2020. április 18., szombat

Élek még




Ha bárki aggódna értem. :-D

Tudom, mindenkinek a saját problémája a legnagyobb ebben az időszakban, mégis kicsit felhúzom magam, mikor olyan sóhajtozást látok: Ó, láthatom-e még valaha az óceánt?
Basszus! Én még sose láttam, de mégis tök jól elvagyok. Viszont rovom a napi kilométerjeimet kinn a fronton.
A másiknak meg az a bődületes nagy problémája, hogy itt nálunk a Dunakanyar falvai hétvégén "bezárnak", hogy elkerüljék a kifelé áramlást a városból a helyi lakosság védelmében. És képes ezen dühöngeni, xy polgármester asszonyt hülye picsának nevezni, szidni az ittenieket, fenyegetőzni, hogy akkor se számítsanak a kirándulókra majd, ha már lehet jönni meg satöbbi. És hogy az itteniek se merjenek menni Pestre vásárolni. Személyes sértésnek veszi, hogy most nem lehet jönni kirándulni Zebegénybe vagy Verőcére vagy Nógrádra.
Basszus! Én hetek óta ki se mozdultam a faluból és környékéről, eszem ágában sincs Pestre menni, örülök, ha nem kell.
Elhiszem, hogy marha szar a bezártság a lakásokba, főképp városon, és én is biztos nagyon nehezen viselném, de mikor találkozom mentős Gyöngyikével a kisbolt előtt várakozás közben, mert ugye csak három ember lehet benn egyszerre, akkor azért elfacsarodik a szívem és egy kukkot nem szólok a saját bajaim miatt. Mert ő van vagy 45 kg, és el tudom képzelni (vagyis inkább nem tudom elképzelni) a 12-14 órás műszakban beöltözve az overallba, maszkba, szemüvegbe, arcvédő plekszibe, ahogy cipelik le a harmadik emeletről a 100 kg-os beteget szarért-hugyért, lyukas garasért kitéve járványnak, melegnek, emberi feszültségnek, haragnak, idegességnek.
Szóval aki siránkozik a bezártság miatt vagy egyéb piszlicsáré dolog miatt, az szerintem nyugodtan elmehet önkéntesnek valahová.

Én szerencsés vagyok, mert itt az erdő, de az a helyzet, hogy hétvégére olyan hulla fáradt vagyok, hogy örülök, ha heverhetek, mint egy darab fa. A húsvéti négynapos ünnepben az utolsó nap tudtam annyira összeszedni magam, hogy elmenjünk a kutymákokkal egy körre. Persze ennek nagyon-nagyon örültem, de ahogy telnek a hetek egyre nehezebben és nehezebben tudok kicsit regenerálódni.
Több is lett a munka, mert több helyre kell járni, és az amúgyis stresszes és lélekölő meló még jobban az lett.
Szeretnék úgy 2-3 hétre elbújni valahová. Csend, béke, nyugalom és nem az állandó, belül motoszkáló félelem, hogy jaj, nehogy pont én vigyek rá valamit az öregecskékre.
Nagyon bele tudom magam képzelni a szomszéd falu házi gondozóinak helyzetébe, ahol egy bácsit, mint utóbb kiderült, vírusosan küldtek haza a kórházból, csak épp ezt elfeledték a kedves kórházi kollegák közölni. És persze a csajok jártak hozzá, cimbálták, pelenkázták, gondozták, aztán mentek tovább a többi öreghez.  És teljes véletlen folytán derült fény erre az egész vírus dologra a házi orvosunk révén. A csajok karanténba kerültek a bácsi egy másik kórházba. És jött a két hét rettegés. A kolléganő zokogott a főnökasszonynak, hogy ő megbolondul, ha miatta halnak meg majd a falubéli öregek.
Én, aki lelki nyamvadék vagyok, tán tényleg belediliztem volna abba a két hétbe és a pszichiátrián kötök ki. De nekem ehelyett csak a pszichiátriáról került haza egy új gondozottam bruhahaha, akivel voltak némi gondok.
Ezen kívül ami még említésre méltó, egy kedves falubéli fiatalember leöntött egy vödör hideg vízzel, no nem locsolás céljából, mert ez még húsvét előtt volt a kabátos időben. Rájuk szóltam, hogy miért égetnek mindenféle szemetet, mert az tilos, és nincs is épp kijelölt tüzelő nap. Nagyon nem vették zokon, aztán mikor azt mondtam, lefényképezem őket, akkor egyik elkezdett egy bútorlappal hadakozni, hogy pajzsként használja a fotómasina ellen, a másik meg elegánsan leöntött.
A nagy kiabálásra előbújt az édesanyjuk is, aki mikor meglátott így nyilatkozott: Ja, ez az öregotthonnál dolgozik, részeges, be van rúgva.

