2015. október 28., szerda

Franci néni és a megvilágosodás




Idővel jönnek-mennek az emberek, új gondozottak akadnak a horgomra. Franci nénihez egy hónapja kezdtem járni. Az unokája családjával lakik, ilyen szempontból nincs szüksége segítségre, de mivel álló nap egyedül van otthon, örül neki, ha valaki ránéz és elbeszélget vele kicsit. Amúgy még igazán jól bírja magát, nyáron a kedvenc elfoglaltságát, a kapálást is űzi még. Rövidebb távra egy botot használ, hosszabbra kettőt, de a lakáson belül sokszor elfeledi hová rakta le, és anélkül is felpattan, elballag a konyhába teáért, ezért, azért. A botok nem ám hétköznapiak, mert az erdőről való somfa, direkt olyan alakú, amire jól rá lehet támaszkodni.
Franci néni rengeteget dolgozott életében, első férje fiatalon meghalt, a második gyerekeit is nevelte, közben kaszált, szántott, megrakta a szekeret ugyanúgy mint egy férfi. Mesélte, hogy mindig ivott egy kis borocskát, meg pálinkát és az erőt adott neki, ha elfáradt a munkában. Mai napig is szívesen gyűjti az erőt. ;-) Mikor mondtam, hogy nekem a nagypapám már gyerekkoromban is adott egy-egy kis pohárka borocskát, nagy komolyan rám nézett és megállapította: -Akkor sokáig fogsz élni! 
Már pedig ezt mindenképp el kell hinnem, hisz bölcs tapasztalatból mondja. :-) Franci néni pontosan ma töltötte be 102. esztendejét.
Az ünnepséget még szombaton rendezték, így hétfőn mikor meglátogattam, megkérdezte: -Te már köszöntöttél engem?
Mikor, kiderült, hogy nem, felcsillant a szeme, és felkiáltott: 
-Ennél jobb hírt nem is mondhattál volna!! Akkor édeset hozzál!
Meg tudtam volna zabálni, annyira aranyosan, őszintén mondta, mint egy kisgyerek.

A minap, mikor bementem hozzá, épp gondban volt, mert a szekrénye kulcslyukának a rámája valahová elveszett és így sehogy se talált bele a kicsi kulccsal. Pedig ide zárja el a kincseit  (pl. Milka csokoládékat) A kulcsot egy zsebkendőbe tekerve a köténye zsebében hordja, hogy biztos helyen legyen. Ahogy ott ácsorgott tanácstalanul a szekrény előtt, s oda léptem, azonnal belerúgtam a kicsiny rámába a földön. Volt ám nagy öröm!
-Jaj, az Isten küldött téged! Imádkoztam, hogy küldjön valakit, aki megvilágosítja az elmémet, hogy hová tűnhetett, és meghallgatott!
Visszadugtam a kulcslyukba a rámát, Franci néni mindjárt ki is próbálta, hogy beletalál-e a kulccsal, aztán nagy boldogan kivett egy Milka csokit a szekrény aljából és a kezembe nyomta.
Utána átmentünk a másik szobába, megállt a falon lévő Krisztus fej dombormű előtt, meghajolt, és alázatos szívvel megköszönte neki a dolgot.
-Látod,- mutatott fel rá-még a szája is mozog.
(Valóban félig nyitott szájjal ábrázolja Jézust a dombormű)
Nagyon boldog volt, olyan jó volt látni ezt a gyermeki hálát.

Franci néni minden délben kimegy a teraszra, leül a kisszékre, ott hallgatja meg a harangszót és régi szokás szerint elimádkozza az Úr angyalát.
Én azt hiszem, hogy Isten minden délben mosolyog az égben.











18 megjegyzés:

  1. De jó ilyet olvasni!!! Franci néninek még sok mosolyt kívánok!

    VálaszTörlés
  2. Édes szívem... annyira szeretem az ilyen kis öregeket. :-)

    VálaszTörlés
  3. Boldog szülinapot Francinéninek! :-)

    VálaszTörlés
  4. Válaszok
    1. Tényleg az! Úgy szeretem őt nézni. Ráadásul derékig érő haja van. Múltkor megmostam neki.

      Törlés
  5. Csatlakozom Hajnalfürdőhöz.
    Franci néninek gyönyörű vonásai vannak, semmit nem fogott rajta az idő!
    Szívesen elbeszélgetnék én is vele.
    Nekünk is van egy Margit nénink itt nem messze Tőletek, Pilismaróton.
    És ő is éppen 2 hete töltötte be a 102.-et!
    A gyerekeim pedig szerencsések, hisz nálunk is van még két dédimama:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hű, nem is gondoltam, hogy ilyen gyakoriak a 102 éves nénik. :-)
      Én sajnos egy dédszülőmet sem ismertem, a gyerekeid tényleg szerencsések! :-)

      Törlés
  6. Nagyon aranyos a néni! Kívánok neki még pár áldott szép évet.
    Boldog születésnapot Franci néni , egy kis édessel! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A rumot is nagyon szereti, de mivel azt sokat kapott, azért kérte tőlem az édeset. :-)
      Azt mondta, úgy érzi, még egy éve van. Kérdeztem, honnan tudja, azt válaszolta, érzi a szervezetében.

      Törlés
  7. Istenem!!!! de jó ilyet olvasni! Drága néni és drága TE!♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért is írtam le, mert úgy gondoltam másnak is kedves lehet, ha nekem ilyen kedves ez a néni.

      Törlés
  8. Nem látszik rajta, hogy 102 éves! :)

    A derű ragyogja be az életét.
    Isten éltesse és legyen mindig ilyen mosoly az arcán, mint a fotón.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony, hogy nem látszik! Az arcán se, a mozgásán se, és a beszédjén se. Annyi, hogy jó hangosan kell hozzá szólni. De még szemüveg nélkül olvassa az imádságokat.
      Meg van a recept: sok munka, pálinka, borocska. Lehet őt követni, hihihi. :-)

      Törlés
  9. Nagyon szeretek ilyen történeteket olvasni! Talán azért mert én is hasonló körzyezetben nötem fel. Minden leírt mozzanat annyi melegsèget áraszt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Virág Lovas, üdvözöllek itt nálam! Örülök, ha tetszett a történet. :-) Gyere máskor is!

      Törlés

Web Statistics