2020. március 22., vasárnap

Politikamentes övezet, de.....




Nagyon feldühít, hogy ebben a helyzetben is vannak, akik csak a politizálással, a kormány szidalmazásával foglalkoznak. Nem, nem vagyok Orbanista, mint azt már többször elmondtam azoknak, akik ezt fogták rám, de most teljesen más dolgokkal kell foglalkoznia minden értelmes embernek, mint a kritizálással, mert ezzel úgysem változik semmi.
Aki teheti segítsen, tegye hasznossá magát, igyekezzen azon, hogy ha mással nem, az otthonmaradással segítse mások munkáját!
Nem, nem a széthúzás ideje van, hanem az összefogásé!
És kis fejtisztítónak ide másolom annak a túravezetőnek a szavait, akivel tavaly én is voltam via ferrátázni Ausztriában:


Kalandtúra Marokkóban.

Ahogy azt hallani, látni lehetett, a több mint 100 fős magyar (köztük a mi húsz fős csapatunk ) újra itthon.
Segítség nèlkül minimum 14 nap hosszabbítás várt volna ránk, ami önmagában lehetett volna jó., de ha esetleg robban a járvány Marokkóban., akkor ez az utazás tovább tart mint két hét.
Köszönet minden segítségért, aggódàsèrt, kedves szóért Nektek!

., és miről kevesen tudnak:
Csupán 3 EU-s ország indított àllampolgàraièrt "menekítő" járatot.
Ausztria, akik az utolsó osztrák beszàllàsa után szabad helyeiket felajànlottàk a magyaroknak. (csak a magyaroknak)
A 60 év felettiekre került sor először.
Lengyelország. - csak és kizárólag a saját állampolgárait szállította.
., és Magyarország., aki az utolsó magyar beszàllàsa után, felajánlotta a gépen lèvő szabad helyeket bolgàroknak, szlovákoknak, franciáknak és a tegnapi utolsó jàratról lemaradt néhány osztráknak.
Ma 24 órától teljes a lègtèrzàrlat Marokkóban.

Magyarország Nagykövetsége, Rabat
Tromler Miklós nagykövet úr és Németh Gábor első diplomata 4 napos megfeszített munkája volt az akció., mely számomra eddig elképzelhetetlennek tűnt. (onnan hallom a hasonló, nem mindig pozitív információkat, ahonnan Te.)
Hitegetés, ígérgetés, mellébeszélés nélkül közölték a rossz és a jó híreket, tartották a lelket (ami jellemzően nem konzuli feladat) az erre ràszorulókban.
Óránként beszéltünk, egyeztettünk a csapat hollètèről, útvonaláról, egészségügyi állapotáról, gyògyszerigènyèről és mindezek közben érkeztek az e-mailek az utasítàsok (Mátrix) , hogy mit is kellene tennünk, mikor hova érkezzünk.
(kalandtúràztunk., közel 1700km.-t autóztunk az országban., tehát nem volt könnyű dolguk velünk.)

Hiszed vagy sem, mèg arra is kiterjedt a figyelme, hogy a már guruló gép utasainak mèg egy utolsó üzenetet küldjön és jó utat kívànjon.

Ilyen is van..

.., és ha kérditek idehaza: na milyen volt Afrika?
-erre majd a hamarosan elkèszülő kisfilm ad választ




32 megjegyzés:

  1. Szívemből szóltál.
    Széthúzás, fröcsögés, sárdobálás helyett együtt kellene örülünk a jó dolgoknak, pl. az ilyeneknek, mint amit idehoztál.
    Várom a kisfilmet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom, hogy ti, az olvasóim nem széthúzóak vagytok, nem is nektek szól ez, de nagyon kikívánkozott, mert egy budapesti ismerős ma is ilyen fröcsögős cikket küldött nekem. Hát kicsit kiosztottam, muszáj volt. :-(

