Váltó ügyek

 

Úgy hozta a sors, hogy megismerkedtem egy legénykével, aki itt szokott önkénteskedni nálunk a kisvasútnál és nagyon szeret túrázni is.

Korához képest-most tizedikes gimnazista-igen komoly és okos fiú, teljesen másképp viszonyul az élet dolgaihoz, mint általában a kortársai.

A héten is itt dolgozott a vasúton, s mivel megtudta, hogy hosszasan betegeskedek, megkérdezte egy üzenetben, hogy segíthet-e nekem valamit. Nagyon meghatódtam, ebből a gesztusából is látszik, hogy nem egy átlagos 16 évesről van szó.

Vaciláltam  mi legyen, s végül megkérdeztem tőle, nem volna-e kedve elvinni a kutymákokat sétálni, mert miattam szegények ők sem jutottak el tavasz óta kirándulni. Mivel Levi maga is állatbarát, megígérte, hogy másnap elviszi őket futni, estefelé át is jött megbeszélni a  részleteket, amiből végül hajnal kettőig tartó dumálás lett, Huba és Mamusz közben teljesen beleszerelmesedtek. 

A futás nem úgy alakult, ahogy tervezte, épp bődületes hőség volt, a kutymákoknak nem annyira tetszett a szaladás, végül csak kirándultak, de azt igen nagyot, mert egy kis eltévedés után 21 km lett a táv. Az ebek végül már alig lihegtek, az út végén Huba be is fordult egy idegen, nyitott kapun és egyszerűen lefeküdt az árnyékban, hahaha.  Ettől függetlenül nagyon élvezték a napot, elég szófogadónak is bizonyultak és továbbra is csüngtek Levin. Még képeket is kaptam a túráról.

Huba árnyékba vonul egy ház udvarán:-)

 

Később volt még egy kisebb kirándulásuk a mezőn, az is nagyon jól sikerült, szóval a kutyák végképp a szívükbe zárták Levit.

Közben persze ő egyhuzamban dolgozott a kisvasútnál, ahol az egész pályát felújítják,  most a váltók festegetésével foglalkozott többek közt.

Küldött is egy fotót ezzel a felirattal: Ezt neked készítettem.

Én teljesen elámultam és a lábam kisujjáig meghatódtam:

Hogyhogy? És honnan fogják tudni, hogy az az enyém? Ráfested, hogy Maszaté? :-D

Hol fogom megtalálni, melyik szakaszon? 

Mire jött a felvilágosító válasz:

A kéépet! :-D

Nagyot kacagtam a félreértésen:

Jaaaaa! Bruhahahaha! Pedig azt hittem lesz egy váltóm. :-D

Aztán másnap jött egy újabb kép: Kész a váltód!

Bárki megtekintheti a 3/6. vágányon. :-)

Pipulka és a nesszeszer

Reggel bevágódtam az öregotthonba és elkezdtem írni az adminisztrációt. Rám nézett a mellettem ügyködő Etike és csodálkozva kérdezte:
-Ki vagy festve?
-Éééén???-kérdeztem vissza szinte felháborodva.
-Pedig mintha ki lenne húzva a szemed meg itt alul is....
Hirtelen belém fagyott a "felháborodás, mert mint a villám sújtott le az eszmélés:
-Vagyis, hogy izé....
Előző este kezembe akadt a nesszeszerem amiben a hatalmas mennyiségű és úgy tíz évente egyszer használt sminkes cuccaim vannak. Olyan poros volt, hogy úgy döntöttem kipakolom és kimosom. Na ha már így döntöttem, átnéztem a készletet, jó-e még belőle valami. Találtam avas rúzst ami ragadt mint az egérragasztó, azt ki is hajítottam. A szempillaspirál nagy csudálkozásomra még nem volt beszáradva., egy szemhéj festéket sikeresen leejtettem és darabokra hullott. No jó, a következő tíz esztendőre megint elleszek, a nesszeszer ment a mosógépbe, én mentem tovább dolgomra.
Így aztán csak másnap szembesültem vele adminisztráció írás közben, hogy a reggeli mosakodáskor elkentem magamon a még este kipróbált szempillafestéket. :-D
Hát máskor majd jobban meggondolom, mennyire hirtelen háborodjak fel valamin, bruhahaha.
Volt mit hallgatnom utána a kolléganőktől, akik vigyorogva utánozták a hangsúlyomat: Éééén???

