2015. december 31., csütörtök

2015. december 30., szerda

Élni Jó




Egy  CD-t hallgattam ma, amire mindenféle válogatásokat vett fel egy régi ismerősöm több mint tíz évvel ezelőtt, s ahogy keresgéltem rajta, a számok  címei közt a saját nevem látom. Mi a csuda ez? Rákattintottam, s egy fényképet találtam, amit ő skennelt be egy papírképről számomra. Megállt bennem egy pillanatra a lélegzet, aztán hosszan elnézegettem. A fotó 2004-ben készült itt a Börzsönyben a Nagy-Hideg-hegyen. A fiút, akivel vagyok  a Teve Clubon ismertem meg sok más kedves emberrel együtt. Mivel az ottani neveinket használtuk, számunka ő csak Élni Jó maradt. Becsületes neve különben Árpád, vagy ahogy az akkoriban 3 éves Kobak átkeresztelte: Árpa.
Amolyan forrófejű, ízig-vérig öntudatos székely fiú volt, szeretett a középpontban lenni, szerepelni, mindenféle marhaságban benne volt, emellett szépen gitározott és énekelt, s Debrecenben járt a tanítóképzőre. Egyszer egy versemet meg is gitározta.
Első élő találkozásunk igazi szűkebb hazájában, Szovátán történt, s számomra nagyon emlékezetes maradt. Még abban az évben eljöttek hozzánk a barátnőjével, s csináltunk egy nagy kirándulást. Ő az itteni hegyeket azzal a nagy székelységével csak domboknak nevezte, de ahogy egyre feljebb haladtunk, megtetszett neki a Börzsöny, s végül azt mondta Szováta fölött is ilyesmi az erdő. Ez pedig tőle nagy szó volt. :-)






Aztán eltelt pár év és Élni Jót gyakorlatilag lemészárolták néhány társával együtt Bolíviában, azzal az indokkal, hogy az elnök ellen készültek merényletre. Akkoriban ez nagy port kavart, talán néhányan még emlékeztek rá.
Hogy miért ment oda, hogy került oda, igaziból mi volt a szándéka, azt én már soha nem fogom megtudni, de terrorista nem volt, az biztos. Barátjának, Elődnek, aki szintén székely fiú és szintén a Teve Clubból ismertük idén sikerült kiszabadulnia Bolíviából a börtönből. Őt valamiért nem lőtték agyon, de nem sok remény volt, hogy valaha is haza kerül. Mégis csoda történt.

Hát ez ennek a több mint tíz éves a képnek a története, ami megállított ma este pár percre.
Azt a bizonyos dalt pedig itt meghallgathatjátok "Lennék" címmel:


http://magyarosiarpad.hu/letoltes.html



2015. december 29., kedd

Eljött végre




a nap, hogy időm akadt megpucolni az egyik ablakot. Igaz, az ilyen öreg ablakok már túl szépek sehogy se lesznek, de azért néhány százalékkal nőtt az átláthatóság. :-D
No azért nem fényezem túl magam, mert nem tettem volna meg, ha nem szakad le a karnis és nem kell gipszelni meg visszafúrni. Így függöny nélkül még szembetűnőbb volt a kosz, hát ha karácsonyi nem is, de karácsony utáni ablakpucolás mégis csak lett. Fogalmam sincs más dolgozó asszonykák hogy oldják meg ezt a karácsonyi kipuccantást, de nekem mindig csak másoknál sikerül elrendezni a dolgokat, aztán kidőlök.
A gipszelés és fúrás nem az én érdemem, ne tessenek félreértésbe esni kedves olvasók! :-)





