2017. július 18., kedd

Kedveseim!



Tudom, hogy sokan várjátok, hogy jelentkezzek, és igyekeztem erőt meg kedvet gyűjteni az íráshoz, hogy ne legyek felétek hűtlen.
Volt aki telefonon keresett, volt, aki fb-on, volt aki itt, és messzemenőkig látom a szereteteteket és aggódásotokat, ami megmondom őszintén rendkívül jól esik.
Amikor az ember beteg, amikor szüntelen fájdalmai vannak és marékszámnyi fájdalomcsillapítóval nyomja le a munkanapját, hogy utána alig várja, hogy hazaérjen, akkor nincs kedve nemhogy írni, de élni se. Ezt többször is kimondtam magamnak hangosan, hogy így semmi értelme élni.
Mivel tudjátok, hogy öregek közt dolgozom és nap mint nap látom a nyomorúságokat, hát ne csodálkozzatok, hogy ilyesmit kimondok. Nem kell ezért leszidnotok, vagy leintenetek, ezt úgyis csak az érti, aki hasonló cipőben jár.
Február óta jártam orvostól-orvosig, ami itt vidéken amúgyis nehézkes, mert utazgatni kell, nem mindig van rendelés, pl. az urológián csak egyszer egy héten, a nőgyógyászaton csak egyszer egy héten, uh-ra, laborra időpont kell, komolyabb vizsgálatokra akár hónapokat is kell várni. Tudom, városon se könnyű, de mondjuk ott azért úgy képzelem, hogy egy labort, egy nőgyógyászt és egy urológust jó esetben el lehet intézni egy hét alatt egy szakrendelőben.
Végül egy uh viszgálaton borult ki a bili, mikor elutaztam miatta Vácra a kórházba, ami nekem nincs közel, főleg ha rosszul vagyok, és kezdéskor azt mondták már nem tudnak fogadni mert 40 ember be van jelentkezve. No akkor teljesen kész voltam, csak bőgtem meg bőgtem, meg bőgtem, elfogyott az erőm.
Végül drága Lenke barátnőm szerzett nekem egy nőgyógyászt Esztergomban, ingyen és bérmentve odafuvarozott, lélekben is mellettem állt, ez iszonyú jó esett. A doktornő sem fogadott el egy fillért sem.
De addigra már annyira rosszul voltam, hogy nem bírtam dolgozni, a házi orvos ki is írt betegállományba, ahol több mint egy hónapig voltam.
Gasztroenterológushoz szintén Esztergomba mentem egy magánrendelőbe, mert az időpontokból már elegem volt, igaz, nagy megdöbbenésemre itt sem kaptam rögtön, hanem elég sokat kellett várni.
Úgy éreztem szégyen és gyalázat, hogy hónapról hónapra fizetem a kis fizetésemből a tb-t, mégis magánrendelőbe kell mennem, ha valamiképp haladni szeretnék. De mikor az ember már hónapok óta fájdalmak közt van és bizonytalanságban az okot illetően, megpróbál mindent.
Ide is Lenke fuvarozott még a dokit is ki akarta fizetni a drága lélek, de nem engedtem, nekem épp elég nagy segítség volt a fuvar is. Tulajdonképp a 7000 ft-ért túl sok minden nem történt, kicsit kikérdezgetett, elküldött uh-ra és javasolta a tükrözést a családi hátérre való tekintettel.
Uh-ra már következő hétre kaptam időpontot potom 8000 ft-ért, szinte el se akartam hinni, hogy ilyen hamar, de persze mint ahogy eddig mindenhol, itt sem találtak semmit.
Tükrözésre viszont akkor csak július végére tudtak adni, az még másfél hónap.
A házi orvosom nem akart engedni dolgozni, és mindenáron ragaszkodott hozzá, hogy ez az egész idegi alapon van, mert látja ő mennyit rohangálok meg stb., ezért kierőszakolta, hogy menjek el az ideggondozóba, mert akkor még otthon tud tartani betegállományba. Én már csak engedelmesen szótfogadtam, mint eddig mindenben, de mondtam ott a doktornőnek, hogy szerintem biztos nem idegi alapon van, hisz tök jól voltam előtte, sokat kirándultam, meg úgy egyáltalán. Mindegy, azért szépen elfogadtam a gyógyszereit, szedegettem is, de ugyanúgy megmaradtak a fájdalmaim. Viszont muszáj volt dolgoznom menni, táppénzből nem lehet megélni. A doktor úr tiltakozott, én erőszakoskodtam, végül kiírt.
Egy hetet végig nyomtam, második hét kedden olyan rosszul lettem reggel az öregotthonban, hogy a kolléganőm azonnal felcipelt a dokihoz. Nem bírtam abbahagyni a bőgést, öklendeztem mint egy kutya, teljesen felörlődtem az elmúlt hónapokban. Kolléganőm biztatott, nagyon aranyos volt, végig bátorított, higgyem el van megoldás, ő is volt már hasonló cipőben.
