2015. november 22., vasárnap
Izsó Zita: elveszt, nem ereszt
ha megmenthetek ebből az egészből valami értékeset,
én a túlsó partra
a fogaim közé szorított csendet viszem.
mert nem te vagy kegyetlen.
ütéseiddel csak kopogtat rajtam a fájdalom,
én vagyok az, aki beengedem.
persze közben jónak tűnök, pedig mint piszok a szőnyeg alatt,
nyelvem alatt rejtegetett csúnya szavak;
nem is takarítok,
mert mint a legértékesebb őskövület a múzeumban,
a mosatlan edényekben még kanalad nyoma ott van,
nálad viszont semmi sem az enyém.
vendégpapucs jár és használt ölelés.
még a pofon sem saját, amit adsz, mert jól tudom,
simogatás volt az, ami a másik nőn gellert kapott.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Keserédesen szép.
VálaszTörlésHú, nekem is nagyon megtetszett, mikor olvastam ma reggel.
Törlésó, havas rózsa, de szép kép
VálaszTörlésA vershez keresgéltem a képeim közt, és ezen akadt meg a szemem. Úgy éreztem, illik a hangulatához. Örülök, ha tetszik. :-)
TörlésSzerintem jól választottál :)
TörlésAkkor jó, ha így érzed. :-) És jó, hogy te is szereted a verseket. Mikor felrakok egyet-egyet, te mindig eszembe jutsz, és általában úgy érzem neked is tetszene, mert sokszor nagyon hasonlók ragadnak meg minket.
Törlés