      Törlés
  2. Igazságot írtál, le a kalappal előttük sok mindent megtesznek. Viszont az is igaz, aki megszokta önmaga dicsőítését nehezen mond le róla. Itt van egy érdekes összeállítás, nekem több dolgot megmagyarázott.
    https://szemlelek.net/2020/03/21/korona_helyzet
    Van összefogás is, s vannak felelőtlenek. Amilyen az ember.Úgy érzem, talán most az előzők kerekednek felül, s ezt jó látni, tapasztalni.Oly sok helyen olvasom a járvány után új történelmet kezd az emberiség, remélem így lesz, s lesznek akik el is kezdhetik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem azt mondtam, hogy szuper a kormány, és azt sem, hogy nem dicsőíti önmagát, csak azt, hogy most nem a politizálás, fröcsögés,kritzálás ideje van, akármilyen is legyen akármilyen ország kormánya.
      Én csak nagyon kicsit merem remélni, hogy megváltozik majd az emberek szemlélete a járvány után. Attól tartok mindenki gőzerővel visszalendül majd a túlfogyasztásos, kényelmes életmódjába, hogy megjutalmazza önmagát az elszenvedett dolgok miatt. Ne így legyen! Lássa el a magyar ember önmagát, ne külföldre várjon, nyaraljunk itthon, közlekedjünk tömegközlekedéssel, ne repkedjünk szanaszét a nagyvilágba csak azért mert megtehetjük, tanuljunk, dolgozzunk itthon, fogjuk vissza minden téren magunkat, mert enélkül nem fog menni!
      És valószínű az ilyen járványok csak szaporodni fognak ezentúl.
      Én mondjuk hívő ember lévén ezeken túl nézem a dolgokat, de erre mást nem kényszeríthetek. A világnak előbb-utóbb vége lesz, de nem mindegy hogyan.

      Törlés
  3. én is ezt tapasztalom, sokszor, amiről írsz, de meg kell értened, FÉLNEK.mindenki fél, pontosabban a bennük élő gyerek retteg ebben a bizonytalan helyzetben, csak a valóban felnőtt lelkiségű érett személyiség képes ilyen helyzetben józanul, segítően helytállni... dühösen támadni "őket" ugyanúgy semmit sem ér, az nem segítség semmilyen oldalról sem...érdemes erről ezt elolvasni:http://belsovilagutazo.blogspot.com/2020/03/nem-te-felsz-hanem-benned-elo-gyermek.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hidd el, az utóbbi napokban azt tapasztalom, csakis a "dühös" rászólás segít valamennyire. Még az se mindig, látom ezt a gondozottjaim reakcióiból is. Egyszerűen hülye a nagy többség, ezt akármennyire is akarom, nem tudom másképp kifejezni.
      Mikor az ismerősömet letoltam és elküldtem neki a fenti történetet, csendben maradt. Már előtte is mondtam neki, ne küldjön nekem fröcsögő cikkeket stb, de nem használt. Most végre csendben maradt. Itt már a szelíd rábeszélés, meggyőzés nem segít. Ha segített volna, akkor tán Olaszországban sem lett volna az ami. Ha segített volna, nem mászkálnának még mindig annyian az utcán, mint mászkálnak. Ha segített volna, már rég abbahagyták volna az emberek a szemetelést, a határtalan műanyagzacskózást, az utazgatást a nagyvilágban, a vizek szennyezését ésatöbbi, ésatöbbi. Az emberiség egy nagy marha. Csak iszonyú drasztikus intézkedésekkel parancsokkal, büntetésekkel lehet rá hatni hathatósan. Ha az emberek igazán félnének, szótfogadnának. De nem teszik. Mert őnzőek, kényelmesek, akaratosak és rögtön előállnak azzal, hogy a jogaimat akarják korlátozni. Mint egy másik ismerősöm, aki ezzel állt most elő, hogy az ő jogait akarják korlátozni. megáll az ész!Itt már nincs ideje a szelídségnek és a szívbéli jóságnak, ezzel már nem lehet semmit elérni. Ha kell, "erőszakkal" muszáj az embereket megvédeni önmaguktól. Pedig én gyűlölöm az erőszakot.
      Kezdő dolgozó voltam anno a fősuli után és elkezdtek piszkálni a melóhelyen. Tűrtem, tűrtem szelíden, csendben, de egyszer betelt a pohár és megmondtam a magamét az illetőnek. No attól kezdve abbamaradt a piszkálódás. Akkor megtanultam, hogy aki szelíden tűr mindent, azt fölzabálják. Persze ez nem jelenti azt, hogy állandóan dühösködöm és megmondogatom a magamét. De ha muszáj, akkor muszáj, punktum.

