2017. január 30., hétfő

Sikerült



elcsípnem ma a fenyőrigómat mikor hazaértem a munkából. Jóízűen uzsonnázott. :-)

















2017. január 26., csütörtök

Kosztosaim




No most nem Hubára és Bödönre gondolok, hanem a madárkákra.
Nincs valami hiper-szuper etetőm, csak egy fa tálcaféle lóg a négy sarkánál felfüggesztve madzagokon a gangon, abba szórom a magokat és a fekete dióbelet. Leginkább verebecskék járnak rá, ők ketten-hárman is beleülnek és szép békésen eszegetnek egymás mellett. Aztán időnként odaröppen egy cinege, kikap valamit és már tova is suhan. Néha az ereszcsatornán üldögél, onnan les lefelé a tálcára.
Valakitől láttam, hogy almát szúr faágra, így én is kipróbáltam ezt a módszert az udvar közepén kiszáradt ágas-bogas bokornál. Jó ideig nem történt semmi, viszont amint leesett a hó és bekopogtak a nagy mínuszok, csipegetés nyomait vettem észre a fagyott almákon. Sajnos mire hazaérek már szürkül, nem járnak akkorra a madárkák, de a legutóbbi szombaton végre sikerült kilesnem egy kékcinegét és azt a gyönyörű fenyőrigót, akik vendégei lett az almabokornak. Nagyon megörültem nekik. Alacsony kis bokor, nálam is kisebb, s Huba időről időre hajtóvadászatot tart az udvarban, de az én szépséges fenyőrigóm mégis kitart mellette, azóta is láttam már.
Nincs nagy fajgazdagság hát az etetőmön, de sebaj. A feketerigó a tőkén maradt otellót dézsmálja, s hátul a naspolyafára is erősen rájár valaki, szóval ha szerényen is, de vannak kosztosaim. Képekkel sajnos nem szolgálhatok, mert az ablaktól messzebb van az etető, kénytelenek lesztek a fantáziátokra hagyatkozni. :-)
Bizony itt harmadik hete tartja magát a hó és a fagy.



2017. január 12., csütörtök

Haiku




Lihegek. Ennél
a hegycsúcsnál csak kutyám
füle hegyesebb.








2017. január 8., vasárnap

Egyforma




Azt már beharsogta a televízió, hogy a szomszéd faluban, Tésán -28,1 C volt, de most olvasom, hogy ugyanezt a rekordot mérték a Lomnici csúcson is. Ezt igazán érdekesnek találtam.
Amúgy kolléganőm okosa -30-at mért itt, úgyhogy nem dőlt be a TV híresztelésének, hogy Tésán volt a leghidegebb. :-D


2017. január 4., szerda

Juhéjj!




Végre olyan igazi hóóó!
Már tegnap este is volt valamennyicske, de reggel mikor kikukkantottam az udvarra, nagyon megörültem.
Pedig nehéz volt haladnom a bicajjal, mert fújta a szemembe a szél a havat, nagyon sokszor csak tolni tudtam, mert maximum a Fő úton takarítottál el valamennyire, és mindenhol repertoáron volt a lapátolás. Úgyhogy mire hazaértem már totál kidőltem, és akkor még várt rám a saját portám körüli seprés, fahordás, begyújtás. Mégis gyerekkori örömmel üdvözöltem a hófehérséget, régen volt már ilyen rendes tél.
A képeken keresztül végigjárhatjátok velem a mai útvonalam nagy részét.




















































2017. január 2., hétfő

Hála, hála, hála!




"Szép utakat, hozzá erőt, egészséget kívánok az idei évre. Több nem is kell, mert kutyád és barátaid vannak :-) " -írta Fodorka az előző bejegyzéshez.