Szóval hajrá házi gondozók a megbecsüléstek végtelen nagy mind a lakosság, mind a kormány részéről! Remélhetőleg viszont azok az egészségügyi alkalmazottak is megkapják majd az 500 ezer ft-os juttatást, akik elfeledték közölni, hogy vírusos beteget küldenek haza a szomszéd faluba vagy a fővárosi öregotthonba vagy egyéb máshová. Végülis az nekik is jár, nem csak a 45 kg-os mentős Gyöngyikének. Ugye így igazságos?

No kipuffogtam vagyis szakszóval élve kiventilláltam kicsit magam bruhahaha.



17 megjegyzés:

  1. Pipulka, tudom ez semmin nem segít, nem változtat, de mást nem tudok tenni, csak virtuálisan megölellek 😔 és kívánom, hogy forduljon jobbra minden és ne legyen olyan személy a környezetedben, mint az égetősök.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dehogynem segít az ölelés! Még sem érzem magam végtelenül egyedül ebben a helyzetben. Amúgy persze szeretek egyedül, ezt inkább átvitt értelemben mondom.

      Törlés
  2. Nagy ölelést küldök én is, s elismerést neked, s a kolléganőknek. Ilyenekről is írni kellene nagyobb fórumon, hogy az érem másik oldalát is láthassák az emberek, s elgondolkodjanak. Már aki képes gondolkodni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos sokan nem képesek. Van szó ilyesmiről is, csal leginkább politikára használják, mint a Pesti Úti öregotthon esetét. Mert ugye minden OT tájékoztatóban el kell ezt mondani, holott másfelé is van fertőzés, csak ott valószínű nem ellenzéki a fenntartó. Mocsok dolog, hogy most is a politika van fő helyen, ahelyett, hogy tesztelnének.

      Törlés
    2. Az ölelést pedig nagyon köszönöm! Védőeszközként fogom alkalmazni. :-)

      Törlés
    3. Itt egy déli városban ellenzési a polgi, egyben szoc. otthon fenntartó, és itt minden ök.szoc.otthont + még 2 nem ök.szoc.otthont is teszteltek. Anikó

      Törlés
    4. Hát igen, Karácsony is maga kezdte el a tesztelést.Jó, hogy ott megtették, bármilyen megfontolásból is.

      Törlés
  3. Édesem, nagyon sajnálom, tényleg csak az ölelésem tudom felkínálni (így virtuálisan),
    annyira megértelek
    és nem csak azt látom, hogy ez a feszült helyzet mindenkiből a valós - mély - énjét hozza elő (sok primitív megnyilvánulással találkozok én is)...
    ...és még valami: a reagálásokban nagyon nagyon sok esetben politikai harcoskodások látszanak ki: van egy szélsőséges oldal, akik fennen hangoztatják, hogy nincs is vírus, minden csak összeesküvés, és alpári trágár megnyilatkozásaik vannak (nagyon hasonló az általad idézethez)...

    én azért valahogy megnézném, nincs-e módotok valahogy tesztelni, szűrni erre a vírusra...(és igen, még azelőtt hazaengedik sokszor a Kh-ból, hogy a szűrés eredménye megjönne (már ahol vesznek mintát), meg aztán tudjuk, hogy egy szűrés nem szűrés: fals eredményt adhat...de a dolgozóitok megnyugtatására is jó lenne mindenkit rendszeresen szűrni...
    nem tudom, csak hangosan morfondírozok itt
    ölellek
    szorítok érted

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a politika behálóz mindent, de itt a falvak lezárásánál egyszerű emberek hőzöngenek, akik kirándulni akarnak jönni. És úgy viselkednek mint a barmok, képtelenek lemondani róla most pár hétig.
      Tesztelni nincs mód, így is mindig anyagi gondokkal küzd az otthon. A fenntartó meg a kistérség, Budapesten megtehették, de itt nem. Itt csak az segíthet, ha a kormány kiadja rendeletben, hogy kötelező.Vagy egy jó szívű milliomos felajánlja. Petíciót már csináltak de nem hiszem, hogy lesz foganatja, mindenesetre én aláírtam.
      A szorítást köszönöm, kell most mindenhová!

