2013. június 30., vasárnap

Vas István: Csak azért







Csak azért, mert az a bizonyos villanyáram
Köztünk és körülöttünk és bennünk is kiégetett
Minden biztosítékot, és kilógtak a falból
A megszenesedett drótok, és helyrehozhatatlanul
Megszakadt, elmaradt, nem is tért vissza, mert
Nem tudtunk és nem is tanultunk meg vele bánni –
csak azért?
Csak azért, mert se vér, se név nem jogosít fel
Kettőnket semmi néven nevezhető kapcsolatra,
Holott anyámhoz, apámhoz, hugomhoz, az összes
Vérrokonomhoz mikor volt feleannyi
Közöm is? Csak azért, mert azután már nem a testét?
Mert már csak megváltott? Mert nem voltam képes abból,
Amit adott, megőrizni még a szépségét sem,
Csak az életemet meg az ép eszemet – csak azért?
Csak azért nincs jogunk tudni, sőt hallani sem egymásról?
Úgy, hogy ha szóba kerül, csak annyit mondhatok:
„Igaz is, mi van vele? Hogy van? Te látod őt néha?”
És ha meghalok, egy szót sem válthatunk előtte,
És ha ő hal meg majd, én csak elvegyülve hátul,
Mintha véletlenül, megyek a koporsója után.
És életemnek az a része elsüllyedt, akárcsak
Az a breton székesegyház, és hiába
Szólal meg odalent a harangja naponta:
Csak nagyritkán ha fölhallom a tenger alól.




9 megjegyzés:

  1. A mostani kutatás során a tudósok az 1920-as évektől kezdve kísérték figyelemmel néhány gyerek életét: ebből derült ki, hogy a tanáraik által vidám alaptermészetűként leírt emberek minden esetben korábban haltak, mint visszahúzódóbb társaik.

    Ennek legfőbb oka, hogy a túl boldog emberek nagyobb eséllyel szenvednek olyan mentális betegségekben, mint a bipoláris zavar, amelynek következtében a veszélyérzetük csökken és így könnyebben lesznek végzetes baleset áldozatai.

    Az állandó vidámság egyeseket idegesíthet is, ami növeli a másokkal való konfrontálódásból adódó balesetek esélyét.

    Az erőltetett vidámság még káros is lehet, a felmérésekből ugyanis az derült ki, hogy azok, akik túlságosan boldognak akarnak látszani sokkal inkább hajlamosak a depresszióra, mint azok, akik nem próbálnak mosolyt erőltetni magukra.

    Pedig a mostani, a Perspectives on Psychological Science című szaklapban megjelent kutatás szerint a boldogsághoz vezető út igen egyszerű: jó kapcsolatot kell ápolnunk barátainkkal és szeretteinkkel.

    "Azok az emberek, akik aktívan magukra erőltetik a boldogságot sokszor csalódnak, amitől még kevésbé lesznek boldogak - nyilatkozta June Gruber, a Yale Egyetem professzora - A boldogság kulcsa nem a pénz, a hírnév, vagy az elismertség, hanem a mély szociális kötődés. A legjobb, amit tehetünk, ha nem aggódunk a saját boldogságunk miatt, hanem energiáinkat a másokkal való jó kapcsolatok kialakítására és ápolására fordítjuk. Összpontosítsunk erre, a többi pedig majd jön magától."

    VálaszTörlés
  2. "Pedig a mostani, a Perspectives on Psychological Science című szaklapban megjelent kutatás szerint a boldogsághoz vezető út igen egyszerű: jó kapcsolatot kell ápolnunk barátainkkal és szeretteinkkel."

    Nem hiszem, hogy ne tenném meg ennek érdekében a tőlem telhetőt. Sokszor inkább pont, hogy pofára esek.

    Amúgy nem egészen értem, hogy jön mindez a vershez.

    Szerintem nincsenek túl boldog emberek. Legalábbis én még egyetlennel sem találkoztam. De ha valaki úgy érzi, túl boldog, az jelentkezzen!

    VálaszTörlés
  3. Jaj...most én is csodálkoztam a Kutatásokon! Érdekes...gondolatok születtek...észrevételek...közlendők...feltett versből.
    Pipulka túl boldognak mégsem jelentkezem...pedig sok minden szép dolog meg van az életemben...család...gyerekek...stb...de van egy két sötét démon" D:)) ami éppen nem hagy nyugodni! Olyan nincs, hogy minden szép és jó...csak álmomban( de még álmomban sem! D:)). De nem is kell mindennek szépnek és jónak lennie!!!!

    VálaszTörlés
  4. Nem akar senki szándékosan "csupasz kézzel" sebekbe nyúlni, mert elfertőződhet.
    Igaz, nem egyszer sokáig tart a tisztulás - néha egy élet is kevés, mégis szükséges.
    Talán ezért kellene úgy élni, tudni, bármelyik találkozás lehet utolsó is?

    VálaszTörlés
    Válaszok

    1. @Hajnalfürdő:
      Ez jól hangzik!
      De talán ez is:
      "A boldogság nem arról szól, hogy megkapod amit akarsz, hanem hogy szereted azt, ami a tiéd."

      Törlés
  5. @Hajnalfürdő:
    a fenti idézet innen ---http://angyalka19.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  6. Szia Névtelen!:)
    Köszönöm, hogy megszólítottál. És köszönöm a szép idézetet. Sok igazság van benne...lehetne boncolgatni. Hogy ne is említsem a hogyan "kell"/lehet szeretni - t, ami alatt egyikünk sem érti ugyanazt. (pár ezer éve kísérletezünk vele:))
    Azért bólintok egyet a mondatodra:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. +1"A szeretetet egy dolog öli meg: az, ha látni akarod, hogy holnap is élni fog-e. Ne törődj vele, ne akard tudni, ma éld meg. Ma merülj el benne, és ma élvezd. Ne érdekeljen, hogy lesz-e holnap, vagy mi lesz, ha nélküle maradsz, hiszen igazából sohasem hagy magadra. Mindig ott lesz körülötted, csak észre kell venned és merni érte nyúlni. Kinyitni a szíved, meg hasonlók... Ne görcsölj rá az érzelmekre, mert ez az egyetlen dolog, ami meg tudja őket gyilkolni. A szívecskéket." (oravecz nóra)

      Törlés
  7. De kár, hogy az oldalsó képeket nem lehet kinagyítani, annyira szépek. Tudom, hogy nem rajtad múlik,...csak úgy megjegyeztem :)

    VálaszTörlés

Web Statistics