2013. december 31., kedd

El kellett



csennem ezt Lacibaráttól, mert annyira megtetszett:



Ölelésben gazdag új évet kívánok mindenkinek!

Két ember között egy átlagos ölelés hossza 3 másodperc, de kutatók valami érdekeset fedeztek fel: ha az ölelés 20 másodpercig, vagy tovább tart, ennek mély terápiás hatása van a testre és a lélekre egyaránt. A jelenség oka, hogy a jó ölelés egy oxytocin nevű hormont termel. Ennek az anyagnak számos előnye van a fizikai és mentális egészségünkre nézve. Az oxytocin többek között segít ellazulni, biztonságban érezni magunkat, valamint félelmeinket és szorongásainkat csillapítani. Ezt a nyugtató, természetes anyagot ingyen adjuk mikor valaki a karjaink között van, gyereket babusgatunk, kutyát vagy macskát kényeztetünk, a partnerünkkel táncolunk, vagy egyszerűen csak barátunkat karoljuk át. Adjuk és kapjuk !







ui.
Jelenleg épp nem Tepertőbe, hanem Bödön cicába nyomom az oxytocint, aki baromi elégedetten itt terpeszkedik az ölemben. :-)
Szóval szép új esztendőt mindenkinek sok öleléssel!








2013. december 29., vasárnap

Mahitól




SZABÓ T. ANNA:
ÉRTSD MEG

Értsd meg magad, mint libegő, sosem-álló mozgását a fa,
tumultuózus felhőit az ég az őszi szélben,
képlékeny hullámzását a tenger,
fénymozaikját a lüktető,
mindig változó metropolisz.
Értsd meg a hajad minden szálát, a bőröd pórusait, a
szemed rebegését álmodban, az izmok
egymásra hangolt mozgását, a sejtek
önjáró dallamát, az idegekbe nyilalló
vágyat, sejtelmet, gerincizzító
gyönyört, azt, ahogyan egy vagy
a levegővel, s kiröppensz magadból
minden légzéskor. Érintsd meg a földet,
szorítsd a vizet a markodba, érezd
benne a dobogásod. Magadban halott vagy,
érezd a halottakat magadban, a lángot,
értsd meg magadat, értsd meg, légy egész.
Érezd magad, ahogy a tenger érzi,
értsd meg magad, ahogy az ember érti,
hogy érthető legyen az érinthetetlen.
És végre élsz.



( "Sok mindent ki lehet olvasni a sorokból. És te meg is teszed, de legfőképpen érezni lehet ezeknek a soroknak a nagyszerűségét.
B. is eszembe jut róla. De leginkább mégis Te.
Remélem, olyan örömöt okoz neked majd olvasása, mint nekem az, hogy rátaláltam." )




Hétköznapi Mennyország



















2013. december 21., szombat

Mellek, combok, sonkák





Rezső, a sarki hentes naphosszat
mellek, combok, sonkák között
turkál vaskos virsliujjaival.
Közben álmodik.
Az eseménytelen napok sodrába
szent áhítattal érkezik el a kedd és péntek.
Ilyenkor délelőtt tíz és tizenegy óra között
belép a boltba Monika, s  megáll a levegő.
Lassú, kecses lépteivel megközelíti a pultot,
ibolyaszemeit felemelve kiejti a bűvös szavakat:
-Tizenöt deka csirkemájat kérek!
Rezső különös gonddal válogatja ki a legszebbeket,
majd óvatosan átnyújtja a kis csomagot.
-Még valamit parancsol kisasszony?-
kérdezi reménykedve, s  arról ábrándozik,
hogy bárdjával gyönyörű, csontos karajt
szeletelhet a lánynak centiméter pontossággal,
vagy kihúzhat a pult alól valami különleges árut
csak Neki.
-Köszönöm nem!
Míg Monika lassú, kecses léptekkel
halad a kassza felé, Rezső félig nyitott szájjal,
kocsonyásan remegő szemeivel bámulja
farhátát.



Sándorfi István










2013. december 19., csütörtök

Kaffka Margit - Kertben






Valamiért ez a sok rózsa
Úgy összeborzong, megremeg.
Könnyelmű, tarka violák is
Egymásnak csendet intenek.
Csitul a szellő, - lábhegyen csak
Kímélve, búsan közeleg, -
A legyintését féltve, óva,
Zajtalanul összefogózva,
Fogják fel néma levelek,
- Megilletődött őrszemek, -
Mik szegett fővel, sorra állnak
Ablakánál a kerti háznak...
Ott benn, - elgyötrött némaságnak
Kél hosszú, panaszos jaja,
Halkan, kisértőn, - mintha távol
Árnyak völgyéből hallszana,
Majd vergődő sikolyra válik,
Mint a lélekharang szava - - -
Ott benn, - virágos kerti házban
Rettentő, fagyos elmúlás van,
Az élet oda van, - oda.