      Törlés
  4. csak ez a "az erős előrejut, a gyengét eltapossák" általánosítás nem vezet semmi jóhoz, Most háború van, egyre feszültebb mindenki, mert nincs valódi meghallgatás, csak morgás, ez nem jó, nem kell tűrni és egyszercsak majd ha más sok, akkor agresszíven visszalőni, nem tudjuk mit hoz ez a háborús helyzet (nagyon nagyon remélem, hogy nem valódi háborút és fosztohgatásokat és a gyengébbek eltiprását...de nem mennék ennyire előre, én azt vallom, AZONNAL és asszertíven kell az adott konkrét szitut kezelni se meghunyászkodni se pofánrúgni nem célravezető hosszú távon...nyilván van, amikor már szakad a cérna egy egy alkalommal de akkor is kétirányú kommunikáció kell, nem "pofádbefogod" leuralás

    VálaszTörlés
  5. azt hiszem félreértesz, moist jobban elolvasva a reagálásod: NEM SZELÍD RÁBESZÉLÉSRŐL beszélek, hanem kulturált önérvényesítésről

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most sajnos a kultúrált se nagyon működik már lassan. És nem igazán van idő kétirányú kommunikációra, napokig tartó megbeszélgetésekre, meg lelki terapeutákhoz való fordulásra és satöbbikre. És nem arról beszélek, hogy agresszíven gyengét eltaposni, és pofád befogod.Ha ilyet képzelsz rólam, akkor nem ismersz. Persze honnan is ismernél. Nem akarom neked elmesélni az általam átélt eseteket, de valószínű ezt el se tudná az képzelni, aki nem az én szakmámban van. Semmiféle meggyőzés nem hatásos egyeseknél. S e m m i f é l e.
      Az talán hatásos volt, hogy kérték, ne vásároljanak fel az emberek mindent a boltban? Nem. Végre nálunk kiírták, hogy egy személy mennyit vehet és punktum. Amíg kérlelés volt, nem bírtam az öreg nénimnek fél kg kenyérhez jutni reggel! Hogy lehet ezt akkor kétirányú kommunikációval meggyőzéssel szerinted elérni? Ilyen helyzetben ez már nem működik.

      Törlés
    2. nem hiszem, hogy előírásokkal meg szankciókkal hatásosan lehet kezelni az indulatokat...lehet pillanatnyi megtorpanás és meghunyászkodás, de akit megaláznak bosszút forral, nem fog együttműködni

      Törlés
  6. azt érzem, hogy mindenki fél mint a belső kisgyerek, és az érzelmek irányítanak, nézem a tv-ben, hogy fiatal vlogger odamegy a öregekhez az utcán a gyógyszertár előtt, és megkérdezgeti, mit keres ott, csak valahogy nekem nem tetszik, hogy közben elfelejti megkérdezni miben segíthet, hogy tud-e valamiről, vagy tud-e segítséget kérni, ne kelljen mást érteni...igen könnyű kigúnyolni, aki máshogy tudja, nézd meg mennyi egymásnak ellentmondó információ kering a közösségi oldalakon, nem kiröhögni kell hanem segíteni, hogy eljusson a tudatáig, hogy az az adott lépés mit okoz(hat)m nem általában, meg nem távoli dolgokra hivatkozva, mint plk. az, hogy mekkora műanyaghegyek állnak a óceánba lehet mesélni, de akkor kell megfogni a kezét a vásárló ismerősnek, amikor épp a nylonzacsit letépi a boltban, és mást kínálni helyette, APRÓ lépesekkel lehet csak, nagyot rúgni nagy változásért nem megy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden önkormányzat köteles segíteni a lakóin. Nálunk is kiküldték a leveleket telefonszámokkal, mégse veszik igénybe. Tehát valahol megértem a fiatal vloggert. Itt már nincs idő apró lépésekre Katalin!!!!

