Varró Dani: HARMINCKÉTÉVES MÚLTAM - önfelköszöntő költemény

Harminckét éves múltam el,
csatában mégsem hulltam el,
sinen
se nem.
Csak ámulok, hogy jé, nekem
félig lefolyt az életem
gügye
ügye.
A volna lettbe billen épp,
létösszegeznem illenék
emitt.
De mit?
Harminckét év elslattyogott,
nem történt semmi nagy dolog,
kis ez,
kis az.
Van már nejem, van kisfiam,
s jut asztalomra kifli, jam,
diós
briós.
De elcsigáz a teperés,
az út, mely csupa hepe, és
csupa
hupa,
s ki lát, azt mondja: "Haj, Dani,
nem vagy te már a hajdani!"
Ez, öcs,
a göcs!
Hogy újra már nem kezdhetem,
sehogy se rendelkezhetem
e lett
felett.
Hogy jaj, a múlt pár passzusát
nem költhetem már basszus át,
alap
a lap,
s a jövő sincsen nyitva már,
hogy őszbe fordul itt a nyár.
Szar ügy,
farügy!
Mi nem lettem, már nem leszek,
tűzoltó, juhász, pl. ezek,
sem ács,
se más.
Nem végzek munkát, kétkezit,
költő vagyok, ha kérdezik:
badar
madár.
S habár szemöldököm közét
redőzi az alig közép-
korú
ború,
bár gyűl a szürke szerteszét,
fejem fölött a kerge-szép
azúr
az úr.