Ha még egyszer találkozunk

Egyik nénimnél összefutottam régi munkaadómmal és barátnőmmel, Katikával. Napközben nem igazán szoktunk találkozni, meg is örültünk egymásnak.
Úgy egy óra múlva betértem Ildi kisboltjába, hogy bevásároljak az öreg tanár néninek, hát nem ott van megint Katika. Vigyorogtam is nagyot, mikor megláttam:
-Ha legközelebb találkozunk fizetsz!
-Mit?
-Hmmm...mondjuk egy konyakot!-kacagtam rá cinkosan.
Válogattam a polcokon, épp lekvárt kerestem, Katika már a pénztárnál fizetett, majd hallom a hátam mögül:
-Maszi!!
Megpördültem a sarkamon, ránéztem Katikára, és hatalmasat hahótáztam.
Felém nyújtott kezében ott villogott egy csavaros kifli, vagy aki nem ismeri ezt a szakszót egy kis üveg konyak, olyan, amit az alkeszek szoktak munkába menet a bolt előtt inni.
-Te bolond vagy, bruhahaha! Most mit csinálja ezzel, mit fognak szólni az emberek??
-Majd oda adod az egyik néninek.
-Hát pont erre van szükségük. Pont erre. :-D

Útbaigazítás

Egyik kedves ismerősöm készült jönni hozzám, aki még sosem járt itt. Írásban egyeztettük a részleteket.
- 4-ig dolgozom.
-Eléd megyek.
-Hahahaha, az nehéz lesz, én mindig máshol végzek.
-Megmondod hol végzel és odamegyek.
-Gyere inkább oda, ahol lakom!
-Jó.

Utána csend. Vártam-vártam, hogy megkérdi az utcát, házszámot, de ezután már nem jött több kérdés. Megmondhattam volna már valamikor régebben? Nem, nem emlékszem ilyenre. No mindegy, valahonnan mégis tudja ha nem kérdi. Vagy majd ha a falu széléhez ér rámcsörög, ahogy mások is szoktak, és elnavigálom őt.

Aztán mikor eljött a nap, csak nem csörög a telefon, csak nem csörög,viszont megáll egy autó a ház előtt.
Tátom a szám, de nem szólok semmit, olyan természetesen üdvözlöm, mintha mi sem történt volna.
Ő sem tájékoztat az útjáról, hát ennyiben maradunk.
Órákkal később, mikor már barlangnyi lyuk van az oldalamon rákérdezek:
-Honnan tudtad hová kell jönni?
-Elindultam a falu széléről végig az utcákon és néztem hol van ilyen kutya az udvarban.
-Jaj, ne ökörködj már, tényleg, honnan találtál ide??
-Mondom, hogy néztem a kutyát.
-Ne idegesíts, persze, az összes utcán átmentél és nézted a kutyákat, hahaha.  És ha a kutya hátul van, nem elől a kerítésnél?
-De elől volt.
Egy darabig még elcivakodunk ezen, de már iszonyúan szeretném tudni az igazságot.
-Hát nem mondtad meg az utcát, azt hittem nem akarod.
-Nem kérdezted, azt hittem tudod.
-Tényleg a kutyát akartam nézni, aztán gondoltam egyet, dehogy fogok én  keresgélni, megszólítottam az első nénit:
-Jó napot kívánok hol lakik az a szép lány?
-Az Erika, a copfos?

Szakszervezeti bizalmi

Egyik metróállomáson ültem a szerelvényre várva múltkor, mikor lassan odaoldalazott hozzám egy fiatalember és valamit szégyenlősen motyogott az orra alatt. Kérdőn néztem rá, mire újra elmotyogta, de mivel még mindig értetlenkedtem, újra. Pénzt kért. Persze gondolhattam volna. Meglepődtem, mert cseppet sem nézett ki hajléktalannak vagy hasonlónak, olyan volt mint te vagy én.
Megmondom őszintén alaposan megválogatom kinek adok, kinek nem, s ezt a fővárosban muszáj is, mert nem maradna a zsebemben egy fillér sem, ha mindenkinek osztogatnék egy utam alatt. De volt már olyanra is példa, hogy anélkül adtam valakinek valamit, hogy kért volna.
Hát ez a fiatalember úgy éreztem nem szorul rá a segítségemre és mondtam neki, hogy ne haragudjon, de én minimálbérért dolgozom.
Hihetetlen változás ment rajta végbe, a hangját felemelte, szeme villogott ahogy felháborodottan közölte velem:
-Ott kell hagyni! Ott kell hagyni!! Kihasználják magát!