Innen aztán valahogy felgyorsultak az események, az orvos azonnal átküldött Szobra az ideggyogyi nőhöz, aki azonnal beutalt a kórházba, és másnapra rögtön kaptam is helyet. Egy másik drága kolléganőm fuvarozott be a párjával, nem győztem hálás lenne ezért a sok kedves emberért.
Hát így kerültem minden addigi kézzel-lábbal való tiltakozásom ellenére a pszichiátriára, ahol az első három napot gyakorlatilag végigaludtam. A doktornőm mondta, hogy jött közben megnézni, de annyira aludtam, pedig csak fél-fél szem nyugtatókat kaptam, valószínű nagyon kinyúvaszthattam magam.
Nagyon furcsa volt, mert a fájdalmaim eltűntek, mintha soha nem is lettek volna. Egyszerűen nem tudtam ezt hová tenni. A hónapok kínlódása hirtelen léggé vált. Talán azért, mert végül az agyamban elfogadtam, hogy oké, akkor tényleg ez lehet a baj, és vállaltam, hogy bejövök a kórházba? Nem tudom...
Két hétig voltam ott, egyszer hétvégén kaptam kimenőt mikor elmentem apuhoz, ott volt a tesóm és Kobak is, együtt voltunk. Akkor tudtam, nektek életjelet adni. Drága Bogikám háromszor is volt benn nálam, egy régi kolléganőm is megnézett mikor a kórházban volt dolga, és egy kedves túratársam,  akinek a nagyija valószínű hozzánk kerül majd otthonba. Közvetlen kolléganőm minden áldott este felhívott, ez volt a nap fénypontja, és a kedvenc tanárbácsim is naponta küldte az aggódó vagy biztató sms-eket. Tesómat próbáltam lebeszélni, hogy ne furikázzon miatta Pestről Vácra,  megvan mindenem,  s  ha nincs Bogi hoz, mert 20 perc alatt ott van, de egyszer csak nem bírta ki, mégis eljött a lányával együtt.
A két hét alatt három szobában voltam és számtalan szobatárssal. Eleinte még elég jól ment ez a dolog, szinte csak aludtam, pihentem, de aztán nagyon kezdett megviselni a sok nyomorúság, ami körülvett. Sorban jöttek fel a zárt osztályról azok, akik már jobban voltak, és a történeteiket hallgatva teljesen elhűltem. Egyszerűen el se tudjátok képzelni, hogy egy normális, jóravaló embert csupán egy cérnaszál, de abból is a legvékonyabb választ el, hogy bekerüljön a zárt osztályra. Lehet aki jobban jártas ebben, annak ez nem olyan meglepő, de én kiakadtam.
Aztán ösztönösen, vagy a rosseb tudja, de elkezdtem biztatni az emberkéket, az öreg nénit, aki nyugtatót vett be, a lányt, aki felakasztotta magát, a kislányt, aki egyszerűen csak annyit dolgozott egy gyerektábor megvalósításán, hogy kimerültségében összeesett és a zárton találta magát (!!!!) Őt különösen a szívemen viseltem. Elvittem sütit enni, habos kávét inni, virágot szedtünk a mezőn, tanítgattam őt a mezei virágok nevére, együtt olvastuk a Mai igét, együtt mentünk istentiszteletre.
Mikor felhozták a zártról, a sok nyugtatótól olyan volt, mint egy narkós, szinte ijesztő. Aztán ahogy teltek a napok egyre jobban változott az arca, kitisztult, elővette a kis sminkkészletét, a Bibliája mindig ott volt mellette és olvasta.
Teljesen kész voltam. Hogy kerül egy bájos, fiatal, hívő kislány, aki a gyerekeknek minél tartalmasabb és szebb tábort akart létrehozni a zárt osztályra??? Hát miféle világ ez, hát nem bírja egy mentős megállapítani valakiről, hogy csupán kimerült, vagy őrült, vagy netán infarktusa van????
A második hét végefelé csömöröm lett. Rájöttem, hogy ugyanazt csinálom mint otthon. Mindenkinek hurcolom a mindenféle baját, holott most itt én is beteg vagyok .Nem akartam több nyomorúságot látni, eleget látok azt én otthon is. Ráadásul amivel otthon a háziorvos biztatott, hogy majd itt lesznek mindenféle csoportok, meg terápiák, meg relax meg stb, abból semmi sem volt, mert mindenki szabadságra ment szeptember elejéig. Ezt sem értettem. Hogy lehet egy kórházból egyszerre elengedni minden szakembert szabira? És mi van a betegekkel? Tehát ilyen szempontból az égvilágon semmiféle segítséget nem kaptam. Egyedül a pszichológusnál kellett beszélgetni meg pacnikat nézegetni. Ezen kívül csak feküdtünk az ágyainkban, beszélgettünk, jobb esetben egymást terápiáztuk, vártuk a reggelit, az ebédet, a vacsorát, a gyógyszerosztásokat, és jó esetben aki tehette sétálgatott.
Két hét múlva szerencsére haza engedtek adaptációra, ami azt jelenti, hogy még kórházi állományban vagyok, de itthon lehetek, majd hónap végén kell visszamennem, vagy ha közben valami adódik.
No ez a mesém.

