2021. március 22., hétfő

здравствуйте

 



Ma csapatosan eljutottunk egy budapesti oltópontra. Ez mondjuk kicsit érthetetlen számomra, hogy miért nem Vácra, miért nem Balassagyarmatra, miért nem Szobra, ami már szintén oltópont, de hát van ennél nagyobb baj is a világon.

A falu mikrobuszával mentünk, jó kis sofőrt kaptunk, a csajok végig viháncolták az utat, mint a gyerekek.

Előbb értünk ugyan oda, de rögtön fogadtak, alig töltöttem ki a papírt már kiáltották is a nevemet a vérnyomásmérésre, a másik szobában meg már döftek is, választhattam, melyik karomba kérem.

Fél óra biztonsági várakozás után egy kedves doktornő vagy nővérke (ezt nem tudom) elmesélte mire számíthatunk esetleg mellékhatás gyanánt, és mondta, hogy egy napig ne végezzünk fizikai munkát. Aztán viccelődve hozzátette, hogy otthon mondjunk két hetet. :-) Majd lehet mondom is Hubának, Mamusznak, Bödönnek és Cosinusnak, hogy most nekik kell fát behordani, meg a kertben dolgozni, mert nekem nem szabad. :-D

Szóval minden rendkívül flottul, olajozottan, simán ment, mindenki kedves volt és segítőkész.

Remélem másoknak is hasonló pozitív tapasztalatai vannak.


6 megjegyzés:

  1. Szeretem a pozitív hozzáállásodat.Jókedvre derítettél, főleg hogy mi is most megyünk Debrecenbe a férjemmel Szputnyik oltásra.
    Minden tiszteletem az egészségügyben dolgozóknak hogy ebben az őrült tempóban is tudnak kedvesek lenni.Kívánok jó kedvet egészséget Zsike

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök neki. Valahol ez volt a szándékom.:-) Annyi szarság történik körülöttem, tudnék panaszkodni is, de mi a fenének, ki kíváncsi arra. Örülünk, ha valahol egy kis erőt meríthetünk.
      A nővérke azt mondta, hogy a Szputnyik után nem jellemző mellékhatás, mert a mi szervezetünk ezekhez a "régi, öreg, hagyományos" oltásokhoz van szokva baba korunk óta. :-D
      Ne izguljatok, minden rendben lesz! Ha netán adódik is mellékhatás, az elmúlik hamar, de inkább a Pfizer után hallok, olvasok ilyen-olyan tüneteket. A 80-on felüli nagynéném azt kapott, három napig levert volt utána de ennyi.Inkább csak egy nap szokott lenni.Az otthonban nálunk az időseknek senkinek semmi tünete nem volt.

      Törlés
  2. Örülök, hogy túl vagy rajta, és hogy minden ilyen simán ment. További jó kedvet és jó hetet kívánok neked.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Legalábbis az elsőn. :-) Szóval most két hétig kerüljük a fizikai munkát, se fürdetés, se emelgetés, se pelenkázás, se tüzifa behordás, se vásárlás öt szatyorral. :-D

      Törlés
  3. Ki tudja mi igaz a mindenféle híresztelésből? Én az első Astrán vagyok túl, (gond nélkül !) remélem a másodikat is túlélem....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én az első után bágyadt voltam + hidegrázás, hőemelkedés, a második után csak a karom fáj, mert jó alaposan bedöfte a doki, nem finomkodott. :-D

      Törlés

Web Statistics