Még a metrón ülve is felkuncogtam ahogy újra lejátszódott előttem a jelenet. Micsoda érdek-képviseletem van azanyját! :-D Jó meg mondta az ipse, az állam kihasznál engem.

Meglepetés csomag

Már pár éve hagyomány, hogy karácsony előtt falunkban az idősek és a nagycsaládosok csomagot kapnak a helyi vállalkozók, az önkormányzat meg még ki tudja ki jóvoltából.
Ma megállt a ház előtt a hivatal teherautója és nekem is hoztak ajándékot. Először tiltakoztam, de a mosolygós munkások állították, hogy az enyém. Volt benne 2 kg liszt, 2 csomag tarhonya, 1 csomag száraz tészta, 1 csomag lencse, egy jó darab szalonna és 2 kg zsír.
Most erősen töröm a fejem, vajon öregnek vagy nagycsaládosnak számítok?? Lehet Kobak mellett Hubát és Bödönt is beszámították? :-D
Akár így, akár úgy Isten tartsa meg jó szokásukat! Komolyan mondom, hogy könny szökött a szemembe, úgy meghatódtam.

Ülök a kispadon miközben a világ elrobog mellettem

Hétfőn elvittem Pesten a fényképezőm az Olympos márkaszervizbe, gondolván ott csak meg tudják csinálni. Az eladó közölte, hogy igen, vállalják 20 ezer ft-ért. Én ettől kicsit megdöbbentem, és kiszaladt a számon, hogy annyiért már újat is veszek. A mai viszonyokhoz képest ez már ősöreg, olcsó kis masinának számít, nem feltételeztem, hogy ilyen baromi drága lenne a javítása.
Az eladó udvariasan felvilágosított, hogy én ugyan nem fogok annyiért újat venni, mert ilyen kis egyszerű gépeket már nem gyárt az Olympos és a többi cég is be fogja szüntetni. Szájtátva kérdeztem, hogy miért is?
Mert manapság már mindenki az okostelefonjával fotóz és azok ugyanannyit tudnak, mint az ilyen kis masinák, sőt többet is.
Nekem nincs okostelefonom, csak én vagyok ilyen elmaradott? És szeretem is nagyon ezt a kis gépet, jó képeket csinál, a szívemhez is nőtt, eszem ágában sincs kidobni és venni helyette egy okostelefont.
Egyszerűen csak döbbenten álltam ott, mire mondta az eladó, hogy mi amúgyis egy olyan kis pötty vagyunk Japán szemében, mit törődnek velünk, ott már mindenkinek van okostelefonja.
Talán megsajnált, vagy ki tudja, de irtó kedvesen adott nekem egy címet, ami nem márkaszerviz, hogy próbálkozzak ott.
Nem bírtam napirendre térni a dolog fölött. Már akkor is nagyon ledöbbentem, mikor legutóbbi telefoncserémkor sima butatelefont akartam és alig bírtak előhalászni egyet, ráadásul sokkal drágábban az okosoknál. Attól félek legközelebb majd már semmi esélyem nem lesz ilyesmire sem.
Miért akarnak engem most meg arra "kényszeríteni", hogy vegyek okostelefont, mert csak bődületes összegért javítják az egyszerű kis fényképezőt? Azt hajítsam ki és kész?
Miért pazarol annál inkább a világ minél inkább bajban van?? Gyerekkoromban még a cipőket is suszterhoz vittük, tán ma már nincs is ilyen szakma.
Miért ilyen őrült az emberiség? És mit tehetek én ellene apró pont, ha egyszerűen kényszerítenek a pazarlásra?
Nagyon le vagyok maradva itt falun. Bár nem hiszem, hogy én gondolkodnék normálatlanul. :-(

Szerencsére a kedves, jóindulatú eladó által kapott címen elvileg, ha nem lesz nagyobb baj 6000 ft-ért vállalták a masinám. Most már csak reménykedem, hogy újra működőképes lesz a kis skatulyám.
Nem akarok okostelefont! Most már dacból se! :-D