Egyúttal szeretném nektek elmondani, hogy túl sok mindenhez nincs mostanában energiám. A fb-on el-elpötyögök, nézelődök, de talán ennyi.
Tudom vannak olyanok, akik ismeretlenül is olvasnak, olyanok is akik soha nem kommentelnek, olyanok, akikhez én csak ritkán járok vagy szinte soha, mégis látogatnak engem, olyan is, aki igényli a visszakommentelést, de most semmit nem tudok nektek ígérni. Szeretném a lehető legtöbbször míg itthon vagyok csupán azt csinálni amihez kedvem van, persze a szerény lehetőségeimhez képest. Ha az a kertkapirgálás, akkor azt, ha olvasás, akkor, azt, ha blogolvasás kommentelés nélkül, akkor azt, ha séta Hubával, akkor azt.....szóval ne haragudjatok rám, ha érzéktelennek, vagy nemtörődömnek látszanék felétek, egyszerűen szükségem van gyógyulni, erősödni, próbálni valahogy magamon segíteni, ha már ezt a kórházban csak részben tették meg. Leginkább egy lelki jóbarátra volna szükségem, aki itt van közel, akivel beszélgethetek, aki megsimogat és kibőghetek néha magam a vállán, vagy csak fekszünk a fűben és nézzük a holdat.

Ez a két hét oly hamar el fog szaladni és már előre félek, hogy újra munkába kell majd állnom.
Köszönöm, hogy olvastatok, és köszönöm a megértéseteket!


















22 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Én is nagyon szeretlek, és majd csak egyszer végre sikerül eljutnom hozzád, ha végre az Ég is megengedi.

      Törlés

  2. utálom az önmegvalósítás szót,meg a magammal törődést, de rájöttem,hogy ezt kell nekem is tennem,amit te írsz :"Szeretném a lehető legtöbbször míg itthon vagyok csupán azt csinálni amihez kedvem van, persze a szerény lehetőségeimhez képest. "
    Ölellek sok szeretettel,gyógyuljál,pihenjél!!!!!!♥
    Erre a kommentre sem KELL válaszolnod....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm drága Mamka, tudom, hogy némileg hasonló cipőben járunk. Teljesen mindegy, hogy a test beteg vagy a lélek, mindkettő szörnyű.

