Van egy 87 éves nénim, aki nagyon sokat dolgozott az erdőn. Ugye itt a Börzsönyben az emberek nagy hányada az erdőből élt annak idején, míg be nem gépesedett minden. Nagyon-nagyon szeretem Margit néni történeteit hallgatni, már csak azért is, mert magam is rajongok a Börzsönyért.
Már fiatal lánykaként is szeretett az erdőre járni, édesapja sokszor kérdezte: Margit eljössz velem?
No ez az "eljössz velem?" persze nem azt jelentette, hogy beültek a Trabiba, kibrummogtak a hegyre aztán délután vissza haza, és azt sem, hogy kisétáltak piknik kosárral aztán meguzsonnáztak. Ilyenkor egész hétre mentek, kinn aludtak gunyhóban, ott főztek. Vagyis Margitka főzött a férfiakra.
Mit szóltok, ez mán egy szabályos buschraft, nem de?
Persze azt hiszem a 15-16 éves Margitkának cseppet nehezebb dolga volt mint manapság nekünk, akik kedvtelésből vonulunk ki a hegyre, és fogalma sem volt róla, hogy ő most buschraftol. Már csak azért sem, mert nem volt softshell ruházata, csak paraszt szoknyácskája meg harisnyája meg nagykendője. Ettől függetlenül ha édesapja rákérdezett, ő azonnal vállalkozott, hogy elkíséri a férfinépet, mert nagyon szeretett velük menni az erdőre. Ilyenkor ő volt a vízhordó és a szakácsnő is egyben, de ha arra volt szükség, postásként is üzemelt. Egyszer átküldte édesapja Diósjenőre, a hegy másik oldalára, miután elmagyarázta neki, merre forduljon, hol menjen felfelé, hol keljen át a patakon stb. Akkor még csak 12 éves forma volt, és nem vezetett sárga jelzés. Rá is csodálkoztak a jenei erdészeten, hogy kerül oda egyedül. Szóval Margitka tájékozódásból is jól szerepelt térkép, iránytű, GPS nélkül. És úgy tűnik volt vér a pucájában is, ha szabad ezt a szót használnom.
Vajon melyikünk merné egyedül elindítani a Börzsönyben ma a 12 éves lányát? És melyikünk 12 éves lánya vállalkozna erre nyomban okostelefon nélkül, ráadásul gyalog?
Az emberek ellátása nem volt egyszerű dolog. Mesélte, hogy két kannával hordta a vizet a legközelebbi forrástól, ami időnként nem is volt túl közel, s ha nagyon havas, jeges volt az ösvény, sokszor a fele kilötyögött mire visszatért. Ha nagy meleg volt, pörölt velük, hogy ne igyanak túl sokat, ne kelljen annyiszor fordulnia.
Nem úgy kellett főznie, mint gondolnánk, nem egy nagy bográcsban dolgozott, hanem sok kis fazékban, mert mindenkinek külön készített ételt aszerint, mit hoztak magukkal otthonról. No ne gondoljatok valami nagy dolgokra, hol rántott leves, hol bableves, hol krumplileves volt az ebéd, ennek erejével dolgoztak egész nap a férfiak kézi fűrészekkel, lovakkal. Ahogy szétoszlottak az erdőben, egy-egy csapat tüzet rakott, s Margitkának a tüzek között kellett szaladgálnia és nézni a fazekakat. Ahány ember, annyi fazék. Hol innen, hol onnan kiabáltak neki: Margitka!
Este már csak hideget ettek, akkor nem kellett főzni. A gunyhójukat-ma menedéknek neveznétek-, ágakból építették és avarral fedték minél vastagabban. Derékaljnak is avart használtak, de sok időbe telt összeszedni, mert ahogy Margit néni mesélte, csak úgy nyalábjukba hordták, nem volt más. Takarót otthonról vittek, de nem valami hiperszuper pehely töltetű hálózsákról van szó, csak amolyan sima egyszerű pokrócról. Este a lábuknál tüzet gyújtottak, a parázs egy darabig még melegített. Egyszer olyan hideg volt, hogy Margitkának megfagyott a feje alatt a kenyér, s mivel valószínű álmában húzódott volna közelebb a parázshoz, reggelre kiégett a harisnyája.
Azt mesélte soha senki nem panaszkodott, nem kényeskedett. Ő sem.
Egyszer még a Mátrába is elkísérte a favágó csapatot, pedig akkor két hónapra mentek, közben egyszer sem jöttek haza. Igaz, ott volt egy szakácsnő is, nem egyedül kellett ellátnia a férfiakat.
"Ahányszor édesapám megkérdezte jövök-e, mindig volt kedvem. Soha nem tudtam, anyám kapott-e valamit a munkámért"-meséli.
Minden zegzugot ismer, rengeteg fát ültetett az asszonyokkal már felnőtt korában. Ő ültette a nyírfákat a Kenyeres-forrásnál, a fenyőfákat Királyházán, tudta fékezni a kisvonatot, megnevezi még most is az erdőrészeket, rengetegszer kikérték a véleményét dolgokban. Könyörögtek az édesanyjának, hogy engedje el iskolába tovább tanulni, de az nem egyezett bele. Tán jobb is, mert mikor valami vezetőbb pozícióba akarták tenni az erdészeten, ő rettenetesen tiltakozott. Méghogy ő ne járjon ki az erdőre a többivel, csak irányítson, na azt már nem!
