2017. május 13., szombat

Két mankóval




Egy véletlen folytán szereztem tudomást erről a számomra nagyszerű kalandról, amelybe Horváth Gyula vágott bele. Célja az Országos Kéktúra végigjárása, s ez önmagában is klassz dolog, de amivel végképp kiérdemelte a nagyrabecsülésemet, hogy két mankóval teszi mindezt.
A fb-on tagja vagyok egy Alaptábor nevű túrás csoportnak, akinek a létrehozója egy adásvétel kapcsán került kapcsolatba Gyulával, s innen hallottam hírét az egésznek. Azóta nyomon követem a lépteit, és teljes gőzzel szurkolok neki. Nem siet, nem a teljesítmény a célja, ezt a lábai nem is engedik meg, hisz van olyan nap, hogy csupán néhány km-t tud megtenni, hanem, hogy minél többet lásson, tapasztaljon.
Ha van kedvetek olvassátok el Gábor, az Alaptábor fórum létrehozójának találkozását Gyulával, amit ezen a linken találtok:

http://alaptabor.hu/2017/05/04/az-alaptabor-ahol-tud-segit/

Gábor kedvességét én magam is megtapasztalhattam, mikor egy használt hátizsákot vettem tőle. Rendkívül korrekt volt, nagyon hamar postázta a küldeményt, megadta a telefonszámát, elérhetőségét, s mikor megérkezett a csomag teljesen elájultam. A hátizsák annyira szép állapotban volt, hogy nem is illett rá a használt szó. A kartondobozra pedig, a feladó neve mellé szívet melengető rajzocska készült számomra egy teljesen ismeretlen fiútól. Ez még sokáig felvidított ha eszembe jutott. Pedig milyen apróság, de bearanyozta vele a napomat. Ki is vágtam a dobozból és eltettem magamnak emlékbe.
(A hátizsák most éppen ezen a napon mászópajti hátán úton van a havas Triglavra, úgyhogy nagy izgalomban vagyok.)



Innen volt aztán az ismeretségünk, s így kerültem az Alaptáborba, ahol rengeteg hasznos információt és sok szép képet kapunk a tagoktól.




És aki esetleg fb-tag, valamint van kedve és megteheti, itt kísérheti nyomon Gyula útját. Jómagam mindig izgatottan várom a bejelentkezéseit, s gondolom neki is jól esik ha szurkolunk.

https://www.facebook.com/M%C3%A1sf%C3%A9l-milli%C3%B3-l%C3%A9p%C3%A9s-k%C3%A9t-mank%C3%B3val-Avagy-K%C3%A9kt%C3%BAr%C3%A1k-m%C3%A1sk%C3%A9pp-498222930567214/



9 megjegyzés:

  1. Mikor ilyet látok, hallok, mélységesen hallgatok és meg sem próbálok nyafogni, hogy itt fáj meg ott fáj.

    Triglav?? ha minden jól megy, hamarosan meglátom én is :)bár én nem mászok majd, de szerintem még így is jó lesz nézegetni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye milyen nagyszerű fiú?
      Bizony, tegnap már felértek a legfelső menedékházig és ma másszák a csúcsot, majd rakok fel képeket.
      Jó lesz azt nézegetni akárhonnan Orsikám, csak menj-menj!

      Törlés
    2. Az ég szerelmére Orsi, miért nem mászol fel !!!??? Hidd el, meg tudod csinálni, ha én 42 évesen egyedül meg tudtam. Bármiről írok, amire kíváncsi vagy !!!

      Törlés
  2. Az ilyen rajzocskákat én is nagyon szeretem, s őrizgetem, pl. tőled :)
    Nem kis teljesítmény Gyuláé. Le a kalappal előtte!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te aranyos kis Katici! Igen, én is szeretem ilyen rajzocskákkal meglepni az embereket, na de ez egy fiútól nem olyan mindennapi.

      Örülök, hogy te is elkezdted figyelemmel kísérni Gyulát. Nem titkolt szándékom, hogy kis reklámot csináljak neki és a vállalkozásának. :-)

      Törlés
  3. Jaj, csak meghallom a Triglav szót, elgyengülök... De irigylek mindenkit, akinek még van lehetősége feljutni oda...Hogy mankóval ez miképp fog sikerülni - azt (ismerve a terepet) hát nem nagyon tudom. Talán ha lesznek segítői...de kívánom, hogy járjon sikerrel. És mivel én nem vagyok azon a bizonyos helyen tag, kérlek, írjál majd róla egyetlen sort, hogy sikerült-e neki ? Előre is köszönöm.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyula nem a Triglavra megy, azt csak Laci kapcsán említettem. Ő a Kéktúrát járja végig mankóval, ami szerintem semmivel se kisebb dolog, sőt!
      Rakok fel majd képeket Fodorka a triglavi túráról, bár a csúcsra a lavinák miatt nem tudtak feljutni. És majd Gyuláról is adok itt néha tájékoztatást, ha érdekel.

      Törlés
    2. Mi az hogy érdekel ! Még tegnap este is gondoltam rájuk... :-)

      Törlés
  4. Le a kalappal a kitartása előtt!!!

    VálaszTörlés

Web Statistics