Sürgősségi

Padokon üldögélő emberek, ki infúzióval, ki anélkül, ki beszélgetve, ki csak csendben, van akin látszik a fájdalom, van akin nem. Esteledik. A kihelyezett TV készüléken a foci EB képei peregnek, nem igazán nézi senki.
A műanyag függöny mögül időnként szólítanak valakit, kikérdezik, aztán tovább várakozhat. Rengeteg fiatal orvostanhallgató jön-megy. Néha befut egy mentő, lerakják a beteget, aki magányosan vár a sorsára a folyosón.
Egy idősebb nő segítséget kér a testvére infúziójához a nővértől, de az foglalt. Az éppen ott lévő mentős készségesen siet oda, beállítja. A beteg kéri, hogy rakja gyorsabbra és érdeklődik mennyi idő még? A mentős komoly arccal válaszol: Még 6-8 óra. Aztán elneveti magát. Kell a humor, mint falat kenyér.
Néha hívnak valakit és elkísérik ebbe vagy amabba a vizsgálóba. Újak jönnek, régiek még mindig várakoznak, telnek a percek, a félórák, az órák, besötétedik. Vannak akik nagyon-nagyon régóta fekszenek a folyosóra tolt kórházi ágyakon, a szerencsésebbek mellett kísérő. Zúgolódás nincs, mindenki megadóan várja a sorsát. Jóságos arcú, hosszú hajú fiatalember jön-megy a hozzátartozója és a kórházi személyzet valamelyik aktuális tagja között.
Újabb mentő, egy bácsi már harmadszor kiált hangosan az egyik ágyról: Nővérke!
Mindenki próbálja tenni a dolgát, de az idő mázsás súlyt cipel a csizmáján. Infúziókat kötnek be az addig ott várakozók némelyikére.
Idős női testvérpár, egyik dundi, másik vékony. Nagyon hasonlítanak, az idősebbik a beteg, a húga pátyolgatja. Fel vannak szerelkezve: uzsonnás doboz, gyümölcs, innivaló, bizonyára nem először járnak itt. Amit magamban gondolok, nővérem egy perc múlva hangosan kimondja: Mi is ilyenek leszünk, majd kísérgetjük egymást. Egyik vékony, másik dundi.
Egy bácsi érkezik, mellette tolókocsiban fiatal nő, láthatólag rosszul van. Kik lehetnek, mi történhetett?
Órák múlva bekerülünk egy várakozó helységbe, ahol már lefekhetnek a nagyon betegek. Nem mindenkinek jut ilyen kiváltság, a többségnek marad a folyosó.
Az egyik szomszéd szobában a tolókocsis fiatal nő. Hány, rosszul van. A bácsi az apukája. Csak egy percre jöhet be!-mondja a nővér. A nő sír: Apu ne izgulj! Minden rendben lesz...-válaszol a bácsi és próbál erősnek látszani, apró mozdulatokkal simogatja lánya lábán a takarót.
A jóságos arcú fiú hozzátartozója a harmadik helységben. Még mindig csöndesen jön-megy.
Mindenki várakozik, remél, próbál türelmes lenni.
Éjszakába fordul az este. Kiküldenek a szobából.
A folyosón kakaóscsiga maradékot rágcsálok, nézem csokis ujjaim. A bácsi ott áll nem messze, kotorászik a táskájában, előhúz egy darab feltekert virágos WC papírt, leteker egy darabot és felém nyújtja. Késő van, az agyam már nem jár elég gyorsan, bambán nézek rá.
-Hogy meg tudja törölni a kezét!

A sürgősséginek csak a neve sürgősségi.

Képeslap

Azt hiszem már hagyománnyá vált, hogy ha valamelyikünk utazik valahová, akkor képeslapot küld onnan a másiknak. Ez olyan jó, kedves, és kicsit nosztaligkus dolog is a sok online-oskodás közepette.
Most is megérkezett a csodás, Arany utcácskás képeslap, aminek nagyon megörültem, s mikor a záró mondatot elolvastam, teljesen meghatódtam, elaléltam, elpirultam és büszkén kihúztam magam:

" Drága gyönyörű
ölellek
Katici"

Aztán néhány másodperc múlva összezavarodtam, és tüzetesebben megvizsgálva rájöttem, hogy a
"D " az "P".

