Ne te nee!

A múltkor rácsapott a fenekemre. Szeretem a mókát, benne vagyok minden marháskodásban, de a fenekem az szent és sérthetetlen. Felbőszülök, ha egy férfiember csak úgy ni jogosultnak érzi magát erre a bizalmaskodásra. Én se csapkodom az ő seggüket. Csak azért maradtam akkor csendben, mert láttam, hogy kissé be van nyomva, és nem akartam ártani a köztünk való jó viszonynak.

-Gyere, ülj le ide mellém!- mondta ma nagy komolyan.
- Mit akarsz már megint?- kérdeztem viccesen, s nem tudtam, hogy móka következik, vagy valami rossz hír kórházba menetelről vagy hasonlókról, ami mindig itt lóg a levegőben.
-Bocsánatot akarok kérni, amiért múltkor a fenekedre csaptam-nézett rám bűnbánóan, tán most is cseppet benyomva.
-Ááááá! Szóval érezted te, hogy valami nem stimmel! Csodálkoztam is, mert ha még a Pista tette volna, de te nem szoktál ilyen illetlent csinálni.
Békülés, levegő kifúj, hurrá!
Felálltam, tettem az első lépést és........és megkönnyebbülten rálegyintett a fenekemre.
Szikrázó szemekkel fordultam vissza, ő  nyakát behúzva, mint egy ijedt kisfiú pislogott rám:
-Jaj ne haragudj...... véletlen volt....