oldal, amit nagyon szeretek. Csupa természetkedvelő emberke van benne, ki madarakról, ki rovarokról, ki virágokról, ki fákról oszt meg képeket, s mivel közös az érdeklődés, valahogy ismeretlenül is úgy érzem, hogy ismerem őket. Tavaly egyik fiú csuda helyes rókakölyök képeket rakott fel, zabálnivalóak azok a kis jószágok, úgyhogy vettem a bátorságot és írtam neki, vajon egyszer elmehetnék-e vele rókákat lesni.
Nagyon kedvesen fogadott, idén vártuk is izgatottan az időt, de sajnos egyik kotorékban se lett rókácska. Hogy a vadászok tehettek-e róla ki tudja, de sajnos elmaradt a mulatság. Kárpótlásul megbeszéltük, hogy csinálunk egy közös túrát. Ő erre, felénk a Magas-Börzsönybe nem olyan sűrűn jut el mivel a hegy más oldalán lakik, hát ide terveztük az útvonalat. Illetve rám bízta, hogy menjünk az én kedvenc helyemre. Ha valaki még nem járt ott, hát nem kérdés, hogy a Holló-kőre kell felvigyem, ahogy a blogtalálkozón is történt anno. Számomra megunhatatlan, a másik számára meg valószínű nagyon szép élmény lesz.
Zolinak teljesen megfelelt a terv, s bár az időjárásjelentés esővel riogatott, s reggel náluk borúsnak mutatkozott, végül némi telefonos kupaktanács után mégis átbicajozott ide pár helységgel odébbról. Már a falun belül szegényt idétlenül elnavigáltam, nem voltam képes normálisan elmondani a telefonba, hogy jut el hozzám, nem győztem bocsánatot kérni. :-D
Bicajpumpálás és némi szöszmötölés után csak sikerült útra kelni, kitekertünk az erdőszéli panzióig. Nem tudom melyikünk drótcsacsija nyekergett, nyikorgott zörgött jobban a másikénál. A bakancsaink is egyformák voltak. De becsszó, tényleg, teljesen ugyanaz a márka, dicsérgettük is, mennyire szeretjük, és elmeséltük egymásnak, hogy jutottunk hozzá. Az enyémhez még Szőrmester segített, majdnem fele árért kaptam így meg az amúgy akkor 65 e ft-os bakancsot.
A bakancson és a nyekergő bicajon kívül még egy közös pont, hogy mindketten fényképező mániások vagyunk, így nem kellett fél percig se kellemetlenül éreznem magam emiatt. Ugyanúgy tudtam Zolival haladni, mint az én drága Katici barátnémmal szoktam, mert hol az egyikünk, hol a másikunk akadt le valahol, de a másik akkor is türelmesen várt rá. Tudom, aki nem szokott kattintgatni, annak ez egy idő után elég idegesítő lehet, de szerencsére itt ez a veszély nem állt fenn.
Nem rohantunk, szép komótosan ballagtunk, gyönyörködtünk mindenben ami csak az utunkba került. Én közben próbáltam még jobban ismerkedni a kis gépemmel, bár bevallom  izgultam, hogy vajon lesz-e egyetlen használható kép is majd a beszámolóhoz.
Csudálatos idő volt, mondhatnám már inkább amolyan augusztus végi, szeptember eleji, amikor megváltoznak a fények, eltűnik a forróság. Viszont a sok nyári eső miatt az erdő még mindig üde zölden pompázott az ilyenkor szokottal ellentétben.




Veronika az biztos, s ha jól sejtem macskafarkú




Orbáncfű száraz kompozícióba ágyazva :-)



Panaszoltam Zolinak, hogy sose sikerül szépen lefényképeznem sárga virágot, de most még egészen elégedett voltam az eredménnyel. Ő valami pimpóféle, de ne kérdezzétek melyik. Kicsi, csepp, aranyos virág.




A szirmokon lévő gyűrű alapján dunai szegfűnek gondolom




Ilyennel eddig még sose találkoztam, úgyhogy lefényképeztem vagy hatvanféle módon. :-D Ő a kontyvirág termése, a bogyók először zöldek, aztán bepirosodnak.









A múltkor felfedezett különleges opcióba teljesen beleszerelmesedtem az új fényképezőn, ide az erdőbe meg különösen illett. Mint valami 3D-s mesefilm, az ember szinte várja, hogy előlép a fák közül a rőzseszedő anyóka és felemelt ujjal megfenyeget: Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál!





