Szívom a füvet

Irdatlanul megnőtt a fű. Az udvaron már egymás után háromszor is lenyírtam, de hátul, a hatalmas kertben még  nem jutottam hozzá, így térdig ér, a fűnyíró nem bírja. No nem is csoda, igazán nem hibáztatom szegényt. Ráadásul nagyon sűrű, nagyon erős, szóval kezdtem kétségbeesni, hogy mi a túrót csináljak. Kaszálni nem tudok, azt előbb meg kék tanulni, de addig is valahogy oltani kell a tüzet.
Szerencsére az egyik nénim fiától kölcsön kaptam egy kisebb méretű benzines fűkaszát. Nagy bizalom volt ez a részéről, hisz sose volt még ilyen a kezemben. :-) Elmagyarázta hogy megy mint megy, hogyan kell bekapcsolni, kikapcsolni, behúzni, gázt adni, hogy kell a damilt kiereszteni, mikor lekopott. Mindent újra elismételtettem vele, aztán felraktam a bicajra, és toltam hazafelé, mikor a szomszéd Józsi bácsi meglátott:
-Hát maga meg mit csinál???
-Füvet akarok nyírni.
- De ez egy motor!!!
-Én meg műszaki főiskolát végeztem-vigyorogtam nagy mellénnyel, teljes nyugalmat mímelve.
Persze nagy izgalomban voltam. Rögtön átvedlettem rövidnaciba, ócska cipőbe és irány a kert.
Nem ment rögtön minden simán, mert hiába kapcsoltam be, és hiába akartam neki húzni a gázt, sehogyse  indult. Újra próbáltam, meg újra, aztán erősen törni kezdtem a fejem, még szerencse, hogy nem hívtam fel rögtön Zolit segítségért, bár előre megmondtam neki, hogy legyen telefonközelben, mert biztos öt percen belül szükségem lesz rá. :-D
Fejtörésem meg is hozta az eredményét. Kapcsolhatom én itt jobbra-balra, meg szívathatom a benzint, ha egyszer a zsinórt meg nem rántom be, bruhahaha!
Ezek után már igazán flottul ment minden. Igaz, jól megnyestem egy ribizli bokrot, megfaragtam két almafát, és a nyírás egyenletessége is hagyott jó sok kívánnivalót maga után, de azért ment a munka ezerrel. Mikor kellett, Zoli átrobogott a robogóján damilt tekerni, mert azt azért még nem tudom hogy kell, s egy darabig figyelte ügyködésemet, egészen lámpalázam volt. :-) Mondtam is neki, hogy aztán nekem holnap nehogy ezt beszélje az egész Moksony! ( a közeli kocsma neve )
Végezni nem végeztem, csak elfogyott  a benzin, meg este nyolc lett. A jobb kezem szó szerint remegett, most el se tudom képzelni, hogy fogom holnap valamire is használni. :-) Egy kicsi poharat is nehezemre esett felemelni. De igazán becsülettel végig dolgoztam az időt, csak akkor álltam meg, mikor a damilt kellett kihúzni, vagy a tankot feltölteni.
Mindenesetre megnyugtató, hogy még némi gyakorlás, és ha minden kötél szakad, akár közmunkásnak is elmehetek. Bár ők nagy gépekkel dolgoznak, nem ilyen aprósággal.
Azon még variálok, hogy ki kéne okoskodni valami kantárt, amivel magamra akaszthatom.
A képen kéretik nem túl hangosan röhögni! :-D És drukkolni, hogy holnap meg tudjam mozdítani a karom!