2015. december 23., szerda

A legszebb ajándék




Már majd egy hete betegen nyomom az ipart, csúnyán köhögök, sebesre fújtam az orrom, alig kapok levegőt a bicajon, de nincs mese, csinálni kell. Sok öregecske köhög az otthonban, valószínű tőlük ragadt rám, amúgy nem vagyok túl beteges típus.
Karácsonyi hangulatom maximum attól van, hogy nem győzöm teljesíteni a számtalan kérést, kívánságot, miközben reggel legszívesebben ki se másznék az ágyból. Úgy érzem most engem kéne inkább ápolni, gondozni. Nem nagyon bírtam úgy igazán készülődni semmire azon kívül, hogy sütöttem egy sütit és eldobozoltam remélve, hogy kibírja csütörtökig, míg apuhoz érek.
Valahogy a munkahelyi ünnepségünknek se tudtam annyira örülni, mert délután meló után alig várom, hogy haza menjek, nem még vissza az öregotthonba. Persze az ünnepség szép volt, jó volt, ilyenkor tudunk pár órácskát mindannyian együtt lenni, hisz nálunk ugye váltogatják egymást a nővérek, van aki akár hetekig se találkozik valamelyik kolléganővel.
Mikor bementem délután, az íróasztalon egy csomag várt, ami Pécsről érkezett. :-)
Bizony ki kellett bírnom estig, nem akartam ott helyben felbontani, és jól is tettem.
Mikor végül fáradtan haza értem, leültem a konyhában a hokedlire, és nekikezdtem a bontogatásnak. A fehér borítékon belül egy karácsonyi csomagolópapírral bevont valami lapult. Hirtelen el is szégyelltem magam, hogy jómagam csak úgy simán belegyömöszöltem a puffancsos borítékba, amit küldtem barátosnémnak, így is izgultam, hogy bele tudom-e nyomni. :-D

Hát kérem Katici nem csupán magának keresztszemezett össze egy csuda helyes kávés képecskét, hanem én is kaptam valamit. :-) Hát még ha tudná, hogy hasonlóan vicces sipkám van, szoktak is rajta kacagni az öregecskék. Volt aki azt mondta, olyan, mint Manócskáé.





Aztán találtam egy levélkét, de annak tartalma felfedése előtt némi mesélést kell beiktatnom.
Kétszer jártam Katici munkahelyén. Egyszer még a régi helyen, idén meg már az újban.
Az első látogatáskor azonnal beleszerettem az egyik kislányba, aki rengeteg betegséggel küzdött, de csupa értelem, csupa elszántság volt ahogy feküdt a kiságyban és próbált a maga módján játszani, és egyáltalán élni. Azóta is a szívemben hordom őt.
Most nyáron megint csak hasonlóképp jártam, első látásra kiszúrtam magamnak az egyik kisfiút, s nagyon úgy tűnt a szimpátia kölcsönös, ő is kiszúrt engem. :-)
Erről a kisfiúról Katici írt is a blogján, aki akarja és nem olvasta még, itt megteheti, igazán érdemes:
http://bolyongo2.blogspot.hu/2015/10/ugyanolyan.html
Kérdeztem is később Katicit, vajon emlékszik-e még rám a kis lurkó, aminek túl nagy valószínűséget ugyan nem adtam, hisz alig töltöttünk némi időt egymással. Katici is kíváncsi volt, így legközelebb rákérdezett az illetékestől.

No ennyi kitérő után jöhet a levél, ami arról szólt, hogy a becsomagolt ajándékot Katici közreműködésével ama bizonyos kisfiú készítette nekem nagy-nagy lelkesedéssel, és azóta is minden nap pólót akar nekem festeni, és állandóan kérdezgeti, megkaptam-e már és mit szóltam hozzá.
Ahogy olvastam a sorokat, egyre inkább gombócolódott a torkom ott a hokedlin, aztán kibontottam a csomagot és csak néztem és néztem és sírtam.
Életem egyik legszebb karácsonyi ajándékát kaptam olyan valakitől, akinek nálamnál százmilliószor nagyobb szüksége van a szeretetre, a kedvességre, a dédelgetésre, a figyelemre.
Hát most is sírok, na.....
Köszönöm Katici és P-ke!













Hát kívánhatnék ennél  kedvesebb dologgal nektek is áldott, békés karácsonyt ?!



2015. december 22., kedd

Meglátogattak a betlehemesek





Én meg épp a munkahelyi ünnepségre készülve rózsaszínű frottírköntösben fogadtam őket. :-D
Minden évben jönnek, és  nagyon szeretem!








Eladósorban





Franci néni mostanában már megengedi, hogy ne csak befonjam, de koszorúba is tekerjem a haját és a fésűket is beletűzzem. Ma is megdicsért, hogy milyen jó szorosan meg tudom csinálni.
-Az Isten áldja meg a kezeidet! Valaki jól fog veled járni! Van már udvarlód?

Magamban majd megpukkadtam a röhögéstől, de udvariasan és jó nagy hangerővel válaszoltam:
-Nincs.