Sárga hagyma



Kéküstökü csormolya



Ha Zoli nem indult volna el a borús idő miatt, akkor is nekivágok, csak tán egy másik útvonalnak, de nagyon örültem, hogy eljött. Szinte egész idő alatt pofáztunk, s bár én nagyon szeretek egyedül menni az erdőben, most egyáltalán nem bántam, hogy van társaságom. Így egy telefonhíváson túl, amit menet közben kaptam, sikerült elterelődjön a figyelmem az elmúlt napok nyomorúságairól. Ha magam megyek, valószínű csak jár az agyam még sokáig. Olyannal elindulni, akivel még nem találkoztál soha, kicsit lutri. Kérdeztem is Zolitól, nem félt, hogy valami gyagya csaj leszek, és ki kell velem bírjon egy egész napot? :-D Ő udvariasan azt válaszolta, hogy ez meg se fordult a fejében, bár amilyen őszintének, kedvesnek, és tiszta szívűnek ismertem meg a nap folyamán, el is hittem, hogy igazat mond. Tényleg úgy tudtunk beszélgetni, mintha együtt jártunk volna óvodába vagy iskolába, rögtön el mertem sütni mindenféle hülye poénokat meg marháskodásokat is, amilyeneket rám jellemző módon szoktam hehehe. Az is nagyon jól esett a lelkemnek, hogy hitbéli dolgokról is eszmecserélhettünk, mert Zoli templombajáró emberke, nem kellett kerülni ezt a témát.
Szóval pofáztunk-pofáztunk, fényképeztünk-fényképeztünk, én közben nagyokat lihegtem az emelkedőkön, neki meg se kottyant, még csak egy szusszanást se hallottam a hátam mögül. Nem mondom, hogy vihartempóban értünk fel, de felértünk. Mindenesetre megegyeztünk abban, hogy minek is kéne rohanni, mit ér az egész, ha az ember nem kattintgathat útközben. :-D





Nem lehet betelni ezzel a látvánnyal, mindig és újra meg újra ugyanolyan gyönyörű, de mindig más is egyben. Tényleg a Börzsöny egyik legcsodásabb panorámája nyílik innen.





Az nekem meg még plusz boldogság volt, hogy olyan embernek mutathattam meg, aki még sose járt itt. Mutathattam-ez is milyen hülye nagy szó, nem én mutattam, hanem maga a természet. Köszönte is Zoli, bár nekem igazán nem volt ebben túl sok részem, annyi, hogy ezt ajánlottam, mert tudtam, hogy meseszép.
Itt jutott az is eszébe, hogy hozott nekem ajándékba egy csokit, de mikor előhúzta a zsákjából, megszeppenve és sajnálkozva mutatta, hogy eltört útközben. Szörnyen haragudtam emiatt, azonnal megtapostam, és ledobtam a hegygerincről. Mármint nem Zolit, hanem a csokit. Elvégre vigyázhatott volna rá jobban is. Ráadásul csak amolyan snassz Oreos Milka volt, nem is értem hogy szúrhatta ki vele a szemem. :-D







Zolinak szinte megállás nélkül izzott a masinája :-D



Mini sziklakert




Van aki  a jég, akarom mondani a szikla hátán is megél




Itt még félig zöld




Ezt a fenséges kaput nem kőműves építette ám!




A kövirózsácskák Katici kedvencei voltak mikor itt járt. :-) Emlegettem is az én barátnémat Zolinak, hogy olyan szeme van, aki  mindenféle furcsa alakzatokat képes kiszúrni fákban, kövekben meg itt-ott.




No ezen az útvonalon már biztos jó ideje nem festették át a jeleket, nem úgy mint a Cici-hegyre menet. A zuzmónak volt ideje bele sétálni.







A Holló-kőt elhagyva az ember igazi kobold erdőben baktathat, sok mohos szikla és különös alakú fák, gyökerek között. Nagyon vadregényes az egyszemélyes kis ösvény.











Leereszkedtünk a gerincről, de csak azért, hogy utána felmászhassunk a Vár-bércre, ahol még itt-ott fellelhetőek a régi vár falmaradványai.



