2013. október 1., kedd

Közalkalmazotti





Ugye mivel én ilyen fontos személyiség vagyok, hogy közalkalmazott, jár nekem az évi akárhányszori utazási kedvezmény.






A tavalyival úgy jártam, hogy a hátizsákomban egyszer kiömlött gombszaggató nedű miatt igen szagos lett, úgyhogy a pénztáros nénik ájuldoztak, mikor bedugtam nekik a lyukon. Jó sok szellőztetéssel tudtam csak semlegesíteni az illatot.
Az ideit még nem sokat használtam, de pénteken hosszabb útra indultam, így beraktam a nyomtatványt.
Itt a helyi volánbuszosok ritkán kérik el, nagyon nem is készítettem elő. 
Begördült a busz a megállóba , közben láttam, hogy egy volt kolléganőm nagy batyukkal, süteményestálcával szalad, hogy elérje. Így félszemmel figyeltem csak a sofőrsrácra, de a rend kedvéért megkérdeztem, pecsétel-e.
-Igen-válaszolta ő, majd hozzátette- Mit írjak rá?
- Én tudjam mit írjál rá? -válaszoltam értetlenkedve- Nekem olyan mindegy, tőlem azt is ráírhatod, hogy szeretlek.
Kolléganőm is szerencsésen odaért közben, felcihelődött, én a batyuim mellé odanyaláboltam a lepecsételt nyomtatványt  és indultam helyet keresni.
-Icuka itt jó lesz?
-Kicsit hátrább!
A busz közben elindult, végre mi is lehuppantunk, megszabadultunk a motyóktól, s a kezemben szorongatott papírt is összehajthattam, hogy eltegyem. Fél szemmel, csak úgy véletlenségből közben rápillantottam, de már visítottam is a röhögéstől:
-Te hüüüülye vagy!!!!!!!!!
A sofőrfiú igaz, már bőszen haladt az úton, de egyfolytában várakozóan sandított hátra.
Azt hiszem elégedett lehetett a hatással. :-))









25 megjegyzés:

  1. Holnap én is használom az utazási kedvezményes papíromat!:-) Eszembe fog jutni a történeted.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hátha utadba kerül egy helyre sofőrlegíny. :-)

      Törlés
  2. Ez nagyon jó!!! Pipulkám, most már papirod van róla, hogy szeretve vagy! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bár aszondják a papír nem tesz semmit. :-D

      Törlés
    2. A papír nem...de a pecsét az csak valami?:)

      Törlés
    3. Igaziból ő nem is rakott pecsétet, csak a dátumot írta rá. A pecsétet már a MÁV-os nénitől kaptam.
      Szóval hát nem vagyunk elpecsételve. :-DDDD

      Törlés
  3. Akkor most szeret... ő is. :-P

    VálaszTörlés
  4. Ez naggyon jóóó!-))) legalább kiderült, h igen-)

    VálaszTörlés
  5. Ahogy ismerem a visításod, szerintem ember nincs, aki ne lenne elégedett a hatással :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem hiszem, hogy nálamnál jobban tud valaki visítani, ha örül. :-D

      Törlés
  6. D:))) így is élmény volt olvasni...mekkora lehetett ez élőben!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, hát gondolhatod! Az utasok lestek mint Rozi a moziban. :-D

      Törlés
  7. :))))))) Te is bátor vagy,én ilyennel nem mertem volna viccelni,de őneki is nagyon jó a humora,hogy vette a lapot.:)))) egyébként ismered?

    VálaszTörlés
  8. Óóó, Te nem tudod mikre vagyok én képes hihihi:-)))
    Csak látásból ismerem, a buszról. Még a nevét se tudom.

    VálaszTörlés
  9. :-) Ezért vagy Te olyan eredeti! *

    VálaszTörlés
  10. Ma szép napom lesz, a sztorid megalapozta a kedvemet! :-)

    VálaszTörlés
  11. Titokban fogant, nyíltan vállalt szerelem...:DDD Szép.

    VálaszTörlés

Web Statistics