Kicsit elszomorodtam ugyan hirtelen, de ez nem tartott vissza, hogy hahótázva mutassam meg  kolléganőimnek nagy leégésemet. :-D

Határtágító lépések

Vagy nem is tudom minek nevezzem, mert igaziból nem lépések, inkább kezezések vagy mik. :-D
Az a helyzet, hogy a tavalyi sziklamászás és via ferrátázás után rájöttem, milyen nyiszlett vagyok. Persze azzal eddig is tisztában voltam, hogy nem bírok megcsinálni egyetlen fekvőtámaszt sem, és nem bírom magam egyszer sem felhúzni. Hogy is mondja a Biblia: A lélek kész, de a test erőtelen.
El is határoztam, hogy valahogy ki kéne feszegetni a határaimat ebben a témában, meg másban is, de azt majd csak nyáron tudom, és egyelőre nem beszélek róla, nehogy leégjek előttetek, ha nem sikerül megvalósítanom :-D
Túl sok eszköz nem áll rendelkezésemre a karom erősítésére, de kaptam ötleteket, meg magam is találtam ki ezt-azt. Mivel normál fekvőtámaszt nem tudtam csinálni, igyekeztem hát a női változattal próbálkozni, mikor az emberlány térdei lenn vannak a földön, a lábfejei a levegőben és úgy nyomatni. Ez így elég jól ment, már képes voltam egy idő után huszat is megcsinálni, ami számomra nagy szó volt. Aztán találtam a neten egy nagyon szuper fekvőtámaszos gyakorlatot, ott nagy választék van, és némelyikre én is képes vagyok.
A felhúzást Kobak gyerekkori kis kötéllétráján kezdtem gyakorolni, amit felakasztottam az ajtófélfába befúrt kampóra, ami a hinta helye volt valaha. De mivel ez se ment, kaptam egy ötletet Peti barátomtól, hogy ne az egész súlyom húzzam először. Nos, először egy kb. fejmagasságban lévő létrafokra csimpaszkodtam  nyújtott karral, úgy hogy a lábam maradt a földön, és igyekeztem ebből a helyzetből felhúzgálni magam. Mikor ez már ment, akkor lennebb süllyedtem egy létrafokkal. Most már ott tartok, hogy a legalsón vagyok, kitámasztom a lábam a küszöbnek, szinte hanyatt fekszem és úgy húzgálom magam felfelé. Ezt tulajdonképp olyan, mintha egy fordított fekvőtámaszféle lenne. Ma tízet meg tudtam  csinálni, majd némi pihegés után másik tízet fordított kézfejtartással.
Aztán van a kalapács emelgetés, hahaha. Mivel súlyzóm nincs, ezért egy méretesebb kalapácsot szoktam emelgetni, de azt is úgy, hogy a nyele legvégét fogom, mert úgy a leghosszabb az erőkar, és úgy a legnehezebb felemelni. Ezt a kalapácsot elég hamar kinőttem, azt hiszem most majd átnyergelek a baltára. :-D
Az alkarom intenzív erősítésére nagyon vagány ötletet kaptam, ami semmibe nem kerül.
Egy másfél literes flakont megtöltöttem vízzel, ezt hosszú madzaggal felkötöttem egy botra-történetesen nagymamám régi görbebotjára-, és ezt kell előrenyújtott karokkal tartani és szépen feltekerni a botra a madzagot, míg a flakon fel nem ér. Aztán szépen visszaengedni fokozatosan. Soha nem gondoltam volna, hogy ez milyen piszok nehéz. Eddig max. háromszor tudtam fel és letekerni közvetlen egymás után , lett is izomlázam tőle. :-)
Időről időre azért megnéztem, hátha már tudok egy normális fekvőtámaszt nyomni, de soha nem sikerült. Viszont valamelyik nap, jaj alig hittem el, de végre összejött!
Ma is csináltam egy-két gyakorlatot, aztán az előbb lehuppantam hirtelen felindulásból a földre, és kinyomtam ötöt. ÖTÖT!!!
Tudom, ez másnak holt röhejes, mert százakat nyomnak, de nekem szenzációs! Nem gondoltam, hogy valaha képes leszek rá. Talán egyszercsak majd felhúzni is sikerül magam. Végülis sziklát akarok mászni vagy mi a fittyfene!