Megszemléltem a sziklát, amit ugyan mászásra alkalmasnak, de túl könnyű falatnak ítéltem. Nahát! Van már olyan, ami nekem kezdőnek is könnyű? :-)



A szikla tetejéről viszont újra nagyszerű a kilátás. Innen vizsgálgattuk, hogy a Nagy-Hideg-hegyig azért még van mit menni, viszont  jócskán eltötyögtük-mötyögtük az időt. Mi legyen? Mi legyen?
Mondtam Zolinak nevetve, hogy most vagy azt csináljuk, hogy megfogadjuk egy darabig nem fényképezünk csak megyünk-megyünk ügyesen, vagy pedig este ér csak haza. Nekem ugyan mindegy mikor jutunk le, de neki még haza kell bicajoznia.
Végül annyiban maradtunk, hogy még menetelünk egy darabig, aztán meglátjuk a továbbiakat. Innen úgyis jó darabig lefelé kellett ereszkednünk.












És milyen jól tettük, hogy tovább indultunk, mert meseszép bükkfák közt kellett haladnunk. A bükkerdő valahogy különösen varázslatos az ezüst törzsekkel. Úgy ballagtunk ott mint Jancsi és Juliska.








Sokféle gombával is találkoztunk, ez a kis vargánya különösen szép szabályos volt, egyetlen rágás vagy más hiba sem akadt rajta. Mint egy kis porcelán figura.




Nagyon meglepődtem, mert ahhoz képest, hogy hétfő volt, sok kirándulóval összefutottunk. Pedig mikor a hétfői napot ajánlottam, az volt az egyik indok, hogy akkor aztán biztos nincs egy lélek se. Ehhez képest már lenn a panziónál is sok autó állt, s fenn a gerincen még egy kenguruban utazó, mélyen alvó fürtös babácskával is találkoztunk.
Végül elértünk ahhoz a kereszteződéshez, ahonnan lehetőség volt lemenni a völgybe, s némi mákospatkó és szendvicsmaradék bemajszolása után úgy határoztunk, hogy a Nagy-Hideget elhalasztjuk máskorra.
Ezen a részén a Börzsönynek gyönyörű, mély, árnyas völgyek vannak ahová szinte be se süt a nap, az aljukon pedig kicsiny patakok csordogálnak. Sok helyen csak abból láttuk, hogy forrás lehet valahol, hogy erősen nedves volt a talaj, és onnan kezdve lassan kialakul egy vízfolyás, ami aztán elkezdi keresni az útját lefelé.






Rózsa ez most vagy gomba?







És még mindig a mesebeli, égbenyúló bükkösök



Hosszas lefelé kanyargás után végül a mély völgyek lankássá szelídültek, s a fák közül kibukkant egy vadetető. Nos, ebben akár még éjszakázni is lehet ha úgy gondolja az ember. Derékaljnak ott a jó vastag szalmaréteg, csak szúnyogok ne legyenek!



Az etetőtől csak pár méter volt a Hamuház, az ezt körülvevő  tarka, virágos rétecske már ismerős lesz a blogtalálkozósoknak.







Hamuház



Réti imola



Szarvas kerep




Tarka koronafürt




Baracklevelű harangvirág




A virágokon rengeteg pillangó csücsült, persze nem könnyen engedték magukat fotózni. Innen viszont már igazán nem kellett sietnünk, volt időnk bogarászni, lepkézni, virágozni, gyíkot lesni. A gyíkocskát hiába is próbáltam, nem sikerült lekapni, mert olyan hirtelen bebújt a fa pad réseibe, hogy szemrebbenésre se volt időm.



"A vadász ül hosszú méla lesben" :-)







A Hamuházat elhagyva végig a patak mentén haladtunk, girbe-gurbán tekeredve kísértek minket az egykori nagy árvíztől megrongálódott vasútisinek. Ez az út minden évben más és más lesz, állandóan alakítja, formálja, terelgeti a tavaszi áradás. Ilyenkor, mikor kicsi a víz, könnyen járható, de nagy esőzés vagy hóolvadás után tán még a gumicsizma is kevés lenne.
















Nagyon szép kirándulásra sikeredett. Jó, hogy Zoli reggel mégis útnak indult, mert gyönyörű időnk volt, egy csepp eső nem esett, kár lett volna kihagyni ezt a napot.
Mire visszaértünk a panzióhoz ahol a bicajok vártak ránk, úgy éreztem kijártam magamból egy csomó rosszat. Köszönet ezért az erdőnek, a hegynek, a madárkáknak, a virágoknak és nem utolsó sorban nagyszerű útitársamnak, akit nagyon örülök, hogy élőben is megismerhettem. Remélem lesz még közös túránk! Akkor majd igyekszem néha csöndben is maradni útközben.:-D
A képeket pedig drága Tanár úrnak ajánlom szívem minden szeretetével! Az első zsengék, ki másnak is ajánlhatnám.





     
Web Statistics