2015. november 29., vasárnap

Úriemberek





Kihalófélben lévő faj, igaz? :-) Hát ezért is megy ritkaságszámba, ha egyetlen nap alatt kettővel is találkozik az ember.
Vonatunk utaztunk, velem szemben egy idősebb hölgy, mikor felszállt egy korosabb házaspár és leültek a mellettünk lévő szabad helyekre. A néni mellém, a bácsi a hölgy mellé. Az út alatt nem tudom hányszor köszönte meg udvariasan a bácsi a helyet mellette lévő útitársának.
A házaspár beszélgetett, de időről időre minket is bevontak valami módon a társalgásba. Szeretem az ilyet. Sosem zárkózom el, ha látom, hogy valaki  szívesen beszélgetne. Így jártam pl. akkor is, mikor Lacibaráthoz utaztam Keszthelyre. A vonatpótló buszon egy nő ült mellém, akivel pillanatok alatt összeismerkedtünk, hamar rájöttem, hogy hívő, így egy bizonyos mondata után idéztem egy igét, mire felcsillanó szemmel kérdezett rá, hogy tán én is? Annyira jól elbeszélgettünk, hogy az elváláskor még meg is öleltük és csókoltuk egymást, mint régi ismerősök.
Ez a házaspár is nagyon szimpatikus volt.
-Látod így szép a hajad!-mondta kedvesen vele szemben ülő feleségének- Ilyen természetes hullámosan, nem úgy becsavargatva. Ezért szerettem beléd!
-Igen, de az már régen volt. Hatvan éve.
Meghatódtam. Micsoda különlegesen szép dolog, hogy valaki hatvan év után is szépnek lássa a felesége haját! Különben valóban szép volt, én is megcsodáltam mindjárt, mikor leült mellém. Sűrű és szinte egy ősz szál se volt benne.

A másik úriembert már egy másik vonatnál láttam. Jómagam az indulásra vártam, kukucskáltam ki az ablakon, mikor befutott mellénk egy szerelvény.
Az idősebb, ősz hajú kalauz leszállt, megállt az ajtó mellett és mindenkit egyenként lesegített. Akinek különösebben nem volt rá szüksége, annak csak finoman a karját nyújtotta, akinek jobban, annak a csomagját is levette, vagy hagyta, hogy rátámaszkodjon. És nem csak nőkkel volt udvarias, az idősebb férfiaknak is segített.
Jól esik a szívnek ilyeneket látni.




2015. november 22., vasárnap

Izsó Zita: elveszt, nem ereszt







ha megmenthetek ebből az egészből valami értékeset,
én a túlsó partra
a fogaim közé szorított csendet viszem.
mert nem te vagy kegyetlen.
ütéseiddel csak kopogtat rajtam a fájdalom,
én vagyok az, aki beengedem.
persze közben jónak tűnök, pedig mint piszok a szőnyeg alatt,
nyelvem alatt rejtegetett csúnya szavak;
nem is takarítok,
mert mint a legértékesebb őskövület a múzeumban,
a mosatlan edényekben még kanalad nyoma ott van,
nálad viszont semmi sem az enyém.
vendégpapucs jár és használt ölelés.
még a pofon sem saját, amit adsz, mert jól tudom,
simogatás volt az, ami a másik nőn gellert kapott.








2015. november 21., szombat

2015. november 20., péntek

Ó, te bor...





Franci nénivel egyre nagyobb és kölcsönösebb a szerelem köztünk. Egyszerűen imádnivaló! Azt hiszem sok mindenben hasonlítunk egymásra, hehe. ;-)
Hol ő csókolgatja az én kezem, hol én az övét. Amennyi imádságot elmond értem, hát én 300 évig fogok élni. :-D



https://www.youtube.com/watch?v=lhYZ3-CZFPA&feature=youtu.be




2015. november 16., hétfő

Melyik baba Pipulka?




És vajon melyik kislány volt a legjobb barátnője? És vajon melyik kisfiú volt a szerelme? :-)
A jelem kosár volt. Egy szép, fonott karkosár, mindjárt az udvarra nyíló ajtóhoz közel. És még igazi kék betonmedencénk is volt az udvaron! De jó volt benne meleg nyári napokon pacsálni.
A dadus néni-fönt a bal szélső- ha alvás előtt megkérdezte melyiket énekelje, mindannyian teli torokból üvöltöttük: A kisbencéééét!!!
A legjobb volt a világon gyereknek lenni! A legeslegjobb!








2015. november 15., vasárnap

Bíztató





„Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket meg nem ölhetik. Inkább attól féljetek, aki a lelket is, meg a testet is el tudja pusztítani a gyehennában.” 

(Máté 10, 28)