A virágoknak asszonya,
Küzködve most haldoklik épen
Egy férfi szivében.













2013. december 5., csütörtök

Mai népi bölcsesség




Aki sokat járja a falut, az gyakrabban lép kutyaszarba.



Doktor úr-száj






Hatalmas, degeszre tömött szatyorral vágódtam be az orvosiba.
Húúú, nincs senki a váróban, hurrá, rögtön a doktor úr elé járulhattam. Ő szokás szerin hellyel kínált, miközben leraktam a  batyut.
-Kinek vásárolt? -kérdezte kedvesen.
- Ó.-i  tanárninek-válaszoltam, miközben lehuppantam a vele szemben lévő székre és elégedetten szusszantam egyet.
Aztán némi idő után megszólalt:
-De mit szeretene?
No akkor elkezdtem hahótázni. Ja, ja persze, az egy dolog, hogy kényelmesen elhelyezkedtem, de tulajdonképp dolgomat végezni jöttem. Néha annyifele van a fejem, hogy hirtelen azt se tudom hol és miért is vagyok ott.
-N. néni receptjeit szeretném felíratni.
Szerencsére volt egy jó paksaméta, addig legalább pihengethettem.
Mikor végre mindet kinyomtatta és kezembe adta, bátorkodtam megkérdezni, hogy vajon nekem nem tudna-e felírni valamiféle szárnyakat, hogy gyorsabban eljussak egyik helyről a másikra.
-Nem kell felírni-válaszolta mosolyogva-, vannak szárny nélküli angyalok is.




2013. december 2., hétfő

....az út végén.....













Ez a gyönyörű látvány fogadott, mikor délután kiléptem Gizi néni kapuján és elindultam Maris néni felé.
Nagyon szeretném, ha majd az igazi út végén is hasonló várna.
Mégis-mégis általában félek a haláltól. Nem is a haláltól magától, hisz az csak egy pillanat míg átlépünk a másik világba. Inkább az előtte lévő dolgoktól. Szenvedéstől, nyomorúságtól, betegségtől, fájdalomtól, kiszolgáltatottságtól, magánytól.
Persze ha az ég kegyes, lehet  gyors vagy észrevétlen az átmenetel, de általában nem ez a jellemző. Néhányaknak megadatik.
Az elmúlt két és fél év alatt elég sokat tapasztaltam e téren, sokkal többet, mint az addigi egész életemben. 
Most pedig csupán egy hónap alatt annyi tragédia történt itt a faluban, hogy még aki amúgy nem szokott, most tán az is elgondolkodott élet-halál kérdésén.
Egy 32 éves nő felakasztotta magát, s már nem épp friss állapotban találtak rá, egy 22 éves fiút reggel az anyukája már nem tudott felébreszteni, egy 47 éves férfi a motorján ülve kapott infarktust és a betonsáncba zuhant, egy 50 éves férfi autóval hatalmas sebességgel egy fának rohant,  úgy vágták ki a kocsiból. Hogy ezek után egy idősebb ember rákban, hosszú szenvedés után ment el, az már egészen hétköznapi eset, bár sejtésem szerint mégiscsak neki volt a legszörnyűbb halála.
Melyikünkre mi vár? Te vagy én mikor kerülünk sorra? És miért, hogy van aki nem fél a haláltól? Nekem még a szülés előtt is halálfélelmem volt. Egyszer csak úgy bátortalanul rákérdeztem anyura, s ő is erről számolt be. No ez nyugtatott meg valamelyest, hogy nem csak velem esik meg ilyen csúfság, hogy halálfélelmem van terhesen.
És tessék! Ilyen nyámnyila, pókháló-idegzet mellé olyan munkát kaptam, ahol nap mint nap a halál völgyében járok, szembesülök az emberi nyomorúsággal, az öregedés minden fájdalmával, lelki és testi  kínjával, az egyedülléttel, a rászorultsággal, s azzal, hogy sokszor úgy várnak rám mint a Messiásra, holott ki vagyok én??? Egy ugyanolyan kiszolgáltatott, ilyen-olyan kínokkal megáldott, haláltól remegő, a nap végére teljesen kiürült, kopott zománcú rossz fazék.
Közben életre vágynék, melegségre, felszabadult kacagásra, fényre.
Fényre! Minden rettegés és félelem nélkül.
Itt és most, és az út végén is.









Web Statistics