Nem nagyon szoktam visszatekintést, összegzést vagy hasonlókat csinálni év végén, általában terveim sincsenek soha a jövőre nézve, mivel a mai napnak élek, de  valahogy most decemberben mégis többször eszembe jutott az eltelt esztendő.
Régen éreztem magam ilyen boldognak, mint 2016-ban. Pedig sok nehézség volt.
Apu betegsége, amivel aztán el is ment a szabadságom nagy része, így pihenésre, "nyaralásra" nem maradt, örökre búcsúzás kedves gondozottaktól, végigkísérni valakinek a nyomorúságos utolsó napjait embertelen körülmények között, amit már a lelkem alig viselt, mert úgy éreztem magamra hagytak, szembesülni nap mint nap a csóróságommal, fillérek kuporgatása, a megoldhatatlannak tűnő gondok a ház körül, kedves Tepertőm szörnyű betegsége és halála, a sok idegeskedés, bosszankodás Huba miatt, a saját lelkiismeretemmel való hadakozások bizonyos kérdésekben, a kedves régi fényképezőm tönkremenetele, és ki ne tudná még az ilyen és hasonló dolgokat sorolni hosszasan.
És mégis! Ha az elmúlt évre gondolok, szélesre húzódik a számon a vigyor.
Apu meggyógyult!!! És nemcsak meggyógyult, de az év végére szinte az összes leadott kg-ját visszaszedte, újra bicajra bátorkodott 83 évesen ha már csak rövidke utakra is, és újra nagy kedvvel forgolódik a konyhába kifogástalan vasárnapi menüket készítve a lányainak és unokáinak. Igen, mert van egy testvérem aki a világon a legjobb és van egy gyönyörű fiam, aki azt mondta ő nem kér semmit karácsonyra, mert mindene megvan, és 15 évesen is nyilvánosan magához ölel és megpuszil a metrón vagy az utcán.
Nyaralás ugyan nem volt, de voltak szebbnél szebb túrák itt a hegyemen, volt via ferráta, hosszú idő után újra láthattam a Tátrát és képes voltam megmászni egyik csúcsát téli körülmények között.
Fiatalkori álmom, amire már szinte nem is gondoltam elkezdett beteljesülni, tulajdonosa lettem egy gyönyörű kék hegymászó kötélnek, egy piros sisaknak, via ferráta felszerelésnek, karabinereknek, reversonak és ami a legfontosabb: egy igazi mászótársnak, akivel olyan boldog órákat élhettünk át miközben csetlettünk-botlottunk a közeli sziklán, hogy arra szó nincs is! És Laci nem csupán mászótárs, hanem legjobb barát is, akire mindig számíthatok és ez minden kincsnél többet ér.
Mint derült égből a szivárvány bepottyant az életembe Bogi, nem is Bogi, hanem BOGI, és megtapasztalhattam a rég elfeledett érzést, hogy milyen ha itt van a közeledben egy barátnő, akivel lehet kirándulni, lehet szalonnát sütni, lehet kreatív délutánt rendezni vagy csak ülni a fűben és dumcsizni.
Sok szép és vidám pillanatot élhettem át a munkám során is, lehettem újra Mikulás, láthattam az öregecskék mosolyát, kacagását, sok száz ölelést, köszönömöt és hálaszót kaptam, a szeretetről nem is beszélve amit felém sugároznak a hétköznapokban. Rengeteg kávét, teát itattak meg velem, rengeteg süteményt etettek meg velem, volt aki direkt azért főz, mert tudja, hogy ebédidőben érek hozzá és boldog, amikor látja, hogy jóízűen eszem az egyszerű ételt.
Nagyszerű kolléganőim vannak, akikkel ha adódnak is nézeteltérések, mindig egy csapat vagyunk és jókedvűen mehetünk be reggel.
Hosszú évek után újra találkozhattam a kedvenc tanár bácsimmal, akivel azóta is folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, aki megajándékozott az új fotómasinámmal és ezáltal annyi, de annyi örömet adott nekem, hogy szerintem ő azzal nincs is igazán tisztában, hisz egy-egy szép dolog megörökítése a kirándulásokon vagy a sima hétköznapokon rendkívül fel tud tölteni.
Sok új embert ismerhettem meg a kirándulások és mászások során, s az új emberekkel új távlatok is nyíltak, barátságok kezdődtek, mert mi más is lehetne fontosabb ezen a világon, mint az emberi kapcsolatok. Még virtuális ismeretségből is lett élő barátság, sőt, ott van Niki Nagy-Hideg-hegyről, aki olyan igazi szájtátós rácsodálkozás volt. S ha már a virtuális térnél tartunk, itt vagytok ti, akik szintén nagyon fontosak vagytok és rengeteg örömet adtatok az év folyamán. Mert mindenképp szeretek írni meg fényképezni, de ha nem volna, akinek megmutathatnám az élményeim, akkor ezzel is szegényebb lennék, így viszont sokszorozódik az örömem.
Bébéken lehetek, nagyrészt egészséges vagyok, soha nem kellett az év folyamán éheznem, mindig volt fedél a fejem fölött, van meleg kályhám, a szükségesnél jóval több ruhám, vagány bakancsom.

Több nem is kell, mert kutyám és barátaim vannak!! :-)





2017. január 1., vasárnap

Ipolytölgyesi mesék az év első napján




Az év utolsó napját mi mással is tölthettük, mint túrázással, amit később meg is mutatok nektek, de addig is legyetek részesei a mai csodának. Áldott, békés! (és ezt nem csak amolyan megszokott szlogenként írom) új esztendőt kívánok nektek kedves olvasóim bárhonnan is nézelődtök itt kicsi országunkból, netán a nagyvilágból!




































































Web Statistics