2015. november 13., péntek

Rumos tea




-Innál teát?-kérdezte Franci néni a maga sajátos hangján és stílusában.
-Ihatok.
-Na akkor gyere!
Kiballagtunk a konyhába. Sosem engedi, hogy kiszolgáljam magam, mindig ő megy a süteményért vagy bármi másért, ha meg akar kínálni, én csak üljek a fotelban, majd a 102 éves asszony oda rakja elém. :-) Most kivételes eset volt, hogy együtt mentünk.
Levettem a polcról egy nem túl nagy bögrét, és nem töltöttem teljesen tele. Nekem mindig úgy kell kombinálnom, hogy ne egyem-igyam tele magam.  Hálájuk jeléül sokfelé megkínálnak ezzel-azzal, és szabályosan meg vannak sértődve, ha nem fogadom el, mert már épp dugig vagyok nápolyival, keksszel, kávéval meg miegyébbel. A nápolyitól már szinte undorom alakult ki az évek során. :-) Ugye, nem gondoltátok, hogy egy házi gondozónak ilyenekben is helyt kell állnia? Ha akarsz, ha nem, enni, inni kell! Kötelező! Hát csoda, ha aztán megmacskásodok, meg kivakarózok?
 No elindultunk a tévéző szoba felé, mikor Franci néninek eszébe jutott, hogy hohó, rak a teámba rumot is, mert ő úgy szokta inni. Irányváltás a másik szoba felé, egyenest a bárszekrényhez.
-Na rakd le az asztalra!
Engedelmeskedtem, mire akkora adag rumot löttyintett bele, hogy már a látványtól is megrökönyödtem. Kellett nekem nem teli tölteni a bögrét! Most aztán teli van.
Ő is készített magának, ez az egyik kedvenc itala.
Hirtelen mentőötlet jutott eszembe.
-Franci néni, van a hátizsákomban két szelet kalács. ( azt még reggel kaptam Bellus nénitől ) Megosztozunk, egyik a magáé, másik az enyém.
-Jó!-egyezett bele vidáman.
Így aztán letelepedtünk a fotelokba, ittuk a teát, rágtuk a kalácsot, s én reménykedtem, hogy a tészta tán felszívja azt az irdatlan mennyiségű rumot. De hiába reménykedtem, éreztem, hogy menthetetlenül kúszik föl a fejembe, Franci néni is meg én is jókedvre kerekedtünk. :-D
-Megfésülsz?- kérdezte, mikor befejeztük a falatozást.
Nagyon szeretem megfésülni. Még itt, ilyen kicsi faluban is ritkaság aki még koszorúban hordja a haját. Parasztszoknyában meg már csak ő jár egyedül.
A fésülködéshez a felső, sötét ingjét levetette, alatta a hagyományos fehér alsó, kicsi csipkével. Annyira aranyos benne.
Párszor már próbáltam titokban lefotózni a haját, mert mikor először kibontottam, teljesen kikerekedett a szemem, hisz a fenekéig leér.
Most is gyorsan odakészítettem a gépet a zsebembe, mikor szóba került a fésülködés. Bár nagyon gyatra fotók lettek, de azt hiszem itt nem ez a lényeg.









A fonatba bele kell dolgoznom egy fehér pertlit, a végén azzal van megkötve a copf.  Az egész műveletet Franci néni magának is meg tudja csinálni, de szerintem most élvezi, hogy végre nem neki kell.



A koszorúba tekerés viszont az ő dolga.  Hihetetlen, hogy milyen ügyesen csinálja, más már 80 évesen nem tudja felemelni a karjait, sokan ezért is vágatják le a hosszú hajat.
Szájtátva, áhítattal szoktam bámulni azokat a szép mozdulatokat, amiket ki tudja hány százszor ismételt el az élete során.
Próbáltam felvenni, de sajnos valami zúgás van állandóan. lehet a rum zümmögött a fejemben? :-D Még, jó, hogy a gépet is tartani tudtam valahogy, meg a fésűket is adogatni ilyen pityókás állapotban.


https://www.youtube.com/watch?v=Ha5jUERVKF0&feature=youtu.be











Mint a macskák





-Na végre egy kicsit kigömbölyödött az arcod!-mondta Ica néni, mikor odaléptem az ágyához.
-Hát igen, télire mindig felhízok, mint a macskák.

Pár nappal később Ilus néni is megállapította:
-Csudálatosan kivakaróztál. Tegnap is ahogy gerebléztük a faleveleket az utcán, az egyik munkás a patakpart felől állandóan errefelé nézett. És biztos nem engem.




2015. november 9., hétfő

Falra mászok tőle,







hogy nincs kötelem, mikor falra akarok mászni!!!







2015. november 7., szombat

Melengess még!





Melengess még!
Már nem szégyellem ruhátlanságom,
már nem bánt elaszott testem, megsárgult bőröm.
A hegyek mögül nyúlós ködök közelednek,
mit bánom én, míg szelíden nézel.










(Általában a versekhez keresek képet. Most fordítva történt, a kép megkívánt magának egy verset. )




2015. november 6., péntek

2015. november 4., szerda

Hogyha nékem sok pénzem lesz, felülök a...




...áá, mégse! Azt hiszem maradok a bicajon.
De!
Veszek apunak egy tankot, mert mindig azt mondja, ha nyer a lottón, vesz magának egy tankot.
Veszek a tesómnak egy új kocsit, mert azt mondták neki, már nem biztos, hogy lesz mihez hegeszteni a lógó alkatrészt a mostanin.
Meg persze veszek a családban mindenkinek amire épp szüksége van, gondolom ez nem is kérdés.
Felújíttatom és kibővíttetem az öregotthont.
Beszerzek mindent, ami a sziklamászáshoz szükségeltetik és befizetem Laci barátomat meg magamat egy tanfolyamra, mert ugye a mászást azt  sehogyse lehet egyedül csinálni, mindenképp kell hozzá egy mászópajtás.
Most más fontos nem jut eszembe- persze az ócska háztetőt, a megsüllyedt teraszt, a hulló vakolatot, a szétkopott kádat, az alig melegítő bojlert meg ilyen hülyeségeket leszámítva. Ha eddig tudtak várni, várjanak ezután is!

Na jó, lehet, hogy azért felülök arra a repülőre is, és engedek Vénember unszolásának, aztán meglátogatom. Onnan meg teszek egy kört Tibet felé, mert azért azt megnézném.




2015. november 2., hétfő

Pihenőidő









Web Statistics