2015. december 21., hétfő

Képek




Ezt valaki a fb oldalamra rakta fel. Még ilyet! Pedig szinte nem is ismer. :-D


https://www.facebook.com/mott.blog/posts/1156824411008251?pnref=story




2015. december 16., szerda

Ilus néni és a karácsonyi meglepetés





-Jaj, már alig vártalak!- hadarta Ilus néni hétfőn a hétvégi események után.
A nagyobbik fiáék jártak itthon, s mivel szenteste nem fognak jönni, itt hagyták neki az ajándékot, de lelkére kötötték, hogy csak karácsonykor nyithatja ki, gondosan le is ragasztották a dísztasakot.
-De én addig nem bírom ki!!! Most mit csináljak? Ezt a másik csomagot meg neked hagyták itt. Jaj, bontsd ki, bontsd ki, nem áruljuk el nekik.
Vihogtam, csuda pofa ez az Ilus néni, egy hatalmas gyerek 82 éves létére. És nem tágított. Be kellett hurcolkodnunk a szobába és le kellett fejtenem a ragasztószalagot a dísztasakról, majd sorba mindent kipakolni belőle, hogy megnézhesse, mit fog majd meglepetésnek kapni karácsonyra. Nagy firma, nem mondom. :-) Ha majd a fia rákérdez: Édesanyám, ugye nem bontotta ki a csomagot, nyugodt szívvel válaszolhatja, hogy nem.
De még ez sem volt elég, az enyémet is kibontatta. Pedig azt is csak karácsonykor lett volna szabad. Ráadásul én olyan vagyok, hogy meg tudom állni, ha egyszer azt kérik, hogy várjak addig. De nem hagyott békén. Rázogattam a kis dobozt, valami zörgött, azt gondoltam fürdősó vagy ilyesmi bújhat meg benne. Sajnáltam is kibontani, mert oly gyönyörűen volt becsomagolva, s én nagyon tudom értékelni a szép csomagolást. Halovány lila papír, hozzá illő lila szalag és virág, meseszép volt. Ilus néni menye nagyon ért az ilyenekhez, az adventi koszorúmat is ő készítette ajándékba, azon minden csupa világoskék.
Nem bírtam szépen felbontani, tépni kellett a papírt, esély sem maradt a visszacsomagolásra.
Amikor kibukkant belőle egy masnis dobozka, kezdtem nagyon furcsán érezni magam. Nem mondom, szinte minden gondozottam meg szokott lepni valami kedvességgel karácsonyra, s el is fogadom, mert év közben nem tűrök semmiféle zsebbedugdosást, viszont tisztában vagyok vele, hogy nagyon szeretnék a hálájukat kifejezni. Én is így lennék bizonyára.
Nos amikor a kis masnis dobozt kinyitottam, végleg elhűltem. Egy gyönyörű ezüst lánc, függő és gyűrű volt benne. Tudom, hogy jómódúak, de azért ezt kissé túlzásba vitték. Zavarba hoztak rendesen.
Nem vagyok valami nagy ékszeres, sose voltam. A fülemben anyukám fülbevalóját hordom, egy egyszerű karikát, aminek most épp elromlott a kapcsa. A gyűrűt nem igazán szeretem, de azt is hordtam egyet, szintén anyukám után maradt, de az meg eltörött. Nem csoda, hogy elkopott, nem szabadott volna munkába hordanom, hisz nem irodista vagyok, aki olvas, ezt jól tudja. S ennek ellenére most valahogy megörültem ennek a készletnek. Nem hivalkodó, pont hozzám passzol, még a kövek színei is nagyon tetszenek, de talán ezt éreztem meg legjobban benne, hogy szeretettel vásárolták.
Így alakult hát, hogy a St. Martin koncertre szép új függő lógott a fülemben, s szép új gyűrű csillogott az ujjamon. De most már okosabb leszek, munkába nem hordom. Csak akkor nem tudom hová is vegyem tulajdonképp fel? :-D




2015. december 15., kedd

Adventi koncert





Márpedig nem is akármilyen.
Mikor múltkor a bolt ajtaján megláttam a kis plakátot, nem is akartam hinni a szememnek. Mi van??
Itt nálunk St. Martin???
Újra és újra megnéztem, de csak nem változtak meg a betűk, le is fényképeztem a plakátot: A környékbeli vállalkozók adventi ajándéka.

Nem mondom, mert néha napján előfordulnak itt hírességek. De pl. György Ádám zongorista azért, mert apukája falunk szülötte, Bogányi Gergely meg azért, mert ő a zeneiskola vezetője. Mondjuk ezt se értem sehogyse, mit akar Bogányi Gergely a környékbeli csepp zeneiskoláktól, de nekünk az csak jó, ha itt van. Fantasztikus koncertje volt mindkettejüknek. Ádám nagymamája akkor még az öregotthonunk lakója volt, méltán büszkélkedett vele. Magával hozta néhány nagyon tehetséges külföldi tanítványát is.
Bogányi Gergely meg egyenesen lélegzetelállító, hogy mit művel. Az össze Chopin darabot kotta nélkül, fejből játszotta. Készült is akkoriban itt a templomban felvétel, napokig ott állt a zongorája, míg a Chopin összest felvették.