      Törlés
    2. ez a z a helyzet, amikor mindkettőnknek igaza van: mert ha úgy általában nézzük, úgy tűnik, ez van, amit te mondasz, és itt a vég...de ha jobban belegondolsz minden eset egyedi emberek cselekedete, ha nem halmaznak nézzük a tömeget (minta A"migránsok" a "nyuggerek" a hülyék At öregek, akkor téves álatalánosításban vagyunk, azt mondom csak, hogy ha szemtől szemben állunk valakivel, akkor már nem általánosíthatunk, hanem ha meg akarjuk érteni készség kell igény és hajlandóság,m hoghy belelépjünk a másik cipőjébe és megprübáljuk megérteni a világát az ő szemével az ő cipőjáéáben

      Törlés
    3. azt érzem csak hogy az idős ember nem érti, mitől kell félni, ha nem hallja a szirénázást, nem látja az elsötétítedést, megfoghatatlan az ami ceszély most van, ebben nem hiszem, hgy leüvöltéssel eredmlnyt érnénk, a önkormányzati meg tv felhívások nem csak nekik szüélnak, hanem azoknak a körülöttükélőkhöz is, akik most sajnos nem érnek rá velük foglalkozni,
      mégegszer ismétlem nem a szelídség itt a léynge, és ne értsd félre, nem azt mondom, hogy menj oda mindenkihez és kezdj a leékére beszélni lassan...azt mondomn csak, hogy akinek van személyes ismerőse egy legalább azzal az eggyel próbáljon dülőre jutni

      Törlés
    4. Békeidőben lehet ilyet csinálni és csinálom is nap mint nap, de most nincs idő a másik cipőjének próbálgatására, ezt kéne megérteni.Most muszáj azt tenni ami mindannyiunk érdeke, akár kényelmes az a cipő, akár nem. Mert hidd el, nekem sem kényelmes a cipő, szívesebben ülnék inkább otthon nyugalomban várva a járvány végét, de nem tehetem. És azt hiszem jópáran cserélnének most másokkal. Ennyit erről.

      Törlés
    5. igen, így van, de nagyon nem mindegy hogyan, mert a további út most épül, lehet harcoskodni, és akkor szétvernek mindent, vagy lehet elkezdeni tényleg segíteni egyenként személyszerint valódi segíteéssel

      Törlés
  7. hú, nagyon nehéz ám a betűk ütögetésével eljuttatni a valódi mondanivalómat :) ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez valóban nehéz, és el is tértünk az eredeti tárgytól, a kormány szidalmazásától, de sebaj. Ha az ember kiírhat magából dolgokat, az is oldja a feszültséget.

      Törlés
    2. pont, hogy a kormány szidalmazásáról )(meg a másokra mutogatásról) van szó

      Törlés
  8. lehet rosszul gondolom, hisz azt vallom, ha valaki úgy akarja az akaratát, mondanivalóját bármit lenyomni a torkomon, hogy agresszív, akkor a védekezés automatikusan beindul... érett emberekkel lehet csak összedolgozni, ha valaki erre nem jutott még el, gyermeki indulatai vezérlik: éretlen gyermek, aki – ha nagy gebasz van – irányítani kezd (ha hagyjuk), és a gyermeki eszköztárával, az ÉRZELMEKKEL reagál: dühösek leszünk (a „nyamvadt” öregekre, akik ugye, ...meg a kormányra, aki..., meg a mindenféle bűnbakra, mások-ra, ...no meg hát perszehogy aggódni kezdünk, félelem önt el bennünket (mijaszentszart fogok holnapután enni, nincs itthon semmi, mi lesz velem, stb.), lebénulunk, cselekvésképtelenné válunk, elszomorodunk, borúlátók, elégedetlenek, nyűgösek, megvetőek, stb. leszünk. Azt, hogy felelősek vagyunk önmagunkért, és felelősen tudunk közremúködni csak a felnőtt énünk képes átlátni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt nem egy másik ember akaratának a ráerőltetéséről van szó, azt én sem bírom tolerálni, annál sokkal nagyobb pofám van. :-D Ez most vészhelyzet, amit muszáj mindenkinek elfogadnia akár fiatal, akár öreg, akár szegény, akár gazdag.

