-Innál teát?-kérdezte Franci néni a maga sajátos hangján és stílusában.
-Ihatok.
-Na akkor gyere!
Kiballagtunk a konyhába. Sosem engedi, hogy kiszolgáljam magam, mindig ő megy a süteményért vagy bármi másért, ha meg akar kínálni, én csak üljek a fotelban, majd a 102 éves asszony oda rakja elém. :-) Most kivételes eset volt, hogy együtt mentünk.
Levettem a polcról egy nem túl nagy bögrét, és nem töltöttem teljesen tele. Nekem mindig úgy kell kombinálnom, hogy ne egyem-igyam tele magam. Hálájuk jeléül sokfelé megkínálnak ezzel-azzal, és szabályosan meg vannak sértődve, ha nem fogadom el, mert már épp dugig vagyok nápolyival, keksszel, kávéval meg miegyébbel. A nápolyitól már szinte undorom alakult ki az évek során. :-) Ugye, nem gondoltátok, hogy egy házi gondozónak ilyenekben is helyt kell állnia? Ha akarsz, ha nem, enni, inni kell! Kötelező! Hát csoda, ha aztán megmacskásodok, meg kivakarózok?
No elindultunk a tévéző szoba felé, mikor Franci néninek eszébe jutott, hogy hohó, rak a teámba rumot is, mert ő úgy szokta inni. Irányváltás a másik szoba felé, egyenest a bárszekrényhez.
-Na rakd le az asztalra!
Engedelmeskedtem, mire akkora adag rumot löttyintett bele, hogy már a látványtól is megrökönyödtem. Kellett nekem nem teli tölteni a bögrét! Most aztán teli van.
Ő is készített magának, ez az egyik kedvenc itala.
Hirtelen mentőötlet jutott eszembe.
-Franci néni, van a hátizsákomban két szelet kalács. ( azt még reggel kaptam Bellus nénitől ) Megosztozunk, egyik a magáé, másik az enyém.
-Jó!-egyezett bele vidáman.
Így aztán letelepedtünk a fotelokba, ittuk a teát, rágtuk a kalácsot, s én reménykedtem, hogy a tészta tán felszívja azt az irdatlan mennyiségű rumot. De hiába reménykedtem, éreztem, hogy menthetetlenül kúszik föl a fejembe, Franci néni is meg én is jókedvre kerekedtünk. :-D
-Megfésülsz?- kérdezte, mikor befejeztük a falatozást.
Nagyon szeretem megfésülni. Még itt, ilyen kicsi faluban is ritkaság aki még koszorúban hordja a haját. Parasztszoknyában meg már csak ő jár egyedül.
A fésülködéshez a felső, sötét ingjét levetette, alatta a hagyományos fehér alsó, kicsi csipkével. Annyira aranyos benne.
Párszor már próbáltam titokban lefotózni a haját, mert mikor először kibontottam, teljesen kikerekedett a szemem, hisz a fenekéig leér.
Most is gyorsan odakészítettem a gépet a zsebembe, mikor szóba került a fésülködés. Bár nagyon gyatra fotók lettek, de azt hiszem itt nem ez a lényeg.
A fonatba bele kell dolgoznom egy fehér pertlit, a végén azzal van megkötve a copf. Az egész műveletet Franci néni magának is meg tudja csinálni, de szerintem most élvezi, hogy végre nem neki kell.
A koszorúba tekerés viszont az ő dolga. Hihetetlen, hogy milyen ügyesen csinálja, más már 80 évesen nem tudja felemelni a karjait, sokan ezért is vágatják le a hosszú hajat.
Szájtátva, áhítattal szoktam bámulni azokat a szép mozdulatokat, amiket ki tudja hány százszor ismételt el az élete során.
Próbáltam felvenni, de sajnos valami zúgás van állandóan. lehet a rum zümmögött a fejemben? :-D Még, jó, hogy a gépet is tartani tudtam valahogy, meg a fésűket is adogatni ilyen pityókás állapotban.
https://www.youtube.com/watch?v=Ha5jUERVKF0&feature=youtu.be