Hát örömmel készültem erre az estére is, nagy esemény egy koncert nálunk.
A tesóm régebben sok St. Martin koncertre járt, mesélte is akkoriban, mennyire kedves, közvetlen, barátságos ember. Volt, hogy a barátnőjével ott üldögéltek a koncert kezdete előtt egy asztalán, és odajött hozzájuk csak úgy ni beszélgetni. Össze is barátkoztak.
Ez a közvetlenség és kedvesség szerencsére mára sem múlt el. Nagyon tudom értékelni, ha egy hírességnek nem száll el az agya. Teljes mértékben bevont bennünket is a koncertbe, pl. megkérdezte mindenki jól hall-e, nem túl hangos-e a zene meg ilyenek. Egyszem, technikussal jött, aki időnként kicsit lassúnak bizonyult az aláfestő zenék megkeresésében, de később ennek okára is fény derült, St. Martin elárulta, hogy most itt helyben, a hangulatnak, a közönségnek megfelelően választja ki a számokat, így a technikusnak nincs előre megadott program.
Úgy a koncert felénél megkérdezte, tudjuk-e milyen jó akusztikája van a templomnak. A falubéliek bólogattak. Elmesélte, hogy mikor ideért és még üres volt minden, körbejárt, itt is fújt egyet, ott is fújt egyet, és nagyon tetszett neki amit hallott.
S hogy nekünk is megmutassa ezt, a következő dalt, ami épp az Ave Maria volt és minden aláfestés nélkül fújta, úgy játszotta el, hogy szép lassan elindult elölről, és végig sétált a padsorok között.
Mesés volt, ahogy közvetlen közelünkbe hozta a muzsikát.
Aztán volt közös karácsonyi éneklés, ritmusra tapsolás, mindig egy kis történet, egy kis mese, a végén az egész dugig megtelt templom fennálva tapsolt.
-Jaj, ha lenne nálam fényképezőgép-mondta, ahogy nézett minket. Aztán végül gyorsan előkapta a telefonját és azzal készített képet.
Soha szebb adventet! Valahogy eddig nem volt semmi ünnepi hangulatom, de most ő elhozta.



2015. december 13., vasárnap

A futóbajnok




Nagyon sokszor előfordul ahogy tekerek haza a bicajjal, már valahol az utcában vár Bödön macsek. Ilyenkor mikor meglát, elkezd szaladni a bringa mellett egészen hazáig. Nagyon vicces tud lenni.
Ma is ez történt. Már sötétben gurultam haza, mikor csatlakozott hozzám, én meg hangos szurkolással biztattam:
-Fuss! Fuss! Gyerünk, fuss! Ki lesz az első? Fuss!
Szaladt is becsülettel, de a kaputól fél méterre leállt.
-Óó, hát a célegyenesben adtad fel? Most én nyertem.




2015. december 8., kedd

Befutott




Némi késéssel ugyan, mert elromlott a szánja, de az öregotthonba is befutott a Mikulás. Mit befutott? A hegyeken kelt át túrabotokkal, via ferráta kantárral, védősisakkal a fején, útközben a térképe is rongyosra szakadt, annyit küzdött, hogy eljuthasson az öregecskékhez, aki már nagyon várták.  Ilyen nehéz körülmények közt, nem csoda, hogy útközben még a pocakját is leadta és elég nyüzügén érkezett meg, de úgy tűnt ez senkit se zavart. Volt éneklés, hárman is szavaltak neki, és regiment móka, kacagás, incselkedés.
Jövőre visszavárunk!

























2015. december 7., hétfő

Mikulás ajándék egy nap késéssel





Valahogy nem volt túl jó hangulatom, egészen pontosan szar hangulatom volt ma.
Apukámtól hazafelé tartva átutazóban a fővárosban egy könyves boltban guggolva válogattam, mikor egyszer csak felálltam, oldalra fordultam, és ott néz rám  Lacibarát. Azt hittem ez valami trükk, tátva maradt a szám és be se tudtam csukni jó darabig.
De most komolyan! Mi az esélye, hogy Budapesten az Alexandra könyváruház első emeltén összeakadj a Keszthelyen élő barátoddal?
Megmondjam? 0,0000000000001 %