      Törlés
  4. Nagyon nehéz lehet félelmekkel munkába menni nap mint nap.
    Ha valaki, ti megérdemelnétek nagyobb társadalmi (és anyagi) elismertséget. Sajnos, a szociális szféra mindig is mostohagyerek volt. Sokkal mostohább, mint az egészségügy, pedig az sem kiemelt terület. (Tartoztunk mindegyikhez, van némi tapasztalatom.)
    Hála a kitartásotokért.
    Csak egy ♥ -et tudok küldeni és sok erőt kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Katici! Te igazán jól tudod. És nem győzök örömmel gondolni rá, hogy éppen nyugdíjba mentél!

      Törlés
  5. 100 %-osan Katicivel értek egyet. Vannak az országban egyesek - néhányan - és vannak a kettesek - mi mind.
    Csak azt nem tudom miért nem állunk már összefogva !!!! a sarkunkra és takarítjuk el ezt az egész bandát ?
    Azt azért halkan hozzáteszem, hogy a szoc. ellátás, idősgondozás, ápolás soha nem volt kellőképp megfizetve - és az is lehet, hogy egy másik rendszerben se lenne. Nem véletlen, hogy az ápolók jó része külföldre megy dolgozni. Csakhogy az idős szüleiket meg itthon hagyják... rátok....
    Reménytelennek látom a helyzetet. Sajnos.
    Vigyázz magadra ! - ha tudsz.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyik kormány sem becsült meg bennünket, mert ugye mi nem hozunk csak viszünk pénzt.
      Az a baj, hogy ha ez a banda el is takarodna, nem tudnék helyette alternatívát. A mostani ellenzék sem azért hozza fel néhanapján az ügyünket, mert annyira szívén viselné. Én is reménytelennek látom a helyzetet.

      Törlés
  6. Ó, te jó ég!
    A politikusok nem fogják fel: aki sokáig él, megöregszik?! Lehet, egyedül marad. Lehet, a gyerekeinek dolgoznia kell 9-10 órát vagy többet, vagy messze élnek. Nélkülözhetetlen, amit végzel, végeztek a kollégáiddal. Az idősek nem kiszolgáltatottak és magányosak, mert Te és a munkatársaid vagytok, és szakértelemmel és emberséggel dolgoztok. Döbbenetes a "szokásos" empátiátlanság, mintha ápolni otthon vagy kórházban, gyereket nevelni és oktatni, stb. nem lenne komoly feladat.
    Csatlakozom az ölelést küldőkhöz, szeretettel és tisztelettel - és vigyázz magadra! <3
    Luca

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Óó, a politikusokat az öregek csak akkor érdeklik, mikor rájuk kell szavazni, különben tojnak magasról az egészre. Mit is várhatnánk egyebet tőlük, hisz most is a saját fizetésük megemelésével voltak elfoglalva, még a vastagabbnál is vastagabb az arcukon a bőr.
      Az ölelést köszönöm! Ti kis olvasócskáim, legalább velem vagytok itt lélekben néhányan. :-)

      Törlés
  7. Én nem politizálok, de annyira nehéz sokszor visszafognom magam, hogy egy -egy bejegyzésre vagy írásra ne írjak.... de egyszer megtettem, ott... többen is rám ugrottak..kénytelen voltam törölni egy ismerőst, mert (férfi), pofátlanul írt vissza, mert visszamertem kérdezni , mert mindenki szemét,
    csak ez a kormány a jó és jól csinálnak mindent és ...Nos nem tudom ki csinálná jól, de hogy most ami megy az nem tudom hova vezet...Akiket meg kéne fizetni azok mind alul maradnak...
    Az időseket ellátni talán a legnehezebb feladat ,Tisztelet a munkátokért...és persze egy nagy ölelés..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is igyekszem magam távol tartani a politikától, de most a mi szakmánkba annyira csúnyán belekeverték, hogy képtelenség nem figyelembe venni. Lehetett volna még maga Orbán Viktor is a Pesti úti otthon fenntartója, akkor is bekerül a vírus.
      Az ölelést nagyon köszönöm! Újabb erőmorzsa a következő hétre. :-)

      Törlés

Web Statistics