ui.
Katici hozzászólása után ("szegény ember edzőterme") még eszembe jutott, milyen denevérpadot csináltam magamnak anno a gerincem nyújtásához. Fogtam az egyfokú létrát ami a kispadlásra visz fel, oda támasztottam a gang korlátjára, ez kb. 45 fokos szöget adott. Leemeltem az ólajtót, nekitámsztottam a létrának, arra jött még egy laticel, hogy ne legyen túl kemény, s Kobak régi, kinőtt pamut pizsamafelsőjéből és alsójából hurkot csináltam a lábaimnak a létra egyik fokára. No azon csüngtem fejjel lefelé. Szerintem a szomszédok nem tudhatták mi bajom van. :-D

Eljött végre

a nap, hogy időm akadt megpucolni az egyik ablakot. Igaz, az ilyen öreg ablakok már túl szépek sehogy se lesznek, de azért néhány százalékkal nőtt az átláthatóság. :-D
No azért nem fényezem túl magam, mert nem tettem volna meg, ha nem szakad le a karnis és nem kell gipszelni meg visszafúrni. Így függöny nélkül még szembetűnőbb volt a kosz, hát ha karácsonyi nem is, de karácsony utáni ablakpucolás mégis csak lett. Fogalmam sincs más dolgozó asszonykák hogy oldják meg ezt a karácsonyi kipuccantást, de nekem mindig csak másoknál sikerül elrendezni a dolgokat, aztán kidőlök.
A gipszelés és fúrás nem az én érdemem, ne tessenek félreértésbe esni kedves olvasók! :-)

Úriemberek

Kihalófélben lévő faj, igaz? :-) Hát ezért is megy ritkaságszámba, ha egyetlen nap alatt kettővel is találkozik az ember.
Vonatunk utaztunk, velem szemben egy idősebb hölgy, mikor felszállt egy korosabb házaspár és leültek a mellettünk lévő szabad helyekre. A néni mellém, a bácsi a hölgy mellé. Az út alatt nem tudom hányszor köszönte meg udvariasan a bácsi a helyet mellette lévő útitársának.
A házaspár beszélgetett, de időről időre minket is bevontak valami módon a társalgásba. Szeretem az ilyet. Sosem zárkózom el, ha látom, hogy valaki  szívesen beszélgetne. Így jártam pl. akkor is, mikor Lacibaráthoz utaztam Keszthelyre. A vonatpótló buszon egy nő ült mellém, akivel pillanatok alatt összeismerkedtünk, hamar rájöttem, hogy hívő, így egy bizonyos mondata után idéztem egy igét, mire felcsillanó szemmel kérdezett rá, hogy tán én is? Annyira jól elbeszélgettünk, hogy az elváláskor még meg is öleltük és csókoltuk egymást, mint régi ismerősök.
Ez a házaspár is nagyon szimpatikus volt.
-Látod így szép a hajad!-mondta kedvesen vele szemben ülő feleségének- Ilyen természetes hullámosan, nem úgy becsavargatva. Ezért szerettem beléd!
-Igen, de az már régen volt. Hatvan éve.
Meghatódtam. Micsoda különlegesen szép dolog, hogy valaki hatvan év után is szépnek lássa a felesége haját! Különben valóban szép volt, én is megcsodáltam mindjárt, mikor leült mellém. Sűrű és szinte egy ősz szál se volt benne.

A másik úriembert már egy másik vonatnál láttam. Jómagam az indulásra vártam, kukucskáltam ki az ablakon, mikor befutott mellénk egy szerelvény.
Az idősebb, ősz hajú kalauz leszállt, megállt az ajtó mellett és mindenkit egyenként lesegített. Akinek különösebben nem volt rá szüksége, annak csak finoman a karját nyújtotta, akinek jobban, annak a csomagját is levette, vagy hagyta, hogy rátámaszkodjon. És nem csak nőkkel volt udvarias, az idősebb férfiaknak is segített.
Jól esik a szívnek ilyeneket látni.

Jöhet a tél

Múlt pénteken 13 órakor még igen  nagy káosz uralkodott a terepen, de a kályha határozottan felfelé növekedett a lebontás után.