2015. december 4., péntek

Alkotok





És hát itt akkor aztán még a szokásosnál is nagyobb a kupi.
Óh, be jó is lenne egy kis szobácska, csak épp akkora amiben elfér a varrógép, a vasalódeszka meg egy faltól falig polc, amire le lehetne pakolni a sok rongyot, zsinórt, csipkét, madzagot, gombot, kapcsot, ragasztópisztolyt, rafiát, peddignádat, filceket, fagolyókat, kosárfonó szerszámokat és a többi se szeri se száma mütyürt, s aztán rácsukni az ajtót nyugodt szívvel.
De mivel ilyen kuckó nincs, hát ameddig el nem készülök, ez a látvány fogad mindenkit aki betér ide, mert én ugyan el nem pakolom minden áldott este az egész hóbelevancot, amíg be nem fejezem az alkotást. Az pedig lassú munka. :-)












2015. december 3., csütörtök

Fodor Ákos: Gyógyhatás





Mióta szedem:
sokkal-sokkal lassabban
vagyok ideges!





2015. november 29., vasárnap

Úriemberek





Kihalófélben lévő faj, igaz? :-) Hát ezért is megy ritkaságszámba, ha egyetlen nap alatt kettővel is találkozik az ember.
Vonatunk utaztunk, velem szemben egy idősebb hölgy, mikor felszállt egy korosabb házaspár és leültek a mellettünk lévő szabad helyekre. A néni mellém, a bácsi a hölgy mellé. Az út alatt nem tudom hányszor köszönte meg udvariasan a bácsi a helyet mellette lévő útitársának.
A házaspár beszélgetett, de időről időre minket is bevontak valami módon a társalgásba. Szeretem az ilyet. Sosem zárkózom el, ha látom, hogy valaki  szívesen beszélgetne. Így jártam pl. akkor is, mikor Lacibaráthoz utaztam Keszthelyre. A vonatpótló buszon egy nő ült mellém, akivel pillanatok alatt összeismerkedtünk, hamar rájöttem, hogy hívő, így egy bizonyos mondata után idéztem egy igét, mire felcsillanó szemmel kérdezett rá, hogy tán én is? Annyira jól elbeszélgettünk, hogy az elváláskor még meg is öleltük és csókoltuk egymást, mint régi ismerősök.
Ez a házaspár is nagyon szimpatikus volt.
-Látod így szép a hajad!-mondta kedvesen vele szemben ülő feleségének- Ilyen természetes hullámosan, nem úgy becsavargatva. Ezért szerettem beléd!
-Igen, de az már régen volt. Hatvan éve.
Meghatódtam. Micsoda különlegesen szép dolog, hogy valaki hatvan év után is szépnek lássa a felesége haját! Különben valóban szép volt, én is megcsodáltam mindjárt, mikor leült mellém. Sűrű és szinte egy ősz szál se volt benne.

A másik úriembert már egy másik vonatnál láttam. Jómagam az indulásra vártam, kukucskáltam ki az ablakon, mikor befutott mellénk egy szerelvény.
Az idősebb, ősz hajú kalauz leszállt, megállt az ajtó mellett és mindenkit egyenként lesegített. Akinek különösebben nem volt rá szüksége, annak csak finoman a karját nyújtotta, akinek jobban, annak a csomagját is levette, vagy hagyta, hogy rátámaszkodjon. És nem csak nőkkel volt udvarias, az idősebb férfiaknak is segített.
Jól esik a szívnek ilyeneket látni.




2015. november 22., vasárnap

Izsó Zita: elveszt, nem ereszt







ha megmenthetek ebből az egészből valami értékeset,
én a túlsó partra
a fogaim közé szorított csendet viszem.
mert nem te vagy kegyetlen.
ütéseiddel csak kopogtat rajtam a fájdalom,
én vagyok az, aki beengedem.
persze közben jónak tűnök, pedig mint piszok a szőnyeg alatt,
nyelvem alatt rejtegetett csúnya szavak;
nem is takarítok,
mert mint a legértékesebb őskövület a múzeumban,
a mosatlan edényekben még kanalad nyoma ott van,
nálad viszont semmi sem az enyém.
vendégpapucs jár és használt ölelés.
még a pofon sem saját, amit adsz, mert jól tudom,
simogatás volt az, ami a másik nőn gellert kapott.








2015. november 21., szombat

2015. november 20., péntek

Ó, te bor...