      Törlés
  3. Kedvesem! Először csak a Kemencén való átutazás alkalmával gondoltam Rád, milyen csodálatos az a vidék, azt nem lehet szóval kifejezni. Aztán a munkád kapcsán, ami pedig elismerést és tiszteletet ébresztett bennem. Később az a szenvedélyed ragadott magával, amivel az égbe törve próbálod meghódítani a magaslatokat. Aztán írtál betegségről, fájdalomról és onnantól kezdve aggódom miattad. Nem fárasztalak semmilyen "jó tanáccsal", de mivel fontos vagy nekem, meg kellett írnom, hogy tudd. Hátha ez is egy csöpp orvosság, nagyon remélem, hogy az lesz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon is orvosság!!!! És jó tanácsokkal is lehet nyugodtan fárasztani, hátha valamelyik bejön.

      Törlés
  4. Pipulka, nem akarok itt észt osztani, de semmi sem olyan fontos, mint Te magad. Semmit sem KELL erőd, kedveden felül csinálni, mások kedvére tenni.
    Pihenj, kapcsold ki az agyad, ne másokkal törődj most, ne akarj maximalista lenni, legalább addig ne, míg rendbe nem jössz. Utána tudom, hogy úgyis beleveted magad a sűrűjébe.
    Sokan aggódtak/aggódnak érted, ismeretlenül is. Ez is jelzés, hogy jó ember vagy.
    Szívből kívánom, hogy teljes legyen a gyógyulásod!
    Ölellek <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a megértésedet! Nem érdektelenségből nem írok hozzátok és nem is azért mert nem vagyok rátok kíváncsi.
      Igaziból legjobb lenne hónapokig betegállományban lenni és beutazni a fél világot sok-sok élményt szerezve, hogy elfelejthessek mindent.

      Törlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, elég tipikus, csak hát hogy tölthetnék annál többet a természetben, mint amit én töltök?? Jó-jó, mostanában a fájdalmak miatt nem tudtam, de azelőtt meg se lehetett állítani. Ördögi kör.
      Vagy kéne egy gazdag mandró, aki eltart és csak az lenne a dolgom, hogy túrázok álló nap, bruhahahaha.

      Törlés
    2. Elnézést, nem volt helyénvaló.

      Törlés
    3. Kavicskám, miért nem volt helyénvaló? Miért törülted? Itt minden kommentnek helye van. Tudom, hogy jószándékból és segítségképp írtad, ehhez kétség se fért bennem. És nagyon jól tudom, ha valami meggyógyíthat, az a természet és a szeretet.

      Törlés
  6. Nagyon-nagyon örülök, hogy legalább jelentkeztél, életjelet adtál magadról! Erős csaj vagy Te, rendbe fogsz jönni gyorsan. Nekem iszonyú sokat jelentenek az írásaid, minden nap benéztem/benézek ide, és ma olyan, de olyan boldog lett a lelkem, hogy olvashattalak.
    Egy az "ismeretlen" olvasóid közül
    Puszi
    Pave

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Pave! :-) Tudom az emberek általában rólam azt hiszik erős csaj vagyok, mert nem mutatom kifelé a bajaimat, vagy csak nagyon ritkán. Pedig hidd el, sokszor olyan töréknynek érzem magam mint egy apró porceláncsésze, amihez kisujjak is alig mersz érni. :-)

      Nagyon köszönöm szép szavaidat, ha ilyet olvasok biztos vagyok benne, hogy ez is segíteni fog a helyreállásban. Köszönöm!!!!