Este 18:30-kor már egy gyönyörű újonnan rakottat szemrevételezhettünk, s elintegettük a mestert és fiát. Lelkére kötöttem, hogy még 15 év múlva is dolgoznia kell, bár sajnos ennek azt hiszem nem túl nagy az esélye, mert 65 éves. Csak hát olyan nehéz jó mester találni.
Most már csak a festés van hátra, és jöhet a tél. :-)

Paprika

Apu azt mondja, a paprika azt szereti, ha egyik nap öntözzük,  másik nap kapáljuk.
De most már attól tartok a paprika azt is szeretné, ha néha esne az eső. Legalább hetente, vagy két hetente, vagy három hetente...vagy legalább négy hetente....vagy...jaj...
Mert az egy dolog, hogy halljuk, hogy hol Pesten esett, hol Vácon esett, hol Rétságon esett, hol Szobon esett. De itt miért nem esik soha???
Pipulka és a paprikái mazsolává aszalódnak.

Kávé Karolánál

Nem csak a cím alliterál költőien, hanem az egész tálalás költői volt. Ez itt kérem szépen a háziasszony dicsérete. :-)

Csillagos éj

Mamka írta egy hozzászólásában Évánál:
"Ami a legjobban tetszik,hogy az ágyhoz közel van az ajtó és ott már rögtön a kert..:)"

Tegnap miközben hálálkodtam, hogy nem kell dolgoznom, ki se bújtam szinte egész nap a házból. Sajnos már ez a vaskos falú is felmelegedett, de nem szólok semmit, el se tudom képzelni, mi lehet a lakótelepeken.
Este meglepetten vettem észre, hogy nincsenek szúnyogok, aztán megtudtam, hogy valamelyik nap irtás volt a faluban.
Sötétedés után meggyújtottam a teraszon a mécseseket, kihurcoltam az alvószivacsomat az udvarra, levágódtam rá és bámultam a csillagokat. Szóval igazán közel került az "ágyhoz" a kert. :-)
Kedves szellőcske fuvolázott a nyírfa ágain, megkönnyebbülten vettem nagy levegőt. Az utcai lámpa kicsit bezavart, így végül felmálháztam, és még kijjebb vonultam a kert végébe, a szalonnasütő hely mellé.
Mesésen világított a millió égi szentjánosbogár, megállás nélkül szólt a kabócák és tücskök muzsikája, s időnként még hullott is néhány a csillagokból a földre. Nem kívántam semmit tőlük, csak egyszerűen gyönyörködtem ebben a csodában és boldog voltam. Nagyon boldog!

Csillag hullt kertem

végébe. Fűzfa ágáról

hajamba tűzöm.

Nooormális??

Szerdán felhív Laci, hogy itt meg ott látott akciósan. Oké, majd megnézem én is. Aztán ott ragadtam a gép előtt órákig keresgélve, tanulmányozva, mérlegelve, mint mikor a túrabotokat vettem.
Végül kiválasztottam, regisztráltam, kosárba raktam, de még mielőtt megnyomtam volna a megrendelés gombot, rácsörögtem Lacira és nagyon komolyan és nagyon szigorúan felhívtam a figyelmét:
-Ide figyelj, csak akkor rendelem meg, ha most becsületszavadat adod, hogy tényleg fogunk menni! Ha nem, akkor rajtad hajtom be az árát!
Megígérte, megnyomtam a gombot.
Attól kezdve másra se bírtam gondolni, de szerencsére ma már hozta is a posta, nem kellet belebolonduljak a várakozásba.
Mindig az öregotthonba kérem a csomagjaimat, mert ott éjjel-nappal van valaki, a lányok szívesen átveszik. Lehet mikor dobozolták a megrendelésem a cégnél, nem tudták elképzelni, miért van szüksége valakinek ilyesmire egy öregotthonban. :-)
Igaziból még én is gondolkodom, hogy most elment-e az eszem, hogy igen-igen közel az ötödik X-hez vagy Y-hoz, vagy nevezzük akárminek...... De hát mindig arra biztatják az embert, hogy valósítsa meg az álmait. Én pedig mindig erre vágytam, de nagyon! Bizony itt az utolsó előtti pillanat. S ha egy évig használhatom, akkor egy évig fogok neki örülni.
Ha pedig mégse jön össze, majd örökségül hagyom a cuccot a tériszonyos fiamra. :-)
És legfeljebb nem túl nyilvános helyekre megyek mászni, hogy ne röhögjenek ki a fiatalok. :-D

Még ilyet!

