Szakszervezeti bizalmi

Egyik metróállomáson ültem a szerelvényre várva múltkor, mikor lassan odaoldalazott hozzám egy fiatalember és valamit szégyenlősen motyogott az orra alatt. Kérdőn néztem rá, mire újra elmotyogta, de mivel még mindig értetlenkedtem, újra. Pénzt kért. Persze gondolhattam volna. Meglepődtem, mert cseppet sem nézett ki hajléktalannak vagy hasonlónak, olyan volt mint te vagy én.
Megmondom őszintén alaposan megválogatom kinek adok, kinek nem, s ezt a fővárosban muszáj is, mert nem maradna a zsebemben egy fillér sem, ha mindenkinek osztogatnék egy utam alatt. De volt már olyanra is példa, hogy anélkül adtam valakinek valamit, hogy kért volna.
Hát ez a fiatalember úgy éreztem nem szorul rá a segítségemre és mondtam neki, hogy ne haragudjon, de én minimálbérért dolgozom.
Hihetetlen változás ment rajta végbe, a hangját felemelte, szeme villogott ahogy felháborodottan közölte velem:
-Ott kell hagyni! Ott kell hagyni!! Kihasználják magát!

Még a metrón ülve is felkuncogtam ahogy újra lejátszódott előttem a jelenet. Micsoda érdek-képviseletem van azanyját! :-D Jó meg mondta az ipse, az állam kihasznál engem.