Útbaigazítás

Egyik kedves ismerősöm készült jönni hozzám, aki még sosem járt itt. Írásban egyeztettük a részleteket.
- 4-ig dolgozom.
-Eléd megyek.
-Hahahaha, az nehéz lesz, én mindig máshol végzek.
-Megmondod hol végzel és odamegyek.
-Gyere inkább oda, ahol lakom!
-Jó.

Utána csend. Vártam-vártam, hogy megkérdi az utcát, házszámot, de ezután már nem jött több kérdés. Megmondhattam volna már valamikor régebben? Nem, nem emlékszem ilyenre. No mindegy, valahonnan mégis tudja ha nem kérdi. Vagy majd ha a falu széléhez ér rámcsörög, ahogy mások is szoktak, és elnavigálom őt.

Aztán mikor eljött a nap, csak nem csörög a telefon, csak nem csörög,viszont megáll egy autó a ház előtt.
Tátom a szám, de nem szólok semmit, olyan természetesen üdvözlöm, mintha mi sem történt volna.
Ő sem tájékoztat az útjáról, hát ennyiben maradunk.
Órákkal később, mikor már barlangnyi lyuk van az oldalamon rákérdezek:
-Honnan tudtad hová kell jönni?
-Elindultam a falu széléről végig az utcákon és néztem hol van ilyen kutya az udvarban.
-Jaj, ne ökörködj már, tényleg, honnan találtál ide??
-Mondom, hogy néztem a kutyát.
-Ne idegesíts, persze, az összes utcán átmentél és nézted a kutyákat, hahaha.  És ha a kutya hátul van, nem elől a kerítésnél?
-De elől volt.
Egy darabig még elcivakodunk ezen, de már iszonyúan szeretném tudni az igazságot.
-Hát nem mondtad meg az utcát, azt hittem nem akarod.
-Nem kérdezted, azt hittem tudod.
-Tényleg a kutyát akartam nézni, aztán gondoltam egyet, dehogy fogok én  keresgélni, megszólítottam az első nénit:
-Jó napot kívánok hol lakik az a szép lány?
-Az Erika, a copfos?