Pénteken a szomszéd faluban jártam a barátnőm férjét és a 90 éves Ernő bácsit megnyírni.
Sajnos elég ritkán találkozunk, csak így fodrászkodások alkalmával, de ilyenkor jól kidumáljuk magunkat. Az ismeretség még a fodrászüzletből származik évekkel ezelőttről.
Mikor hozzájuk megyek, hazafelé úgy felpakol, mintha legalábbis a lányuk lennék. Most is így történt. Lekvár, szörp, alma, cékla, mángold, roskadozott a szatyrom. Hirtelen még egy üveg pezsgőt is  a kezembe nyomott. Hiába tiltakoztam, azt mondta nekik sok van. Sok van??
Már készülődtem hazafelé, mikor eszembe jutott ez a csuda eset, ami az öregotthon előtt történt.
-Képzeld!-kezdtem mesélni nagy lelkesen- Valamelyik nap a kolléganőm mondja, hogy leült az öregotthon előtt egy...
-pécsi házaspár-vágott közbe.
Hirtelen megzavarodva, kerek szemekkel néztem rá:
-Már meséltem...?
De közben tudtam, hogy nem mesélhettem, hisz rég nem találkoztunk ez pedig most történt a napokban.
Vigyorog, vigyorog, nekem pedig halvány fény kezdett derengeni az agyamban:
-Te olvasod a blogomat???
Hirtelen csak tátogni tudtam, mindketten nevettünk, aztán oda vezényelt a gép elé.
-Nézd meg, itt van a kedvenceim közt, napjában háromszor is rákattintok, hogy írt-e már, írt-e már?
Akkor aztán rájöttem, hogy ahaa, jó múltkor mutattam neki a márciusi kiránduláson készült képeket a kidőlt fákról, ő meg szépen elraktározta a címet és azóta folyamatos látogatóm, de nem szólt volna, vagy nem írt volna egy kukkot sem. :-) Még a lányának is megadta a blog címét.
-Mióta láttam, hogy berendezted a teraszodat, őrizgetem a pezsgőt, hogy majd megidd ott valakivel.

Most rá is kattintott a kedvencek között, hogy lássam, valóban igazat mondott, mire előjött a Tanka című bejegyzésem. Erre már az ott ülő férje is felkapta a fejét:
-Micsoda? Tanga?

:-D

Nyáriasítás

Június vége van, hát épp itt volt az ideje, hogy berendezzem a teraszt nyárra. :-) Megkésve ugyan, de törve nem.
Most már csak azt várom, hogy apu vagy  a tesóm nyerjen a lottón, s akkor a csúf beton helyett gyönyörű, rusztikus deszka padlózatot fogok csináltatni, meg a rohadó tetőt is kicseréltetem.
Egyelőre ez marad, de akinek tetszik, jöhet borozgatni egyik langy nyári este! :-)

Becsavarodtam

Újra kölcsön kellett kérnem a fűkaszát. Haladt is szépen a munka-immár profin és gyakorlottan, hehe-, mígnem hirtelen nagy rántást éreztem a fejemen. Először azt se tudtam mi történt, de aztán szép lassan tudatosult bennem, hogy a copfom egyik tincsét beszippantotta a ventilátor és fogoly lettem. A fűnyíró motorja egészen közel a fülemnél landolt, tulajdonképp alig láttam féloldalra pislogva, hogy mennyire szorult be a hajam, bár a ragaszkodást érezve megállapítottam, hogy nagyon. Leültem a fűbe, s ebben a kicsavarodott pózban vagy 10-15 percig próbáltam kihúzni a hajam, de annyira felcsavarodott, hogy képtelenség volt. Már a fejbőröm is eléggé fájt, megoldást kellett sürgősen találnom. Pislogtam jobbra-balra, vajon a szomszédok mennyit látnak az esetből, és hányan röhögnek hangtalanul a környező kerítések mögé bújva, de csak Rolandkát láttam málnát csipegetni, ő meg észre sem vett, a gyümölccsel volt elfoglalva. Tanácstalanul üldögéltem fűkaszához láncolt fejemet ingatva, de végül nem volt más választásom, ebben az érdekes pózban, a kaszát cipelve beevickeltem a házba, fogtam a konyhafiókban lévő zöldnyelű ollót és nyissz.
A nagy gubancot kifésülve egészen megnyugodtam. A tincs hátulról került be a motor burkolata alá, szóval nem is igen látszik, de azért legközelebb igyekszem nem fűkaszával hajat vágni. :-D