Franci nénivel egyre nagyobb és kölcsönösebb a szerelem köztünk. Egyszerűen imádnivaló! Azt hiszem sok mindenben hasonlítunk egymásra, hehe. ;-)
Hol ő csókolgatja az én kezem, hol én az övét. Amennyi imádságot elmond értem, hát én 300 évig fogok élni. :-D



https://www.youtube.com/watch?v=lhYZ3-CZFPA&feature=youtu.be




2015. november 16., hétfő

Melyik baba Pipulka?




És vajon melyik kislány volt a legjobb barátnője? És vajon melyik kisfiú volt a szerelme? :-)
A jelem kosár volt. Egy szép, fonott karkosár, mindjárt az udvarra nyíló ajtóhoz közel. És még igazi kék betonmedencénk is volt az udvaron! De jó volt benne meleg nyári napokon pacsálni.
A dadus néni-fönt a bal szélső- ha alvás előtt megkérdezte melyiket énekelje, mindannyian teli torokból üvöltöttük: A kisbencéééét!!!
A legjobb volt a világon gyereknek lenni! A legeslegjobb!








2015. november 15., vasárnap

Bíztató





„Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.” 

(Máté 10, 28)





2015. november 13., péntek

Rumos tea




-Innál teát?-kérdezte Franci néni a maga sajátos hangján és stílusában.
-Ihatok.
-Na akkor gyere!
Kiballagtunk a konyhába. Sosem engedi, hogy kiszolgáljam magam, mindig ő megy a süteményért vagy bármi másért, ha meg akar kínálni, én csak üljek a fotelban, majd a 102 éves asszony oda rakja elém. :-) Most kivételes eset volt, hogy együtt mentünk.
Levettem a polcról egy nem túl nagy bögrét, és nem töltöttem teljesen tele. Nekem mindig úgy kell kombinálnom, hogy ne egyem-igyam tele magam.  Hálájuk jeléül sokfelé megkínálnak ezzel-azzal, és szabályosan meg vannak sértődve, ha nem fogadom el, mert már épp dugig vagyok nápolyival, keksszel, kávéval meg miegyébbel. A nápolyitól már szinte undorom alakult ki az évek során. :-) Ugye, nem gondoltátok, hogy egy házi gondozónak ilyenekben is helyt kell állnia? Ha akarsz, ha nem, enni, inni kell! Kötelező! Hát csoda, ha aztán megmacskásodok, meg kivakarózok?
 No elindultunk a tévéző szoba felé, mikor Franci néninek eszébe jutott, hogy hohó, rak a teámba rumot is, mert ő úgy szokta inni. Irányváltás a másik szoba felé, egyenest a bárszekrényhez.
-Na rakd le az asztalra!
Engedelmeskedtem, mire akkora adag rumot löttyintett bele, hogy már a látványtól is megrökönyödtem. Kellett nekem nem teli tölteni a bögrét! Most aztán teli van.
Ő is készített magának, ez az egyik kedvenc itala.
Hirtelen mentőötlet jutott eszembe.
-Franci néni, van a hátizsákomban két szelet kalács. ( azt még reggel kaptam Bellus nénitől ) Megosztozunk, egyik a magáé, másik az enyém.
-Jó!-egyezett bele vidáman.
Így aztán letelepedtünk a fotelokba, ittuk a teát, rágtuk a kalácsot, s én reménykedtem, hogy a tészta tán felszívja azt az irdatlan mennyiségű rumot. De hiába reménykedtem, éreztem, hogy menthetetlenül kúszik föl a fejembe, Franci néni is meg én is jókedvre kerekedtünk. :-D
-Megfésülsz?- kérdezte, mikor befejeztük a falatozást.
Nagyon szeretem megfésülni. Még itt, ilyen kicsi faluban is ritkaság aki még koszorúban hordja a haját. Parasztszoknyában meg már csak ő jár egyedül.
A fésülködéshez a felső, sötét ingjét levetette, alatta a hagyományos fehér alsó, kicsi csipkével. Annyira aranyos benne.
Párszor már próbáltam titokban lefotózni a haját, mert mikor először kibontottam, teljesen kikerekedett a szemem, hisz a fenekéig leér.
Most is gyorsan odakészítettem a gépet a zsebembe, mikor szóba került a fésülködés. Bár nagyon gyatra fotók lettek, de azt hiszem itt nem ez a lényeg.









A fonatba bele kell dolgoznom egy fehér pertlit, a végén azzal van megkötve a copf.  Az egész műveletet Franci néni magának is meg tudja csinálni, de szerintem most élvezi, hogy végre nem neki kell.