      Törlés
  9. nekem nagyon tetszikk amikor a acsarkodó tömegben is higgadtan tud valaki válaszolni, mint pl. Steiner Kristóf, majd nézz rá...én sajna erősen indulatvezérelt nő vagyok, kevéséé tudom heveskedés nélkül fogadni a történéseket, de igyekszem, folyton tanulok, mindenkitől, tőled vagy az acsarkodóktól, mindenkitől

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. március 18-án írta, a fb-on, az a címe, hogy "Tényleg segíteni szeretnél, vagy azt szeretnéd, hogy igazad legyen? " nagyon tanulságos

      Törlés
  10. sok vagyok, értem, szerencsére bárki bármikor elolvashatja, ha itt marad
    vigyázz magadra (szedj, ha jónak látod D vitamint , és szelént, meg cinket, ezt ajánlják sokan)
    ölellek

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. C, D amit szedek egész télen, azt hiszem van benne cink is. No meg a klimax vitamin csomagom, mert az se volt könnyű, amíg tartott, de ez sem könnyű. Szóval fejbúbig vagyok vitaminokkal. :-D meg próbálok bízni az immunrendszeremben és legfőképp a Teremtőben. Nem lenne jó, ha kiesnék a melóból, már így is kevesebben vagyunk.

      Törlés
  11. Én csak pici kiegészítést fűzök az általad írtakhoz, ugyanis Németország hazahozta a külföldön nyaraló, és ott szorult turistákat:
    Egyiptom, Marokkó, Tunézia, Argentina, Costa Rica, Dominikai Köztársaság, Peru és Fülöp szigetek - ről. Az akcióra 50 millió Eu-t biztosítottak, és 40 repülőgépet indítottak.
    https://www.tagesschau.de/inland/coronavirus-urlauber-101.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönet a kiegészítésért! Biztos voltak egyéb mentőakciók is, itt most tulajdonképp csak azt szerettem volna ellensúlyozni, hogy nem csupán szar dolgokat csinál a magyar kormány, ahogy azt némelyek állandóan hangoztatják. Meg, hogy most nem a kritizálás, pocskondiázás ideje ideje van, hisz azzal semmire sem megyünk.

      Törlés
  12. Tényleg higgadt határozottság kell, elvégzett munka, empatikus segítség - nem hőbörgés, kritika. Ez nem az öncélú önmegvalósítás ideje, kötelességek és kötelezettségek is vannak, nemcsak jogaink: például más egészségére és életére is vigyázni a magunké mellett.
    Elismerésem és köszönetem a munkádért, fontos (és nehéz) feladat ellátni az idősebbeket, betegeket, különösen most. Nélkülözhetetlen az, amit elvégzel.
    Erőt és kitartást kívánok sok szeretettel:
    Luca

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Luca!
      Most úgy látom, az is felszínre kerül, milyenek az emberi kapcsolatok. Csak az erősek maradnak meg, a felszínesek, cipicupi édesdedek elporladnak két pillanat alatt. Most nálam hirtelen kettő is. De nem baj. Megmarad az a néhány, aki igazán fontos és akikkel valóban számíthatunk egymásra.
      Csak sajnos a munkám kötelez mindenfélét elviselni, olyan kapcsolatokat is amit nem választanék magamnak.
      Bár kaptam már pofonokat azelőtt is, de most mégis különösen szar ebben a helyzetben feldolgozni az ilyesmit. S pont olyantól, akiért évekig kitetted a lelked.

      Törlés
  13. Nagyon sajnálom...
    Angyal álljon mögötted mindig!
    Luca

    VálaszTörlés

Web Statistics