      Törlés
    2. Bizonyára ismered azt a történetet, amikor élete végén- már Teremtője előtt- ott áll az öreg bácsi, visszatekint egész életére és lábnyomokat lát végestelen-végig.Legtöbb helyen párhuzamosan fut két pár lábnyom, de időnként csak egy pár nyom látszik,különösen ott, ahol nagy nehézségek voltak az életében. Szemrehányóan kérdezi az Istent, hát nem megígérted, hogy mindig mellettem leszel, örömben-bajban? És mégis ott hagytál magamra, amikor a leginkább szükségem lett volna rád? A Jóisten pedig csak annyit válaszol: olyankor a karomba vettelek, úgy vittelek.
      Hát erre gondolj most Te is: téged is a karjaiban tart, de hamarosan a lábadra állít, mert egyedül is újra elboldogulsz majd.
      Na, ezt jól megmondtam, remélem, érted, mit is akartam:)

      Törlés
  7. Kedves Pipulka!
    Örömmel nézegetem a lélekkel teli fotóidat, elgondolkodva olvasom emberséggel teli történeteidet régóta. (Bár lehetne egyszerűbb, könnyebb munkád mind fizikailag, mind lelkileg!) Lenne kedved hímezni? A monotonitásával egyben koncentráltságával szinte meditáció, átmossa a gondolatokat. Szívesen küldök könnyen használható alapanyagot. Csak ilyen gyerekes ötletem támadt, bocsáss meg érte!
    Kívánom, hogy rátalálj arra, aki/ami segít! Szeretettel gondolok Rád, a legjobbakat kívánva egy zugolvasód, Luca

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Luca! Régebben nagyon szerettem keresztszemeseket hímezni, de mióta szemüveg kell az olvasáshoz, már nem megy a hímzés. Pedig nagyon szerettem, mert valóban megnyugtató dolog volt, igaz nem értem ár, csak igen ritkán. Sajnos szemüveggel az olvasás sem a régi, mert elfárad a szemem,hol vannak már az éjszakába nyúló könybújások! :-D
      Horgolgatni azt még tudok szabad szemmel, de kizárólag nagymamakockát tudok, és erre is max. akkor kerítek sort, ha hosszan utazom pl. vonaton mondjuk Katici barátnőmhöz Pécsre. Szóval az a takaró tán nyugdíjas koromra, vagy még akkorra sem fog elkészülni.:-D

      Törlés
  8. Kedves Pipulka! Azt hinné az ember, hogy akiben ennyi erő, szeretet, életöröm van, azt nem érheti semmi baj. Elkeserítő olvasni hogy mégis. És elkeserítő tudni a körülményeket, az odaadó munkáért járó megalázó fizetést, az egészségügyi ellátásra szorulók kiszolgáltatottságát. Szurkolok nagyon neked!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sziasztok kedves menetszelesek! :-) Igaziból nem akartam én sajnáltatni magam, de úgy éreztem muszáj megírnom ezt a bejegyzést, tartozom nektek, mindannyiótoknak vele. Miért is titkolóznék?
      Sajnos sokszor pont azok a leggyengébbek belül, akik erősnek látszanak, de erről nem tehet az ilyen fajta ember. Van aki erős lelkületű, bírja a végtelenségig a strapát, van aki hamar összeroppan. Én az a típus vagyok, aki nem igen szeret panaszkodni, gyűri-gyűri befelé, aztán egyszercsak úgy látszik az a sok befelé gyűrt rossz dolog nem talál több helyet magának aztán kirobban. Köszönöm a szurkolást, és hogy még azóta is olvastok!

      Törlés
  9. Elnézésedet kérem, hogy hosszú irományom ellenére nem tudtam megfogalmazni értelmesen, hogy köszönöm a blogodat, köszönöm a fotóidat, elmélyült szép gondolataidat - és teljes szívemből drukkolok Neked, jobbulást kívánok.
    Luca

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Luca, mindent értettem, és az a helyzet, hogy a végtelenségig meghatott ez a kedvesség, amivel igyekszel kifejezni a szeretetedet! Ki is pottyant a könnyem, bár az mostanában hamar megtörténik csak minden nélkül is. :-)

      Törlés
  10. Jé egy szívecskés Lidérc! :-) Köszönöm!!!!

    VálaszTörlés

Web Statistics