A koszorúba tekerés viszont az ő dolga.  Hihetetlen, hogy milyen ügyesen csinálja, más már 80 évesen nem tudja felemelni a karjait, sokan ezért is vágatják le a hosszú hajat.
Szájtátva, áhítattal szoktam bámulni azokat a szép mozdulatokat, amiket ki tudja hány százszor ismételt el az élete során.
Próbáltam felvenni, de sajnos valami zúgás van állandóan. lehet a rum zümmögött a fejemben? :-D Még, jó, hogy a gépet is tartani tudtam valahogy, meg a fésűket is adogatni ilyen pityókás állapotban.


https://www.youtube.com/watch?v=Ha5jUERVKF0&feature=youtu.be











Mint a macskák





-Na végre egy kicsit kigömbölyödött az arcod!-mondta Ica néni, mikor odaléptem az ágyához.
-Hát igen, télire mindig felhízok, mint a macskák.

Pár nappal később Ilus néni is megállapította:
-Csudálatosan kivakaróztál. Tegnap is ahogy gerebléztük a faleveleket az utcán, az egyik munkás a patakpart felől állandóan errefelé nézett. És biztos nem engem.




2015. november 9., hétfő

Falra mászok tőle,







hogy nincs kötelem, mikor falra akarok mászni!!!







2015. november 7., szombat

Melengess még!





Melengess még!
Már nem szégyellem ruhátlanságom,
már nem bánt elaszott testem, megsárgult bőröm.
A hegyek mögül nyúlós ködök közelednek,
mit bánom én, míg szelíden nézel.










(Általában a versekhez keresek képet. Most fordítva történt, a kép megkívánt magának egy verset. )




2015. november 4., szerda

Hogyha nékem sok pénzem lesz, felülök a...




...áá, mégse! Azt hiszem maradok a bicajon.
De!
Veszek apunak egy tankot, mert mindig azt mondja, ha nyer a lottón, vesz magának egy tankot.
Veszek a tesómnak egy új kocsit, mert azt mondták neki, már nem biztos, hogy lesz mihez hegeszteni a lógó alkatrészt a mostanin.
Meg persze veszek a családban mindenkinek amire épp szüksége van, gondolom ez nem is kérdés.
Felújíttatom és kibővíttetem az öregotthont.
Beszerzek mindent, ami a sziklamászáshoz szükségeltetik és befizetem Laci barátomat meg magamat egy tanfolyamra, mert ugye a mászást azt  sehogyse lehet egyedül csinálni, mindenképp kell hozzá egy mászópajtás.
Most más fontos nem jut eszembe- persze az ócska háztetőt, a megsüllyedt teraszt, a hulló vakolatot, a szétkopott kádat, az alig melegítő bojlert meg ilyen hülyeségeket leszámítva. Ha eddig tudtak várni, várjanak ezután is!

Na jó, lehet, hogy azért felülök arra a repülőre is, és engedek Vénember unszolásának, aztán meglátogatom. Onnan meg teszek egy kört Tibet felé, mert azért azt megnézném.




2015. november 2., hétfő

2015. október 29., csütörtök

A látogató





Ma messzi földről érkezett vendégem. Hozott egy üveg bort meg egy üveg pálinkát, így hát úgy döntöttem beengedem. :-)
Na jó, nem kifejezetten miattam utazott ide Írországból, de mégiscsak eszébe jutott, hogy megtekintsen engem az irományaim után élőben is.
A második ismerkedő mondat után elégedetlen fejcsóválással megkérdeztem:
-Ki vágta le a hajad? Megigazíthatom?
Úgyhogy előkaptam a hajvágó felszerelésem, körbekerítettem a vendéget egy hajvágókendővel és máris neki estem a fejének. Csinos lett. :-)
Elég kevés időnk volt, épp csak egy kis séta, de még Tepertőt is begyömöszöltük az autó hátuljába. Valószínű két-három ilyen alkalom után már magától ugrana a csomagtartóba. :-)
Pikk-pakk elrepült az idő. No majd legközelebb!




Vigyázz, ha jön a vonat!





2015. október 28., szerda

Franci néni és a megvilágosodás




Idővel jönnek-mennek az emberek, új gondozottak akadnak a horgomra. Franci nénihez egy hónapja kezdtem járni. Az unokája családjával lakik, ilyen szempontból nincs szüksége segítségre, de mivel álló nap egyedül van otthon, örül neki, ha valaki ránéz és elbeszélget vele kicsit. Amúgy még igazán jól bírja magát, nyáron a kedvenc elfoglaltságát, a kapálást is űzi még. Rövidebb távra egy botot használ, hosszabbra kettőt, de a lakáson belül sokszor elfeledi hová rakta le, és anélkül is felpattan, elballag a konyhába teáért, ezért, azért. A botok nem ám hétköznapiak, mert az erdőről való somfa, direkt olyan alakú, amire jól rá lehet támaszkodni.
Franci néni rengeteget dolgozott életében, első férje fiatalon meghalt, a második gyerekeit is nevelte, közben kaszált, szántott, megrakta a szekeret ugyanúgy mint egy férfi. Mesélte, hogy mindig ivott egy kis borocskát, meg pálinkát és az erőt adott neki, ha elfáradt a munkában. Mai napig is szívesen gyűjti az erőt. ;-) Mikor mondtam, hogy nekem a nagypapám már gyerekkoromban is adott egy-egy kis pohárka borocskát, nagy komolyan rám nézett és megállapította: -Akkor sokáig fogsz élni! 
Már pedig ezt mindenképp el kell hinnem, hisz bölcs tapasztalatból mondja. :-) Franci néni pontosan ma töltötte be 102. esztendejét.
Az ünnepséget még szombaton rendezték, így hétfőn mikor meglátogattam, megkérdezte: -Te már köszöntöttél engem?
Mikor, kiderült, hogy nem, felcsillant a szeme, és felkiáltott: 
-Ennél jobb hírt nem is mondhattál volna!! Akkor édeset hozzál!
Meg tudtam volna zabálni, annyira aranyosan, őszintén mondta, mint egy kisgyerek.

A minap, mikor bementem hozzá, épp gondban volt, mert a szekrénye kulcslyukának a rámája valahová elveszett és így sehogy se talált bele a kicsi kulccsal. Pedig ide zárja el a kincseit  (pl. Milka csokoládékat) A kulcsot egy zsebkendőbe tekerve a köténye zsebében hordja, hogy biztos helyen legyen. Ahogy ott ácsorgott tanácstalanul a szekrény előtt, s oda léptem, azonnal belerúgtam a kicsiny rámába a földön. Volt ám nagy öröm!
-Jaj, az Isten küldött téged! Imádkoztam, hogy küldjön valakit, aki megvilágosítja az elmémet, hogy hová tűnhetett, és meghallgatott!
Visszadugtam a kulcslyukba a rámát, Franci néni mindjárt ki is próbálta, hogy beletalál-e a kulccsal, aztán nagy boldogan kivett egy Milka csokit a szekrény aljából és a kezembe nyomta.
Utána átmentünk a másik szobába, megállt a falon lévő Krisztus fej dombormű előtt, meghajolt, és alázatos szívvel megköszönte neki a dolgot.
-Látod,- mutatott fel rá-még a szája is mozog.
(Valóban félig nyitott szájjal ábrázolja Jézust a dombormű)
Nagyon boldog volt, olyan jó volt látni ezt a gyermeki hálát.

Franci néni minden délben kimegy a teraszra, leül a kisszékre, ott hallgatja meg a harangszót és régi szokás szerint elimádkozza az Úr angyalát.
Én azt hiszem, hogy Isten minden délben mosolyog az égben.











2015. október 27., kedd

Csak azért mert szép,





és ez a színkavalkád nem tart túl sokáig, úgyhogy hajrá, még mindent bele amíg lehet!
Úgy határoztam ezt a képet Évának, a nagy őszkedvelőnek ajánlom! :-)







2015. október 26., hétfő

Haiku




Addig nézem a
holdat, míg gondol egyet
és visszanéz rád.



2015. október 24., szombat

Szeretlek, én hegyem, én kedves galambom!




Errefelé csupa zöld manók laknak




















Cicigomba :-)







Repülni volna jó!




Színpompa ecset nélkül








A bükkös semmihez nem fogható varázsa




Akár egy elhagyott, hatalmas szarvasagancs



Mindenütt valamiféle létezés












Ezüst rengeteg



Még a sár is gyönyörű




Ki már vetköződik, ki még csak öltözködik







Ezt az őszi gombát már nem Mariska néni szedte :-)











Mint a mesében




Egy alvó őszi pillangót találtam. Nem repült el. :-)




A Teremtő összeállított egy tökéletes csendéletet




Karcsú, fehér kalapos hölgyek




És komoly, fekete kalapos urak




A patak az örök változás birodalma




Minden évszakban megunhatatlan








Itt egészen mély medence alakult ki, a színe is különleges volt
















Mára jó éjszakát szeretett erdőm!








Web Statistics